Heti Budapest, 1990. július-december (2. évfolyam, 25-50. szám)
1990-10-12 / 39. szám
HETI BUDAPEST kormányzat majd hathatósabban lép ügyünkben, s bízom abban is, hogy mihelyt egy kis levegőhöz jut a kultusztárca, rádöbbennek egy ilyen múzeum létrehozásának, támogatásának fontosságára. Mivel elköteleztük magunkat a világkiállítás ügyében, jó lenne, ha ’90 áprilisáig új helyre költözhetnénk. Ma már majd minden európai országban működnek építészeti múzeumok, csak rólunk nem vesz tudomást senki. Tagja vagyunk az Építészeti Múzeumok Nemzetközi Szövetségének, s álmodozásaink során még arra is gondoltunk, hogy a világkiállításhoz illő rendezvényterme egy új Budapesti Építészeti Múzeumban megrendezni az ICÁM kongresszusát. - Mit tehetnek a jelenlegi helyzetben? - Az OMF vendégházában alakítottuk ki a kutatóhelyiségeket, raktárakat, s a Táncsics utcai épület aulájában bemutatunk évente egy-két kiállítást is. Gyűjteményünk eljutott már New Yorkba, Londonba, s számos más európai nagyvárosba. A jelenlegi gyűjteményt még csak el tudjuk helyezni, de bizony itt lenne már az ideje a kortárs építészeti anyagok gyűjtésének is. Fontos lenne a múzeum a szakmának, vitathatatlan lenne pedagógiai haszna a közönség építészeti nevelése terén és igénylik a kutatók is, így hát azt mondhatom, munka van elég - csak egy műhely hiányzik. SZ. M. TÖRZSASZTAL Cseh Tamás, a pesti indián • Nem ért a pénzcsináláshoz • Nem duzzogott, beszállt a ringbe • Nem bírta az együttlétet „Fogunk-e még dalt írni valaha?” - kérdezte néhány éve Cseh Tamás Bereményi Gézát. „Majd ha angyalok leszünk megint...” És hétévi szünet után Géza megkérdezte: „Tamás, nem hozod át a gitárt, hogy megpróbáljuk, tudjuk-e még?” Megpróbálták. Cseh Tamás önálló műsora „Új dalok” címmel látható a Katona József Színházban. A dalos, az egykori hosszú hajú fiú életének egy újabb állomásához érkezett. Dalai városi dalok, a negyvenesek generációjának életérzéseit, örömeit, bánatait fogalmazzák meg. - Nem vagyok sztár, nem értek a pénzcsináláshoz, én csak énekelek - mondja Cseh Tamás. - Nem lettem festő, mert már a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után tudtam, hogy én nem fogok festeni ebben a világban. Festeni legfeljebb egy kiállítóteremnek festhettem volna vagy önmagamnak. Más műfajt kerestem ahhoz, hogy kifejezhessem a gondolataimat. Közben évekig egy általános iskolában tanítottam. És szerettem tanítani. - De aztán összetalálkozott Bereményi Gézával. - Igen. Véletlenül találkoztam vele egy társaságban. Emlékszem, különös hangulatú éjszaka volt. Addig a napig gitározgattam, írogattam dallamokat. Ehhez saját angol verseket kreáltam, így dünnyögtem rá egy-egy kazettára. Gézával már megismerkedésünk másnapján öt perc alatt megírtuk a „Destré és az ócska cipő” című dalt. Hát így kezdődött. Később sokáig közös albérletben laktunk, és sok dalt írtunk. - Az albérlet szó kiéneklése egy idő után már titkos jelszónak számított. - Igen. A mi egész generációnk albérletben élt, a gyakorlatban és átvitt értelemben egyaránt. - És ma? - Azt hiszem, már itthon vagyok. Ha főbérlőnek még nem is érezhetem magam, de albérlő sem vagyok már. Volt idő, amikor el akartam menni ebből az országból, mert úgy éreztem, hogy itt nem lehet élni. 1968-ban még szégyelltem, hogy magyar vagyok, amikor Párizsba utaztunk Gézával. Előtte tervezgettük, hogy ott maradunk, de amikor már kint voltunk, eszeveszettül rohantunk haza. Nem nekünk való máshol élni. Elhatároztuk: ha hazajövünk, nincs duzzogás, nincs passzív rezisztencia, hanem a magunk módján beszállunk a ringbe. És születtek sorra a dalok. - 1982-ben bekövetkezett a szakítás. Miért? - Akkor már több mint 12 éve dolgoztunk együtt éjjel-nappal. Pedig Géza nem akart szövegíró lenni és én sem énekes. Egyre nagyobb súly nehezedett ránk, mert éreztük, hogy mindig jobbat kellene írni az előzőnél. Mi pedig már nem bírtuk azt az intenzív együttlétet, amivel ez a munka jár. A megszokás, a rutin veszélye is fenyegetett És mintha ki is ürültek volna a szívek. Gézával az elkövetkező 7 év Cseh Tamás: „Azt hiszem, már itthon vagyok.” FOTÓ: HORVÁTH M. JUDIT alatt talán csak kétszer hoztuk szóba a dalokat Nagyon nehéz időszak volt - A mai dalaik, az újak, érdesebbek, furcsábbak, szemtelenebbek. Változott körülöttünk a világ. És mi magunk is sokat változtunk, férfikorba léptünk, gyerekeink születtek. Most már nem lehet napokra eltűnni, úgy mint régen. Az én szertelen életem is más kerékvágásba került. Amennyire nem készültem erre a pályára, most annyira fontos lett a számomra. Cseh Tamásról még el kell mondanom valamit. Nyaranta sokadmagával két-három héten át indiánként él a Bakonyban. Ez lehetne mese vagy játék is, de mint mondja, annál sokkal több. Ott megszűnnek a városi hazugságok, csak az történik meg velünk, amit mi csinálunk. Mert az indiánoknál az első lépéstől az utolsóig minden vérre megy. SZATHMÁRI GABRIELLA ншш шз RE.