Hétvége, 1981 (3. évfolyam, 56-106. szám)

1981-03-12 / 65. szám

HÁZIKERT Szakmunkatárs: Katzenberger Eduárd Márciusi teendők a kertben Márciusban, amint felmelegszik, nagy ütemben kezdőd­nek meg a tavaszi reónikák a házikertben. A virágkedvelők valószínűleg a virágoskertbe néznek be először: meg kell hányni-vetni,­­kell-e­ újabb rózsatövet beszerezni, vagy pedig milyen gumós növény után kell nézni. A fagyok megszű­nésével megkezdődhet a díszfák és -cserjék ültetése, hozzá­foghatunk az élősövény telepítéséhez vagy a meglevő javí­tásához is. A díszcserjéket a legjobb 40x40 centiméteres lyukba ül­tetni, olyan mélyen, ahogyan a kertészetben voltak. Ne fe­ledjük, a lyuk aljára tegyünk egy halom porhanyós földet, hogy a telepített növény könnyebben megeredhessen. Ter­mészetesen a trágyázás is fontos, a legjobb a beérett istálló­trágya. .Az élősövény telepítése alkalmával ássunk 40—50 centi­méter széles árkot — ha egysoros sövényt akarunk ültetni. Kétsoros esetében 80 centiméter árkot ásunk. Ebbe rakjuk 15—25 centiméteres tőtávolságra a vesszőket. Kétsoros élő­­sövénynél a sorok közötti távolság 25—35 centiméter le­gyen. Rózsák telepítése esetében másként kell eljárnunk: míg a díszcserjéket és -fákat olyan mélyre kell ültetni, amilyen mélyen a kertészetben voltak, a rózsatöveknél mélyebb lyu­kat kell ásni, hogy az érzékeny tőnyakra oltott szemek 3—5 centiméter mélyre kerüljenek a földbe. Vigyázzunk a gyö­kerek helyzetére is. A legjobb, ha 40x40 centiméteres lyukat ásunk, aljára halmot rakunk porhanyós földből, és arra tesz­­szük az elültetendő rózsatövet. A gyökereket megigazítjuk, hogy természetes állásúak legyenek és csak azután temet­jük be földdel. Az ősszel elduggatott virághagymák most már kezdenek kelni. Könnyítsük meg számukra ezt a természetes folyama­tot oly módon, hogy a sorok között menjünk át gereblyé­­vel. Nem árt, ha előzőleg egy kis műtrágyát szórunk a földre. Nyári virágdugványozásra már elvethetjük a magvakat ládákba, lyukas edényekbe. A föld megöntözése után az edényt fedjük be üveglappal, így a magvak előbb kicsíráz­nak. Ugyanígy most vethetjük el az ősszel elvirágzott ró­zsák magvait is. Ha a növények kifejlődtek, tetszés szerinti fajtára beolthatjuk őket. A toronyházak és a városi lakások erkélyein is bekö­szöntött a tavasz, itt is megkezdhetjük a munkálatokat. A ládákat ürítsük ki, ha szükséges, fertőtlenítsük és töltsük meg őket új földdel. A tavaszi virágok magvait elvethet­jük. Megkezdhetjük a szobanövények átültetését is. Ha­ nö­vényeinket nagyobb cserépbe ültetjük át, vigyázzunk, ne­hogy megsértsük a növény gyökérzetét. Az új virágcserepet ültetés előtt áztassuk be egy órára. Az egészséges szobanövényeket hetente egyszer öntöz­zük meg tapsós oldattal. Ugyanígy a tél folyamán böjtö­lésre fogott virágok — kaktuszok, leanderek — rendszeres öntözését is megkezdhetjük. A haszonkertben nagy munkák előtt állunk. Be kell fe­jezni a talajelőkészítést, hogy elvetett haszonnövényeink könnyebben kikelhessenek. Igyekezzünk, hogy ágyasaink egyenesek, simák legyenek. A bemélyedésekben összegyűl­het a fölösleges csapadék, és ott a növények lassabban fej­lődnek, különféle betegségek is jelentkezhetnek. Március derekától már hidegágyba vethetjük a paradi­csomot, paprikát — ha ezeknek a termesztését helybeve­téssel— szeretnénk megoldani. Fűtött helyen nyugodtan elvet­hetjük ezeket a növényeket, hogy palántákat kaphassunk. Ne feledjük: a paradicsom fejlődéséhez szükséges optimális hőmérséklet nappal 20—22 fok, éjszaka 18 fok. A paprika még melegebb környezetet igényel. Nappal 25 fokot, éjsza­ka 20 fokot. A talaj hőmérsékletének 20 fokosnak kell len­nie. Ha a magvak kikeltek és szépen fejlődésnek indultak, a hőmérsékletet fokozatosan csökkentsük 18 fokra, hogy meg­gátoljuk a növények megnyúlását. A fiatal palántákat 8—10 naponként öntözzük — de bőségesen, hogy a talaj 10 centi­­méteres mélységig átázzon. A víznek olyan melegnek kell lennie, mint az öntözendő térségnek. Szabadföldben a borsó vetését kezdhetjük meg. Az elő­­készített ágyásokba hetenként vessünk, hogy a beérés is fokozatos legyen. Érdemes lesz az idén konyhakerti növé­nyek vetésével foglalkozni, a piaci árak bizonyára indo­kolttá teszik kora tavaszi fáradozásainkat. A sárgarépát is folyamatosan vessük — a magvakat osz­­szuk fel 2—3-szori vetésre március és április folyamán. Már­ciusban fejezzük be a hagyma és a fokhagyma duggatását. Ha a vöröshagymát őszi fogyasztásra szeretnénk termesz­teni, válogassuk ki vagy vásároljunk apró dughagymát. Ha viszont korai fogyasztásra szeretnénk zöldhagymát, duggas­­sunk nagy szeműeket. A gyorsabb fejlődés érdekében a dug­hagymát tegyük elduggatás előtt egy napra langyos vízbe. Márciusban a következő kerti veteményeket vethetjük: sárgarépa, petrezselyem, hónaposretek, vöröshagyma (mag­ról és dughagymáról), metélőhagyma, borsó, saláta, spenót, kapor. A hónap vége felé vethetünk már nyári retket és sós­kát is. A vetésterület gazdaságosabb kihasználása érdekében, nem árt, ha tudjuk: babot, borsót ne fészekbe vessünk, há­rom folyamatosan. A nagyobb tőállomány nagyobb termést is ad. Bár ezek a növények fényigényesek, mégis jól fej­lődnek nagyobb fák koronája alatt is. A sárgarépát és a petrezselymet ne vékony sorba vessük, hanem tenyérnyi szélesen, mert így kevesebb egyeléssel is megfelelő növény­­állomány nyerhető. A gyümölcsösben fejezzük be a fák tavaszi metszését és téli permetezését. A gyors felmelegedéssel megindul a rügyezés és a virágzás. A szőlőt is nyissuk, metsszük. Március a tavaszi kerti munkák legszorgalmasabb hó­napja. SZŐLŐOLTVÁNYOK ÉS FACSEMETÉK a péterváradi szövetkezeti boltban A tavasz beköszöntésével megélénkült a forgalom a No­vi Sad mezőgazdasági munkaszervezet ZADRUGAR társult­­munka-alapszervezetének péterváradi, Preradovic utca 12. szám alatti lerakatában. Mivel az épületben mezőgazdasági gyógyszertár is van, sokan kihasználják az alkalmat, hogy beszerezzék a szükséges permetező- és növényvédő szereket. A lerakatban több fajta szőlőoltvány és facsemete kap­ható. A szőlőoltványok közül az alábbi fajták kaphatók: Hamburgi, Kardinál, Szőlőskertek királynője, Olasz mus­kotály, Szlankamenka, Neoplanta, Zupljanka és Fehér ple­­menka. A szőlőoltványok tízes és húszas csomagolásban vásá­rolhatók meg, tövenként 20 dináros áron. Sok facsemete is van a lerakatban, alma-, körte-, őszi­barack-, szilva-, sárgabarack-, cseresznye- és meggyfajták. Mivel gyakran érkezik új szállítmány, nehéz felsorolni a facsemeték fajtáit. A facsemeték ára 60 dinár, kivétel a Stanley szilva, amelynek az ára 40 dinár. Tüske nélküli szeder is kapható a péterváradi lerakat­ban. Egy tő ára 50 dinár, egy csomagolásban 4 tő van. 14

Next