Új Hírnök, 2001. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

2001-11-17 / 46. szám

Az áldozat kissé „levert” volt A két fiatal férfi, a 20 éves M. Veaceslav és a 22 éves N. Oleg a Moldovai Köztársaságból, Novajából érke­zett hazánkba, hogy feketén munkát vállaljanak. Debrecenben, a Sámsomi úti menekülttáborban éltek. Márciusban ér­keztek száz dollár készpénzzel, amit rövid időn belül elszórakoztak. Még ennek a hónapnak a végén aztán úgy döntöttek, kimennek a városba szó­rakozni, de mivel elfogyott a pénzük úgy határoztak, kirabolnak valakit. A Széchenyi utca elején jártak, amikor megpillantották N. Zoltánt, akit ököllel többször arcul ütöttek. Zoltán megpróbált elmenekülni, de a táma­dók erősebbnek bizonyultak. Egyikük megragadta a tarkójánál és a föld­re húzta, s többször fejen rúgta. Társa eközben a táskáját és a ruháját ku­tatta át, aztán lehúzta a cipőjét és lecsatolta az óráját. Több mint tizenöt­ezer forintnyi „árut” zsákmányoltak, majd mint akik jól végezték dolgu­kat, elmenekültek, magára hagyták a „levert” sértettet. Járókelők siettek Zoltán segítségére, s ők értesítették a rendőrséget is. A járőrök a bűncselekmény elkövetése után néhány perccel a Széche­nyi utca-Piac utca kereszteződésében elfogták a két rablót. A két fiatalember a napokban állt a megyei bíróság elé, ahol jogerős íté­letet hirdettek ügyükben. A bíróság bűnösnek mondta ki őket társtettesként elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettében, s mind­kettőjüket négy-négy évi börtönre ítélte, s elrendelte, hogy a büntetés le­töltése után végleges hatállyal mindkettőjüket kiutasítsák Magyarország területéről. - farkas - Telefonon bejelentés érke­zett a Hajdúhadházi Városi Rendőrkapitányság ügyele­tére, hogy a reggeli nyitás­kor Hajdúsámsonban a Béke borozót két álarcot viselő férfi támadta meg. A hu­szonöt éves eladónőt késsel kényszerítették arra, hogy menjenek be a helyiségbe és ott adja át a váltópénzt. A fiatal nő, B. Mónika szép ke­rek történetet adott elő, s a forró­­nyomos csoport az ő elmondása alapján megállapította, hogy több mint nyolcvanezer forinttal távoz­tak a rablók. Hiányos személyleírást tudott adni, de még az is több volt, mint amit a környéken lakók el­­mond(hat)tak volna, ők ugyanis senkit nem láttak. A felfordulás is, amit a „rablók okoztak”, nem volt eléggé életszerű. Néhány keresztkérdés követke­zett, majd a fiatal hölgy bevallotta, hogy az egész rablómese csupán kitaláció, ő maga játszotta el több napon át az eltűnt összeget a boro­zóban található játékgépekben. Mivel közeledett az idő, hogy a tulajnak be kellett volna számolnia, hogy mekkora volt a forgalom és hová lett a pénz, ami elfolyt a já­tékgépbe, ezért kitalálta a rablóme­sét. Most a rendőrség gyanúsított­ként hallgatta ki B. Mónikát sik­kasztás és hatóság félrevezetésé­nek bűntette miatt, tájékoztatta la­punkat Kozma János alezredes, Hajdúhadház városi rendőrkapitá­nya. -f- Us Hírnök Cégek, figyelem! KIADÓ 215 m2-es raktár, fürdővel, öltözővel, ebből 85 m2 fűthető. Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 60. sz. Érdeklődni: 46/414-571 ! Földig verték a taxist Vasárnap késő éjszaka Hajdúszoboszlón a taxiállo­másra telefonhívás érkezett, amelyben egy kocsit rendel­tek Hajdúszovátra. A pilóták nem kapkodtak a lehe­tőség után, ezért aztán a Fiat Tipóval fuvarozó ötvenöt éves Ár­pád döntött úgy, kimegy ő a meg­adott címre, hiszen ismerősnek tűnt a járműt kérő neve és a megadott címről is tudta, merre van. Alig hagyta el Hajdúszoboszlót a Szováti úton, amikor a sötétből két árnyék lépett elő az úttestre, s leintették. Egy férfi és egy nő volt. A férfi a pilótaülés mellé, a nő pe­dig mögé telepedett. Már jó ideje mentek, amikor a nő rosszullétet színlelt és kérte a vezetőt, hogy álljanak meg, mert szeretne valahol egy kis vizet inni. A taxis szolgálatkésznek bizo­nyult. Leállt és a csomagtartóból elővette saját ásványvizes üvegét. De már nem volt ideje átadni, mert a férfiutas is kiszállt a kocsiból és egy üveggel vagy fadarabbal több­ször fejbe vágta a meglepett taxiso­főrt. Az védekezni próbált, de ek­korra már földre került. A támadó ütötte, rúgta a férfit. A nő összeszedte a gépkocsiból a sofőr iratait, aznapi bevételét, mobiltelefonját, majd rászólt a fér­fire, hogy folytassák most már pi­lóta nélkül az utat. A Fiat Tipó tu­lajdonosa vérző fejjel a helyszínen maradt, majd gyalogosan elindult visszafelé Hajdúszoboszló irányá­ba. Útközben elvesztette az eszmé­letét és a padkán talált rá egy arra autózó házaspár, akik kórházba vi­tették a mentőkkel. A sárga taxit a hajnali órákban kifosztva, elhagyatottan találták meg a két település közötti úton. A taxis viszonylag olcsón úszta meg a kalandot, csak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenve­dett. A rendőrség azt sem tartja ki­zártnak, hogy valamelyik ellensége állt bosszút rajta, de ő váltig állítja, neki nincsenek ellenségei, harago­sai. A rendőrség ötvenezer forint ju­talmat ajánlott fel a nyomravezető­nek. F. János ^g0RS0W­flp/^ PAPíR ■ IRODASZER ÉS UEGYIARU NAGYKERESKEDÉS ^goRSOWWp/^ PAPÍR IRODASZER ÉS UEGYIARU NAGYKERESKEDÉS B0RS0D-PAPÍR 97 BT. 3526 Miskolc, Szeles út 41. Tel.: 46/509-442, fax: 46/328-266 Év végi AKCIÓ a B0RS0D-PAPÍR­­97 Bt.-nél 2001. november 15-től december 31-ig REXEL 4 HETZEL + N0B0 Lefűzhető genoterma A/4 2,79 Ft Gyorsfűző PVC színes A/4 20,90 Ft Füles lefűzhető tasak A/4 39,90 Ft Carry Job File 30 mm A/4 gumis irattartó 299 Ft Gemini fűzőgép 449 Ft Economy Flipchart tábla (nem mágneses) 10 990 Ft Flipchart papírtömb 599 Ft Spirálozógép CB205 (140 lap) 18 900 Ft Laminálógép LV250 A/4 23 900 Ft Iratmegsemmisítő 130 automata 34 900 Ft Áraink az áfát nem tartalmazzák! 2002. évi naptárak teljes választékával várjuk kedves Vásárlóinkat! Nyitva tartás: h.-D.: 8.00-16.30-ra. szó.: 8.00-12.00-ra.

Next