Hétfői Hírek, 1982. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-02 / 1. szám

Métereken át csúszott a délceg kalauz Humorban aztán nem ismernek tréfát Nevetni jólesik majd 1982-ben is Azt tartja a fáma: a humoristák, a komikusok magánemberként afféle „savanyújóskák”, szomorú, mosolytalan emberek. Minden erejükkel, energiájukkal másokat — minket — igyekeznek megnevettetni, s emiatt már nem marad „humortartalékuk” a maguk, családjuk és baráti társaságuk számára. Így van-e ez valójában? Tudnak-e ők is derülni, nevetni? S ha igen, kin, min? Erre legnépszerűbb mulattatóinktól gyűjtöttük össze az alábbi válaszokat. Árkus József: — Szakmai ártalom, hogy humoros írásokon, karikatúrákon, vígjátékokon, meg a televízió vidám műsorain még elmosolyodni is csak ritkán tudok. Ennek valószínűleg az az oka, hogy szerkesztői szemmel nézem—hallgatom, s igen gyakran kénytelen vagyok felfedezni ezekben a mindenáron való nevettetés görcsös igyekezetét, a csinált humort, és ettől rendszerint ideges leszek. Szívből nevetni az utóbbi időben csak Woody Allen filmjein tudtam, meg azokon a nem hivatásos komikusokon, akikkel jártában-keltében találkozik az ember, akik a legkevésbé sem szándékoznak mulatságosak lenni. Sőt, éppen ellenkezőleg! Sohase felejtem el például azt a délceg kalauzt, aki kecses mozdulattal lépett le a lassító vonatról, hogy elkápráztassa a peronon álló csinos női forgalmistát. Csakhogy a peron jeges volt, a kalauz fenékre ült, és ebben a férfiatlan pózban csúszott vagy tíz métert, miközben, mint egy jégkugli, leverte lábáról a forgalmista lányt is. Aztán vérvörös arccal felugrott és azt mondta: „Hopp, hopp, nem történt semmi!” Fehér Klára: — A humort az élet legnagyobb ajándékának tartom. Félek az olyan emberektől, akiknek nincs humora. Persze, mindenki mást ért humoron. Számomra az igazi humor sohasem durva, sohasem kegyetlen, nem célja mások megalázása. A humor teszi elviselhetővé, hogy halandók vagyunk. Mark Twain, Karinthy Frigyes Leacock, G. B. Shaw, Heltai Jenő mindig a legnagyobb vigasztalóim. Esténként egy-két oldalnyi írás tőlük, már kellemes álmot ígér, íróasztalomra jelmondatul ezt írtam fel: „Amit nem kívánsz magadnak, azt ne írd embertársaidnak!” Jó lenne, ha ezt valósíthatnám meg a most beköszöntő új esztendőben. Hogy én, aki annyira szeretem és becsülöm a humort, írásaimmal adni tudjam mindazt azoknak, akik könyveimet a kezükbe veszik. Gálvölgyi János: — Én nemcsak nevettetni, de nevetni, is nagyon szeretek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy mindig, minden körülmények között és mindenen. Színészként már régen rájöttem: ríkatni könnyebb, mint nevettetni. Kedvenc íróm, költőm, humoristám és humanistám. Karinthy Frigyes mondta: „Humorban nem ismerek tréfát!” így igaz. Ezért szomorít el, ha valaki a tréfában nem ismeri fel a humort. Nevetésre szükség van, humor nélkül egészségtelen az élet. Ezért 1982-ben szeretnék egy olyan magyar filmvígjátékot látni, amelyet magyar színészekkel forgatnának, s amelyen szívből és sokat lehet nevetni. De nem túl kellene a filmre belépőt venni. Kabos László: — Alaptermészetem a jókedv, szeretem szórakoztatni a környezetemet, színpadról és emberközelből is. Nem viselem el a csöndet, a rossz kedvet, s ha ilyesmit tapasztalok, nyomban „bevetem” magam. Ugyanakkor roppant hálás közönség is vagyok, hagyom, hogy megnevettessenek. De egyedül nem megy! Szükségem van a mulattatáshoz is, a mulatáshoz is a közönségre. A létszám nem döntő, az se baj, ha kettesben vagyunk. Bár... Gyakran előfordul, hogy éjszaka arra ébredek, hangosan nevetek. S kerülget a guta, ha nem jövök rá, miféle marhaságot álmodtam már megint... Kazal László: — Méghogy mi, komikusok nem tudunk szívből nevetni ? Rágalom! Én például majd megpukkadok, amikor együtt játszom Kabos Lacival, s észreveszem, hogy kezd vörösödni a szeme. Ez ugyanis azt jelenti nála, hogy pillanatokon belül elröhögi magát. Amúgy privátin ... Komolyra fogva a szót: imádom a cirkuszt és a hasamat fogom a legprimitívebb bohóctréfa láttán is. Komoly gyűjteményem van vidám-humoros könyvekből is. Legutóbb Gerald Durel „Rokonom Rozi” című könyve került a kezembe, s olvasás közben anynyit nevettem, hogy szinte görcsöt kapott a szám. Szívből tudok nevetni kollégáimon is, s csak titokban boszszankodom, hogy nem rám osztották azt a szerepet. Gyűjtöm a vicceket, hogy otthon vagy társaságban „villoghassak” velük. Peterdi Pál: —Engem úgylátszik csecsemőkoromban timsóval hintőporozstak. Ettől olyan fanyar az arcom, hogy elég megpillantanom magam a tükörben, s már röhögök. Ebből is látható: engem elsősorban az egészen blőd dolgok ingerelnek kacagásra. A bohóc még rá sem lép a banánhéjra, én már hanyatt vágódom szilaj jókedvemben. Hogy saját vicceim felett görcsös hahotában török ki, az hagyján. Önellátás. De hogy a kollégáim viccein is nevetni tudok, az már aggaszt. Alighanem kóros tünet. Röhögnöm kell, néha már félni kezdek magamtól. Sas József: — Hogy én kin tudok nevetni? Elsősorban, a feleségemen, amikor feljön a piacról és elkezdi magyarázni, hogy 500 forint miért 100 forint? És a fiamon, aki elmagyarázza, hogy az igazgatói rovó tulajdonképpen dicséret! Ami a szakmát illeti? Nem értem pontosan a kérdést. Hogy én kin tudok nevetni?... Ha nagyon belegondolok, valaki eszembe jut a műfajból. Na, mi is a neve? Arra a férfira gondolok, aki énekelve, zenekísérettel szokott humorizálni. Ezen az énekes-színészen rettenetesen jókat tudok röhögni. Valamilyen madár a neve ... Hogy mint nevetek majd 1982-ben, azt még nem tudom pontosan. De hogy az a bizonyos madár nevű énekes-színész megint sokszor meg fog nevettetni, az bizonyos! Szuhay Balázs: — Nem hazudik a fáma, a komikusok — legalábbis többségük — gyomorbajos emberek. Én nem tartozom közéjük, szívből tudok derülni kollégáim poénjain, de csak akkor, ha én írtam azokat. Magánemberként többnyire otthonomban tartózkodom, mert nem járok olyan társaságba, ahová képesek még engem is meghívni. De ha mégis, megkövetelem, hogy én legyek a központ, mert ha nem, rögtön továbbállok. De azt sem szívlelem, ha mindenütt, ahol megfordulok, utcán, közértben, a rádió pagodájában és a televízió aulájában, a fogorvos várószobájában és az adóhivatalban, elvárják tőlem, hogy jópofáskodjak. Hogy is ne! Ha nevetni akarnak rajtam, fizessék meg a színházjegyet. Garai Tamás Sebes Erzsébet Sajóik Ferenc rajzai Könyvjelző Abody Béla hosszú ideig tudó, mivel is vigasztalhatta volna tétlenségre kárhoztatott önmagát, megírt néhány kötetnyi könyvet, közöttük azt is, amelyet most jelentetett meg a Szépiralmi Kiadó „Negyedik negyed” címmel. Nyolchónapos fekvés, nyolcszori kórház, életveszélyes műtét, kétszeri visszaesés! — mennyi erő kell mindehhez is. Abodynak ezen felül még ahhoz is volt energiája, hogy megidézze hajdan filoszkorát, papírra vésse elmélkedéseit. Azt mondja kötetéről, olyan az, mint a svédasztal: mindenféle tarkaság megtalálható rajta. Így például tanulmány Adyról és Babitsról, Bálint Györgyről, Illyés Gyuláról. Megható olvasmány az a néhány írás, amely Déry Tibort idézi, közöttük felelevenítve a nagybeteg író Abody Bélához szóló utolsó üzenetét, amelyet a kórházból küldött neki. A betegség és a gyógyulás kisebb-nagyobb üzeneteit írta meg portréiban és tájképeiben, a „Nyárutó”-ban, valamint a „Tihanyi képeslap”-ban. (i. e.) . SZILVESZTER Az éterben Az elmúlt években meg Vv -nk szoktuk: nincs V- Jó szilveszter Hofi Adi nélkül. Sőt: Aj Komlós János Sas József, Sa Rátonyi, Kabos. '1 és a többi népszerű mulattató nélkül Most kiderült: mégis van! Nem is akármilyen! Marton Frigyes és összeszokott csapata ezúttal közel négy és fél órás monstre kacagtatásról gondoskodott a rádióhallgatók számára. Nehéz lenne rangsort felállítani a legjobb számok között, így maradjunk annyiban: holtverseny alakult ki Moldova György, Koltay Róbert, Kern András és Benedek Miklós „szilvesztercsúcsával”. (Közülük is a humoristaként, komikusként jóformán alig ismert Koltay Róbert nevét kell kiemelnünk: egyéni humora, groteszk látása, fanyar előadásmódja a rádiókabaré nyeresége!) Méltatlanság lenne kihagynunk a „díjazottak” közül Haumann Pétert és Inke Lászlót, Bodrogi Gyulát és Szilágyi Jánost. S nagy örömmel köszönthettük ismét a mikrofon elé visszatért Kellér Dezsőt, bölcs humorával, bizonyára szólásmondássá váló „megjegyzéseivel”. Az idei újítás: a főszerkesztők Csúcstalálkozója biztos kézzel üti meg a szilveszteri „alaphangot”, s Verebes Istvánnak, az idei „szóvivőnek” is vannak telitalálatai, kár, hogy nem volt szigorúbb hozzá a szerkesztői piros ceruza, illetve olló. S nem ünneprontásként, de az egész estét, sőt éjszakát betöltő program is túlméretezettnek hatott, s érthetetlen, hogy maradhatott benne, néhány gyenge, erőltetetten humorizáló produkció. De szilveszter lévén ne bakafántoskodjunk, már csak azért sem, mert ha eszünkbe jut néhány kitűnő humorpetárda, másodszorra, harmadszorra is képtelenek vagyunk parancsolni a rekeszizmainknak. (garai) A képernyőn Hát eljött ismét! Mármint a tvszilveszter. Egy héten át lesz vitatkozni valója hazánk népének. (Köztünk szólva: boldog ország, ahol ez többnapos vita tárgya lehet!) Volt jobb? De mennyire! Volt rosszabb? Persze! Kinek-kinek ízlése szerint. Vállalva hát esetleges elmarasztaló véleményeket, bátran kimondom: ezúttal tetszett az aranyos Antal Imre és a Szeszes éjszaka egynémely villanása. (Előtte Madigan úr igyekezett kedvükre tenni a krimikedvelőknek.) Örömmel láttuk Alfonzót, Benedek Miklóst, Pécsi Ildikót, Raksányi Gellértet, Szombathy Gyulát, Tábori Nórát, és a nagyon látványos Medveczky-show-t. (Máthé Péter szép dalával és Bednai Nándor kitűnő rendezésében.) A Telepódium önkéntes kabarétársulatából Bodrogi Gyula ezúttal is villogóan sármos, Sas József elragadóan egyéni volt. Körmendi János bármit csinál, különleges színfolt, s Gálvölgyit fel kellene találni — ha nem volna! (De szerencséje van.) Moór Marianna az a színésznő, aki mindig is a kedvenceim közé tartozott, csakúgy, mint a fanyar humorú Schubert Éva, a kirobbanó nevetéseket kicsaló Csala Zsuzsa, a külön színvilágot képviselő Agárdi Gábor és Csákányi László. A 2-esen a szokásos Denevér ezúttal is jól szórakoztatott, (Hej, az a drága Latyi!), s aztán táncmuzsika — rogyásig. Hát így! Társaságom egyes tagjai időnként szívből kacagtak, mások faarccal (rajtunk is ilyen nézőt ábrázol), vagy szunyókálva üldögéltek. (túri) krónikája . MÉSZÁROS ANDRÁS „Közérzet ’81” (karikatúrák a nemzetközi helyzetről) című kiállítása január 6-án 18 órakor nyílik a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában (XIV., Népstadion út 34). A művészt Baranyi Judit művészettörténész mutatja be. CSEBŐK GYÖRGY, a Franciaországban élő világhírű zongoraművész az új esztendő elején Magyarországra látogat. Január 15—25 között Budapesten, Egerben,, Nagykanizsán és Debrecenben ad koncertet. © HÁZY ERZSÉBET 1979 márciusában énekelte utoljára a „Háry János” című operaörzse szerepét. Most január 9-én ismét fellép nagy sikerű szerepében. O MONICA VITTI és Vittorio Gassman játssza a főszerepet Mario Monicelli rendező „A csőreit akár a szállodában” című új filmjében. A ROCKESTER a Fővárosi Művelődési Házban. A Prometheus és a Kugli együttes január 7-én a Fehérvári úti művelődési ház kórtermében tart koncertet. Az új Skorpió Együttes január 13-án mutatkozik be a színházteremben, ugyanitt rendezik meg január 29-én öt együttes fellépésével a Rockpanoráma című műsort. Az új esztendő első színházi eseménye, a Fővárosi Tanács Bodrogi Gyulát, a József Attila Szt.ház eddigi tagját nevezte ki — művészeti igazgatóként — a Vidám Színpad új vezetőjévé. Az ünnepélyes beiktatásra a január 5. — társulati ülésen kerül sor. Gratulálunk a népszerű, kitűnő művésznek és sok sikert kívánunk új feladataihoz! KORONDY GYÖRGY operaénekes február első napjaiban Norvégiában vendégszerepel. Kodály Zoltán „Psalmus Hungaricus”-ának tenorszólóját énekli Bergenben. A koncert Tavaly márciusiban kirobbanó sikerű Illés-koncert volt a Sportcsarnokban. Végig zúgott a vastaps, s a közönség együtt énekelt a zenészekkel. Csaknem háromezren ültek a széksorokban, de ennél többen maradtak kívül a kapukon. S ami a dolog érdekessége: csak erre az egy estére állt össze ismét a régi Illés-együttes. Méghozzá egy filmfelvétel kedvéért. Annak a filmnek a kedvéért, amelyet Koltay Gábor rendezett, s az év utolsó napján „A koncert” címmel láthattunk a mozikban. Az első, igazán nagy sikereket elért magyar beategyüttes életéről szóló filmben az 1965-ben alakult és 1973-ban szétvált zenekar jelentőségéről néhány ismert zenész és Illésék valamikori közönsége beszél a nézőknek.