Hetilap, 1846. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1846-09-18 / 75. szám

megállítani a fa­szén hiánya miatt. Ez 1740. körül volt. Angliában akkor csak 59 hámor volt, melly évenkint öszve­­sen 347,000 mázsa öntött vasat állított elő, igy tehát egy egy hámor nem adott többet mint hetenkint 102% mázsát. Ekkor történt az, hogy egy derék scotiai gróf hathatós kí­sérleteket tétetett a kőszénnel a vasnak kohói olvasztására. *) Az eredmény kielégítő volt. A gróf t. i. elhiteté magával, hogy a kőszén nyers állapotában kéntartalma miatt átalában nem alkalmazható vastermelésre, és azért szénitési eljárást talált fel, mellyet helytelenül a kőszén kénetlenitésé­­nek (Abschwefeln) nevezett. A kőszént t. i. szabadban szénporral behintett hosszú kazalban szénitési folyam alá vetették, mint a fának szénné változtatásánál történik, és aztán ezen szénitett kőszén, mellyet coke-nak neveztek, a vas­olvasztásra alkalmasabbnak látszott. De egyszersmind más tetemes változtatások is szükségesekké lettek, jelesül a kohó alakjában a fuvómát erősítni kellett, és a rendes bőr és fa­­fuvók nem igen akartak helyt állni. Végre sikerült a gróf­nak az első kohót fa­szén helyett kőszénnel töltvén meg egész héten át jó folyamatban tartani, és ekkor szabaditékot vett új találmányára. Anglia minden vashámorjai teli torok­kal kiáltottak a rettenetes újítás ellen, és ismételék örök két­kedésüket: „Lehetetlen kőszénnel jó vasat előállítani, nem hisszük, bár látjuk, hogy a gróf jó vasat állitna elő,­ és a szegény újító a nélkül halt meg, hogy legkisebb jutalmát látta volna fáradozásinak. Az angol erdők azonban mind inkább fogytak és fogytak, és némelly vashámor-tulajdonos azon gondolatra jött: mielőtt hámori munkámmal felhagynék, még is csak megkísértem a kőszenet. Az emberek legnagyobb tanítójától, a szükségtől ösztönöztetve csakhamar átlátok, hogy minden úgynevezett meggyőződés daczára is a fa­sze­net kőszénnel kipótolhatni és 1788-ban, tehát csaknem fél­század múlva a gróf találmánya után 59 faszenes kohó kö­zül már 35 elpusztult, ellenben 53 kohó már szénitett kő­szénnel olvasztott s öszvesen évenkint 976,000 mázsa nyers vasat állított elő. Egy egy kohó hetenkénti termelése tehát csupán a kőszénnek a fa­szén helyetti elfogadása által 1O2­2 mázsáról 350 mázsára, és igy több mint háromszo­rosan emelkedett. Már 1796 körül a fa­szén melletti vas­termelést Angliában egészen elhagyták, és 1836 Anglia évenkénti vastermelése 20 millió mázsára emelkedett, melly­­ből 14 millió mázsa az országban fogyott el, 6 millió pe­dig külföldre küldetett. 1785-ig azonban a faszenet a nyers vas­rudvassá változtatására nézve még mindig elmaradhatat­­lannak tartották. Földjért Cort tanította először meg, hogy a faszenet kőszénnel itt is kipótolhatni. De a világos, szem­mel látható tény daczára itt is azt kiáltozák: „azt mi job­ban tudjuk, az lehetetlen.“ Cort, jutalmazatlanul fáradozva és mindenektől elhagyva, bukottan halt meg; az ő arányát a kormány visszavette, és a szabad használatot mindenkinek megengedte. Ez időig Anglia, Svéd és Oroszországból csu­pán rudvasat 1 millió 406,000 mázsát vitt be, de mióta a szegény Cort­oványa szabad használatra hagyatott, Anglia minden részeiben vashámorok keletkeztek, és 1836-ban az ország kivitele csupán rudvasban csaknem 3 millió 787,000 mázsát tett. Az annyira megvetett, és tudós s nem tudós társaságoktól a vasolvasztásra egészen használhatatlannak nyilvánított kőszén nem egészen félszázad alatt a vasgyár­tásban egészen jelentéstelen Angliát a világ minden vaspi­­aczán korlátlan úrrá emelte, így a szénitési módszernek épen egy századra volt szüksége, hogy az emberi fejesség, elfogultság és előítéletek felett teljes győzedelmet vívjon ki magának, mint a Neilson-féle fölmelegített levegőjű fúvó be­hozása után legtöbb esetben még a kőszén szénítése is feles­legesnek mutatkozott. A 12-dik század vége felé Belgiumban már ismerték a kőszenet, és a 14-dik közepe táján olly bőven jövedel­mezett, hogy a lüttichi hadsereg nagy része szén­munkások­ból állott. Francziaországban a kőszénásás nem igen esik túl a 16-dik századon. Párisban először 1520 körül tet­tek kísérletet a kőszén-égetéssel, s az is angol kőszén volt. A kőszén először azon engedélyben említetik, mellyet Jean Francois de la Roque Sieur de Roberval 1548-ki sept. 30-kan II. Henriktől különféle ásványokra nézve kapott. E szerint hihető, hogy már akkor némelly vidéken bizonyos mennyiségű kőszénszállitással foglalkoztak, úgy hogy az is­meretes volt, s némi értéket is tulajdonítottak neki. A 17dik század első felében Vigan, Alais, St. Gervais, Ronjan, Can­­nette, Ahun környékén ismeretes volt a kőszén használata, és a 17-dik század közepe táján a Loire környékén Bres­­sac és Deeize-ből rendes szállítások eszközöltettek. IV. Henrik és XIV. Lajos némelly terhektől megsza­badították a kőszén-nyereményt, de a siker olly csekély volt, hogy az 1789-ig 2900 tonnánál nem tett többet. Csak Napóleon alatt, ki e dolog nagy fontosságát, s elhatárzó befolyását a közjólétre nézve megismerte, kezdett az üzlet mind inkább inkább emelkedni. Napóleon kijelente a föld­alatti tulajdon lehető egyesítését, azaz függetlennek nyilat­koztatta a kőszénbányák mivelését a föld birtokától; csator­nákat is ástak, hogy a birodalom különböző vidékit e tűzi­szerrel elláthassák. Németországban és átalában keleti Európában a nagy erdőségek miatt nem voltak olly állapotban, hogy korán eszközről, módról gondolkozzanak, miszerint a fa­szént más tüziszerrel pótolják, így a többi közt Szilézia nevezetes kőszénbányái csak újabb idő óta miveltetnek. A most olly nyereséges köszén­bányamivelés Rosh­on Brünn mellett csak 1814. óta kapott nagyobb terjedelemre. Stájer­­országban mintegy 61 év előtt néhány szénbányát miveltek, m­íg nem némelly tartományokban egész használatlanul he­vertek. A sok gyár alapítása és vasút építése által a kőszén­­bányamivelés legújabb időben az austriai birodalomban te­temesen emelkedett, és sok helyen házi szükségre is mind­ *) Az 1740-dik évszám­ alkalmasint hibásan van föltéve, mivel Mac Culloch Dictionary-jában a vas czikk alatt ez áll: Csak­hamar ezután, 1581-dik év után feltalála Dudley Eduárd lord azon módot, miszerint a vaskő,tűzifa helyett kőszén segedel­mével olvasztatott ki, és alig van valamelly találmány, melly eredményiben olly hasznosnak mutatkozott volna. Ő erre 1619-ben nyert arányt (patent). De bár eljárásmódja meg­mutatta, minő belgazdagsággal bir az ország, az ő műve még­is a pórnép tudatlansága által leromboltatott, s törekvései, hogy az új eljárást behozza és tökéletesítse, csaknem rom­lásba döntötték, és az csak egy századdal később jött közön­ségesen szokásba. A múlt század elein t­­i. alapos panaszok emelkedtek az erdők fogyása és pusztítása ellen , mellyet a vasolvasztás okozott, és az állat olly drága és szűk lett a tűzi fa, hogy a lord Dudleytól behozott kőszén használatát ismét elfogadák, melly a tűzi fánál kétség kívül minden tekintetben alábbvaló. (Report. Of the House of commons on patents p. 168 etc.) Ez idő óta a legmerészebb várakozás is, mellyek a vas készítésére nézve voltak, feljü­l van múlva.

Next