Heti Válasz, 2001. november-december (1. évfolyam, 30-38. szám)

2001-11-30 / 34. szám

a végleges nagy szakadás. Az európai munkásosztály elutasí­tott minden manővert, amellyel a kommunisták megpróbálták a szociáldemokrata mozgalmat bekeríteni, így az 1951-ben Frankfurtban megalakult I. Szocialista Internacionálé alapító nyilatkozatában leszögezte: „A nemzetközi kommunizmus egy új imperializmus eszköze. Ahol egyszer hatalomra került, ott a szabadságot kiirtották." A Szocialista Internacionálé első elnöke, Erich Offenhauer még tisztában volt az alapító okiratban rögzítettek jelentősé­gével. Az elnökség 1963-ban az osztrák Bruno Pittermann ke­zébe került, akitől Willy Brandt vette át a vezetést. Ettől kezd­ve a szervezet irányításában meghatározó tényező lett Olof Palme és Bruno Kreisky. Ekkoriban megindult az eltolódás a szélsőbaloldal irányába: Nicaraguában a Somoza diktatúrája ellen küzdő ellenzék közül a Moszkva által irányított san­dinistákat támogatták. Aki figyelemmel kísérte az eseménye­ket, láthatta, hogy a Kreml második Kubát akar Közép-Ameri­­kában létrehozni. A Szocialista Internacionálé új vezetői egyetlen szót sem szóltak, hogy a hatalomra jutott san­dinisták nem demokratikus eszközökkel irányítják az országot. Sőt baráti kapcsolatokat építettek ki például Jamaica elnöké­vel, Michael Manleyvel, aki nemcsak gazdasági katasztrófába vezette hazáját, hanem a karibi szigetre hívta Fidel Castro em­bereit. A beépített emberek * —­­ ~ ] A Willy Brandt-féle fordulat hamarosan éreztette hatását az emigráns Magyar Szociáldemokrata Párt életében is. Két hó­nappal Kéthly Anna halála után, 1976 novemberében a Szo­cialista Internacionálé Genfben tartotta az új irányvonalat kijelölő kongresszusát. Ekkortól indult a szélsőbalos erők har­ca a kommunista diktatúrák miatt emigrációba kényszerített szociáldemokrata pártok ellen. Az emigráns mozgalom gyen­gítését célozta, hogy a budapesti rezsim a skandináv orszá­gokba - ahol szociáldemokraták voltak hatalmon - kripto­­kommunista társutasokat küldött nagykövetnek: így került Schiffer Pál Norvégiába, Rónai Rudolf Helsinkibe. Az volt a feladatuk, hogy az adott országok kormányaival elhitessék, hogy ők bizonyíthatják a legjobban: van lehetőség szociálde­mokráciára a kádári Magyarországon. Stockholmban nagykö­vetként Esztergályos Ferencet akkreditálták, aki a svéd kül­ügyminisztériumban még régi szociáldemokrataként mutatko­zott be. Bölcsföldi Andor, az emigráns párt svéd fővárosban élő főtitkára világosította fel a külügyminisztert, hogy Esz­tergályosnak ÁVH-s tisztként a mozgalom megsemmisítése volt a feladata. A budapesti rezsimnek mindig sikerült az otthon élők közül valakit kiválasztani, aki akarva-akaratlanul is a diktatúra cél­jait szolgálta. Ilyen volt Révész András, a párt korábbi főtitká­ra. Őt a hetvenes években kiengedték Ausztriába, hogy tárgya­lásokat folytasson az osztrák szocialistákkal. Később Révész fő­szerepet játszott a megszülető szociáldemokrata mozgalom szétverésében. Willy Brandt fellépése után csökkenteni kezdték az emigráns magyar párt támogatását is. Az Osztrák Szocialista Párt, mely korábban a magyar szociáldemokraták támaszának számított, Kreisky ideje alatt lazította kapcsolatát a szociáldemokrata emigrációval és erősítette a kommunista diktatúrákkal. Bölcsföldi mondta el e sorok írójának, hogy amikor meghívták az SPÖ egy-egy rendezvényére Bécsbe, az osztrák párt vezetői már kellemetlen rokonként tekintettek rá, és szembesülnie kel­lett a ténnyel, hogy a tárgyalásokon ott vannak az MSZMP tisztségviselői. A szociáldemokraták rájöttek arra, miként fordulhatott elő a diktatúra éveiben, hogy Révész András a hivatalos szervek­­ tudtával Bécsbe utazhatott. Az MSZMP központjában készült forgatókönyv alapján következett be a második lépés, a feltá­madásra készülő szociáldemokrácia szétverése. Bölcsföldi An­dor így emlékszik erre az időszakra: „Amikor az MSZMP hirte­len MSZP-vé változott, annak első kongresszusán Révész And­rást megkérdezték, milyen minőségben van jelen, a válasza az volt: én képviselem a szociáldemokráciát. Ez a Révész András már nem a régi volt, akivel az emigráció évei alatt, öt ízben talákoztam." Öt hónap telt el az MSZDP megalakulása és az 1990-es választások között. A posztkommunisták mindent el­követtek, hogy a Petrasovits Anna elnöksége alatt működő párt a beépített emberek bomlasztó tevékenységével legyen elfoglalva, s minél kevesebb energiája maradjon a kampányra. Míg az MSZDP-nek nem volt sajtója - a párt egykori lapja, a Népszava továbbra is a kommunista propaganda eszköze volt -, addig az MSZP továbbra is uralta a diktatúra csaknem tel­jes médiahálózatát. Ilyen körülmények között sikerült a vá­lasztásokon a szociáldemokratáknak 3,55 százalékos ered­ményt elérni. Az MSZP következő törekvése az volt, hogy az időközben a Szocialista Internacionáléba felvett MSZDP-t a szervezetből kizárják. A célt főleg az osztrák és német szociáldemokratákon keresztül remélték elérni - s őket próbálták felhasználni arra is, hogy az MSZP-t vegyék fel az Internacionáléba. Ebben tár­sakat találtak Heinz Fischer személyében, aki jelenleg az ellen­zéki SPÖ részéről az osztrák nemzetgyűlési elnöki tisztét tölti be, és Peter Schiederben, a szocialisták külügyi osztályvezető­jében. A Waldheim köztársasági elnök elleni összeesküvésben játszott szerepük bizonyította, hogy semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, ha az ellenfél erkölcsi tönkretételéről van szó. Heinz Fischer budapesti látogatásai alkalmával kerülte az MSZDP-vel a kapcsolatot, csak a Révész András és társai által működtetett csoportokat kereste fel. A rágalmak özönét ter­jesztették az MSZDP-ről: a pénztelenséget, a szervezési hiá­nyosságokat, a pártból történt kizárásokat emlegették. Ennek megfelelően a Szocialista Internacionálé 1991 júniusában Isz­tambulban tartott ülésén Thorborn Joglad már az MSZDP fel­függesztésére tett javaslatot. Ez be is következett volna, ám a magyar küldöttség érveinek súlya előtt a küldöttek a bead­ványt elutasították. „ ÖSSZEHANGOLT TÁMADÁS» - A támadásokra válaszolva Demján Mihály, a Szociáldemokra­ták Szabadságharcos Szövetségének elnöke nyílt levelet inté­zett Willy Brandthoz: „Szervezetünk tagjai kizárólag azon személyek lehetnek, akik hitelesen igazolják, hogy a hitleri fasizmus alatt életüket vesztett szociáldemokraták gyerme­kei, özvegyei, akik szociáldemokrata nézeteikért börtönbün­tetést, internálást szenvedtek, akik igazoltan részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharcban, és ezért szabad­ságvesztésben részesültek, s akik soha nem voltak a kommu­

Next