Hetilap, 1847. január-december (3. évfolyam, 105-209. szám)

1847-09-17 / 179. szám

lagosan veti ki részvevőire a kiszámított halálozási vesze­delem fedezésére megkivántatandó valószínű részvétdíjakat, — ha tehát a kiszámított halálozási veszedelem 18,000 fedezési tőkét kívánt, 18,000 ftot kellett részvevőire ki­vetni, — de mivel a lefolyt évi halálozási veszedelem csak 13,000 ftot emésztett fel, s igy 5000 ftja megmaradt, a következő biztosítási évre csak 13,000 ftot vet ki, hogy a megtörténhető halálozási veszedelmek fedezhetésére azon évben is ugyan a szükséges 18,000 forinttal biztosítva legyen. — Megvallom minden intézetnek, melly részvényes lábra van állítva — olly intézetet értek, melly egész hazára ki­terjed, s melly egy nemzetet ölel kebelébe, nem pedig egyes városra kiterjedő takarékpénztárakat, mellyek közül né­­mellyik nem egyéb, mint qualificált uzsoráskodás műhelye — megesküdt ellensége vagyok. Megmondom miért. Min­den intézetnek kell lenni, s van középpontja, hol főhiva­­tala van, onnan hat ki megbízottjai, s képviselői által az egész nemzetre. Ha az intézet részvényes lábra állítatik, igen való, hogy részvényjegyeit azon város gazdagabb la­kosai falják fel, hol a középponti hivatal van; én pedig azt, hogy valamelly város lakosai azért, mert közöttük létezik valamelly intézet, az egész nemzet, az egész hon lakosai verejtékein hízzanak, s fillérjein nyerészkedjenek, szóval ön­zsebükért, nem pedig a közjóért éljenek, sem a hazafiaság, sem az emberiség, sem a becsületesség, sem a józan ész, sem az igazsággal összeegyeztethetőnek nem tartom, és ezen szempontokból vagyok a részvényes intézeteknek meg­esküdt ellensége. Ám állítson tehát bárki is részvényes in­tézetet, árulja jegyeit az emberiség, a közjó firmája alatt, lelkét s szivét zsebében, és nem bensejében keresem az ollyannak; harsogjon njakán a hazafiaskodás szava, leheljen honfiús érzelmeket, szava csak madarász siphangja, és hon­­fias érzelme csak sürü köd, melly az igazság tükrét akarja meghomályositani a különben is rövidlátásunk előtt. Az in­tézet ha meg akarja nevét érdemelni, legyen mint a feljövő nap, melly egyaránt lövelli tűzsugarait a paloták érez te­tejére, és az alacsony kunyhók szalma födelére; és váljon mon­danék e jótékonynak a napot, óhajtaná e feljöttét ur és szolga, koldus király, cser s alacsony bokor, ha fényes arczát a pa­loták csillogó fedelében feresztené, és arany sugarait csak a magas cserfák lombos ágai közé szőné be; áhítattal tekinte­nénk e fel rá, ha fényét csak a fent szárnyaló madár lát­hatná , és a földön csúszó féreg még csak melegét sem érez­­hetné ? — az intézet legyen mint a tisztán csörgedező cser­­melly, melly egyaránt buzogja elevenitő vizét, ha­bár kis­ded féreg csúszik is partjaira, vagy karcsú szarvas szá­guld vizéhez; — az intézet legyen, mint a sivatagban álló terebély tölgy, mellynek árnya alatt hüs enyhet talál a ron­gyos vándor, és a prüszkölő ménektől vont kocsi tikkadt tulajdonosa; szóval az intézet feleljen meg czélja, s ren­deltetésének , melly a közjó, ne pedig magánosokat tölte­­keztessen. Előadom röviden a három intézet közti különbséget, választani a résztvenni kívánónak áll érdekében; annyit minden­esetre jónak látok megjegyezni, mikép résztvenni kívánó a választáskor kettőt tartson szem előtt, például: van e elegendő biztosítéka az intézetnek, és hogy kedvező fel­tételek alatt biztosít-e? ha valamelly intézetnek e két tulaj­dona megvan, azon intézet tökéletes, van jövője, azon intézet szilárd lábon áll. Ha valaki biztositatni kíván, egy nyomtatott példányt kell neki betölteni, mellyet ajánlkozó levélnek hív­nak , mellyben a felvétetni kívánó aláveti magát az intézet alapszabályainak. Az intézetben felvétel a központon, a fő­­hivatalnál , az ország más részeiben pedig az úgy­nevezett intézeti ügynököknél eszközölhető. Az ajánlkozó levél be­töltése után az ügynök némelly kérdéseket tesz felvétetni kí­vánó eleibe, mellyekben egészségi állapota, más a bizto­sításra vonatkozó körülményekről tudakozódik ; a kapott fe­leleteket jegyzőkönyvébe vezeti, s ajánlkozó által is alá­íratja. Minthogy az intézet csak lehető egészséges egyéne­ket vesz fel, ügynökök pedig ajánlkozóknak egészségi ál­lapotukat nem tudhatják; minden ajánlkozónak egy orvosi nyomtatott bizonyitvány-példányt adnak, mellyre az ajánl­kozó által szabadon választott orvos az ajánlkozó egészségi állapotra felöli véleményét rá írja, s annak fel, vagy nem vehetőségét kijelenti. Ezen okiratok után az intézeti igaz­gatóság meghatározza ajánlkozó felvétethetőségét, vagy el­veti azt, ha felvétetett, rögtön kiadja a felvételi bi­zonyítványt, s mihelyt ajánlkozó az arra háth­alt meny­­nyiséget lefizette, azonnal életbiztosítási részvevő tag, s azon pillanatban jogok, és kötelességek birtokába, és telje­sítésébe lépett, s ha bár azon órában meghal is, a biztosí­tott összeget maradéki azonnal megkapják. Minthogy a­mit még az életbiztosító intézetekről álta­lánosan mondhatnék, az mindegyikről részletesen is áll; azért e tárgyról részletesen akkor fogok értekezni, midőn következő czikkemben a Fejérvárott keletkezett első magyar kölcsönös életbiztosító intézetről szólandok. Előre kijelen­tem a tiszt, szerkesztőségnek, hogy rövidebb leszek. B­o­­ross Mihál: Az erdélyi tutaj ászat ismertetése. A bölcs gondviselés minden világrésznek, sőt egyes tartománynak is földirati fekvésébe szőtte azon ösvényt, mellyen a tartomány, vagy vidék polgárai haladva, az anya­gi s következőleg a szellemi jólét zenithét megközelíthetik. — S bár a hatalom zsarnoki kénye, egyik polgárzatnak a másikét letipró érdeke, — a polgárok elfogultsága vagy homálylépte szelleme miatt, tövis és hitvány dudva temesse is a természetszabta utat, még­is hamarább későbbre csak ki­vívja jogát a természet, fölébred a tévelygő, félre vitt vagy elnyomott vélemény s fellobban a szellem szövétneke, az anyagi jólétnek eddig más irányban keresett útját megvilá­gítandó. — Egy ember egyben, más másban hiszi az anyagi jó­létet lenni. Némelly ember kevéssel megelégszik, mig né­melly a világot felfalná, illyenek az emberekből álló polgári zatok is. — Voltak rajoskodó úgynevezett bölcsek, kik­nek a negyvenes hordó dongái kényelmes lakul szolgáltak, mások eladták minden vagyonukat szigorú életen tengődök. Az emberi ész illy pházissai után bajos volna már meghatá­rozni, hogy mi legyen az anyagi jólét minimuma vagy maxi­muma főleg, miután az élet olly szűkkeblűen méri a boldog­ságot, s mi is nem csupa anyagi, hanem szellemivel vegyült lények vagyunk; s nem is c­élom nekem annak értelme­zése,­­ hanem az említett tévelygő véleményekhez csak azt mondom, hogy kielégítőleg nem lehet eldönteni, hogy

Next