Hétvége, 1982 (4. évfolyam, 107-157. szám)
1982-07-15 / 134. szám
MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS FILM FRANKENSTEIN, A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM Nem kétséges, hogy a tévéfilmmúzeum is kiimerülőben van, s hála a feledékeny nézőknek, néhány évenként fel lehet újítani olyan filmalkotásokat a kiis képernyőn, amelyeket kétszer-háromszor vagy talán tízszer is láttunk. Maradandó értékek esetében ez nem bosszantó, s a felnövő nemzedék filmismeretét is csak gazdagítják ismert és kevésbé ismert alkotások időről időre elindított ciklusai. Nos, a Hiányzó láncszem filmciklus második részéről még korailenne véleményt mondani, annyi azonban máris bizonyos, hogy A film és a tudat alatti démonok cím alatt olyan korábban vagy az utóbbi időben készült műveket lesz alkalmunk látni, amelyek „hátborzongató” jellegükön kívül igazi élményt is nyújtanak. A sokat ígérő ciklus első filmjeként látott És Frankenstein megteremtette a nőt című alkotást alighanem amolyan „bemelegítőnek” szánta a Belgrádi Televízió második műsorának illetékes szerkesztője, meg a bemutató alkalmával rendezett beszélgetés néhány eminens vendége: Vladimir PETRIC fémesztéta, dr. Ivan IVIC és Zarko KORAC pszichológus. Ezt ki tudná megmondani, hányadik Frankenstein ugyanis a régi beállításban mutatja be a tudós lelkületű és démonokkal paktálóbárót, de mivel a filmet nem oly rég, 1967-ben forgatták, illett hát valami újat is megkísérelni benne. Ez az „új” abból állott, hogy miután a test múlandóságának és ugyanakkor a lélek halhatatlanságának oly megszállott bárója újra visszatér kastélyának ördögi laboratóriumába, ezentúl már nem összetákolt testrészek és a belőlük összeálló szörnyszülöttek élesztgetésével, hanem egyenesen lélekátültetéssel foglalkozik. Ily módon kerül egy ártatlanul lenyakazott fiatalember lelke egy széppé varázsolt öngyilkos lány testébe. A körülmények úgy hozták, hogy a kivégzett fiatalembernek és a volt csúnya lánynak is akadt elszámolnivalója ezen a gonosz földön, s így sorozatos gyilkosságot követ el ez a leányfiú ... Sajnos tehát Frankensteinéknél semmi új a nap alatt, ez azonban aligha fogja bosszantani a nézőket, akik már csak a filmekben és sokkal ritkábban az életben találkozhatnak a démonnal. Gondoljunk csak bele, hogy például a vadnyugati film (a rossz nyelvek és azok szerint, akik a filmet nem szeretik!) hosszú évtizedeken ugyanazokat a sztorikat, hősöket és tanulságokat ismételgette, ennek ellenére nemzedékek köszönhették éppen a westernnek, hogy megszerették a filmet. Mit mondjunk hát a démonokról? Szerintünk mindaddig nem veszélyesek, míg csak a filmen láthatjuk őket. Frankenstein báró a filmhez fűződő fantáziánknak és magának a filmtörténetnek is kitörölhetetlen része. Az már igazán nem az ő hibája, hogy manapság nálánál sokkal megpatkoltabb tudósok, orvosprofesszorokvégeznek — az övével fel nem érő — szervi átültetést. Akit az ilyen gyermeteg „dotkorocskák” untatnak, azoknak inkább ajánljuk a japán Szörnyű történetek sorozatát. Ez valóban szörnyűbb dolgokról szól, és az ínyenceket is kielégíti összehasonlíthatatlanul nagyobb esztétikai igényével. v. 1. SZÍNHÁZ SHAKESPEARE A DŰLŐUTAKON Amikor a tejút pókhálója és a tágra nyílt szemű csillagok szinte karnyújtásnyira leszállnak a tanyavilág fölé, akkor idelent, az iskolaudvarok fáradtzöld füvén, fölszikrázik a csoda: színre lép Henrik walesi herceg, mellette meg Falstaff hatalmas potrohával. A kukorica- és a búzatenger szigetein élő nép palaszürke egymásutánjába akkor belecsöppen a látványosított mese mákonya. Már ötödik éve, hogy nagy csinadrattával és vásári kikiáltókat sápasztó hangossággal e félreeső vidékre megérkezik a Tanyaszínház csacsifogatú echos szekere. Thália epórias templomában nem sorjázna bíborbársony karosszékek, hanem sok-sok állóhely van benne, meg egy-két gyalogszék, vagyis sámli. Ennek a színháznak, akárcsak az igazinak van kakasülője: a gyerekek ugyanis fölmásznak a környező fákra, és onnan heherésznek. Az előző években a spontán elismerés a szemérmes kuncogástól a vaskos hahotáig terjedő skálán, buggyant ki a Tanyaszínház nézőiből. Hiába olvassuk a szekérernyőn, hogy Tanyaszínház, a társulat attól bátran fölvehetné a szegényház nevet is, hiszen most is késedelmes és szűkmarkú a társadalmi támogatás. És, akárcsak Kosztolányi Zászlójának, ennek a színháznak a főkelléke is csak bot és vászon, mégis képes életre kelteni a néző fantáziájában a komor középkori vártorony, a királyi trón, az asztal, az ágy és a csatatér képét! Mert a vásári komédiától, aránylag meredek ívben, a Tanyaszínház az idén eljutott a drámairodalom felülmúlhatatlan óriásáig, Shakespeare-ig. Egy kétlakú mű, a IV. Henrik, összerántásából, az első rész szigorú történelmi krónikájából és a második rész Falstaffjából, amely vérbő reneszánsz komédia jegyelit viselt magán, állt össze az előadás. Úgy hírlik, hogy ezt a hibrid drámát a jelenetek egybemosásával, tévés áttűnési technikával Csipak Angéla gyúrta egységessé. A Falstaffot, csaknem testére szabott szerepként, Soltis Lajos, az Újvidéki Színház művésze alakítja. Vagy húsz kilótkellene még hozzáhíznia ahhoz, hogy jobban hasonlíton a borvirágos orrú nemesre, aki évtizedeken át a hasától nem látta a saját térdeit. Rajta kívül kettős szerepben fellép még Ábrahám Irén, Bicskei István, Venczel Valentin és egész sor újonnan felfedezett amatőrtehetség. A rendező ezúttal is Hernyák György. A bácskai turné állomáshelyei: Zentagunaras, Kevi (főpróbák), Kavilló (bemutató, július 20-án), Gunaras, Brazília, Pecesor, Kettősmalom, Utrine, Felsőhegy, Kispiac, Kishomok, Királyhalom, valamint a Dolgozók c. szakszervezeti hetilap közreműködésével a palicsi Hemos udvarán, két műszak között, egy előadás a munkásoknak. LAZUKICS Anna felvétele Júliusban—augusztusban tehát Shakespeare, a ködös Albion koszorús költője az apostolok lorán bejárja a poros bácskai dűlőutakat. ALADICS János Megérkezett a tanyaszínház ______________________________________________13