Heti Válasz, 2007. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2007-08-23 / 34. szám

Kitüntetések augusztus 20-án Sólyom László az idei ünne­pen - a kormány előterjesz­tésére - kitüntette Tempfli József nagyváradi katolikus püspököt, Avar István és Sza­bó Gyula színművészeket, Bagi István, Erdei Árpád és Harmathy Attila volt alkot­mánybírókat, Komár János közgazdászt, Portisch Lajos olimpiai bajnok sakkozót, Sárközy Tamás jogászpro­fesszort és Solt Pált, a Legfel­sőbb Bíróság tanácselnökét. Elismerést kapott Bogsch Erik, a Richter Gedeon gyógyszergyár vezérigazgató­ja, Esterházy Péter és Nádas Péter író, Jovánovics György szobrász, Markó Iván balett­művész, Székely Éva olim­piai és világbajnok úszó. Hil­­­­ler István miniszter a kultu­rális élet és oktatásügy olyan­­ kiválóságait tüntette ki, mint Dévényi Tibor lemezlovas, I Lorán Lenke, Alföldi Róbert, Hernádi Judit színészek, Mága Zoltán előadóművész, S Wahorn András képzőmű­­­­vész, valamint a szigetszent­­i­mikdósi Csonka János Mű­­­­szaki Szakközépiskola taná­­­­ra, Kunczéné Fellegi Katalin. Szigorúbb költségvetési szabályok A jövő héten egyeztetnek a parlamenti pár­tok frakcióvezetői az államfővel a költ­ségvetési szabályok megújítását, azok betartását felügyelő és kikényszerítő szerv létrehozásáról. Sólyom László javaslata szerint ugyanis alkotmányos keretek közé kellene szorítani a költségvetést, hogy el lehessen kerülni a mindenkori túlköl­tekezést. A 2006-os választási kampány­ban a Fidesz, utóbb pedig a kormánykoalí­ció szorgalmazta a költségvetési tanács, illetve hivatal felállítását. ______________ Szent István-napi üzenetek Véget kell vetni a félelem­mel való manipulációnak Magyarországon — figyel­meztetett Sólyom László Szent István-napi beszédé­ben Székesfehérváron. Az államfő szerint első kirá­lyunk a mai nemzeti össze­tartozás alapjaként a ma­gyar államot hagyományoz­ta az utókorra, ám ez az egység csak akkor lesz élő, ha a bizalmatlanságot és fé­lelmet kivetjük a szívünk­ből. „Sem az nem vezet jó­ra, ha az állam visszavonul, és átadja a terepet a piac­nak, sem az, ha az állam akar a piac helyébe lépni. Erős piac és erős állam illik egymáshoz. Viszont a gyen­ge, korrupt állam és a rabló piac egymás párjai. Csak az állam képes az egész orszá­got áttekinteni, a részérde­keket összhangba hozni” - jelentette ki Sólyom. Navracsics Tibor hasonló húrokat pengetve úgy fogal­mazott Hódmezővásárhe­lyen, hogy az állam azért mű­ködik rosszul, mert olyan emberek irányítják, akik­­ nem értenek hozzá, és az or­szágnak olyan kormánya­­ van, amely hivatalban van­­ ugyan, de nem képes jövőké­­­­pet adni. A Fidesz parlamen­­­­­i frakcióvezetője szerint a magyarok többsége nem lát­ja 1989 ígéretének megvaló­sulását; a ma Magyarországa a kiváltságosoké, azoké, akik jó időben jó helyen voltak­. „Ma Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely nem kioktatja, meg­sarcolja és tönkreteszi a pol­gárait, hanem biztosítja azt a szabadságot, amely meghoz­za a jólétet“ - fogalmazott Navracsics. Szekeres Imre honvédel­mi miniszter a hagyomá­nyos tisztavatáson felemel­te szavát a Fidesz által kez­deményezett Honi Gárda ellen. „A hazának ma is szüksége van és holnap is szüksége lesz honvédekre, magas szintű tudással fel­vértezett tisztekre” - mondta, hozzátéve: „Nincs szüksége azonban sem a honvédségen belül, sem azon kívül gárdákra.” Kóka utódja a kabinetfőnöke lesz? A Világgazdaság értesülései szerint Kákosy Csaba, Kóka János eddigi kabinetfőnöke le­het a liberális politikus utódja a miniszteri székben. A lap úgy tudja, hogy a jelenlegi ál­lamtitkár, Garamhegyi Ábel külgazdasági területért felelős kormánybiztos lesz, és át­veszi a terület szakállamtitkári posztját Me­rényi Miklóstól. Utóbbi római nagykövetté válhat. Kákosy a hírt találgatásnak minősí­tette. Ismeretes, Kóka János legkésőbb év végéig távozik a tárca éléről, s csupán SZDSZ-elnökként dolgozik tovább. Sztrájkok ősze Szeptember 4-én - az isko­lakezdés és a nagy útfelújítá­sok közepette­­ közlekedési sztrájk várható a fővárosban. A BKV-s dolgozókat tömörí­tő szakszervezetnek ugyanis nyolc hónap után elfogyott a türelme, ennyi ideje nem tudnak megállapodni a cég­vezetéssel a dolgozók bér­emeléséről. A Nagycsaládo­sok Országos Egyesülete is demonstrációt helyezett kilá­tásba a támogatások folya­matos szűkítése miatt. Szerintük az intézménybe­zárások miatt sok gyermek és pedagógus nem tudja még, hol kezdi az új tanévet. Várhatóan a pedagógusok is sztrájkolni fognak az ősszel. Lengyel Zoltán független lett Kilépett a Fidesz országgyű­lési frakciójából Lengyel Zol­tán. A képviselő az elmúlt időszakban előbb egy intéz­kedő rendőrjárőrt vádolt erő­szakkal (a rendőrök szerint a fürdőnadrágban autózó Len­gyel nem tudta igazolni ma­gát és fenyegetőzött), majd őt meztelenül ábrázoló fotók tűntek fel az interneten. KÜLÖN INDULON-E TŐKÉS LÁSZLÓ? Lapunk honlapján és sms-ben ol­vasóink véleményt nyilváníthattak arról, helyes-e, ha az európai parla­menti választáson az RMDSZ és Tőkés László külön indul. A szavazatok megoszlása­­ igen, az erdélyi magyarság­nak pluralizmusra van szük­sége , nem, külön indulás esetén veszélybe kerül a európai parlamenti képviselet www.hetivalasz.hu 38,6% 61,4%

Next