Hétvége, 1980 (2. évfolyam, 6-29. szám)
1980-05-08 / 23. szám
ARCÉL A CÍMOLDALRÓL Robogunk a Makkhetes felé az új villák, kertes házak hosszú sora között. Hideg van, szemerkél az eső. " Űtditársam, HORVÁT János kereskedőként dolgozott a szabadkai Namatex Kereskedelmi Vállalatban, most nyugdíjas, s minden idejét hobbijának, a méhészetnek szenteli. De álljunk csak meg egy pillanatra: a méhészet hobbi vagy foglalkozás? — Egyik is, meg a másik is — válaszolja. Ha az ember 20—30 méhcsaládról gondoskodik, akkor hobbi, kedvtelés. Ha viszont kétszáz családot tart, az már komoly munka! Közben a Makkhetesnél jobbra forduló rövid, de igen rázós makadámutat hepehupás, keresztben éshelyenként hosszában „felszántott” homokút váltotta fel. Horvát János ezen az úton jár ki majdnem mindennap a méhesbe. — Nem fél a méhektől? — Nem! Igaz, a méhészetben az egyetlen kellemetlen dolog a méhcsípés. Vannak periódusok, amikor mérgesek, idegesek a méhek, a rossz, szeles időt nem szeretik, ezért támadnak és csípnek. Ilyenkor iparkodik haza a méhész! Egyébként a méhcsípés nem veszélyes, legjobb gyógyszer például a reuma ellen, fel is használják a méhmérget a gyógyszeriparban. Előfordul, hogy engem is jó összecsipkednek, de ilyenkor körömmel felnyitom a kis hólyagot, és kinyomom a mérgét. Ennyi az egész! — mondja, és mutatja keze fejét. Teli van apró, kemény piros kis göbökkel Pár nappal később, amikor felkerestem otthonában, megkérdeztem, mikor és hogyan lett belőle méhész. Szenvedélyes méhész. — Úgy történt, hogy bementem egy könyvkereskedésbe különféle könyveket vásárolni. Nagyon szeretek olvasni. Ott felfigyeltem a méhészeti szakirodalomra. Vettem magamnak néhány könyvet, hazavittem, elolvastam, mondhatom, anynyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy pár nappal később már beszereztem az első négy méhcsaládot. Kapiszta Ferenc ezüstkoszorús méhész segített megszerezni az első tapasztalatokat. Nála gyakornokoskodtam harminc esztendővel ezelőtt, és sikeresen vizsgáztam. Harminc esztendő alatt számos elismerésben részesültem, közben gyarapítottam a tudásom, és egy tanfolyam elvégzése után sikeresen levizsgáztam mint méhészeti egészségügyi ellenőr is. Azután hét méhésztársammal együtt megalakítottuk a méhészszövetkezetet, de kényszerigazgatás alá került. Amikor Temanovic Feri került az élére, újra rendbe jött és fellendült. Most küldött vagyok, s mint a Medoprodukt társult termelőjét beválasztották a munkástanácsba is. Szabadkán 160 nyilvántartott méhész közül, 120 társította munkáját és eszközeit a Medoprodukttal. Vajdaságnak pillanatnyilag 1198 társult termelője van. Szép szám, de mégis kevés, mert a méhészet jövője a társulásban van. A szabadkai méhészek a Medoprodukt útján értékesítik a mézet, a Medoprodukttól kapják a felszerelést a gyári áron. A méhészegyesület a téli hónapokban előadásokat és tanfolyamokat szervez, hogy ezzel is elősegítse az utánpótlás nevelését, képzését. Sajnos, a fiatalokat nemigen érdekli a méhészet. Nem csoda, hogy a szabadkai méhészeknek legalább 95 százaléka már túl van az ötvenen! A méhészet teljes kikapcsolódást jelent Horvát János számára. Nemcsak hasznos időtöltés, hanem ennél sokkal több élvezet. — Kereskedő voltam, egész nap négy fal közé bezárva dolgoztam, pedig szeretem a természetet, a friss levegőt, a virágillatot. A méhészkedésnek köszönhetem, hogy sokat vagyok a szabadban, s tavasztól őszig „költözöm” a méhekkel az erdőből, ahol telelek, Királyhalmára, azután az akácosba, majd a napraforgóföldekre és vissza. Sajnos, koromnál fogva több legelőt látogatni már nem tudok, pedig Vajdaságnak és az országnak micsoda pompás méhlegelői vannak! — A méhészet a mezőgazdaság szempontjából is igen hasznos. A beporzásnak, a méhek szorgalmas munkájának köszönhető, hogy a gyümölcsösökben például 30—40 százalékkal több gyümölcs terem. Termékei az iparban is hasznosíthatók. A méhviasz, amely vegyi úton nem állítható elő, sokféleképpen felhasználható. A méhpempő úgyszintén. A méztermelés is egyre nagyobb jelentőséget kap, a méhészet fejlődik nálunk és az egész világon, sok helyen állami támogatást kap, nálunk a méhészek is részesülhetnek például a zöldhitelből. Csak az a baj, mint már mondottam, hogy nincs utánpótlás! — Sok munka van a méhek körül? — Nincs! — hangzik az egyenes válasz. — Egy méhcsalád évi munkaideje tíz óra, s ezt hét hónap alatt dolgozza le. Nekem harminc méhcsaládom van, egyedül is győzöm a munkát, a mézpergetést már nem, mert oda négy ember kell. — Milyen ember a méhész? — Vagy inkább milyennek kell lennie, hogy a „méheknek is megfeleljem”! Méhész csak nyugodt ember lehet, tiszta, aki nem fogyaszt semmilyen szeszes italt. A méhek ugyanis rendkívül tiszta rovarok és rendszeretők, nem tűrnek semmilyen szagot, legkevésbé az alkohol szagát. A méhek rendkívül kedves rovarok, olykor órák hosszat figyelem életüket és munkájukat, nem tudok betelni velük. Amit ott lát az ember, olyan gyönyörű, hogy elmondani, szarvakba önteni nem is lehet. A méheket szeretni kell, bőségesen meghálálják — mondta Horvát János, szabadkai méhész befejezésül. MARJAI Magd a A méhek szeretni kell 13