Heti Válasz, 2017. október-december (17. évfolyam, 40-52. szám)
2017-10-26 / 43. szám
12 ÜZLETSZERŰ TÉRÍTÉS 2001-ben szenteltük első cikkünket a szcientológusoknak. Bemutattuk, hogyan próbálják személyiségtesztekkel becserkészni kuncsaftjaikat, hogy aztán drága tanfolyamokat végeztessenek el velük, és az elektropszichométer nevű „vallási kegytárgygyal" térképezzék fel gyenge oldalukat. ÜZLETI HITVALLÁS 2000-ben azt észleltük, hogy az NBH évkönyvei rendre a „totalitárius berendezkedés”, „kizsákmányolás", „agresszív propaganda-, burkolt politikai lobbitevékenység" kifejezésekkel utalnak egy meg nem nevezett egyházra - értsd, a szcientológusokra. VITAMINBOMBA-ÜZLET 2006-ban megírtuk, hogy a Cenzúrázott egészség című bestseller szerzője, Lenkei Gábor főszcientológus vitaminkereskedőként fő ellenfeléhez, a gyógyszerlobbihoz hasonlóan jól megszedi magát azok pénzéből, akik elhiszik, hogy termékei szinte mindent gyógyítanak. Kft.-je azóta megtévesztésért több mint százmillió forintos bírságot kapott, és egészségkárosító hatása miatt közel két tucat termékét betiltották. Amélyes adatok kezelésével kapcsolatban visszaélésekre derült fény. De eddig vagy be kellett érnie azzal, hogy felszólította az egyházat a kifogásolt gyakorlat leállítására, vagy még azt a jogát is megkérdőjelezték, hogy úgymond beleavatkozzon egy felekezet belügyeibe. Máskor egyszerűen nem kapott választ, és kellő felhatalmazás híján nem állt módjában erélyesebben fellépni. Pedig ügyből volt bőven. Tíz éve például Lenkei Gábor vitaminguru egyik vásárlója azzal panaszolta be az adatvédelmi biztosnál az Életerő Centrumot, hogy adatait a cég szcientológus propaganda terjesztésére is felhasználta. Idén AGYHATALOM 2007- ben listát készítettünk a száz legbefolyásosabb szcientológusról. A leghíresebb egyházközeli cég az Euronics műszaki áruházlánc volt, melynek két testvérpár - tulajdonosa, Fazekas Zsolt és Péter időközben hátat fordított a szcientológiának. A PÉNZ BOLDOGÍT 2008- ban a szcientológus vállalkozásokat tömörítő WISE Magyarország Egyesület tagnyilvántartását hoztuk nyilvánosságra. A NÉP ÓPIUMA Ugyancsak 2008-ban a szcientológusok kirakatszervezetei között bemutattuk a Drogmentes Magyarországért Maraton mozgalmat, az Alkalmazott Oktatástan Kht.-t, a pszichiáterek ellen uszító Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű társulatot, valamint a bűn-, illetve drogmegelőzésben utazó Criminon és Narconon Alapítványt. ISTEN ÁLLATKERTJE 2011-ben listába szedtük az ötven legkétesebb hazai egyházat, élükön a szcientológusokkal. Egyúttal megállapítottuk, hogy évente nagymeg Péterfalvi a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói védelmében szólította fel a szcientológusokat, hogy ne zaklassák úgymond lelki segítséggel a gyászolókat, és töröljék jogellenesen megszerzett adataikat. És a hatóságok miért most léptek fel ilyen látványosan a szervezet ellen? Információink szerint ennek oka, hogy tavaly a magyar szcientológusok beköltöztek minden korábbinál reprezentatívabb, kétmilliárd forintból elkészült székházukba, és ez az illetékes állami vezetőket végre érdemi cselekvésre sarkallta. Emellett immár a törvényi háttér is rendelkezésre áll, illetve az adótvétából ezer adófizető ötmillió forint körüli értékben ajánlotta fel nekik adója egy százalékát. Nyilván nem ebből élnek, hiszen a hazai szervezet 2015-ös adózás előtti eredménye 1,3 milliárd forint volt. ELMEBAJNOKSÁG Szintén 2011-ben nagyinterjút készítettünk Weith Katalinnal. Az egyház akkori elnöke nemigen volt képes meggyőzően elmagyarázni, hogy ugyan mitől volnának vallás, miért ne élnének vissza hatvanezer, auditáláson átesett ember „gyónási” titkával, és miért varrják a holokausztot a pszichiáterek nyakába. SZCIENTOLÓGUS VOLTAM Szintén 2011-ben a Heti Válasz a fenti címmel kiadta Bonyai Péternek, a hazai szervezet egykori második emberének könyvét L. Ron Hubbard követőinek üzelmeiről. IRODÁBÓL FÉNYŰZŐ SZÉKHÁZBA 2016-ban bemutattuk, a szcientológusok hogyan kalapoztak össze tagjaiktól közel kétmilliárd forintot minden korábbinál reprezentatívabb székházukra a Váci úti Duna Plázával átellenben.delmi hatóság tavaly jutott el olyan állapotba, hogy megfelelő erőforrásokkal fel tudja göngyölíteni a hosszú évekre visszanyúló visszaélés-sorozatot. Miközben súlyos esetben az ügyészség törölhet egy civil szervezetet a nyilvántartásból, úgy tudjuk, a fő cél nem a szcientológia betiltása, hanem törvényi erővel történő kontrollálása. Kapóra jön ehhez, hogy jövő májusban lép életbe az EU egységes adatvédelmi szabályzata, melynek megszegőit akár 20 millió euróra is büntethetik - márpedig a szcientológusok ennyi pénzt már nem tudnak olyan könnyen kiköhögni, mint a most kiszabott 40 millió forintot. ■