Hétvége, 1982 (4. évfolyam, 107-157. szám)
1982-06-17 / 130. szám
MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS FILM MISTER MONTENEGRO Vérben is áztatható különös komédiával: csaknem burleszkkel a bőröndjében látogatott haza az idén télen a mostanában külföldön rendező Dusan MAKAVEJEV, éspedig a belgrádi nemzetközi filmfesztivál idejére. Így az ő legújabb műve, a Mister Montenegro is bemutatásra kerülhetett a rangos parádén, és hadd mondjuk el ezzel a bemutatóval csak gazdagodott a FEST műsora. A hatvanas években nem mindennapi tehetségével kitűnt Dusan Makavejev néhány tartós értékű filmalkotással gazdagította a hazai kinematográfiát, mint amilyen Az ember nem madár, különösen pedig a Védtelen ártatlanság című 1970-ben a W. R., avagy az emberi szervezet misztériumai című filmje miatt egy időre „feketelistára” került a rendező. Ilyen hazai „életrajz” után érthető, hogy Dusan Makavejev mostani megjelenését különös érdeklődés előzte meg. S várható volt, hogy a Svédországban forgatott, svéd és jugoszláv színészeket szerepeltető Mister Montenegro című filmje mégis vegyes fogadtatásban részesül, így istörtént. Az egy unatkozó svéd úrhölgy és az ott tartózkodó külföldi munkavállalók különös körülmények között történt bizarr találkozását feldolgozó alkotás ugyanis már korántsem a rendező merész egyéni elképzeléséről, alkotói fantáziájáról vall maradéktalanul. A helyenként Rejtő Jenő-i fordulaté, képregény formájában szerkesztett gastarbeiter-sztori elsődleges rendeltetése, magának a rendezőjének a bevallása szerint is, a kasszasikerekből élő mozik meghódítása. A tört angolsággal gagyogó, de mégiscsak a gastarbeiterek e „nemzetközi nyelvét” beszélő montenegrói — aki egykedvűen sétafikálgat a homlokába döfött késsel —, a Zanzibar lebuj alvilága, valamint a svéd burzsoá asszonyság pornószámba menő rövid szerelmi kalandja a még nem dekadens nép egy díszcsődörével — látszatra csakugyan antiromantikus kaleidoszkóp. S mint Makavejev közölte a sajtóértekezleten, ez a műve szép sikert aratott a nyugati világban, beleértve az Egyesült Államokat is. Ami a film kétségkívül legrokonszenvesebb vonása az, hogy Bora TODOROVIC, Svetozar CVETKOVIC jugoszláv színészekteljesítménye semmiben sem maradt el a híres svéd sztár, Erland JOSEPHSONE mögött. Tomislav PINTER operatőr munkája szintén megállja a helyét a nemzetközi versenyben. v. j. SZÍNHÁZ Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház márványpalotájának bejárata elől már levonták a fesztiváli zászlókat. Véget ért a 27. Stenija Játékok, és megszűnt minden bizonytalanság. Tudjuk, hogy a fesztivál legjobb előadása a zágrábi Horvát Nemzeti Színház tolmácsolásában látott Dundo Maroje, rendezője pedig, a fiatal Ivica Kuncevic, ismét nagydíjas. Tény ugyanis, hogy a dubrovniki tékozló fiúról szóló, általam látott nem kevés előadás közül ez volt a legjobb. Nem ragyogta be a reneszánsz vakító verőfénye, hanem figuráit az európai történelem színpadáról előzőleg levonult sötét középkor megkésett árnyai borították homályba. A hús-vér emberek közé a régi farsangi játékok torz és ostoba állatfigurái , maszkjai vegyültek. Az egész előadásnak valami különös fanyarkás íze, tapinthatóan izgalmas légköre volt. Kurcevic nem törődött a töredékes szöveggel, nem vette át a szirupos happy endet, hanem a végén, mint egy ugyancsak levonult korszak testet öltött szellemeit, az előadást is felültette egy kísértet-gályára, amely el is tűnt a távolság ködében. A rangos bíráló bizottság, élén Boro Draskovic professzorral, ezzel nem vallott színit az új drámatermés értékéről, hanem bölcs Salamon módjára százszor kipróbált, bevált érttéket díjazott Ezért van szükség önkényesnek tűnhető egyéni elbírálásra. Szerintem az idei Játékok legkülönösebb előadása az elsődrámás Jordan Plevnek művére épült, az Erigonra. E fiatal drámaíró mintha azt vallaná, hogy a világtörténelmet, de különösen a 20. század történetét nem más, mint maga de Sade márka, írta volna. Színművében elevenen kivesézett emberek, keresztjéről lelépő, gitározó Krisztus és emberalatti kreatúrák , láncra vert nyakörves kutya-emberek játszanak. Plevnea kendőzetlenül tiltakozik az 1920. évi békekonferenciának a győztesek megfellebbezhetetlen álláspontjáról hozott döntései ellen. Égei- Makedóniát ekkor ugyanis a királyi Görögországhoz csatolták, és durván elnemzetlenítették. Ha ehhez hozzászámítjuk Ljubisa Georgijevszki rendező egyik szürrealista fogását, azt ti., hogy a főhőst nem a lebontott oldalfal perspektívájából, hanem felülről, mintegy a padlásról látjuk, akkor azt hihetjük, hogy a világ legelképesztőbb kísérleteit bemutató belgrádi BITEF-re tévedtünk. A legrokonszenvesebb előadás is Szkopjéból való. Goran Stefanovszki: Helybenrepülés c. műve is hasonló témával foglalkozik, de jóval árnyaltabb eszközökkel kutatja a macedón nép nemzeti éthosszának-azonosságának kérdését. Egy makedón építőmesternek súlyos arányokért be kellene vakolnia a régi kolostori freskót, hogy helyébe újat, idegent fessenek, öccse szeretné erről lebeszélni, és elhitetni vele, hogy ő is tudna Ikaruszként repülni, vagyis higgyen abban, hogy egyszer csak megszületik a szabad haza, Makedónia. Fehéren izzó, elementáris szenvedéllyel, szabadon társult művészek adták elő a drámát. Nyolc új hazai színpadi alkotást láttunk a fesztiválon. Egyik sem emelkedik a nagy drámák magasába. Mintha a drámaírók szárnyalását valós vagy vélt ballasztok gátolnák. ALADICS János SZÁRNYALÁS HELYETT - HELYBEN TOPOGÁS KÖNYV ÜZEMI KÖNYVTÁRAINK FIGYELMÉBE Az újvidéki Forum Könyvkiadó már több éve fokozottabban ápolja a marxista irodalmat, ennek eredményeként a vajdasági olvasóközönség is évről évre mind több ilyen jellegű kiadványt olvashat el az anyanyelvén. Hogy ennek a kiadói gyakorlatnak mekkora a jelentősége, azt talán felesleges is részletezni, elég csak arra hivatkoznunk, hogy a társadalmi-politikai művek megjelentetése a nemzetiségek nyelvén is valójában azt teszi lehetővé, hogy mindenki azonos nyelvi helyzetben gazdagíthassa ismereteit ebben a tárgykörben. A pontos érthetőség pedig csak így érhető el, nem beszélve persze arról, hogy ezek az ismeretek a mindennapi gyakorlatban kizárólag akkor hasznosíthatók, érvényesíthetők (és kiadói politikánk végcélja tulajdonképpen ez), ha az anyanyelvi tolmácsolás segítő ösztönzést nyújt ehhez. Rehák László Politikai rendszerünk időszerű kérdései című könyve nem a könnyed, mindennapi olvasmányok közül való — ez tény. De hogy könyvespolcunk értékei között ott a helye, ahhoz sem fér kétség. Hogy mi most mégis erre a kiadványra elsősorban az üzemi könyvtárak, könyvtárosok, könyvbeszerzők és művelődési felelősök figyelmét hívjuk fel, az a mű sajátos rendeltetésével magyarázható. Mert Kehák László ezúttal olyan kérdésekkel és gyakorlati problémákkal foglalkozik, amelyek minden gyárban, üzemben és közösségben felmerülnek, és amelyek megoldásához, mindenekelőtt pedig helyes megközelítéséhez ez a kiadvány bárkit hozzásegíthet. Nem vitás, hogy ilyen szándékkal íródtak a könyv általános társadalomtudományi fejtegetéseket tartalmazó fejezeteiis, mint amilyen például Az állam, mint a politikai rendszer tárgya, A politikai rendszer és a társadalom vagy a Lenin feldolgozása a proletárdiktatúráról című. A könyv legértékesebb része a gyakorlatban való hasznosítás szempontjából mégis az, amelyben a szerző politikai rendszerünk legújabb jelenségeit, megnyilvánulásait elemzi. Mindenképpen figyelmet érdemel a Vajdasági autonómiáját és az autonómián belüli továbbfejlődés távlatait taglaló rész, az önigazgatás és a föderalizmus viszonyával foglalkozó fejezet, nem utolsósorban a könyvnek az a része, amelyben a szakszervezet önigazgatási társadalmi-politikai rendszerünkben betöltött szerepéről van szó. Az üzemekben, tanintézetekben, a különféle művelődési intézményekben tevékenykedő szakszervezeti aktivisták értékes gondolatokra bukkanhatnak például azokban az írásokban, amelyek azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy mi a szakszervezet szerepe a káderpolitika irányításában, a gazdaság fejlesztésében, oktató-nevelő munkánk szocialista átalakításában. F. E. :13