Heti Új Hírnök, 2004. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
2004-05-13 / 19. szám
Hi Ifír Vifc Kalandra fel! A bodrogkeresztúri Hegyalja Életmód Klub 2004. június 5-én és 6-án IV. alkalommal rendezi meg kétnapos, országos, szabadidősport-jellegű versenyét, a „ZEMPLÉNI-KALANDTÚRÁ’-t. A versenyt két kategóriában - PROFI és HOBBI - rendezik meg. Természetesen az egyes kategóriák nehézségi foka jócskán különbözik egymástól. A „Profi” kategóriában az össztáv kb. 110 km lesz, míg a „Hobbi” kategóriásoknak kb. 65 km-t kell teljesíteniük. A versenyen 18 év feletti tagokból álló, tetszőleges összeállítású csapatok vehetnek részt. A verseny „alapszámai”: túrakenuzás a Bodrog folyón, országúti és terepkerékpározás a Zemplén hegységben, gyalogtúra a tokaji hegyre, s végül egy akadálypálya leküzdése. Az esemény megrendezésével a szervezők alapvető célkitűzései a következők voltak: szűkebb régiónk, Zemplén népszerűsítése a szabadidősport eszközeivel, az egészséges életmód iránti érdeklődés növelése, valamint egy újszerű verseny immáron hagyományos megrendezésével igazolják, hogy egy kis egyesület is képes szerény eszközeivel nagy, turisztikailag is vonzerőt jelentő eseményt rendezni. Céljaikat sikerült megvalósítani: 2001-ben 45, 2002-ben 59, míg 2003-ban már 63 négyfős csapat versengett. A tavalyi viadalra az ország több mint 80 településéről érkeztek versenyzők. .Az idei verseny fővédnöke Gyárfás Ildikó, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke lesz. Outdoor Fesztivál, Kiállítás és Vásár 2004. május 22-23-án a szilvásváradi lovas stadionban - 2 hektáros területen - kerül megrendezésre a fesztivál, az országos hegyi kerékpár versennyel párhuzamosan. A rendezvény célja, hogy fesztivál, vásár, kiállítás, sportbemutató és sportverseny keretein belül a szabadidő sportokat népszerűsítse, alternatív lehetőséget adjon a szabadidő hasznos eltöltésére, valamint pénzdíjas versenylehetőséget kínáljon egy-egy sportág kiemelkedő versenyzőinek. Tervezett programok: 1. Föld program Ide tartoznak a talajhoz kötött, föld közelében megvalósítható sportok. Műfalmászás: kb 14 m magas és egy kb 6 m magas falon nyílt, pénzdíjas, látványos speed verseny. Összdíjazás: 300 000 Ft. Utána a közönség számára nyitott, használható és ehhez kapcsolódó tevékenységek: sumározás, csigasoros mászás, rekeszépítés, jégmászás, tiroli csúszda. - Euro Bungee 4 asztalos trambulin - Bungee Jumping - Roches team funbox görkori show - Reodeó bika - Zord - Motoros és kerékpáros triál verseny és bemutató show az erre a célra kialakított farönkökből épített pályán. Összdíjazás: 500 000 Ft 2. Levegő program - siklóernyőzés: bemutató jellegű, plusz külön szervezésben kipróbálható egy másik helyszínen - hőlégballonozás, liftezés és szabadrepülés. Motoros sárkány, motoros ultra light repülőgépek, motoros siklóernyős és ejtőernyős bemutatók egész nap. 3. Szabadidős autó- és motor kiállítás, bemutató és vásár, terepjárók, cross és enduró motorok, szabadidő autók, rally autók, és a Forma 1-es jaguár csapat legújabb autójának kiállítása 4. Országos hegyikerékpáros maraton verseny - 1200 fő induló - a verseny összdíjazása 1.000.000.- Ft. Versenytávok: 45 km, 65 km, 110 km. 5. Kiállítási terület A program területén felállítandó egy központi sátor, melyen belül a szabadidő sportokkal kapcsolatos mindenféle használati tárgyat, sporteszközök, felszerelések kiállítása és vására valósul meg. Itt kaphatnak helyet a következő kiállítók: utazási irodák, tréning és outdoor turizmus-szervezők, konferencia turizmus szervezők, aktív hotelek, egyéb programszervezők és a médiatámogatók. A szombati napot ZANZIBÁR koncert és tűzijáték zárja, a vasárnapi napot pedig az 1200 kerékpáros felvonulása és a maraton verseny rajtja nyitja. A vasárnapi nap a verseny eredményhirdetésével zárul. Wanted Mezőtúron Mezőtúron 1993-ban indult a kelet-magyarországi régió első zenei fesztiválja. Akkor még egy színpadon kb. 20 magyar zenekar lépett fel közel 1500 látogató előtt. Az évek során folyamatosan bővült a fesztivál programja, melyben - a vidéki fesztiválok közül elsőként - a hazai élvonalbeli fellépők mellett neves nemzetközi sztárok is szerepelnek (Toy Dollz, New Model Army, Dog Eat Dog, Apocalyptica, James Ruskin, Clawfinger). 2001 júliusában a már három napos rendezvényen több mint száz zenekar, DJ közel 18.000 látogató előtt játszott. A rendezvény Mezőtúr város, valamint az Alföld kulturális programjainak szerves részévé vált, ismertsége a kezdeti néhány megyéről országos jellegűvé szélesedett. A látogatók növekvő száma miatt a rendezvény 1996-ban Mezőtúr belvárosából a használaton kívüli Szabó Lajos laktanyába költözött. Ma azonban már elmondhatjuk: a Fesztivál ismét „kinőtte” a helyszínt: további növekedésével számolva átlépjük a laktanya befogadóképességének, valamint infrastrukturális ellátottságának határait. Az elmúlt két év szervezési feladatai közé tartozott tehát egy új helyszín kiválasztása, egy olyan területen, ahol jól megoldható a párhuzamosan zajló programok megfelelő elkülönítése, a résztvevők elhelyezése, ellátása, a szociális és biztonsági feltételek megteremtése. A Mezőtúri Fesztivál az évek során „Sör és Rockfesztivál”, majd „Szertelenül Rockfesztivál”, ezt követően pedig 1999-2001 között Wanted Fesztivál néven működött. 2002 újabb helyszínváltás, és egy újabb névváltozás éve is az esemény történetében: a rendezvény átmenetileg Kecskemétre költözik, ahol ZED Fesztivál néven, mindez idők legkiválóbb környezetében, de az önkormányzat kellő akarata nélkül jön létre a buli. 2003, Wanted Fesztivál és ismét Mezőtúr: új helyszínen, az immár fesztiválrendezésre is alkalmas Városi Strand, volt kertészet és a víztorony által határolt területen. 23