Heti Budapest, 1990. július-december (2. évfolyam, 25-50. szám)

1990-10-12 / 39. szám

HETI BUDAPEST Csak elfekvőbe ne! KARÁCSONDI MIKLÓS ÖSSZEÁLLÍTÁSA • Nyomasztó a kevésbé súlyos betegekre • Egy-másfél évet várt egy „elfekvő”-ágyra • A beteg elhalálozása után végelszámolást készítenek Morbid fenyegetés a család nemszeretem öregjének; fater(mutter) ne sokat szekírozzon bennünket, mert aztán megy az elfekvőbe! Szörnyűséget sejtet a fenyegetés. Tiltakozó öregek, máskor sorsukba beletörődött emberi roncsok, s a család, ugye, fellélegzik, hiszen „ott benn” majd csak elvegetál a dédi... Kialakult egy torz intézményrendszer, nevezhetjük elfekvőnek, utókezelőnek, egyre megy - de lemondani róla e percben mégsem lehet A magatehetetlent el kell helyezni, a nagyon öreg ellátására otthon nincs mód, futni kell, pénzt szerezni, nem övék már az életdarabka, írásainkban mégsem csak orvosi és társadalmi körképet kívántunk nyújtani elfekvő témakörben, hanem a kiutat a gondoskodás más formáját is jelezni kívántuk. Elfekvő, utókezelő. Találha­tunk számára ennél is kegyele­­tesebb megnevezést - a közvé­lemény mégis inkább „halálgyá­raknak” tekinti azokat az osztá­lyokat, ahová a gyógyíthatatlan esetek jelentékeny részét he­lyezik át a kórházakból. „Ese­tekről” beszélnek. Esetekről - nem emberekről. A szóhaszná­latban is van valami leleplező. Hogyan lehetne mégis ezt a helyet humanizálni, a betegek és a hozzátartozók számára is el­­fogadhatóbbá változtatni? Erről beszélünk dr. Greff Lajossal, a

Next