Hétfői Hírek, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-16 / 3. szám
„Fekete" távbeszélők aranykora Jó üzlet lett a telefonbérlet? Mellékkereset munka nélkül — Visszavett készülékek Csak a posta engedélyével köztudott, hogy telefonhoz jutni manapság nem könnyű. Ismerünk olyanokat, akik nyolc-tíz éve, vagy még régebben várnak rá, kérelmük immár bepókhálósodott. A posta indokai: központi áramkör- és hálózathiány. S aztán még a fontossági sorrend. Ám mostanában nem kevésszer tapasztalható: jó pénzért szerezhető „fekete telefon". Egy róka több bőr — Az utóbbi két évben sok száz gmk, kisszövetkezet, szakcsoport alakult, illetve költözött fel a fővárosba és különös módon jó részüknek telefonja is lett — mondják a Budapesti Távbeszélő Igazgatóságon. — Holott tőlünk csak kevesen kaptak. Az is szemet szúrt, hogy egyesek, noha azt sem munkakörük, sem tevékenységük nem indokolja, azonnal telefonhoz jutnak. A dolog napirendre került, a lefolytatott vizsgálat során kiderült: némelyeknek jó üzlet lett a telefon! Hogyan? Egyrészt úgy, hogy jó néhányan nappalra, amikor nincsenek otthon, átengedik készülékeiket a közelben működő kisvállalkozó társaságoknak. Mindössze kábel, egy ügyes fusizó és egy pluszkészülék kell hozzá! Ily módon egyegy „telefonbérlő" akár több „albérlőt" is tarthat. De lopott vagy ki tudja honnan szerzett anyagokból ügyes barkácsolással egy vonalból többet is lehet csinálni, s több albérlő kisvállalkozót is el lehet látni. És mindezt feketén, a posta tudta nélkül. „Örüljön a posta, hogy többet telefonálnak, több a bevétele" — mondotta egyikük. Csakhogy a telefon nem üzleti vállalkozás. Az illegális vonalak, a túlterhelt készülékek miatt az ikerpárok egyszerűen képtelenek használni készülékeiket. De ennél is nagyobb baj, hogy mivel a vonalak és központok kapacitása meghatározott számú beszélgetésre méretezett, a maszek „fekete telefonok” nagyszámú túlbeszélgetése leterheli a központot és ez fontos intézmények, vállalatok munkáját is hátráltatja. Akadtak, akik több ezer forintért adták bérbe telefonjukat. Egy újpesti nyugdíjas házaspár, ily módon jutott pótnyugdíjhoz. Egy józsefvárosi magánzó három illegális „mellékvonallal ” rendelkezett, sőt akadt egy kórházi főorvos, aki jókora összegért adta „albérletbe” készülékét. Sajnos, csak az esetek töredéke bizonyítható. Lehet, hogy többen nem tudják: a telefont nem lehet átengedni, bérbe adni, s rendeltetésszerű használatától eltérően működtetni, mindezért anyagi juttatást elfogadni. Szankciók — Szankciók? — Az ilyen készülékeket a posta felmondás nélkül kikapcsolhatja, leszerelheti — közölték az illetékesek. — A vizsgálat kapcsán jó néhány előfizetőtől már el is vették és továbbiak következnek. Nagyon indokolt esetben kérvényezni lehet az elvett telefon visszaadását, de ilyenkor újból meg kell fizetni a tetemes használatba vételi díjat. — Van-e módjuk fontos szolgáltatást végző kisvállalkozásoknak hivatalos telefon-albérletre? — Igen. De csakis a szóban forgó telefontulajdonos kérelmére és ikertársának írásbeli hozzájárulásával. A posta azonban a meglévő előfizetők érdekének védelmében csak akkor engedélyezi, ha az adott terület forgalmi terheltsége ezt lehetővé teszi. Jelenleg mintegy 37 ezer legális telefonalbérlet van a fővárosban. Így is lehet. Tőke Péter Véget ért az életszámlálás öszvér, bivaly mutatóban E hónap végére elkészül az összesítés Száz esztendővel ezelőtt tartották hazánkban az első országos állatszámlálást. A legutóbbi — sorrendben a 16. — ez év január 1-én kezdődött, s az elmúlt héten fejeződött be. — Már a XVIII. században is kíváncsiak voltak a hatóságok, vajon mennyi jószág található az országban — mondja Oros Iván, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője. — Ez időben ugyanis az osztrák adminisztráció az adóösszeírás alkalmával a haszonállatokat is megszámláltatta. A múlt század derekán a nép- és állatszámlálás együtt történt. Az 1884. szeptemberi állatszámlálás volt az első önálló összeírás Magyarországon. Valamennyi háziállatra kiterjedt, és azokat fajta, kor és nem szerint is részletezte. Az adatokat birtoknagyság szerint is csoportosította. Másfél évtizede háromévente végzik ezt a munkát a statisztikusok. — Miért van erre szükség? — A mezőgazdasági nagyüzemek adatszolgáltatása rendszeres. De Magyarországon körülbelül 1,7 millió család is tart valamilyen jószágot. A baromfiállománynak több mint 70, a sertéseknek pedig 50 százaléka van a családok birtokában. A felvásárlás, a húsipar, a takarmányellátás miatt szükséges a kistermelőknél levő állatlétszámot is pontosan ismerni. A most befejeződött felméréseket több mint tízezer számláló és kétezer felülvizsgáló végezte. Az adatok ellenőrzése és összesítése január végére készül el. A szakemberek azonban már az előzetes adatokból több-kevesebb eltéréssel meg tudják mondani a létszámalakulást. — A szarvasmarha-állomány várhatóan megközelíti az 1,9 milliót — tájékoztatott Oros Iván. — Ez a szám évek óta stagnál. A sertésállomány növekedőben van, s megközelíti a 10 milliót. Csökkentő tendenciát mutat a baromfiak száma: mintegy 43—44 millió. Egy évtizede kétmillió juhot tartottak az országban, most hárommillió a számuk. A lóállomány is folyamatosan csökken. Míg két évtizede 300 ezer volt az istállókban, addig most csupán 110 ezer. A kecskék száma várhatóan eléri a tizenötezret. Akad néhány jószág, amely már csak mutatóban található: szamár 3800, öszvér 340, bivaly pedig 124 él hazánkban. Ez utóbbiak fele a zalai rezervátumban, a többi pedig Bács, Békés és Csongrád megye néhány gazdálkodójának tulajdonában van. (mécs) Szőnyi: 90 Majd’ negyedszázada nincs közöttünk, írásai, levelei azonban egy önarckép hitelességével idézik a Kossuthdíjas művész láttató erejét, emberségét, bölcs, derűs humorát: „Egész pályafutásom első fontos eseménye talán az volt, hogy negyedik elemiben új tanítót kapott az osztály Liszák Kálmán személyében, kire ma is mély meghatottsággal, hálával és szeretettel gondolok vissza. Mikor sor került az első rajzórára, az óra alatti működésemnek váratlan és meglepő eredménye lett. A tanító úr... az első padot az ablak és a katedra közé húzta, ahol legjobb volt a világítás, és ahol teljesen elkülönítve állt az osztály többi részétől. Engem oda ültetett, és nap mint nap hozott számomra az iskolai szertárból csendéleti tárgyakat. Később pedig, tavasszal, friss virágokat, majd gyümölcsöket ... Az osztály tanulhatott bármit, az órák tananyaga változhatott, az én feladatom állandóan ugyanaz maradt: festeni." 5-6000 képet, alkotást hagyott az utókorra Szőnyi István, századunk nagy festője. Január 17-én lenne 90 éves. CS. B. BÁLI MULATSÁGHOZ TARTALMAS TANÁCSOK Hát megkezdődött! Január 13-án, pénteken az Ez a Divat „Babona Báljával” beköszöntött az idei farsangi szezon. Most is táncra kelnek majd a színészek, az újságírók, a jogászok, az orvosok és a teniszezők. No de járjuk végig — a farsangra készülőknek segítségül a divattervezőt, a jelmezkölcsönzőt, a fodrászt és a tánctanárt! ★ Sutba a fodrokkal, tüllökkel, zsabókkal! Idén az egyszerű ruhák, az elegánsak divatosak a bálokon. Balaton Regina, a Magyar Divat Intézet tervezője a tizenéveseknek nadrágviseletet ajánl, kínai jellegűt, vádliközépig érőt, lefelé szűkülőt, elsősorban selyemből. A felsőrész legyen merészebb, kacérabb. A vállpántos kombinéhoz hasonló blúzok illenek e nadrágokhoz. Az öltözet lehet egyszínű, de lehet több szín variációja. A cipő lehet a közkedvelt balerina, de lehet 2-3 centiméter magas sarkú, hegyes orrú is. Ismét megjelenik a báltermekben a térden fölül végződő mini és a vádliig érő szoknya. Természetesen továbbra is elegáns báli viselet a hosszú esélyi ruha, derékig testhezálló, lefelé bővülő. (Ha végig a testhez simuló, akkor a szoknya alja felsliccelt.) E ruhák legyenek mélyen dekoltáltak. A legdivatosabb színek: enciánkék feketével, piros feketével, illetve türkizkék, palackzöld és ciklámenpiros. Férfiaknak: egyszínű sötét öltöny vagy sötét nadrág világos zakóval, netán fekete zakó fehér nadrággal! És persze a szmoking. És jönnek táncos hónapok Estélyik és kínai bugyogók Nyak fölé: Cleopátra Sandokán tangózik Jelmezből gazdag választék található a Jelmezkészítő és -kölcsönző Vállalat üzleteiben. Mintegy 80 ezerből lehet válogatni. Az előrejelzések azt mutatják: a nők legtöbbje spanyol ruhát kíván viselni, illetve háremhölgynek akar öltözni. A férfiak közül az idén is bizonyára sokan keresik a Quasimodo-jelmezt, a csavargó-, a matróz-, a betyárruhákat és a skót öltözeteket. A televízió népszerű „Kórház a város szélén” című sorozata után feltöltötte a vállalat az orvos- és ápolónői ruhák készletét, és elkészültek az újabb Sandokan-jelmezek is. (Gyermekméretben is.) Vizy Sándor mesterfodrász: „A báli estekre nem kell külön frizurát kreálni. A hétköznapi hajak a divatosak. Legfeljebb napsugárszínűre melírozva. Legyen a haj alul barna, felül szőke. Az év frizuradivatjaként visszatér a félhosszú, egyenesre vágott Cleopatra-re.’’ Táncparketten is hódít a nosztalgiahullám. Verebes Klára tánctanárnő közölte: „Nálunk is, éppen úgy, mint Nyugat-Európában, a tangó, a foxtrott, az angolkeringő lesz a farsangi szezon tánca. Végre ismét átölelik egymást a párok. Persze a tizenévesek mulatságain továbbra is gyakran csendül majd fel a rock and roll. (sebes) A jelmezkölcsönző vállalat üzleteiben kapósak a történelmi ruhák: a fenti hölgy rokokókisasszony lesz a bálon (Apostol felv.) Skálától Kotváig kelendők a magyar cikkek „Budapesten a Skálát járja, Prágában a Kotva várja” — így hirdethetné határainkon túli partnerkapcsolatát a budapesti szövetkezeti áruház. Valóban nagy népszerűségnek örvend az ottani hatalmas üzletház a csehszlovák főváros szívében. A két áruház hatéves együttműködéséről így beszél Miroslav Kralová, az árucsereosztály vezetője: " Nyolc partnerünk van már a szocialista országokból, és talán a magyarországi együttműködés a leghatékonyabb. Az elmúlt esztendőben 14 millió koronás forgalmat bonyolítottunk le, s az idén ezt szeretnénk megkétszerezni. Úgy véljük, a cserelehetőségeket tovább kell bővíteni. — Milyen magyar árucikkeket látnak szívesen vásárlóik? — Mindenekelőtt a kozmetikai és a háztartási cikkeket. Nagy az érdeklődés a bőrből készült konfekciók iránt is, és kedvelik a magyar cseresznyepálinkát. Árucsere-kapcsolatunk zökkenőmentes. A magyar fél az utóbbi időben takarókat, élelmiszer-féleségeket, gyermekkonfekciót, lakástextilt és játékokat kapott tőlünk. — Idei tervük? — Eddig mintegy 150-féle magyar áru érkezett rendszeresen áruházunknak. Minden alapunk adott, hogy ezt megkétszerezzük. Nemrég ötvennyolcan kerestük fel a Skálát, és sok mindent feljegyeztünk. Újonnan megnyitott luxusosztályunkra is kerül majd magyar termék. — Mint egyéni vásárló, mit venne legszívesebben Magyarországon ? — Kozmetikai cikket, fehérneműt, abroszokat, népművészeti tárgyakat. Hallottam, hogy hamarosan boltjaikba kerül néhány új Hélla- D készítmény. Ezekre is kíváncsi lennék. K. D. P. Új év — új ágynemű Január 9-től 21-ig FEHÉR HETEK A TERÉZVÁROSI TEXTILÁRUHÁZBAN Sokféle ágynemű garnitúra, fehér és színes lepedők, frottírtörülközők, abroszok, törlők nagy választékban. Már ont tiara hős pamut átfynemte-ffarnitúru reklámáron* 203 forintért Az új évben is várjuk vásárlóinkat! VÉM-Mk fTtXTILARUHAZ! ) fuiapest vi. MAMWASZXU U. 56-58, 22 221-000 221-212 Nyitva: hétfőn 10-től 18.30 óráig, keddtől péntekig 9-től 18.30 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. Farsangi menetrend Január 71.: Országos svábbál (Duna Intercontinental), Ikerbál (Royal Szálló), Kigsz-bál (Royal Szálló). Január 28.: Országos svábbál (Duna Intercontinental). Február 4.: Újságíróbál (Duna Intercontinental), Fészek-bál (Fészek Művész Klub). Február 6.: Zenészbál (Gellért Szálló). Február 11.: Autóklub-bál (Hilton Szálló), Kiosz-bál (Duna Intercontinental). Február 16.: Cigánybál (Hilton Szálló). Február 17.: Közgazdászbál (Duna Intercontinental), Idegenforgalmi fiatalok bálja (Gellért Szálló). Február 18.: Hidrológusok bálja (Hilton Szálló), Gépipari Tudományos Egyesület bálja (Gellért Szálló). Február 23.: Budataxi bálja (Hilton Szálló). Február 25.: Fogtechnikusbál (Hilton Szálló), Medimpexbál (Royal Szálló), Medikusbál (Gellért Szálló). Március 2.: IBUSZ-bál (Royal Szálló). Március 3.: Danubius Utazási Iroda „Pesti karnevál” jelmezbálja (Hilton Szálló). Március 7.: A Csemege Kereskedelmi Vállalat bálja (Royal Szálló). Március 10.: Teniszbál (Hilton Szálló), IBUSZ-bál (Royal Szálló).