Heti Budapest, 1989. március-június (1. évfolyam, 1-16. szám)
1989-03-11 / 1. szám
Kevés a pénzünk, építsünk színházat? Tisztelt Szerkesztőség! Az utóbbi hetekben láttam a televízióban, hogy a Fővárosi Tanács HETI BUDAPEST címmel új lapot indít. Feltételezem, hogy az új Nemzeti Színház problémája Önöket is éppúgy foglalkoztatja, mint a szakembereket és a laikusokat. E sorok írója természetesen laikus mind építészeti, mind gazdasági szempontból, de az eddig végzett „munkáról” van véleményem, és vannak kérdéseim is. Azt gondoltam, hogy ekkora volumenű kulturális beruházásra általában akkor vállalkoznak, amikor a gazdasági fellendülés olyan szakaszában vagyunk, amely lehetővé teszi. Az adakozásból gyűjtött pénz — az inflálódást is figyelembe véve — egyre kevésbé látszik elegendőnek az építkezés fedezésére. Ám ott még nem tartunk. Volt már egy pályázat, mely messze nem járt sikerrel, csak felesleges ráfordítással (még akkor is, ha az állam ezt pótolta a befizetési számlára). Lezajlott a következő, a „helykijelölő” pályázat is. I. díj nincs, viszont van két helyszín. Valamikor talán eldől, hogy melyik az igazi, aztán majd újabb pályázat következik — már építészetre. Ezután már „csak” meg kell tervezni (1—2 év bizonyára), kivitelezőt kell találni, és ismerve a hazai építőipar gyorsaságát: „unokáink is látni fogják” — vagy lehet, hogy csak ők? Tehát az évek telnek, az infláció mértéke az utóbbi évek tapasztalatai szerint növekszik, és a leendő nézők száma egyre csökken, hiszen nap mint nap hallunk azokról, akik már ma (sőt tegnap is) a létminimum alatti jövedelemmel rendelkeznek. Tehát miközben növekszik azoknak a száma, akik állandó megélhetési gondokkal küzdenek, aközben egy impozáns Nemzeti Színház építéséről álmodunk. A Hevesi Sándor téren áll egy Nemzeti Színház, és készséggel elismerem, hogy hely szempontjából nem igazán „a nemzet színháza”, de azt gondolom, hogy egy színház milyenségét nem elhelyezkedése határozza meg! Kiváló előadások születhetnek bárhol, ha az előadásra kerülő mű és a művészek alakításai azzá teszik! A jelenlegi gazdasági helyzetben célszerűnek látnám felülvizsgálni álmainkat, és a realitások talajáról újragondolni, hogy valóban ez-e a megfelelő időszak egy igazi NEMZET SZÍNHÁZÁT építeni, vagy találni egy kevésbé kulturális, de annál humánusabb célt, mely népünknek talán szélesebb rétegét szolgálná. A magam részéről kíváncsi volnék sok-sok ember véleményére, mert azt hiszem, hogy a fenti gondolatok nemcsak egyedül engem foglalkoztatnak, talán csak én vagyok az első, aki papírra is vetem, sőt elküldöm Önöknek. Név és cím a szerkesztőségben тятттшяштшяттт швяшаш 2 HETI BUDAPEST Kedves Olvasás ! Leírtam a címsort, s úgy érzem, névjegyet cseréltünk. Legyen ez az első lépés az ismerkedéshez. Bemutatkozunk: a Heti Budapest a főváros lapja. Tehát az ön lapja kedves budapesti olvasónk ! Most még csak gondolatban tesszük utána: várospolitikai hetilap. Mert törekvésünk, hogy azzá váljék. Hogyan? Sorolhatnám a célkitűzéseket, a bevált vagy ,,csalhatatlan” recepteket. De a legjobb megoldás egyszerűbb: céljainkat csak Önökkel és a Városházával együttműködve, egymást segítve tudjuk megvalósítani. Leírtam a címsort, mert erre a címre várjuk az Önök bosszús, dicsérő, érvelő-vitázó leveleit, valamint érdekes pillanatokat megörökítő fényképeiket. Nagy budapesti szolgáltató vállalatok vezetői gyakorta nem kis büszkeséggel mondják: kétmillió fővárosi lakos, kétmillió kritikus figyeli munkájukat. Minek tagadjam, mi azzal szeretnénk majd dicsekedni — ha ez a kifejezés egyáltalán fedi a szándékunkat —, hogy kétmillió budapesti munkatársunk van. Tisztelettel várjuk jelentkezésüket! яашяшшшяяшяшй ЯШШШШЯШШ Élő Ferencné, a XIV., Füredi úti, drága albérleti szobájában fogalmazta levelét: „ ... 1987. február 10. óta a két kiskorú gyermekemmel igen magas albérletet fizetve élünk. Igénylésemkor a XIV. Kerületi Tanács lakásügyi osztályán azt az ígéretet kaptam, hogy 1989 első felében lakást kapok. Rengeteget dolgozom, szombat-vasárnap is, azért, hogy az albérletet kifizethessem, gyermekeimet a körülményekhez képest el tudjam tartani, fel tudjam nevelni. Kérem, segítsen egy lehetőségeihez képest igazán elkeseredett édesanyán és két kicsi gyermekén ...” ötsoros kísérő szöveggel érkezett a levél a Fővárosi Tanácshoz a Szociális és Egészségügyi Minisztériumból: „ ... Kérem, szíveskedjenek kérelmét megvizsgálni, és indokolt esetben részére méltányos támogatást biztosítani.” Csak néhány napot idézött az irat a tanács titkárságának jogi osztályán, s már „utazott” is tovább a XIV. Kerületi Tanács elnökéhez: „ ... Kérem, szíveskedjék megvizsgálni annak lehetőségét, hogy a két kiskorú gyermekét egyedül nevelő anyának — szociális körülményeire is tekintettel — átmeneti elhelyezést tudnak-e biztosítani.” Egy hét telt el, s a XIV. Kerületi Tanácstól visszaérkező ötsoros levelet dr. Szűcs Éva főelőadó (képünkön) a másik hárommal együtt azzal a jóleső érzéssel tehette ad acta, hogy 25 nap alatt, összesen hatvansornyi levelezéssel a XIV., Telepes u. 82. fszt. 3. alatt Élő Ferencné — pályázat útján — átmeneti lakást kapott. Hozzá kell tennünk, nem csupán a „sors kegyének” köszönheti szerencséjét: jogosult volt a lakásra, neve szerepelt a tanács idei névjegyzékén. Senki se látja? „A II. kerületben, Pesthidegkúton, a Hidegkúti út 216. sz. házon, az egykori, községháza felett elhanyagolt, elfelejtett 1848-as emléktábla áll” — írja Toperczer Oszkár (Ábránd utca 4/A 1029) a helyi baráti kör tagja, s mellékelte a fényképet is. Olvasónk részletesen ismerteti az emléktáblához fűződő eseményt. Ezek szerint „a hidegkúti dombokon védelemre berendezkedő honvédeknek a környező községekben lévő csapatokkal együtt az volt a feladatuk, hogy biztosítsák egyrészt a magyar kormány áttelepülését Debrecenbe, másrészt a honvédsereg átkelését a Dunán.” Levele végén kedves olvasónk felteszi a kérdést: — Miért állhat ennyire elhanyagolva a 48-as szabadságharcnak ez az emléke? — majd meg is válaszolja: „Évtizedek óta ilyen s ehhez hasonló volt a hazaszeretetre nevelésünk (tudniillik elhanyagolt és méltatlan — A szerk.). Senkinek nem fájt, senkiitsem sértett történelmi emlékeink semmibevétele? Pedig Hidegkúton a március 15-i ünnepséget is itt lehetne megtartani. A fiatal 48-as honvédek a mostani Hidegkúti, az akkori postaúton vonultak feladatuk teljesítése után Buda felé”. Levelét így fejezi be: „A szülőföld, a lakóhely szeretete, megbecsülése a múlt eseményeinek a megismertetésével sokkal mélyebb értelmet nyerhetne.” „BARBÁR” FELÚJÍTÁS A Budapesti Városszépítő Egyesület Promontor-Tétény munkacsoportja ezúttal is tiltakozását fejezi ki azon „barbár munka” miatt, amit az illetékes IKV megbízásából végeztek a XXII. kerületi Klauzál utca 99. számú épületen. A volt 1848-as miniszter, Klauzál Gábor villája, mely az államosításig a híres August cukrászcsalád tulajdona volt, nem műemlék ugyan, de — kezdeményezésünkre — a Budapesti Műemléki Felügyelőség tavasszal felhívta a XI—XXII. kerületi IKV illetékesének figyelmét arra, hogy a villa kultúrtörténeti értékű, ezért bárminemű építészeti beavatkozás csak a velük való konzultáció után lehetséges. A múlt év nyarán az épület tönkretétele, „ jellegtelenítése” megtörtént. Az épületet díszítő domborművek közül több nem került vissza, van amelyiket a helyszínen összetörték. A kerti műromok közül többet elbontottak, ledöntöttek. Nem gondoljuk, hogy mindez a Budapesti Műemléki Felügyelőség hozzájárulásával történt volna! Felhívjuk fotós tagtársaink figyelmét, siessenek, talán még sikerül egy pár képet készíteniük a páratlan épületről és parkjáról. A villa kertjében található egy kőpad — a hozzá való asztal már eltűnt —, melyen, a szájhagyomány szerint, a Klauzál család barátja, Deák Ferenc fogalmazta a Kiegyezés szövegét. Reméljük, az illetékesek vállalják — név szerint is — anyagi-erkölcsi felelősségüket, és hogy lesz, aki ezt hivatalból számon kéri tőlük. Bartos Mihály A kör bezárult — a Fondue bár nem A panaszos levelet a Fővárosi Tanács elnökének címezték, egy évek óta folyó, áldatlan perlekedés megoldásához kérve segítséget. „A II. kerületi Keleti Károly u. 25. szám alatt üzemel a Fondue bár. A magánbár a környék lakosságának késő esti nyugalmát, éjszakai pihenését, alvását nagymértékben zavarja ... Elviselhetetlen a lárma zárás körül, amikor a részeg társaságok gépkocsijaik motorját teljes gázzal zúgatják, dallamkürtökön játszanak, gépkocsiajtókat csapkodnak. A kocsik egymás mellett három sorban parkolnak e szűk utcában. Az ittas, ordítozó társaságokkal többször került sor lakossági összecsapásokra, és a rendőrség URH-szolgálatát is igen sokszor kihívtuk. Panaszainkat minden évben tolmácsoltuk a II. Kerületi Tanács illetékeseinek, sajnos, minden eredmény nélkül” —■ írja dr. Baracs Ágnes lakóbizottsági elnök kilenc ház 87 lakójának nevében. A panaszos levél iratcsomóvá dagadt, s december végén lezárva — de a problémát nem megoldva! — irattárba került. És ez nem a Fővárosi Tanács előadóján múlott, hiszen a fővárosnak sem intézkedési, sem felelősségrevonási lehetősége ez ügyben nincs; a megnyugtató megoldást elősegítendő fordult levélben a II. Kerületi Tanácshoz. Mert ha valami mulasztás történt, ha valami hibádzik, annak felelőse feltehetően a II. Kerületi Tanács épületében keresendő ... Mert levél ezúttal a Fővárostól ment: „Kérem, szíveskedjék intézkedni az ügy mielőbbi kivizsgálása és lezárása érdekében.” A válasz jött: .......megállapítottam, hogy amennyiben az ipar-,kereskedelmi osztály körültekintően látja el feladatát, már rég tisztázódott volna, hogy a bejelentés megalapozott-e vagy sem, és ennek eredményéhez képest a közrend, illetve a lakosság nyugalmának zavarását megállapító határozatát meg kellett volna hoznia, hiszen az előfeltétele a nyitva tartást korlátozó vagy megtiltó érdemi határozatnak” — írta többek között dr. Hajdú Mária, a II. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára. Mivel a dolog ilyetén való elintézése bennünket sem nyugtatott meg, utánajárunk, hogy vajon mi kellene ahhoz, hogy ne csak a szünnap éjszakáján legyen zavartalan kilenc lakóház 87 lakójának álma? Emelkedő tarifa, romló szolgáltatás? A XIV. kerület, Ungvár utca 36. sz. alatti Hajós Alfréd Általános Iskola igazgatónője — többek között — a következőket írta a Budapesti Közlekedési Vállalatnak: „Mivel Önök az utazási költgéket emelik, ehhez szolgáltatásaik színvonalát is javítaniuk kell. Február 1-jétől tehát, ha egy pedagógusunk tíz percnél többet kénytelen a trolira várni (a 74-es troliról van szó — A szerk.), taxiba ül és a taxiszámlát Önökhöz továbbítjuk kifizetés céljából ... A tanulókat is hátrány éri, ha a troli késik, ugyanis öt késés esetén magatartásjegyet rontunk. Ez a gyerekek továbbtanulási esélyeit rontja. Ilyen reklamációk esetén a tanulók szüleit ugyancsak Önökhöz fogjuk irányítani. . . Belátjuk, hogy a troli a szűk utcákon nem ideális körülmények között kénytelen közlekedni, de ez nem ránk tartozik. Nekünk az a fontos, hogy időben, pontosan beérjünk a munkahelyre. Kérjük Önöket, hogy figyeljenek arra, hogy a járat pontosan, a követési időket betartva közlekedjen, és a jövőben ne legyenek reklamációkból származó peres ügyek. A tantestület és diákjaink nevében: Valent Györgyné igazgató’’ Az „akta” ügyintézője, a válaszlevél megfogalmazója Gyekre László forgalmi igazgató: „Talán elkerülte figyelmét, hogy az Országgyűlés határozatára épülő kormányintézkedések — a viteldíj emelésének szükségessége — nem a közlekedés színvonalának javítása érdekében születtek, hanem hazánk gazdasági, pénzügyi helyzete romlásának mérséklésére . . . Mások nevében beszélni, írni nagy felelősség. Ha a tanári testület és a tanulók véleménye az, amit levelében leírt, kérem, tegye lehetővé, hogy partnerként, segítő szándékkal találkozhassunk a tanári testület tagjaival és a diákokkal, remélem, hogy ott megértjük egymást. Szívélyes üdvözlettel: Dr. Zahumenszky József vezérigazgató” ШЯШШШЯi