Hetilap, 1847. január-december (3. évfolyam, 105-209. szám)
1847-09-17 / 179. szám
lagosan veti ki részvevőire a kiszámított halálozási veszedelem fedezésére megkivántatandó valószínű részvétdíjakat, — ha tehát a kiszámított halálozási veszedelem 18,000 fedezési tőkét kívánt, 18,000 ftot kellett részvevőire kivetni, — de mivel a lefolyt évi halálozási veszedelem csak 13,000 ftot emésztett fel, s igy 5000 ftja megmaradt, a következő biztosítási évre csak 13,000 ftot vet ki, hogy a megtörténhető halálozási veszedelmek fedezhetésére azon évben is ugyan a szükséges 18,000 forinttal biztosítva legyen. — Megvallom minden intézetnek, melly részvényes lábra van állítva — olly intézetet értek, melly egész hazára kiterjed, s melly egy nemzetet ölel kebelébe, nem pedig egyes városra kiterjedő takarékpénztárakat, mellyek közül némellyik nem egyéb, mint qualificált uzsoráskodás műhelye — megesküdt ellensége vagyok. Megmondom miért. Minden intézetnek kell lenni, s van középpontja, hol főhivatala van, onnan hat ki megbízottjai, s képviselői által az egész nemzetre. Ha az intézet részvényes lábra állítatik, igen való, hogy részvényjegyeit azon város gazdagabb lakosai falják fel, hol a középponti hivatal van; én pedig azt, hogy valamelly város lakosai azért, mert közöttük létezik valamelly intézet, az egész nemzet, az egész hon lakosai verejtékein hízzanak, s fillérjein nyerészkedjenek, szóval önzsebükért, nem pedig a közjóért éljenek, sem a hazafiaság, sem az emberiség, sem a becsületesség, sem a józan ész, sem az igazsággal összeegyeztethetőnek nem tartom, és ezen szempontokból vagyok a részvényes intézeteknek megesküdt ellensége. Ám állítson tehát bárki is részvényes intézetet, árulja jegyeit az emberiség, a közjó firmája alatt, lelkét s szivét zsebében, és nem bensejében keresem az ollyannak; harsogjon njakán a hazafiaskodás szava, leheljen honfiús érzelmeket, szava csak madarász siphangja, és honfias érzelme csak sürü köd, melly az igazság tükrét akarja meghomályositani a különben is rövidlátásunk előtt. Az intézet ha meg akarja nevét érdemelni, legyen mint a feljövő nap, melly egyaránt lövelli tűzsugarait a paloták érez tetejére, és az alacsony kunyhók szalma födelére; és váljon mondanék e jótékonynak a napot, óhajtaná e feljöttét ur és szolga, koldus király, cser s alacsony bokor, ha fényes arczát a paloták csillogó fedelében feresztené, és arany sugarait csak a magas cserfák lombos ágai közé szőné be; áhítattal tekintenénk e fel rá, ha fényét csak a fent szárnyaló madár láthatná , és a földön csúszó féreg még csak melegét sem érezhetné ? — az intézet legyen mint a tisztán csörgedező csermelly, melly egyaránt buzogja elevenitő vizét, habár kisded féreg csúszik is partjaira, vagy karcsú szarvas száguld vizéhez; — az intézet legyen, mint a sivatagban álló terebély tölgy, mellynek árnya alatt hüs enyhet talál a rongyos vándor, és a prüszkölő ménektől vont kocsi tikkadt tulajdonosa; szóval az intézet feleljen meg czélja, s rendeltetésének , melly a közjó, ne pedig magánosokat töltekeztessen. Előadom röviden a három intézet közti különbséget, választani a résztvenni kívánónak áll érdekében; annyit mindenesetre jónak látok megjegyezni, mikép résztvenni kívánó a választáskor kettőt tartson szem előtt, például: van e elegendő biztosítéka az intézetnek, és hogy kedvező feltételek alatt biztosít-e? ha valamelly intézetnek e két tulajdona megvan, azon intézet tökéletes, van jövője, azon intézet szilárd lábon áll. Ha valaki biztositatni kíván, egy nyomtatott példányt kell neki betölteni, mellyet ajánlkozó levélnek hívnak , mellyben a felvétetni kívánó aláveti magát az intézet alapszabályainak. Az intézetben felvétel a központon, a főhivatalnál , az ország más részeiben pedig az úgynevezett intézeti ügynököknél eszközölhető. Az ajánlkozó levél betöltése után az ügynök némelly kérdéseket tesz felvétetni kívánó eleibe, mellyekben egészségi állapota, más a biztosításra vonatkozó körülményekről tudakozódik ; a kapott feleleteket jegyzőkönyvébe vezeti, s ajánlkozó által is aláíratja. Minthogy az intézet csak lehető egészséges egyéneket vesz fel, ügynökök pedig ajánlkozóknak egészségi állapotukat nem tudhatják; minden ajánlkozónak egy orvosi nyomtatott bizonyitvány-példányt adnak, mellyre az ajánlkozó által szabadon választott orvos az ajánlkozó egészségi állapotra felöli véleményét rá írja, s annak fel, vagy nem vehetőségét kijelenti. Ezen okiratok után az intézeti igazgatóság meghatározza ajánlkozó felvétethetőségét, vagy elveti azt, ha felvétetett, rögtön kiadja a felvételi bizonyítványt, s mihelyt ajánlkozó az arra háthalt menynyiséget lefizette, azonnal életbiztosítási részvevő tag, s azon pillanatban jogok, és kötelességek birtokába, és teljesítésébe lépett, s ha bár azon órában meghal is, a biztosított összeget maradéki azonnal megkapják. Minthogy amit még az életbiztosító intézetekről általánosan mondhatnék, az mindegyikről részletesen is áll; azért e tárgyról részletesen akkor fogok értekezni, midőn következő czikkemben a Fejérvárott keletkezett első magyar kölcsönös életbiztosító intézetről szólandok. Előre kijelentem a tiszt, szerkesztőségnek, hogy rövidebb leszek. Boross Mihál: Az erdélyi tutaj ászat ismertetése. A bölcs gondviselés minden világrésznek, sőt egyes tartománynak is földirati fekvésébe szőtte azon ösvényt, mellyen a tartomány, vagy vidék polgárai haladva, az anyagi s következőleg a szellemi jólét zenithét megközelíthetik. — S bár a hatalom zsarnoki kénye, egyik polgárzatnak a másikét letipró érdeke, — a polgárok elfogultsága vagy homálylépte szelleme miatt, tövis és hitvány dudva temesse is a természetszabta utat, mégis hamarább későbbre csak kivívja jogát a természet, fölébred a tévelygő, félre vitt vagy elnyomott vélemény s fellobban a szellem szövétneke, az anyagi jólétnek eddig más irányban keresett útját megvilágítandó. — Egy ember egyben, más másban hiszi az anyagi jólétet lenni. Némelly ember kevéssel megelégszik, mig némelly a világot felfalná, illyenek az emberekből álló polgári zatok is. — Voltak rajoskodó úgynevezett bölcsek, kiknek a negyvenes hordó dongái kényelmes lakul szolgáltak, mások eladták minden vagyonukat szigorú életen tengődök. Az emberi ész illy pházissai után bajos volna már meghatározni, hogy mi legyen az anyagi jólét minimuma vagy maximuma főleg, miután az élet olly szűkkeblűen méri a boldogságot, s mi is nem csupa anyagi, hanem szellemivel vegyült lények vagyunk; s nem is célom nekem annak értelmezése, hanem az említett tévelygő véleményekhez csak azt mondom, hogy kielégítőleg nem lehet eldönteni, hogy