Hírnök, 2000. július-december (1. évfolyam, 19-44. szám)

2000-07-15 / 21. szám

Pop-rock fülesek Kerékgyártó „Füles" István, a népszerű pesti zene­karokban játszó zenész több miskolci formáció tagja is. Sorozatunkban a miskolci klubéletet és a rendsze­resen koncertező zenekarokat, előadókat mutatja be. Turul lett a Swetter A folk-rockot játszó Swetter együttes a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb miskolci zenekara volt, a '88-as Ki Mit Tud? után pedig az egész ország megis­merte a nevüket. Feloszlásuk óta eltelt tíz év, és most újra együtt dolgozik a csapat, Turul néven. Udvardi- Lakos Márton dobossal a Kaláka folkfesztiválon tör­tént visszatérésük után beszélgettünk.­­ A zenekar megalakulásának előz­ménye egy tévés felkérés volt, az ere­deti elképzelés szerint az egykori Swetter együttest kellett volna újjáé­lesztenünk. Júniusban összejöttünk és kiderült, hogy mindannyian szívesen csinálnánk tovább, hiszen tele va­gyunk ötletekkel, az elmúlt tíz év alatt szerzett tapasztalatokkal, és az alkotói közösség is a régi. Szóval ott folytat­juk, ahol abbahagytuk. - Mennyiben változott a Turul ze­néje a Swetteréhez képest ? - Alapvetően most is folk-rockot játszunk, a magyar népzenét ötvöztük a mai rockzenével. Újdonság, hogy samplert is használunk, tehát a hang­­szerelés is modernebb lett. De meg­szólalnak élőben hagyományos népi hangszerek is, mint például a tilinkó, a tekerőlant, és a sámándob. Szerintünk a rockosabb megszólalás jól illik a magyar népzene szövegvilágához, az akkori kemény élethelyzeteket meg­­éneklő versekhez. Már a Swetterben is játszottuk Ady Endre egy-egy ver­sének megzenésítését, az ő költészete is ugyanolyan időtálló és aktuális, mint a magyar népzene szövegvilága. - Mi volt a névváltoztatás oka? - A turulmadár a magyarság totem­állata volt, ez a név jobban kifejezi a zenekar műfaji beállítottságát Termé­szetesen nincs benne semmi politika, nem a szélső­jobboldalt akarjuk nép­szerűsíteni, egyszerűen csak Magya­rországon magyar zenét akarunk ját­szani mai felfogásban. Ez tíz évvel ez­előtt is így volt, ezt a fajta muzsikát azóta sem játszotta, játssza rajtunk kí­vül senki, pedig a mai napig aktuális. - Hogyan sikerült a bemutatkozás? - Július 8.-án, a Diósgyőri Várban a Kaláka Folkfesztiválon volt az első fellépésünk, főműsorban. A közönség és a szakma is nagyon jól fogadta, úgy érezzük, van igény a zenénkre. Szere­peltünk a Duna tévében, az RTL Klub­ban és a TV2-n is. Készítettünk egy videoklippet is, amelyet már sugároz­nak a tévében.­­ Annak idején a Swetter karrierje ígéretesen indult, néhány év múlva azonban mégis feloszlottatok Mi volt az oka? - '86-ban alapítottuk az együttest, és a '88-as Ki Mit Tud?-on pop rock kategóriában az első, összesítésben pedig a második helyet szereztük meg. Ehhez lemezszerződés is járt a Magyar Rádió részéről. Elkészítettük a felvételeket, de kiadót már nem si­került találni, ennek elsősorban anya­gi okai voltak. Majd meglepetésünkre egyszer csak megjelent egy kisleme­zünk, a Bravo-Pepita gondozásában, melynek az igazgatója akkor Boros Lajos volt. Nem is tudtunk a dologról, jól lenyúlt minket, ezzel komoly fe­szültségeket keltett a zenekaron belül is. Mindmellett mire nagy nehezen komolyabb szerződéshez jutottunk volna, eltelt két év a Ki Mit Tud? óta, így nem volt igazán aktuális a dolog. Inkább befejeztük, mert akkor már nem bíztunk az országos sikerben. Az együttes tagjai is szétszóródtak, nehe­zen tudtuk összetartani a csapatot '91-ben alakítottunk még egy zene­kart Vadrózsák néven, amellyel szin­tén játszottunk a Kalákán, és rádiófel­vételünk is készült a 22-es stúdióban. De ezek az évek már nem kedveztek ennek a fajta zenének, így feloszlot­tunk. - Mivel foglalkoztok most a zenélé­sen kívül? - Énekesünk, Szebeni János, Pé­csett él, egy helyi kereskedelmi rádió­adó főszerkesztője, basszusgitárosunk Kázsmér Kálmán, a Duna tévénél ren­dező, egyedül Pásztor Zsuzsa énekes­nőnk és Heffner Attila gitárosunk ma­radt Miskolcon és zeneköreiben. Én Győrben lakom, és egy kulturális programszervező irodát vezetek. Atti­la a feloszlás óta is aktívan dolgozik, szintén népzenei alapokon nyugvó rockzenét csinált, kiadott egy József Attila és egy Ady Endre versmegze­nésítéseket tartalmazó anyagot. 1996 nyarán pedig a Diósgyőri Várban mu­tatták be Barbárok című rockoperáját. - Mik a terveitek 2000-re? - Elkészítettünk egy demo anyagot, ebből szeretnénk egy lemezt kiadni, és minél többet koncertezni ország­szerte és külföldön is. (További információk a Turul együttes honlapján http://emil.alarmix.org/turul) Hívja! A fenti telefonsám lehívása után, a számítógép utasítása alapjait hirdetést adhat fel illetve hallgathat le. Hirdetése a feladást követően azonnal lehallgatható, s már másnap több lapban és televízióban is olvasható. A nyomtatásban megjelent hirdetés lehallgatása a hangpostaszám alapján történik azonban számos olyan hirdetést is lehalgathat, mely nyomtatásban még nem jelent meg. Nálunk biztosan társra tálal, ehhez kívánunk Önnek sok sikert. Az emeltdíjas szám nem írható a 27,28,62,63-as körzetekből valamint rádiótelefonról és utcai készülékről. Studio 10 * Bp. 1399 Pf . 701/251. A Ivás dija 180 ft+Ala­p.-ek.tr. jrzererooi vas Q UJl Uj! INGYENES HIRDETESFELADAS ÉJJEL-NAPPAL A 363 10 20-as ....................TELEFONSZÁMON, Hölgy keres Urat * 45/162/50, szőke, értelmiségi, özvegy hölgy vagyok, két felnőtt gyermekem van. Korban hozzám illő, intelligens úr ismeretségét keresem. Hangposta: 15278 * 50/168/71, szőke, dohányzó, magányos hölgy barátját keresi egy biztos egzisztenciájú, színházat mozit kedvelő, 45-65 év közötti úr személyben. Hangposta:15290 * 22/175 lány vagyok. Komoly kapcsolatra keresem korban hozzám illő párom egy ápolt nem dohányzó férfi személyében. Hangposta: 90887 * 42/164/56, karcsú, b­ama hajú és szemű, csinos, elvált nő sok szabadidővel, független, biztos egzisztenciával rendelkező férfit keres hosszabb távra, akivel utazásokat is tehet Hangposta: 5337 * 39/172, zöld szemű, filigrán, szőke, diplomás nő vagyok, aki barátját keresi egy magas, 35-45 év közötti, intelligens férfi személyében. Hangposta:­ 5345 * 55 éves, független nő keresi 57 évesig azt a férfit aki tartós kapcsolatra, békés életre vágyik. Hangposta:91187 * 48/176, vöröses hajú, elvált, független hölgy vagyok. Min.180 cm magas, 48-55 év közötti, intelligens társam keresem. Hangposta: 91202 * 28/170/57, szőke, kétgyermekes, egyedül élő nő vagyok. Korban hozzám illő, szeretni tudó, őszinte férfi ismeretségét keresem. Hangposta: 15239 * tea vagyok, 166 cm magas, fiatalos, nőies, egy gyermekes, természetet és állatokat kedvelő nő. Szeretetet adni és kapni tudó, 50 év alatti, sportos, jóvágású férfi jelentkezését várom. Hof 15242 * Evelin vagyok, kék szemű, halak jegyű, 48/161, dinamikus hölgy. Kecskemét környékétől várom jelentkezésed. Hangposta: 15249 * 48-53 év közötti, rendezetten élő enyhén mozgássérült férfi ismeretségét keresem. Hangposta: 15251 * 45,­162/50, értelmiségi, szőke, özvegy hölgy vagyok. Intelligens, ápolt úrismeretségét keresem. Hangposta: 15259 * Extravagánsnak tűnő, nagyon őszinte, 45/165/154. téb szemű, független nő vagyok. A belső értékek fontosabbak, de a külső sem mindegy. Szimpatikus, partnerem keresem. Hangposta: 15260 * Imrének a 90504-es hangpostára Üzenem, hogy szeretnék vele megimszekedni. Hangposta: 15262 * Ica vagyok, 166/40, fiatalos, nőies, özvegy hölgy, egyedül nevelem 16 éves lányom. 50 év alatti, sportos, jó vágású, szeretetet adni és kapni tudó élettársam keresem. Hangposta: 15275 Úr keres Hölgyet •Já­nos vagyok, 42/170, özvegy, szőkésbarna hajú férfi. Hasonló korú, szórakozni, táncolni szerető hölgy ismeretségét keresem. Hangpostái 5330 * 33/187, kék szemű, nem dohányos fiatalember 20-40 év közötti hölgyet keres laza kapcsolatra. Hangposta:15332 * Lajos vagyok, 21/190/75, sportos fiú. Az igazit keresem! Hangposta:15338 * Mihály Vagyok, 25 éves, 175 cm magas, izmos testalkatú fiú. 25435 év közötti lányt keresek tartós kapcsolatra. Gyermek nem akadály, mert imádom a gyerekeket! Hang­posta: 5342 * István vagyok, életvidám, helyes, fiatal, rendezetten élő ügyvéd. 25-35 év közötti, ápolt, csinos, intelligens hölggyel szeretnék megismerkedni, komoly kapcsolat reményében. Egy gyermek nem akadály! Hangposta:15343 * Zsolt vagyok. Egy kedves, csinos nőt keresek. Hangposta: 5344 * 28-30 év körüli hölgy ismeretségét keresem komoly kapcsolatra. Hangpostául 156 * Csaba vagyok, 25/190, barna hajú és szemű, biztonsági őr. Szeretnék megismerkedni egy hűséges lánnyal. Hangposta:91170 * Egy csinos, aranyos, hűséges típusú lány ismeretségét keresi, egy barna hajú és szemű, 190 cm magas, 25 éves, biztonsági őrként dolgozó fiú. Hangposta:91175 * János vagyok, 54­ 175, kissé kopaszodó, özvegy férfi. Komoly élettársam keresem egy kissé molett hölgy személyében. Hangposta:91201 * 46 éves, független, rendezetten élő férfi vagyok. 35-40 év közötti, komoly gondolkodású, csinos, karcsú hölgy társaságát keresem. Hangposta :91205 * Attila vgyok, 25 éves, jó megjelenésű, káros szenvedélyétől mentes, romantikus fiú. Korban hozzám illő lány ismretségét keresem. Hangposta:91207 * Szeretni !ő! 49/60/160/65. Nem dohányzó, szeretetr­, odaadásra igényes, higiénikus, ápolt társam keresem, egy igazi kapcsolatra. Hangposta: 15236 * Zsolt vagyok, ápolt reprezentatív, érett, középkorú hölgy személyében keresem partnerem. Hangposta: 15237 * Iván vagyok, 32 éves, dísznövénytermesztő férfi. Romantikus lány ismeretségét keresem komoly kapcsolatra. Hangposta: 15246 * Fari vagyok, 48/1­5, barna hajú, káros szenvedélyektől mentes férfi. Ezúton keresem kedves, jó megjelenésű, korban hozzám illő hölgy ismeretségét Hangposta: 15252 * Szandra! 06. 21-én hagytál nekem üzenetet Kértek keress meg újra! Laci Hangposta: 15253 * Egy szép, fiatal, 20 év körüli lány ismeretségét keresem. Hangposta: 15255 * 38 éves, két kisfiát egyedül nevelő, rendezetten élő apuka vagyok. 28-32 év közötti, hosszú geszternyebarna hajú hölgy ismeretségét keresem komoly kapcsolatra. Hangposta: 15261 * 180/90, kisportolt testalkatú srác keresi barátnőjét Hangposta: 15265 * A 15903-as hangpostán hirdető Andinak üzenem Abára, hogy fettétlen keressen meg! Hangposta: 15266 * Laci vagyok, 47/165,­fil. Azt a hölgyet keresem, aki szívesen töltené velem szabad­idejét. Hangposta: 15283 * Egy olyan kedves hölgyet keresek, aki szívesen lenne partnerem kevés szabadidőm eltöltésében. Laci vagyok, 47 éves férfi. Hangposta: 15284 * Csaba vagyok, 25 éves, sportos fiatalember. 40 évesig várom egy nőiesí­tett hölgy jelentkezését Hangposta: 15299 * Robi vagyok, 30 éves fiatalember. Párom keresem. Hangposta: 15308 * Zsolt vagyok, 24/178, szőkésbarna hajú, vidám, táncolni szerető, szeretetre vágyó, vagány srác. Kérlek hagyj üzenetet! Hangposta: 15311

Next