Hetilap, 1847. január-december (3. évfolyam, 105-209. szám)

1847-12-03 / 201. szám

1549 Van tehát jelenleg a két hazában 61 óvó-intézet. 1843-ban létezett 34. Az ekkor létezettek közül megszűnt­­, u. m. a kolozsvári második , s a világosvári, — a tolnai képző s példány-intézet pedig Pestre té­tetett át. Az 1843. óta keletkeztek közül az egri ideiglen megszűntnek tekintendő. E szerint 1843 óta, azaz 3 év el­­forgása alatt keletkezett még most is fenálló £9 intézet. Az arány tehát kedvezően növekszik. 1829 óta 1843-ig, azaz 14 év alatt 34 keletkezett, s ezek közül fenáll máig 3£. 1843 óta 1846 végéig, azaz 3 év alatt keletke­zett 30, s ezek közül még ma is fenáll £9, összeg tehát 32+£9+61. Keletkezendő ovó-intézetek pedig a zala-egerszegi, lugosi, nagybecskereki és miszlai. Ney Ferencz, k. u. k. intézet igazgató. [Folyó­szám. Az intézet helye. A vezérlő minősége Az intézet közvetlen vezetőjének neve.1­26Losoncz . óvó [Tamás István. £7Makkfalva (Erdély) . Kusztos Endre. £8Mármaros-Szigeth Bodnár János. 29Mezőbánd 55 30Mező-Madaras 5­­Torday Károly. 31Miskolcz 33 Tóth István. 32Nagy-Halmágy 35 Lakatos József. 33Nagy-Szombath 33 Rácz Antal. 34Nyíregyháza Grenerczi Endre. 35D­ Buda . 33 Halasi István. 36 Oláh Sólymos . 33 Drumár Gergely. 37 Őrmező (Zemplén) 51 Fink Károly. 38Pest (képző­s példány) igazgató Ney Ferencz. 39 — (belváros) óvó Goebl János. 40 — (Lipótváros) 5* Holl János. 41 — Terézváros 1-sö) 33 Verny Mihály. 4£ — (Terézváros­i—sk) 33 Schwalm János. 43 — (Terézváros izr.) 33 Engler Ferencz. 44 — (Józsefv. 1-se) 55 Schmidt István. 45 — (Józsefvár. 1-ik) 55 Rhzehák János. 46 — (Lipótv.izr. magy.) 33 Kohn Samu. 47Pécs 33 Koholczer János. 48Pozsony (vallon-utcza) 32 Maschek József. 49 — (Duna - újvidék) 33 Kuncze Mihály. 50 — (izraelita) 33 51Rozsnyó 33 Zubek József. 5£Soprony 55 Grabner András. 53Szegszárd 33 Lajthay János. 54Szeged . 59 Nagy József. 55Szolnok-Abony 33 Droppa Károly. 56Szombathely 33 Graff Alajos. 57Téglás (Szabolcs.) 55 Sebestyén Samu. 58Vasdiányi tanító Novák József. 59Vácz­óvó Kun Bálint. 60Ziláh . 92 Kovács János. 61Zsibó 33 Demeter József. 1550 Az antalóczi és felsöremetei vasgyárak Ungh­ vármegyében. Ungh­egyében 3 nevezetes vasgyár létezik, u. m. az an­talóczi , felsöremetei és turjaremetei. Ez utóbbi ismer­tetését későbbre hagyván, most a két elsőről szólandónk.­­) Az antalóczi va­s­g­y­á­r. Tulajdonosnéja öz­vegy Petróczyné, mostani haszonbérlője és igazgatója Kisz­­ler János. Fekszik Antalócz helysége a megye szerednyei járásában, a Szerednyétől észak felé nyúló Vilié völgye leg­végső csucsán, magas hegyek és sürű­ erdőktől környeztetve. Az itteni gyár bányászi, szénégetői és gyári összes állan­dóul foglalatoskodó személyzete 100 ember. Ezekhez járul naponkint 10—1£ napszámos. Alaptőkéje, a­mennyiben Petróczy István Antalócz helységét nem rég a kamarától vá­­sárlotta, és az összes hat­száztoli évenkinli jövedelem e gyár forgatásába fektettetik, 40,000 pengő forint.­­ Készül e gyárban évenkint 4000 mázsa nyers, és ebből 3000 má­zsa vert vas, mellyek Bereg, Zemplén vármegyékben és Len­gyelországban adatnak el, mázsája 8 pengő forinton. Rész utak, pénz szűke és hitel hiánya a főbajok, mellyek e gyár felvirágzását akadályozzák. S kiváltképen az őszi és tava­szi időkben levő nagy sarak, a legközelebbi falukkal való közlekedést is szinte lehetlenné teszik. Sokszoriak az ügyes gyárdolgosok nem léte miatti felakadások, vagy azon kény­szerítő szükség, melly szerint azokat áldozattal is kénytelen a tulajdonos magához édesgetni, melly a gyár jövedelmét tetemesen csökkenti.­­)A felsöremetei vasgyár. Jelenlegi birto­kosai a felsöremetei vasgyárnak gróf Sztáray Vinczének és gróf Sztáray Nepomuknak örökösei. 1844. esztendő Octo­ber havától Geiszberger Ferencz és Pondelicsek Albert urak által haszonbérbe vétetett, kik közül az utolsó annak jelen­legi igazgatója is. Fekszik a vasgyár Szobráncztól jobb kézre magas hegyeken Ungvár és Nagy Mihály városai kö­zött, mellyek közül az elsőtől három, az utolsó egy órányi távolságra van, s összes vízi erejét az úgy nevezett tenger­szemből kapja Felül a tenger­szemen csak nem a hegyte­tőkön fekszik még egy tó mesterséges gátakkal körülvéve, mellyből szükség idején a vízhiány pótoltatik. Száraz idők­ben a tengerszem nyolcz hetekre elegendő vízmennyiséget ad, mellyekkel minden ütömiv mozgásba tétethetik ; de ezen idők múltával a viz fogy, s az ütömiveket csak egyenkint forgathatja.­­ A vas­gyár jelenleg 100 egyént fogla­­latoskodtat, kik között van egy főfelügyelő, pénztárnok, el­adó, hutamester, bányász, mérnök, erdész , orvos , iskolata­­nitó, több felügyelők és mesterek. — Ezen kívül van kere­sete ezer embernek az érczke, szén, homok s más szerek hordásánál. — A vasgyárnak tulajdon vaskő-bányái vannak Batzkán , Zemplén, és Tarnán Ungh vármegyékben, úgy a gyár környékén is.­­ Készít évenkint egy 36 láb magas égető kemenczével (Hochofen) száz­ötven ezer váltó forint áru nyers, öntött és rudvasakat, vagy 10,000 mázsa nyers vasat. Az égető kemencze (Hochofen) eddig hideg jéggel füttetett, két henger és két szekrény fúvómiv (Kassengeblaese) által. Ehhez ezen évben gözerőmiv toldatott, melly által a fúvó meleg leget kap. Az évenkint nyert vasból 300 má­zsa kovácsok és lakatosok által feldolgoztatik. Az itteni vas­nak minőségét minden kereskedők dicsérik. Eddig a gyár­nak sehol eladó lakhelye nincs, s csak helyben adatik el, mázsája az öntött­vasnak 4 — 10 pftig, a rudvasé 7—11

Next