Hétvége, 1982 (4. évfolyam, 107-157. szám)
1982-01-07 / 107. szám
CSALÁD - GYERMEK - HÁZTARTÁS__________________ Fűtés és egészség A lakások és a munkahelyek fűtésekor mindig olyan „mikroklíma” megteremtésére törekszünk, amely az embernek jó közérzetet, úgynevezett ,„kamiomtérzést” biztosít. Ehhez szükség van megfelelő hőmérsékletre, többékevésbé egyenletes hőelosztásra, kellő nedvességtartalomra, az égési termékek maradéktalan elvezetésére és a levegő rendszeres cserélődésére, a szellőztetésre. Hogy egy helyiséget milyen hőmérsékletre célszerű „felfűteni”, az elsősorban rendeltetésétől függ. A szokványosan öltözött, nyugodtan ülő ember például általában 20—22 C° között érzi jól magát, ez jelenti számára a „komfortzónát”. A lakószobák, irodák, hivatali helyiségek hőmérsékletét tehát ennek megfelelően kell beállítani. Ahol a dolgozók megerőltető fizikai munkát végeznek, ilyen hőmérsékleten már erősen kimelegszenek, megizzadnak. Az izommozgás ugyanis — az intenzitástól függő mértékben — fokozza az anyagcserét, növeli a szervezet hőtermelését. Műhelyben ezért 12—TB C° közötti hőmérséklet látszik ideálisnak. A fürdőszobákban és a zuhanyozókban kb. 24 C°nak kell lenni ahhoz, hogy az otttartózkodók ne fázzanak. A hideg környezet szerepe a különböző hűléses betegségek kialakulásában általánosan ismert. A túlfűtés káros egészségi hatásaival azonban már sokkal kevesebben vannak tisztában. Annyit mindannyian észreveszünk, hogy nagy melegben könnyen elbágyadunk, elálmosodunk, csökken a figyelmünk. Ez hátrányosan befolyásolja az ember tevékenységét, sőt, bizonyos munkakörökben veszélyes is lehet. Amikor pedig kimelegedve, megizzadva kilépünk a szabadba vagy hűvösebb, huzatosabb helyen — folyosón, lépcsőházban — megyünk keresztül, akkor nem tudunk azonnal alkalmazkodni, és így könnyen megfázhatunk. A fentiek alapján érthető az is, miért fontos az egyenletes hőelosztás. A lakószoba fűtése például akkor igazán jó, ha egyes pontjai között a hőkülönbség nem több m mntot 2—4 C°, a hőménséklet napi ingadozása pedig nem haladja meg a 3—5 C°-ot. Az említett követelményeknek az etázs-, a központi és a távfűtés felel meg legjobban. A gázkályhák is jól szabályozhatók, helyes üzemeltetéssel ezek is eléggé egyenletes hőelosztást biztosítanak. Cserépkályhával már jóval nehezebb úgy fűteni, hogy a hőmérséklet — a meteorológiai tényezőktől függetlenül — folyamatosan megfeleljen a „komfortklíma” követelményeinek. A térbeli hőelosztás is kevésbé egyenletes, azaz a kályha körül mindig jóvalmelegebb van, mint a szoba távolabbi sarkában. Kedvező viszont, hogy a cserép hosszú időn át képes tárolni a hőt. Jól kezelt cserépkályhával ezért a hőmérséklet nagyobb napiingadozással elkerülhetők. A vaskályha igen gyorsan felmelegszik, de gyakorlatilag csak addig ad meleget, amíg a fűtőanyag ég. Állandó tartózkodásra szolgáló helyiségek, lakások fűtésében ezért ma már egyre inkább háttérbe szorul. A jó közérzeteit biztosító imilkroklíimához feltétlenül hozzátartozik a levegő kellő nedvességtartalma. Ott, ahol a fűtőtest felületi hőmérséklete 80 C° fölé emelkedik, a légtérben állandóan jelen levő por pörkölődik, ezért a levegő kiszáradt. Ilyenkor gyakori a száj- és torokszárazság, a köhögési inger és a szomjúságérzés. Ez elsősorban a gőzzel üzemelő központi, illetve távfűtés esetén jelentkezik. Egyszerűen, kevés víz folyamatos párologtatásával lehet rajta segíteni, akár úgy, hogy egy tájiba vizet teszünk a fűtőtestre. Etázs-, központi és távfűtési káros égési termékekkel gyakorlatilag nem kell számolni. A kályhák használatakor viszont nagyon lényeges, hogy megfelelő huzatuk legyen, ami biztosítja az égési termékek maradéktalan elvezetését. Ennek érdekében a kéményt évente, a kályhát pedig — a tüzelőanyagtól függően — megadott időközönként tisztítani kell. Ugyanilyen fontos az előírásoknak megfelelő kezelés, a helyes tüzelési technika. Az olaj- és a gázkályhákat minden fűtési idény előtt célszerű szakemberrel megvizsgáltatni. A zárt, fűtött helyiségekben előbb-utóbb kedvezőtlenül megváltozik a levegő összetétele. Csökken az oxigén- és emelkedik a széndioxid-tartalom, az emberek bőréből, ruhájából, valamint a használati eszközökről különböző szennyező anyagok kerülnek a légtérbe. A levegő kellő felfrissüléséről az ablakok időnkénti szélesre tárásával gondoskodunk. Télen a külső és a belső hőmérséklet között meglehetősen nagy a különbség, ezért a szükséges légcseréhez ilyenkor néhány perces szellőztetés is elegendő. ILLEMTAN AZ ÉTKEZÉS Egyik kedves követelménye a családi étkezésnek, hogy lehetőleg együtt legyen a család minden tagja. Ha erre valamilyen okból nincs mód, a később hazaérkező családtag ne találja az asztalon az ebéd „romjait”, a szennyes edényeket, hanem őt is tiszta terítővel letakart, megterített asztal várja haza, amely az otthon nyugalmas, semmivel sem helyettesíthető hangulatát árasztja. Étkezés alatt ne vitatkozzanak a családtagok, s a gyereket se szidjuk meg étkezés előtt valamilyen csínytevésért, vagy rossz iskolai jegyért. Hagyjuk későbbre. Az étkezés idejére időzített viták, veszekedések nemcsak az étvágyat, hanem az emésztést is kedvezőtlenül befolyásolják. Ma már egyre kevesebb családban uralkodik az a szokás, hogy étkezés előtt jó étvágyat kívánnak egymásnak az asztalnál ülők. Pedig a jó étvágy kivonás mintegy bevezeti az étkezés „szertartását”. Ne hagyjuk el ezt a régi szép szokást. Ugyanúgy ápolandó az a szokás is, hogy étkezés után egymás egészségére kívánják az ebédet. Milyen szépen hangzik az is, ha a családtagok az édesanyának megköszönik az ebédet, hiszen az elkészítésével ő fáradt. Az asztalnál (és egyébként is) a családtagok között uralkodó hangnem legyen udvarias, készséges. Ne hanyagoljuk el azt a két szót kérem és köszönöm. Például, ha valakitől kérjük a kenyeret és odanyújtja. A kultúrált étkezés szabályai közé tartozik az is, hogy a gyermekeknek ne kínáljunk alkoholos italt (sört se), feketekávé fogyasztására se szoktassuk őket. A gyermekek itala legyen: kristályvíz, üdítő, limonádé, gyümölcslé, paradicsomlé, gyümölcsös tejturmix — de nagyszerű ital a tiszta víz is! Ne csámcsogjon senki az asztalnál, ne szürcsölje a levest, ne beszéljen tele szájjal, ne rágja le a csontról a húst úgy, mint az ősember. Azért van kés és villa, hogy használjuk, és a gyermeket is erre tanítsuk. Ne nyúljunk kézzel a tálba, legyen a hús, a köret és a saláta mellett tálalókanál, és azzal vegyünk ki, nem saját evőeszközzel. Ez nemcsak kulturált étkezési, hanem egészségügyi szabály is! A háziasszony akkor se adja a leveses tányérba a sültet, ha a mosogatást akarja megtakarítani. Inkább vonja be a mosogatás munkájába a családtagokat is. Ha az étkezés befejeződött, ne ugráljon fel mindenki az asztaltól, és rohanjon, amerre lát, hanem néhány mondatot még váltson a család, ami ízlett, dicsérjék meg a háziasszonynak. Ne hagyjuk az asztalon a szennyes edényeket, hogy majd „valaki” úgyis elrámoja, ha tetszik, ha nem. Fogja meg a család minden tagja az asztalon lévő holmikat, és saját kezűleg szállítsa ki a konyhába.