Heti Válasz, 2006. április-június (6. évfolyam, 14-26. szám)

2006-05-25 / 21. szám

Persze, hogy nem kell a belső uszoda után luxusadót fizetni - nyugtattak meg bennünket a fővárosi önkormányzat adóügyosztályának ügyfélszolgálatán. És természetesen a szauna után sem. Nem az a lényeg, hogy az alagsorban vagy a földszinten van-e - magyarázza laikus kérdéseinkre az illetékes, hanem az: be­letartozik-e a lakás hasznos alapterületé­be. Nem tartozik bele, erősíti meg az ügyfélszolgálati munkatárs. A lodzsa és a fedett terasz az más. Azt be kell valla­ni. Igaz, éppúgy mint az uszoda, ezekről se mondhatnánk, hogy „huzamosabb emberi tartózkodásra alkalmas”, de a lu­xusadótörvény azt írja, bele kell számíta­ni a hasznos alapterületbe. Az uszodát viszont nem nevesíti a törvény, sem a szaunát, sem a konditermet és más ki­szolgálóhelyiségeket. Tehát nem kell utá­nuk adót fizetni - tudtuk meg az inkog­nitóban felhívott adóügyi munkatárstól, pálya alá eshetnek. Most viszont idege­sen forgatják a fővárosi önkormányzat luxusadó-rendeletét, és döbbenten lát­ják, hogy az egész Svábhegyen Kútvöl­gyi utastul, Béla király utcástul és Normafástul a legmagasabb kategória n-es, vagyis az örökpanorámás, uszo­­dás, személyzettel, testőrséggel és táv­irányítóval működtetett luxusvillák a főváros szerint értéktelenebbek, mint a Máriaremetén (II/A kerület) találha­tó lakások. A szintén státusszimbó­lumnak számító rózsadombi Gárdo­nyi Géza utcában is kevesebb a villa­sor négyzetméterenkénti ára, mint Marianna vályogházáé. - A feléért valamennyien odaadjuk az államnak a lakásunkat - jelenti ki egy úr, aki még mindig azon méltat­lankodik, hogy nagyságrendekkel szebb utcák, kiemelt rózsadombi terü­letek kerültek a 8-as övezetbe. Való igaz, egész Budapesten mind­össze hat utca van, amelyiket drágább­nak minősítettek a Turul utcánál. Az egyetlen hely a fővárosban, amelyet a 15-ös kategóriába soroltak, a budai Várban lévő Országház utca. A 14-es övezetbe csupán öt utca tartozik, az I. kerületben lévő Szentháromság tér, valamint a II. kerületi Barlang utca, Battai lépcső, Fenyves utca és Pasaré­ti út. Utánuk mindjárt a Turul utca következik, egy szintre kerülve a bu­dai Várban lévő Tóth Árpád sétánnyal. - Nem tudjuk, mi alapján történt a besorolás - méltatlankodik egy férfi -, nem tudjuk, kik és milyen alapon ér­tékelték fel a lakásokat. De hogyne tudnák, hiszen alaposan utánajártak. A 2005. évi ingatlanel­adásokat vette figyelembe az adóhiva­tal, mégpedig illetékhivatali adatok alapján. Az adásvételi szerződésekben szereplő négyzetméterárakat vetítet­ték ki az utcákra. Márpedig a Turul ut­cában tavaly egyetlen ingatlan sem cserélt gazdát. Az elmúlt öt évben csu­pán 2004-ben fordult elő, hogy leg­alább három ingatlant adtak el. Az ak­kori értékesítések alapján 269 ezer fo­rint az átlagos négyzetméterár. Senki nem érti, hogyan lett ebből 800 ezer forint. Ráadásul azóta annyira lemen­tek az árak, hogy a vadonatúj házakat sem lehet a környéken 300 ezer fo­­rint/négyzetméterért eladni. - Át kell költözni a Dutka Ákos ut­cába - mondja gunyorosan egy másik úr, utalva arra, hogy a Turul utcát ke­resztező, hatalmas villákkal nemrég beépített panorámás utca viszont csak a 7-es kategóriába tartozik. Mint ahogy a többi keresztutcát is keve­sebbre értékelték: az Ördögárok utcát a 8-as, a Zsíroshegyi utcát a 9-es öve­zetbe sorolták, így a sarkon lévő házak értéke attól függ, hogy annak idején éppen melyik utcára nyitották meg a kaput. Akinek két bejárta van, az most úgy döntött, lezárja a Turul utcai frontot, és máris megsza­badul a fizetési kötelezettség alól. M. úr kitölti a szénsavmentes ás­ványvíz utolsó cseppjét is, azt mondja, siet. Tisztában van vele, hogy az ő há­za valóban többet ér 100 milliónál. Mint az ingatlanpiacon járatos ember, úgy véli, 130 millióért tudná eladni, ha akarná. Csakhogy a fővárosi önkor­mányzat adórendelete szerint 270 milliót ér! Az M. úr által reálisnak tar­tott összeg után 150 ezer forint lenne az évi adó, a 270 millió után 850 ezret kellene leperkálnia. - Törekedtem rá, hogy kulturált le­gyen a házam, de semmi luxus nin­csen benne. Nincs márvány, nincs medence, nincs légkondi. Olyan adó­terhet akarnak rám sózni, ami irreális - méltatlankodik. Nem hajlandó befi­zetni a reális összeg többszörösét, ezért inkább be sem vallotta az adót. Mert ha bevallja, már jönnének is be­szedni. Az asztal körül többen igazságtalan­nak tartják, hogy a luxususzoda után nem kell fizetni. A hasznos alapterület­be, amit bevalláskor figyelembe kell venni, az nem számít be. És az sem, hogy valaki öt gyereket nevel egy 130 négyzetméteres lakásban. Ebben az ut­cában már ezeknek a családoknak is fi­zetniük kell. S eközben a cégek nevén lévő luxusvillák után egyáltalán nem kell adózni - ismétlik újra és újra. - Miért kellene ezt lenyelni? Miért kellene ezt szó nélkül hagyni? - hajto­gatják. A Turul utca lakóit nem vi­gasztalja, amit az újságban olvasnak, hogy megbukott a luxusadó. Hogy a tervezett egymilliárd forint töredéke folyt be. Hogy Budapesten csupán 340-en (s közülük is 33-an nem adó­köteles ingatlan után), Magyarország öt leggazdagabb településén pedig mindössze öten vállalták az új adó­nem fizetését. - Politikai döntés volt, hogy a válasz­tás előtt a köznépnek demonstrálni tudják, ők aztán megadóztatják a gaz­dagokat - szögezi le valaki, s az asztal­­társaság bólogat. Csupán az a kifogá­suk, hogy mégsem a gazdagokat sike- BUDAPEST LEGDRÁGÁBB UTCÁI 15-ös övezet: I. kér.: Országház u. 14-es övezet: I. kér.: Szentháromság tér, II. kér.: Barlang u., Battai lépcső, Fenyves u., Pasaréti út 13-as övezet: I. kér.: Kapisztrán tér, Kard u., Tóth Árpád sétány, II. kér.: Csévi u., Érmelléki u., Leshegy u., Napraforgó u., Ötvös János u., Szavas­hegy u., Széphalom u., Szerb Antal u., Turul u., Úrbéres u., II. ker., Vízesés u., Zivatar u. Megjegyzés: a III. Mátyáshegyen 9-es a legmagasabb kategória, a XI. Gellért­hegy 8-as és 9-es övezetbe került, a XII. Svábhegy legértékesebb utcáit a 72 1­­es övezetbe sorolták. BUDAPEST LEGOLCSÓBB UTCÁI 1-es övezet: XV. ker.: Batthyány u., Ka­­ratna u., Oroszlán u., Palánk u., Palo­tás u., XX. ker.: Balassa u., Csányi u., Dobos u., Duna u., Géza u., József At­ tila u., Liget u., Mária u., Nyáry Pál u., Ősz u., Révay u., Sárrét u., Topánka u., Vágóhíd u., XX. ker.: Arany János u., Áruház tér, Bajáki Ferenc u., Borókás u., Kapisztrán János u., Magyar u., Százszorszép u., Táncsics Mihály u., Telep u., Temesvári u., Zöldfa u. 49

Next