Heti Pesti Riport, 1993. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1993-03-12 / 10. szám
Ezeket a leveleket Jávor Pál és felesége írta Budapestről New Yorkba, hazatérésük után, egy baráti házaspárnak, Sárossy Szüle Mihálynak és feleségének. A Magyarországon eddig ismeretlen leveleket a kitűnő színházi ember, Sárossy Szüle Mihály özvegyének hozzájárulásával közöljük. 1958. január 31. Kedves Ráblikám és Miskám! Olyan túldimenzionáltan élek, hogy még egy rendes levélírásra sincs időm. A premieren túl vagyok ... siker, taps nekem, amikor kilépek a színpadra ... nekem, de nem a darabnak. A pestiek, a szokott viccgyártók a „Szegény jó Márton”-t átkeresztelték Szegény jó Jávornak. De erről majd később. Képzeljétek, én hülye, elfelejtettem Max Factort hozni magammal és most kegyelemfestéken élek. A napokban fogok kapni Leichnert. Az is jó lesz. Filmről eddig nem beszéltek, csak ajánlat jött. Erről kiderült, hogy a könyv nem jó. Minden, minden más. A régi Filmjeim zsúfolt házzal mennek. Én még nem néztem meg egyetlenegyet sem. Nem akarok halottakkal találkozni. Sokan nincsenek már a régiek közül. Engem is nyom a jövőtől való rettegés. Orvoshoz járok C vitamin és hormon injekciókra. Jót tesznek a szúrások. Ha a városban sétálok, azt hiszem, ide tévedt holdutas vagyok. Ma különösen rossz napom van ... születésnap. A múlt évben együtt töltöttük. Emlékeztek? A kis rádióm tőletek hoz muzsikát, és én ott vagyok köztetek. Hiányoztok! Nincs velem semmi baj, de mintha a fejemen járnék. Fásult vagyok. A darabot, amit játszom, nem szeretem. Üres, pakson a szerepem. De muszáj volt. Most abbahagyom az írást és holnap folytatom. 1958. március 13. Ha megfigyelitek a levél kezdeti dátumát és a mostanit, észreveszitek, hogy közben nagy idő múlt el. Persze, két premierem volt ezen idő alatt. Egyik a „Szegény jó Márton”, a másik, amit vidéken játszok — egy fantasztikusan szép egyfelvonásos —, Don Juan utolsó szerelme. A „Szegény jó Márton” egy gyalázatos találmány és förtelmes agyréme két tehetségtelen fráternek — akik amellett még érzékenyek is a szörnyre, amit írtak. Annyi mérget még nem nyertem színészi pályafutásom alatt, mint amióta annál a színháznál vagyok. A dologban az a szomorú, hogy senkihez sem fordulhatsz segítségért. A színházi vonalon mindenki reszket a másiktól. Ezt levélben nem lehet megírni, mert olyan hoszszú story. Már bent lakunk a házban. A külügy fantasztikusan remekelt. Bár a színházi ügyek is hozzájuk tartoznának. Debrecenben játszottam a múlt héten, két előadást, zsúfolt házakkal a Vörös Birága Babám és Misikém! Nagyon sietek válaszolni, mert szeretném, ha ez a levél odaérne az indulásotok előtt. Na, beköltöztünk a házba. Néhány jó barát volt itt, köztük Baróti Géza, és sokat beszéltünk vele rólad, nagyon megörült, amikor megmutattam a fényképeket. Csak most jutunk hozzá, hogy kezdjünk rendezkedni, mert a ládákat csak itt a lakásban tudtuk kinyitni. El sem hozhattuk a Nyugatiról mostanáig, mert nem volt hova. A szigeten voltunk március 6-ig, vagyis 3 és fél hónapot. Sajnos a lakás jóformán üres, a bútorok és minden egyéb eltűnt. Egy merőkanál maradt a hatalmas ezüstkészletemből. A bútorért kárpótolni fognak. Az egész házban 4 törött szék, 2 kis asztal és a dívány maradt, de ezt a lakó kutyái széjjeltépték. Persze a beépített szekrények és polcok itt vannak — oda vannak szögezve. Ennek dacára a ház már most a nagytakarítás után olyan, mint egy kis kastély. Esténként elüldögélünk a kandalló előtt, van egy remek világvevő rádiónk ... nagyon élvezkában. Mintegy 2600 ember nézett meg. 1600 forintot kaptam értük. Itt vendégszerepelni csak állami közületnél lehet, és csak állami vállalattal lehet játszani. Semmi privát haknit nem lehet csinálni. Pesten mindennap a színházad előtt megyek el. A neve most Irodalmi Színpad. Itt mindig nagyon rád gondolok. Befejezem. Nincs idegem írogatni. Még nagyon ki vagyok borulva sok minden miatt. A Szenes-suhancokat és az asztaltársaságokat öleljük, csókoljuk, veletek együtt Március 29. 1958. zük. Boldog vagyok és jókedvű, meghíztam vagy 5 kilót és tíz évet fiatalodtam. Nagyon sok vidéki fellépésre hívnak, hetenként egy-két szabadnapom van, de jó is, mert kell a pénz ... nagyon sok pénz kell, amíg itt emberileg be tudunk rendezkedni. A kocsit jövő héten kapjuk. Egyszóval minden OK. Nagyon imádok itt élni a házban, már kezdem úgy érezni, mintha el sem mentünk volna. Nem is hiszitek, milyen messze van már New York. Minden nap szebb. Az egyetlen, ami visszahozza, a zene. A rádión keresztül itt és a környező államokból rengeteg amerikai zenét közvetítenek. Ismerős dallamok. Miskám, rapszodikusan írok, ahogy eszembe jut, sokat beszélünk rólatok, Dezsőékről, tulajdonképpen senki másról. írjatok! Ölelünk nagyon sokszor !