Hétvége, 1980 (2. évfolyam, 6-29. szám)
1980-02-07 / 10. szám
ARCÉL A CÍMOLDALRÓL • Varrni mindig szerettem osolygós pillantás villan meg a szemüveg mögött: Gábor Jolán, a temerini Ugled Készruhagyár 24 éves, vidám varrónőjét ez jellemzi a legjobban. Meg persze a munkája, amellyel tekintélyt szerzett magának. — Mit csinált az imént, amikor megismerkedtünk? — Tűztem egy kisebb kosztüm felső részét. Ez a finomabb munkák közé tartozik, bezzeg mig idáig eljutottam... Kasza András temerini szabónál tanultam ki a szakmát, hetvennyolc márciusában pedig felvettek az Uglódba. Eleinte csak ruhaujjakat varrtam. A normám most 160 darab naponta, de én 180-at is megcsinálok. — Talál-e örömet a munkájában? — Nagyon. Kislánykoromban is varrogattam babaruhát. Igaz, itt a munkamenet, amely megköveteli a négymilliméteres öltést, nem sok „alkotói szabadságot” engedélyez, de az már csakis tőlem függ, hogyan állítom be a gépet, szép lesz-e a tűzés vonala. — Tetszik-e az Ugledben készült női ruha? — De mennyire! Szépek a modellek, tervezőink lépést tartanak a divattal. — Az üzletben is megveszi az Ugled-ruhát? — Hogyne. Tudom, hogy jó. Körülpillantunk a munkacsarnokban. A félig kész ruhák, kelmefajták halmai közül alig látszanak ki a munkásnők. Zsúfolt, túlterhelt itt minden gép, minden varrónő. — Nehéz ilyen körülmények között dolgozni? — Nem könnyű. Kétszáz-kétszázötvenen is vagyunk egy teremben. De most új gyárat építünk. — Örülnek neki? — Ki hogy. Az idősebbek nemiigen vannak tőle elragadtatva, mert ők idejük javát ledolgozták, de mi fiatalok nagyon örülünk. — Ismeri-e a szomszédos varrógépeknél dolgozó munkásnőket? — Hogyne, bár sok szót nem válthatunk, a normát teljesíteni kell. Várjon csak, előttem Stojanka Tokió ül, mellettem meg Kasza Teréz. — A legjobb munkásnő hírében áll. Jut-e másra ideje? — öt évvel ezelőtt felvettek a KSZ-be. Tagja vagyok a községi munkásaktívának, befejeztem a KSZ községi politikai iskoláját, párttitkárjelölt voltam nemrég a választásokon. — Mennyit keres? — Mintegy 3600-at. A férjem 6000-et. — Elég-e ennyi a megélhetésre? — Nehezen. Az anyósom édesapjánál lakunk, lakbért nem kell fizetnünk. Házat kezdtünk építeni, sikerült egy kis pénzt megtakarítanunk, és kölcsönt igényeltünk mind a ketten, így talán jutunk valamire. — Hogyan oldották meg az étkezést? — Én a gyárban, Roland, a kisfiúnk a napköziben ebédel. Délután szoktam főzni. — Nyaraltak-e tavaly? — Nem, tavaly erre nem futotta. — Hogy tesz eleget számos társadalmi kötelezettségének? — Szakítok időt. A férjem meg az anyósom vigyáz a gyerekre. Szeretem a társadalmi-politikai munkát. — Történt-e tavaly valamilyen jelentős esemény az életében, amire szívesen emlékszik vissza? — Május 25-én a kranji Iskrában voltam tanulmányi kiránduláson a politikai iskola hallgatójaként. Ez szép élmény volt. Meg hát — méláz egy kissé — leraktuk a ház alapját. Márában, a barátainkkal. — Terved? — Szeretném elvégezni a hódsági textiltechnikai iskolát. Már javábantanulok. Számomra ez a fejlődési lehetőség. Jobb munkahelyet kapok, és többet is keresek. — Mi az, ami hiányzik az életéből? — Én meg ,vagyok elégedve. Csak a házat felépíthetnénk minél előbb ... POLYVÁS József