Hétvége, 1981 (3. évfolyam, 56-106. szám)

1981-04-23 / 71. szám

olvasóink kérték Van-e igazság a grafológiában? A grafológia, vagyis az írásmód többé-kevésbé elismert tudománya (?) mintegy két évszázados múltra tekint visz­­sza. Azzal foglalkozik, illetőleg azt a célt tűzte maga elé, hogy a leírt szöveg külalakjából az illető egyén jellemére következtessen. Már a középkorban gyakran elhangzott az a paradoxális vélemény, hogy a külső körülmények gyak­ran kényszerítik az embert, hogy másként beszéljen és cse­lekedjék, mint ahogy gondolkodik vagy érez, míg az írás­nál, mint egyéni szellemi tevékenységnél ez teljesen lehe­tetlen. Az ilyen jellegű elemzésnek első mestere, a svájci Johann Caspar Lavater író és pap hatalmas négykötetes munkájában bizonygatta írásmódra és arckifejezésre tá­maszkodó, meglehetősen ködös lélektani megfigyeléseit. Goethe, a nagy német költő ifjúkori barátja volt Lavater­­nek. Maga is többször kifejezte azt a véleményt, hogy a kézírás magán viseli írója lelki tulajdonságainak jellegze­tességeit. Hogyne volna az... „Fejlődő tudomány”, mint a me­teorológia ... A grafológiáról Michon több könyvet írt, Flandrin jezsuita szerzetes gyűjteményének és kutatási ered­ményeinek felhasználása alapján. Szerinte a j- és a g-betű hurokszerű alakja és mérete az egyén érzékiségére jellem­ző. A nagy T felső hullámvonala a társadalmi ambíció jele. A lefelé csapott szóvég pesszimizmust jelent, míg a visszakanyarodó szóvég önzést. A túl jobbra dőlő betűk túlzott érzelmességet, a meredeken álló betűk realitásra vallanak, míg a balra dőlő betűkből álló írás a képmutatás és hiúság jele. A nagy hézagok a szavak között réveteg, álmodozó egyéniségre jellemzők. Az összevissza dőlő betűk ingadozó természetre vallanak, vagyis olyanokra, akiknél hiányzik a céltudatosság és az önfegyelem. Az aprólékos, hurkolt, díszítmények a ravaszság, a gyanakvás és a túlzott óvatosság és a mesterkéltség szimbólumai. Az illető több­nek akar látszani, mint ami a valóságban. Az átlagosnál magasabb vagy éppen kiemelkedő tehetségre nem a „cif­­rázás”, hanem a betűkötés meglepő, sokszor bravúros egyszerűsége jellemző (ilyen pl. Isaac Newtonnak, a legzse­niálisabb fizikusnak az aláírása — 11. sz.). Michon apátnak és kortársainak íráselemzési kísérletei után feltétlenül haladást jelent a szintén francia Crepieux- Jamin munkássága. Szerinte az írás bonyolult izommunka eredménye, amely az iskolában tanult írásmódhoz akarat­lan, illetve tudatalatti ősi mozdulatokat ad az illető egyé­niségének megfelelően. A túlságosan „iskolás”, „szép” írás az önállótlan, félénk egyénekre jellemző akikné hiányuk az ötletesség, a találékonyság, a munkakedv. Az ilyen egyének gyakran unatkoznak, és másoknál is ilyen közér­zett idézhetnek elő, kivéve, ha a partner eléggé találékony és türelmes ahhoz, hogy nívósabbá tegye az együttlétet. Ezek után áttérhetünk egyes közismert kimagasló egyé­niségeknek az írásban is fellelhető jellegzetes tulajdonsá­gaik elemzésére. Deák Ferenc, a múlt század végének nagy magyar politikusa, a „haza bölcse” írásában is a komoly­ságot, a higgadtságot, a megfontoltságot és a céltudatos­ságot fejezi ki aki világosan látja az egyetlen „modus vi­vendi” formuláját, de saját egyéniségének jelentőségét is! Széchenyi Istvánnál már az elszigeteltség, az örökös külső veszély ovális vonala is kifejezi a zárkózottság okát. Berzsenyi Dánielnél, aki a 18. század végének költője volt, a szöveg olyan erőteljes betűkből áll, mintha már kő­be vésték volna. A betűk alakja és ritmusa lendületes, bá­tor és önérzetes, nem megalkuvó, hanem minden kockázatot vállaló egyénre jellemző. Hasonló, de egyszerűségében, szerénységében és meg­győző egyéniségében halálosan komoly benyomást kelt Vö­­rösmartynak minden díszítménytől mentes írása. Petőfi lángoló hazafisága és harci kedve az egymásba nyúló szoros, gondolatokban gazdag betűsorokból is kivi­láglik. Jókai Mór apró betűi az egyedülálló remek, tartalmas mesélőkészség, a kifogyhatatlan ötletesség jeleit mutatják. Csokonai fájdalmában és örömében is a szertelenség­nek és az erős önérzetnek jelképe. Ady egyedülálló szellemi nívója kiragyog a ritka szöve­gekből, de pesszimizmusa és reménytelensége is... Az iskolában gyakorolt írásmódot mindenki a maga egyéniségének megfelelően megváltoztatja. Az ilyen egyéni „moduláció” megfejtését azonban legkönnyebben az író vagy pszichológus végezheti el, akinek alapvető lelki tulajdon­sága a poliperszonalitás (vagyis sokszemélyűség)) és a szu­­perszenzibilitás (túlérzékenység). E tulajdonságok nélkül nincs irodalmi alkotás. Az íráselemzés tehát nem „favágó­munka”, se megtanulható rutinszerű tevékenység, bár mint a továbbiakban látni fogjuk, a későbbi szerzők erre akar­ják kioktatni az embereket. Pontosan száz évvel ezelőtt hunyt el az a bizonyos fran­cia származású Michon apát, akit a „grafológia atyjának” szoktak nevezni. (Tőle származik a grafológia elnevezés is.) Hogy tudomány-e a grafológia? A külföldiek közül érdemes áttanulmányozni II. Katalin orosz cárnő nagyon diadalmas, de kíméletlenül harcias, víz­szintes, lándzsaszerű aláírását. Rembrandtnak a 8. számot viselő és Darwinnak a 13. szám alatti diadalittas eleganciájú aláírása lenyűgöző, míg Napóleon 4. sz. alatti aláírásának ingatag, gyenge végző­dése és kíméletlen erőt színlelő aláhúzása nem kíván ma­gyarázatot, de a 12. számot viselő Erzsébet királyné sem. Az egész udvari életrajz benne van a ravasz hurkokban. (II. Endre, a 13. századi Árpádházi király leánya. Anyját, Gertrúdot a főurak megölték, őt 4 éves korában elje­gyezték, özvegy maradt s végül szent haláláig nyomorban vezekelt a kolostorban. Halála után szentté avatták...) Kovács Sztrikó Zoltán 13

Next