Heti Válasz, 2007. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)

2007-10-11 / 41. szám

lünkben arról érdeklődtünk, ma is ér­vényesek-e a kimutatásban élőnek je­lölt szerződések (lásd Kérdezz-felelek című keretes írásunkat). Bár a lista több mint kétszáz tételt tartalmaz, mindössze húsz olyan akadt köztük, amely a mára vagy a jövőre vonatko­zik. Ennyi szerződést kellett tehát el­lenőriznie az MT Zrt. gazdasági igaz­gatóságának - a műveletet meg­könnyítette, hogy a megállapodások jelentős része „csípőszúnyog elleni védekezéshez” nyújt fedezetet, s csak egyetlen sor utalt elő ingatlanbérleti szerződésre. A válasz 24 órán belül meg is érkezett azzal, hogy a táblázat „helyesen van fent” az interneten. Vagyis a cég közvetve elismerte, hogy jogcím nélkül utal ki 200 millió fo­rintot (az MSZP-t is befogadó) Vér­mező úti irodaház tulajdonosának. Három nappal ezután legnagyobb meglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy az MT Zrt. és a Raiffeisen Ingatlan Alap közötti szerződésről szóló üvegzsebsor­­ba valaki időközben belenyúlt, így ma 2007. 01. 01.-2006. 12. 31. szerepel a korábbi 2007. 01. 01.-2008.12. 31. he­lyett az időtartamoszlopban (az eredeti és a megmásított dokumentumot lásd alább). A titkos beavatkozás pedig felér egy újabb beismeréssel: az új, feltehe­tőleg tévesen „antedatált” változatból ugyanis már egyenesen az következik, hogy az MT Zrt. 200 milliót fizetett KÉRDEZZ-FELELEK A HETI VÁLASZ KÉRDÉSE A MAGYAR TURIZMUS ZRT.-HEZ (E-MAILBEN, 2007. SZEPTEMBER 27.): 77 Az www.mtrt.com/üvegzseb hon­lapon a 160. ponttól kezdve van­nak olyan tételek, amelyek 2007 vagy 2008, esetleg 2009 végig szóló szerződéseket jelölnek. Kérdésünk: minden szerződésük élő, amelyet a táblázatban élőnek tüntettek fel? 11 A MAGYAR TURIZMUS ZRT. VÁLASZA (E-MAILBEN, 2007. SZEPTEMBER 28.): 77 A gazdasági igazgatóságunk információja szerint az üveg­­zsebtáblázatunk helyesen van fent i­ss azért, hogy nullánál is kevesebb napot lakjon a Vérmező úton. LAMPERTH ÉS ÚJHELYI EMBEREI Ha nem észleltük volna, hogy első megkeresésünk hatására „valakik” kozmetikázni kezdik a korábbi adat­sorokat, újabb kérdéseket fogalmaz­tunk volna - részben az önkormány­zati tárcának és a turisztikai cégnek, részben az MSZP-nek címezve. Jóhi­szeműségünk azonban a beavatkozás láttán alábbhagyott, ezért úgy döntöt­tünk, a nyilvánossághoz fordulunk az alighanem a legújabb székházbotrány címre jogot formáló üggyel. ►► A Magyar Turizmus Rt. szerződéseinek közzététele (hivatkozással az 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B §-ára) (üvegzseb) Ktj7~ ^>5-06/02 lU-OOü-Q IS*. |01 -02/0633-000-0 • *9 05-/V»*)2fi9-000-0 • A Magyar Turizmus Zrt. üvegzsebtáblázata. A dokumentuminformációk szerint a kimutatást utoljára 2007. szeptember 19-én módosították. A Magyar Turizmus Rt. L szerződéseinek közzé.é,.sel(hivatkozáss al az 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B §-ár»'J(uvegzseb MBC irodaházban található 18«. OI-OMKJMOO-O Wrfn, „.„Mi. bílkmtay|*u,. > A titokban visszadátumozott üvegzsebsor­­ 2008 helyett 2006-ra módosult a szerződés időtartamának vége. A dokumentuminformációk szerint a táblázatot 2007. október 1-jén módosították. HetiVálasz estek havonta az Andante Borpatikában Andante Borpatika (Bp. I., Bem rakpart 2.) Q£/ /crwel/cexo- eU (/ofioitfya : Wt"***^ I 2007. október 17., szerda 19.00 óra A belépő személyenként 2000 Ft. ,­ebben egy pohár Tiffán-bor is benne foglaltatik. Ablonczy Bálint beszélgetőpartnere Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke KÉRJÜK A TISZTELT ÉRDEKLŐDŐKET, HOGY LEHETŐSÉG SZERINT ELŐRE REGISZTRÁLJANAK A RENDEZVÉNYRE, KIZÁRÓLAG AZ ELŐRE KIFIZETETT BE­LÉPŐK JELENTENEK BIZTOS ASZTAL­­FOGLALÁST. KÉRJÜK, HOGY 18.30-IG FOGLALJÁK EL HELYEIKET,MERT A BESZÉLGETÉS ALATT NINCS KISZOLGÁLÁS. Asztalfoglalás, regisztráció: Bp. I., Bem rakpart 2. u v\ w wo \u i noni> \ 11k \ 111 NINON: I “>7 0X07. I 57-0S0S 13

Next