Heti Válasz, 2016. július-szeptember (16. évfolyam, 27-39. szám)

2016-09-15 / 37. szám

22 heti válasz | 2016. szeptember 15. A NÉP SZAVA ISTEN SZAVA? KERESZTKÉRDÉS ! volna a kötelező kvótarendszerről. Ezért ez a jogilag meg nem alapozott intézmény sérti hazánk függetlenségét, és megkérdőjelezi a demokratikus értékrendet Mindezeken túl a más kultúrájú migráns­­áradat ellenőrizetlen beengedése veszé­lyezteti az európai identitást. Ettől még az erkölcsi dilemma létezik, csakhogy a mig­ráció jelensége világméretű humanitárius katasztrófa. Ehhez képest nem érzékelek globális összefogást, sőt, mintha Európa egyedül maradt volna ebben a kihívásban. Csak nehogy saját humanizmusát félreértve vakká váljék önmaga megőrzésére.” SZENCZY SÁNDOR lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke „A válaszom: Nem. Indoklás: az így, ebben a formában feltett kérdésre, véleményem sze­rint, más válasz nem adható.” NÉMETH SÁNDOR a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze „A válaszom: nem. Indokaim: a nemzetkö­zi presszió ellenére is ragaszkodnunk kell a szuverenitásunkhoz; az illetékes magyar szerveknek kell eldönteniük, hogy kinek ad­ják meg a letelepedés jogát. A nyugat-európai muszlimok tömegét nem sikerült integrálni, s hazánk állapotát figyelembe véve erre nálunk sem­ adottak a feltételek. A kormánynak elsősorban a mély­szegénységben élő milliónyi magyar polgár, illetve az itt élő kisebbségek élethelyzeté­nek javításával kellene foglalkoznia, szá­mukra kellene emberhez méltó körülménye­ket teremtenie. A migránstömegek letelepítése ha­zánkban is drasztikusan növelné a terror­veszélyt, s az ezzel szembeni védekezés szükségessé tenné a rendvédelmi szervek jelentős megerősítését. Ez szinte elviselhe­tetlen terheket róna az adófizetőkre, sőt a polgárbarát állam helyett újra militáns ha­talmat kellene elviselnünk, illetve küzde­­nünk vele szemben." „Igazságot, csal? igazságot kövess, hogy élj." (Mózes V. 16/20) Látom, hogy az ország vezetése furcsa vá­lasztásra hívja a népet. Korábbi véleményé­nek igazolásához szeretné megszerezni az emberek támogatását. Látom, a másik oldal is csupán politikai eszközt lát a népszavazásban. A protest le­hetőségét, a remélt győzelem mézédes ízét. Látom, hogy várják a voksainkat, ám a kampányban komoly tényeket, érveket nem hallottam. Hol vannak a költségvetés szá­mai, az előkészítő tanulmányok? Látom a terrorista gyülevészhadat, a lá­nyainkat megerőszakoló bűnözőtömeget, a városnyi potenciális gyilkost. Látom, hogy erőnek erejével próbáljuk legyőzni a bennünk felkorbácsolódott em­bertelenséget, hiszen a plakátok hatására életünket vad kényszerképzetek fonják be, s szolidáris - isteni - létünk a sárban van. A kampányban két dolgot láttam: az egészséges emberi félelmeket felhasználva és alakítva próbálják befolyásolni a szava­zókat, illetve éppen ellenkezőleg, nevetsé­gessé tenni ezt a görcsös akarást. Ebben a játékban én nem veszek részt. Ab­ban a fél órában, amíg szavaznék, inkább el­mondok húsz zsoltárt, hogy a világban legyen már igazságosság, amit Mózes kért tőlem." KÖVES SLOMÓ az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija „Az elmúlt közel fél évszázad bebizonyította, hogy a Közel-Keletről érkező migráció ügye megalapozott beilleszkedési programok nélkül nem csak humanitárius, munkaerő­piaci vagy integrációs, de biztonságpolitikai kérdéseket is felvet. Ezek a kérdések a zsidó közösségek számára fokozott, a mindennapi fizikai biztonság kockázataihoz kapcsolód­nak, így nem tartanám szerencsésnek, ha a betelepítés bármilyen formája kötelező és ellenőrizetlen lenne. Ugyanakkor a népsza­vazási kampány hangnemét aggodalommal figyelem, ugyanis a leegyszerűsített üzene­tek káros indulatokat szabadíthatnak fel, melyek bizonyosan nem szolgálják jelenle­gi, védendő európai életformánk békéjét.” A HETI VÁLASZ INTERNETES KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA (válaszadók száma: GAA) RADNÓTI ZOLTÁN a Mazsihisz rabbitestületének elnöke

Next