Heti Válasz, 2012. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)

2012-03-01 / 9. szám

[ Kézdi Beáta színházi rovata | kultura@hetivalasz.hu Mi lett volna, ha... Egy piszoárban üdvözli kézfogással Kossuth és Petőfi Balázs Gábort. Hogy ki Balázs Gábor, és mit keres 1848-ban, arra a Pintér Béla Társulat „időutazá­sában” kapunk választ. 2012-ből 1881-be csöppenünk, ahol Baráznay Amália (Enyedi Éva) grófnő egyre idegesebben keresi örökségét, mígnem Balázs Gábor (Friedenthal Zoltán) egészségügyi dolgozó hipnó­öt éve, hogy e helyütt kalapot emeltem Anna Nyetrebko előtt. Nem kellett hoz­zá jóstehetség, hogy azt írjuk: a díva, akiért húsz évig sikítunk majd. A krasz­­nodari szoprán pályája már „megtor­pant” azóta, nem szárnyal feljebb­­ öt éve már a világhír fennsíkjára érkezett. Férjhez ment, gyermeket szült, és bár pörög vele az operaringlispíl, hangja gazdagabb és szebb, mint valaha. Napra pontosan tíz esztendeje New York-i debütálásának Prokofjev művé­tissal mindkettejüket 1848-ba „utaz­tatja”, mely korban Amália nemcsak pénze, de apja tisztázatlan halála után is kutathat. Baráznay Ignácz (Mucsi Zoltán), a szabadságharc mártírja, a Sukorói Oroszlán azonban korántsem olyan makulátlan jellem, mint lánya gondolta. A tavalyi POSZT-on a legjobb szín­padi szöveg díját elnyerő Szutyok óta ben (Háború és béke), ami akkora fór, mintha magyar énekes a Hunyadival köszönhetne a Metbe. De már a töb­bit nincs mire fogni, csak az elemen­táris tehetségre: Natasától a Puritánok Elviráján át Gildáig és Mimiig jutni. E gyűjteményes válogatás kilenc ameri­kai produkciójának legszebbje mégis francia zene, Gounod-é. Júliaként éte­rt és érett ruhát is ölthet ez a puha véce, amely oly gömbölyű és gondtalan, mint orcáján a griberlik vonala. (Nehéz szi­Pintér Béla közéleti témákat, aktu­ális konfliktusokat állít színpadra. A Kaisers Tv Ungarn ötlete egy el nem vállalt március 15-i hivatalos ünnepség megrendezésekor vetődött fel: mi lett volna, ha már akkor létezik televízió? A császári intézmény 1848-as elfoglalá­sa és magyarosítása tele van utalások­kal a közelmúltunkra. A Magyar Nem­zeti Élőképvibránc az elvesztettnek hitt, de aztán mégiscsak győzedelmes schwechati csatából is tudósít. 1881- be visszatérve pedig Amália a várttal ellentétben boldog családban és dicső múltban találja magát: Magyarország nagyhatalom, az osztrákok pedig kö­nyörögnek a kiegyezésért. A két császári „bemondóművésznő”, Szalontay Tünde és Stefanovics Angéla BeleValó világot idézően parodizál. Pin­tér Béla Petőfije örökmozgó, elisme­résre szomjas, aki nehezen viseli, hogy még jó barátja, a higgadt, megmoso­­lyogtatóan faarcú Kossuth (Thuróczy Szabolcs) is a Toldi szerzőjével keveri. 2012-be visszacsöppenve egy ab­szurd időutazás - fájó arcizmokat ered­ményező­­ vidám történelemhamisí­tásának képeivel hagyjuk el a Szkéné Színház aprócska nézőterét. ■ Kaisers Tv Ungarn - Pintér Béla Társulat Rendező: Pintér Béla kárnak maradni, pedig tényleg ugyan­úgy gondolom, mint 2007-ben: ez a művésznő jobban énekel, mint ami­lyen gyönyörű egyébként!) A Rómeo­­kettősben kissé kopott partnert kap Roberto Alagna személyében, mégis szakadatlan árad a partitúra homogén szépsége, egy Domingo nevű karmester taktíroz a kísérőfüzet szerint - a nagy­ária pedig kommentálhatatlan. Idegesít, ha dollármilliókból fűtött operakemencék visszfényét nálunk mint „élő” előadást, „igazi” operaél­ményt kívánják eladni a mozik. Csak miatta nyugtatom magam: várom, mi­kor énekelhet nekünk is, valódi 3D-ben. Mert a nagy szavakat elő kell venni, ha kivételessel találkozik az ember. ■ CD Kritikám alul - Ókovács Szilveszter rovata | kultura@hetivalasz.hu Anno csak egy van 52 E3HZ331 Xii. ÉVFOLYAM, 9 SZÁM 2012. március 1.

Next