Heti Válasz, 2017. január-március (17. évfolyam, 1-13. szám)
2017-02-23 / 8. szám
MG heti válasz 2017. február 23. » néhány évig „tartják a frontot”, de aztán valamelyik tagjuk „elcsúszik”, mert végül is emberek vagyunk. Jó hallani, hogy ilyen meg olyan nagy a gazdasági fejlődés, de ha az emberek megkérdezik, hol van a pénz - hiszen az egészségügy vagy az oktatás ügye is nehezen halad, akkor azt jogosan kérdezik. Ugyanakkor be is kell fektetni: gondolatot, akaratot, munkát, pénzt, lelkierőt, hogy jussunk valamire, nem csak mindig panaszkodni. Nálunk, a zene világában is van ügyes zenész, aki jól muzsikál, de nem tudja eladni magát, és csak várja, hogy fölfedezzék - hiába. Tenni kell azért - elsősorban tisztességesen -, hogy jobb életünk legyen. - A műsorban elhangzik Kelemen László zeneszerző, a Hagyományok Háza főigazgatójának Fohász című műve a madéfalvi veszedelemről, amikor is 1764-ben székelyek egy csoportját megölték. Mit mond ma ez a történet? - Kelemen László egy népdalból írt előbb egy kis népi zenekaros számot, majd a kérésemre egy nagyobb lélegzetű szimfonikus művet, amit vonós kamarazenekarral fogunk eljátszani. Egyrészt a szimfonikus megszólalás miatt tettem bele a műsorba, másrészt azért, mert vannak olyan veszedelmes pillanatok, amikor nem nagyon tudunk kihez fordulni, csak a Jóistenhez vagy saját magunkhoz. Ki kell tudni lépni ebből, mert ez a nemzet az ezeréves történelmünk alatt nehéz történelmi korszakokban is ki tudott mászni a gödörből. Nehéz perceket fog megidézni a mű, ahogy a szabadságharc alatt és után is voltak vesztes csaták, nehéz helyzetek. - Elhangzik Lukács Miklós cimbalomművész Suite című műve is, amely szintén szomorúan indul. - Kalotaszegi hajnali az alapja, de a vége verbunk. Nagyon szép, a zeneszerzőt dicsérő zenei megoldásokkal, lendületes, tempós dinamikával zárul. A verbunk már azt a férfias erőt mutatja meg, ami ehhez a harchoz kellett. Lesznek olyan Kossuth-nóták, amelyek ritkán hallhatók: például egy olyan dallam, amelyet 1909-ben gyűjtött Kodály Zoltán, vagy ami 1922-ből való. - A zene nyelvén vezet végig a műsor a gödörből a harcon át a kilábalásig? - Majorosi Marianna fogja egyedül énekelni a Magyarország az én hazám című szép dalt, ebből indulunk ki. Hogy van nekünk egy szép hazánk, még ha nehéz is az élet, de bármikor történhet baj, ami azért csak tettre sarkallja az embert, csak elindul, és megteszi, amit kell. A verbunkdallamok pont azt idézik meg, ahogyan a magyar nyelvterület több vidékéről verbuválták a katonákat. Persze a koncert nem csak a nemzeti ünnepről és annak sajátos pillanatairól fog szólni, hiszen most élünk, ezekben az időkben, nem baj, ha jól érezzük magunkat. A közönség várja is, hogy a slágerek megszólaljanak. - Pedig a műsor éppen azt tükrözi, mintha visszatérnének a gyökerekhez. - Ez igaz. Fontosnak tartom, hogy megmaradjunk a népzenei gyökereinknél, de ha van alkalom - bár csak egy évben egyszer -, amikor muzsikálhatunk a szimfonikusokkal és rendezhetünk egy ilyen estet, ehhez a legjobb apropó március 15-e. Hiszen sokszor az egész év a könnyűzenei feldolgozásokról szól. A hónap második felében már Kiss Tibivel dolgozunk, lesz egy közös turnénk. - De azért elhangzik most is a Most múlik pontosan? - Biztosan, mert egyébként szomorúak lennének az emberek. - A könnyűzenei feldolgozásokkal megnyertek olyanokat is a népzenének, akiket korábban nem: most, a Vivace Kamarazenekarral megjelenik a komolyzene. Ez is egy lehetséges irány? Lukács Miklóst én kerestem meg annak idején, hogy írja meg ezt a művet, tudván, hogy a sajátos zenei világú Dresch Quartetben játszik. A szimfonikus muzsikát pedig sokan „felfedezték” már a popzenészektől az operaénekeseken át a népzenészekig, hiszen ez monumentális hangzást ad a zeneműnek. Manapság egyre „primitívebb” az a négy-öt hangból álló gépzene, amit a fiatalok hallgatnak, már őket is untatja, hogy annyira pontos és egyforma. Variálnak bonyolított ritmusokkal, de úgy hiszem, az sem volna az igazi - nekik sem. Az emberi muzsika viszont - ha pontos, ha nem - egészen sajátos, nem lehet utánozni. Jobban esik és nem bánjuk a kisebb hibákat, a kicsi pontatlanságokat, a melegséget keressük. Ha pedig a népzene és a komolyzene igényesen van egymás mellé téve, akkor tényleg tudunk „váratlan" élményt adni. Nyitott lélekkel lehet eljönni a koncertre - biztos, hogy a lélek meg lesz simogatva. - A népzenének mindig ki kell találni valamit, amitől érdekes marad? - Van olyan zenész, aki azt mondja, ő csak a saját muzsikáját játssza, legyen kortárs, dzsessz vagy szimfonikus zene, és nem ötvözi mással, nem foglalkozik azzal, hogy úgy esetleg népszerűbb lehet. Van viszont, aki csak a popularitást tartja szem előtt - hogy fizetné ki egyébként a villanyszámlát? A mi esetünk nehéz történet. Én nyitott vagyok a klasszikus zene, a versek vagy akár