Hetilap, 1846. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1846-09-18 / 75. szám
megállítani a faszén hiánya miatt. Ez 1740. körül volt. Angliában akkor csak 59 hámor volt, melly évenkint öszvesen 347,000 mázsa öntött vasat állított elő, igy tehát egy egy hámor nem adott többet mint hetenkint 102% mázsát. Ekkor történt az, hogy egy derék scotiai gróf hathatós kísérleteket tétetett a kőszénnel a vasnak kohói olvasztására. *) Az eredmény kielégítő volt. A gróf t. i. elhiteté magával, hogy a kőszén nyers állapotában kéntartalma miatt átalában nem alkalmazható vastermelésre, és azért szénitési eljárást talált fel, mellyet helytelenül a kőszén kénetlenitésének (Abschwefeln) nevezett. A kőszént t. i. szabadban szénporral behintett hosszú kazalban szénitési folyam alá vetették, mint a fának szénné változtatásánál történik, és aztán ezen szénitett kőszén, mellyet coke-nak neveztek, a vasolvasztásra alkalmasabbnak látszott. De egyszersmind más tetemes változtatások is szükségesekké lettek, jelesül a kohó alakjában a fuvómát erősítni kellett, és a rendes bőr és fafuvók nem igen akartak helyt állni. Végre sikerült a grófnak az első kohót faszén helyett kőszénnel töltvén meg egész héten át jó folyamatban tartani, és ekkor szabaditékot vett új találmányára. Anglia minden vashámorjai teli torokkal kiáltottak a rettenetes újítás ellen, és ismételék örök kétkedésüket: „Lehetetlen kőszénnel jó vasat előállítani, nem hisszük, bár látjuk, hogy a gróf jó vasat állitna elő, és a szegény újító a nélkül halt meg, hogy legkisebb jutalmát látta volna fáradozásinak. Az angol erdők azonban mind inkább fogytak és fogytak, és némelly vashámor-tulajdonos azon gondolatra jött: mielőtt hámori munkámmal felhagynék, még is csak megkísértem a kőszenet. Az emberek legnagyobb tanítójától, a szükségtől ösztönöztetve csakhamar átlátok, hogy minden úgynevezett meggyőződés daczára is a faszenet kőszénnel kipótolhatni és 1788-ban, tehát csaknem félszázad múlva a gróf találmánya után 59 faszenes kohó közül már 35 elpusztult, ellenben 53 kohó már szénitett kőszénnel olvasztott s öszvesen évenkint 976,000 mázsa nyers vasat állított elő. Egy egy kohó hetenkénti termelése tehát csupán a kőszénnek a faszén helyetti elfogadása által 1O22 mázsáról 350 mázsára, és igy több mint háromszorosan emelkedett. Már 1796 körül a faszén melletti vastermelést Angliában egészen elhagyták, és 1836 Anglia évenkénti vastermelése 20 millió mázsára emelkedett, mellyből 14 millió mázsa az országban fogyott el, 6 millió pedig külföldre küldetett. 1785-ig azonban a faszenet a nyers vasrudvassá változtatására nézve még mindig elmaradhatatlannak tartották. Földjért Cort tanította először meg, hogy a faszenet kőszénnel itt is kipótolhatni. De a világos, szemmel látható tény daczára itt is azt kiáltozák: „azt mi jobban tudjuk, az lehetetlen.“ Cort, jutalmazatlanul fáradozva és mindenektől elhagyva, bukottan halt meg; az ő arányát a kormány visszavette, és a szabad használatot mindenkinek megengedte. Ez időig Anglia, Svéd és Oroszországból csupán rudvasat 1 millió 406,000 mázsát vitt be, de mióta a szegény Cortoványa szabad használatra hagyatott, Anglia minden részeiben vashámorok keletkeztek, és 1836-ban az ország kivitele csupán rudvasban csaknem 3 millió 787,000 mázsát tett. Az annyira megvetett, és tudós s nem tudós társaságoktól a vasolvasztásra egészen használhatatlannak nyilvánított kőszén nem egészen félszázad alatt a vasgyártásban egészen jelentéstelen Angliát a világ minden vaspiaczán korlátlan úrrá emelte, így a szénitési módszernek épen egy századra volt szüksége, hogy az emberi fejesség, elfogultság és előítéletek felett teljes győzedelmet vívjon ki magának, mint a Neilson-féle fölmelegített levegőjű fúvó behozása után legtöbb esetben még a kőszén szénítése is feleslegesnek mutatkozott. A 12-dik század vége felé Belgiumban már ismerték a kőszenet, és a 14-dik közepe táján olly bőven jövedelmezett, hogy a lüttichi hadsereg nagy része szénmunkásokból állott. Francziaországban a kőszénásás nem igen esik túl a 16-dik századon. Párisban először 1520 körül tettek kísérletet a kőszén-égetéssel, s az is angol kőszén volt. A kőszén először azon engedélyben említetik, mellyet Jean Francois de la Roque Sieur de Roberval 1548-ki sept. 30-kan II. Henriktől különféle ásványokra nézve kapott. E szerint hihető, hogy már akkor némelly vidéken bizonyos mennyiségű kőszénszállitással foglalkoztak, úgy hogy az ismeretes volt, s némi értéket is tulajdonítottak neki. A 17dik század első felében Vigan, Alais, St. Gervais, Ronjan, Cannette, Ahun környékén ismeretes volt a kőszén használata, és a 17-dik század közepe táján a Loire környékén Bressac és Deeize-ből rendes szállítások eszközöltettek. IV. Henrik és XIV. Lajos némelly terhektől megszabadították a kőszén-nyereményt, de a siker olly csekély volt, hogy az 1789-ig 2900 tonnánál nem tett többet. Csak Napóleon alatt, ki e dolog nagy fontosságát, s elhatárzó befolyását a közjólétre nézve megismerte, kezdett az üzlet mind inkább inkább emelkedni. Napóleon kijelente a földalatti tulajdon lehető egyesítését, azaz függetlennek nyilatkoztatta a kőszénbányák mivelését a föld birtokától; csatornákat is ástak, hogy a birodalom különböző vidékit e tűziszerrel elláthassák. Németországban és átalában keleti Európában a nagy erdőségek miatt nem voltak olly állapotban, hogy korán eszközről, módról gondolkozzanak, miszerint a faszént más tüziszerrel pótolják, így a többi közt Szilézia nevezetes kőszénbányái csak újabb idő óta miveltetnek. A most olly nyereséges köszénbányamivelés Roshon Brünn mellett csak 1814. óta kapott nagyobb terjedelemre. Stájerországban mintegy 61 év előtt néhány szénbányát miveltek, míg nem némelly tartományokban egész használatlanul hevertek. A sok gyár alapítása és vasút építése által a kőszénbányamivelés legújabb időben az austriai birodalomban tetemesen emelkedett, és sok helyen házi szükségre is mind *) Az 1740-dik évszám alkalmasint hibásan van föltéve, mivel Mac Culloch Dictionary-jában a vas czikk alatt ez áll: Csakhamar ezután, 1581-dik év után feltalála Dudley Eduárd lord azon módot, miszerint a vaskő,tűzifa helyett kőszén segedelmével olvasztatott ki, és alig van valamelly találmány, melly eredményiben olly hasznosnak mutatkozott volna. Ő erre 1619-ben nyert arányt (patent). De bár eljárásmódja megmutatta, minő belgazdagsággal bir az ország, az ő műve mégis a pórnép tudatlansága által leromboltatott, s törekvései, hogy az új eljárást behozza és tökéletesítse, csaknem romlásba döntötték, és az csak egy századdal később jött közönségesen szokásba. A múlt század elein ti. alapos panaszok emelkedtek az erdők fogyása és pusztítása ellen , mellyet a vasolvasztás okozott, és az állat olly drága és szűk lett a tűzi fa, hogy a lord Dudleytól behozott kőszén használatát ismét elfogadák, melly a tűzi fánál kétség kívül minden tekintetben alábbvaló. (Report. Of the House of commons on patents p. 168 etc.) Ez idő óta a legmerészebb várakozás is, mellyek a vas készítésére nézve voltak, feljül van múlva.