Új Hírnök, 1994. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-15 / 2. szám

1994. január 15. ti Mirnök A vizsgálat során nem si­került kideríteni, hogy mi az alapja annak a pletyká­nak, hogy a lelőtt Keresztes Ferenc taxis és László Erika között viszony lett volna. Azt sem sikerült a vizsgálat­nak kideríteni, hogy Feledi és Keresztes között mi tör­tént a taxiban a beszállás után. Az biztos, hogy a rab­­lási szándékot ki lehet zár­ni, hiszen Feledi Viktor mindössze 60 forinttal szállt be a taxiba és a sofőr­nél 13 ezer forint volt, ami végig a gépkocsiban ma­radt. Hogy végül mi történt a dráma utolsó percében azt viszonylag pontosan tudjuk. Két rendőrségi kocsi vette üldözőbe az ámokfutót, her­metikusan lezárták az utat amikor Feledi Viktor elővet­te Browningját... amelyből hat lövést adott le és nem is eredménytelenül, Török Jó­zsef rendőr százados bal al­karján súlyos sérülést okoz­va érte a golyó, míg Kónya Béla a mellkasába kapta a lövedéket. Ezek után való­ságos vadnyugati filmbe illő tűzpárbaj alakult ki. A má­sik rendőrkocsiból Böjti An­tal rendőr törzsőrmester is elkezdte a tüzelést, majd társa Kónya Béla is tüzet nyitott. Az Astra taxin hat becsapódási nyomot talál­tak a szakértők, ebből való­színűleg négy a Böjti, míg kettő a Kónya fegyveréből származott. Az most már tény, hogy Feledit nem sike­rült eltalálni, ő saját maga életét oltotta ki. A fegyvert Feledi ülő hely­zetben a homlokára irá­nyozta, majd a nagy átütő­képességű 9 mm-es lőszer átment a koponyán és a taxi tetőkárpitjában fejezte be útját. Az Országos Rendőr-főka­pitányság Török József ren­dőr századost őrnaggyá, Kó­nya Béla rendőr főtörzs­őrmestert törzszászlóssá léptette elő soron kívül. Feledi Viktor közvetlen pa­rancsnokát, a rendőrkapi­tányság vezetőjének közbiz­tonság helyettesét, a ren­dőrkapitányság vezetőjét megfenyítették. PL. Január 15-étől csak az APEH által jóváha­gyott órával járhatnak a taxisok fuvarba. A ké­szülék nagyon precíz szerkezet, öt évig megőriz minden ada­tot. Nincs mellébeszé­lés, vége annak a jó világnak, amikor a taxi­sok, országos átlag szerint, 8-10 ezer fo­rint havi keresetet val­lottak be, és ezek sze­rint tiszta ráfizetés volt minden fuvar szá­mukra. Szerencse, hogy nem kértek álla­mi támogatást szolgál­tatásuk fenntartásá­ra... De mi a vélemé­nyük a taxisoknak az új, mindentudó taxió­rákról? Taxis Nissannal: - Van már taxiórája? - Van. Precíz ember va­gyok, csak azt nem tudom, ki fog itt taxizni, mert hogy ez már nem üzlet, az biztos. Az embereknek bérletre nincs pénzük, nem arra, hogy beüljenek a kocsimba.­­ Most már így nem lehet adót csalni? - Adót csalni? Adót csalni? Uram! Ebben az országban mindenki adót csal, mert különben nem éri meg. Gon­dolom, ön sem kivétel ez alól. Minden iparos ezt csi­nálja, mert ha nem, felkop­na az álla. Az viszont tény, hogy ezzel a készülékkel ne­héz lesz. - Gondolom, csak körbe­­szimatolták, hogy az új taxa­métert meg lehet-e buherál­­ni? - Naná! De ezzel csak egy dolgot lehet tenni: kidobni az ablakon. Taxis Citroennel: - Hogy megy az üzlet ? - Az év eleje mindig gyat­ra, de erről a mostaniról még szólni sem érdemes. - Folytatja a taxizást? - Én már idáig sem akar­tam csinálni, de jobb nem jutott eszembe. Most még várunk egy kicsit, az a kér­dés, hogy mit lehet költség­ként elszámolni. Idáig mi sem nagyon gyűjtöttük a számlákat, mert nem volt jelentősége. Most mindenről fogok kérni, és aztán meg­próbálom a vállalkozásba elszámolni.­­ Elképzelhető, hogy a kormány a taxisblokádért próbál azzal törleszteni, hogy egyre-másra kemény rendeletekkel sújtja a taxi­sokat? - Könnyen elképzelhető, én sem felejtenék a helyük­be... Taxis Volkswagennel. - Mi a megoldás ? - Nem kapcsoljuk be a ta­xiórát. - És mi lesz, ha jön az APEH ellenőr? - Akiket ismerünk, annak nem kapcsoljuk be az órát, akit nem ismerünk, annak bekapcsoljuk. - De mi van, ha jönnek a titkos APEH ellenőrök ? - Az apeh-osok mindig ket­ten vannak, s ezt mindenki jegyezze meg. - Egyedül nem jöhet? - Nem. Két ember kell a bizonyításhoz. - P­­ ravi­nvák - titkos APEH ügynökök • Legjobb lenne kidobni (mindkettőt) ■mondták a taxisok Csak rémhír volt A közelmúltban látott napvilágot a hír, mely szerint a MÁV 2600 já­ratából 92-t megszün­tet. Mivel sehol nem szerepelt részletesen, hogy mely területeken ritkulnak­­ a megfelelő kihasználtság hiányá­ban­­ a járatok, úgy gon­doltuk, érdemes utána­járni, hogy a probléma mennyire érinti régión­kat. Annál is inkább, mert különféle rémhí­rek láttak napvilágot (egyesek például a ru­­dabányai vonal meg­szüntetéséről beszél­tek), így Kovács Lász­lót a forgalmi osztály személyszállítási veze­tőjét kértük, hogy önt­sön tiszta vizet a po­hárba. - Mennyire érinti az önök üzletvezetőségét a tervezett járatritkítás? - A híresztelésekkel szemben azt tudom el­mondani, hogy Borsod- Abaúj-Zemplén megyé­ben egyetlen egy jára­tunk sem szűnik meg. - És azt üzletvezetőség területén? - Vámosgyörk-Gyön­­gyös viszonylatban ke­rül sor egy vonatpár, Kál - Kápolna -Kistere­­nye között egy járat megszüntetésére. Emellett Vámosgyörk- Újszász között az utolsó vonat csak Apátiig köz­lekedik, s ezzel párhu­zamosan Újszásztól Apátiig közlekedő, szintén utolsó járat is kimarad.

Next