Hétvége, 1983 (5. évfolyam, 158-208. szám)

1983-07-28 / 187. szám

MINIKRIMI AGATHA CHRISTIE] A kilencfejű szörnyeteg (III.) — Ó, tehát végül is önhöz fordult dr. Oldfield? — mondta. — Tudtam, hogy szándékában állt. Hangjában egy csepp lelkesedés sem volt. — Ön nem helyeselte ezt? — kérdezte Poirot. — Mit tehetne ön? — kérdezte hidegen a lány. — Nyilván van mód rá, hogy helyére tegyük a dolgo­kat. — Ugyan, miféle mód? — kérdezte Jane kajánul. — Sorra odamegy majd minden pletykázóhoz, s felkéri: Ké­rem, hagyja abba a csúnya pletykázást, szegény dr. Old­field szenved miatta! S mind azt válaszolja majd önnek: Én természetesen soha nem hittem egy szót sem az egész­ből. Az a legszörnyűbb, hogy nem azt mondják: ön szerint Oldfield asszony halála nem titokzatos egy kicsit? Nem, azt mondják: kedvesem, én valóban nem hiszek abban, amit dr. Oldfieldről és f­eleségéről mesélnek. Biztos vagyok benne, hogy dr. Oldfield soha nem tenne ilyesmit, de meg kell mondanom, hogy valóban elhanyagolta a feleségét, és nem volt éppen okos dolog, hogy egy ennyire fiatal labo­ránsnőt alkalmazott — no, persze nem hinném, hogy volna köztük bármi is. Ó, nem, meg vagyok győződve róla, hogy teljes rendben van a dolog... — A lány kipirulva, elfúlva elhallgatott. — Úgy látszik, eléggé pontosan tudja, hogy mit monda­nak — jegyezte meg Hercule Poirot. — Hajszálpontosan tudom — mondta Jane, s keserűség ült ki a vonásaira. — S ön szerint mi volna a megoldás? — Szerintem az volna a legjobb, ha eladná orvosi ren­delőjét, és valahol máshol újra kezdene mindent. — Nem gondolja, hogy követné a szóbeszéd? — Legalább kockáztathatna — vonta fel vállát a lány. Poirot hallgatott egy darabig, majd megkérdezte: — Feleségül megy dr. Oldfieldhez, miss Moncrieff? A lány mintha nem is csodálkozott volna a kérdésen, készségesen válaszolt: — Hiszen nem tett házassági ajánlatot. — Miért nem? — Mert elriasztottam ettől. — Micsoda megkönnyebbülés olyasvalakivel találkozni, aki nyíltan beszél az emberrel! — Olyan nyílt leszek, ahogy csak kívánja. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek azt rebesgetik, Charles eltette a feleségét láb alól, hogy engem elvehes­sen, tisztában voltam vele: az tenné csak fel a koronát az egészre, ha tényleg összeházasodnánk. Azt reméltem, ha kiderül, hogy szó sincs házasságról, az egész ostoba pletyka elcsitul. — De nem csitult el. — Nem. — Ez valóban különös... — állapította meg Poirot. — Úgy tűnik, nincs más szórkozásuk errefelé. — Feleségül ment volna dr. Oldsfeldhez? — kérdezte Poirot. — Igen — válaszolt a lány szemrebbenés nélkül. — Úgyszólván az első perctől kezdve ezt szerettem volna, hogy megismertem. — A feleség halála tehát kapóra jött. — Mrs. Oldfield rendkívül ellenszenves nő volt. őszintén szólva­, el voltam ragadtatva, amikor meghallot­tam a halálhírét. — Igen — mondta Poirot. — Ön kétségkívül őszinte. A lány ismét gúnyosan elmosolyodott. — Volna egy ajánlatom — mondta aztán Poirot. — Éspedig? — Csakis erőteljes lépés jöhet számításba. Valakinek, talán éppen önnek, írnia kellene a belügyminisztériumnak. — Az ég szerelmére, mit akar ezzel mondani? — Azt hiszem, csak egy módon hallgattathatjuk el egyszer s mindenkorra a pletykázókat, akkor, ha exhu­­máltatjuk a holttestet, és a szakorvos elvégzi a boncolást. Jane gyorsan hátralépett, kinyitotta, majd becsukta a száját. Poirot figyelte. — Nos, mademoiselle? — Nem értek egyet önnel — felelt Jane Moncrieff nyugodtan. — De hát miért? Ha megvolna a bizonyíték, hogy az asszony természetes halállal halt meg, örökre el volná­nak némítva a fecsegők. — Ha megvolna a bizonyíték, igen. — Tudja ön, kisasszony, hogy mit sugall? — Jól tudom, mit beszélek, ön arzénmérgezésre gon­dol, azt be lehet bizonyítani, hogy nem arzénnal gyilkolták meg. De vannak más mérgek is, növényi alkaloidák, amelyeknek nyoma egy év múlva már nem mutatható ki, még ha használták is őket. Ismerem én jól ezeket a bűnügyi szakértőkéit. Valami semleges választ adnának, miszerint bizonyíthatatlan, hogy mi volt a halál oka, s a pletykázók még sebesebben jártatnák a szájukat. — Ön szerint tehát ez a falu javíthatatlan pletyka­fészek? — kérdezte Hercule Poirot hosszú hallgatás után. — Meg vagyok róla győződve, hogy valamennyi közül miss Laetheran a legrosszabb. — Bemutathatna engem ennek a miss Laetherannak, persze, feltűnés nélkül ? — Mi sem könnyebb ennél. Minden pletykás macska a faluban jár-kel ilyenkor, intézik a bevásárlásaikat. Csak végig kell sétálni a főutcán. Úgy is volt, ahogy Jane mondta. A posta előtt a lány megállít, hogy köszörűsön egy hórihorgas, sovány, hosszú orrú, apró, szúrós szemű idősebb nőt. — Jó reggelt miss Laetherain. — Jó reggelt, Jane. Gyönyörű napunk van, nemdebár? Apró szeme kíváncsian függött a lány kísérőjén. Jane megszólalt: — Engedje meg, hogy bemutassam monsieur Poirot-it. Nemrégiben érkezett. XXX Hercule Poirot serényen ropogtatta a süteményt, óva­tosan egyensúlyozva térdén a teáscsészét, miközben bizal­mas beszélgetésbe merült vendéglátójával. Miss Laetheran szívélyesen meghívta egy teára, s azon fáradozott, hogy kikutassa, vajon mit kereshet feléjük ez a­ furcsa külsejű idegen úr. Poirot egy ideig nem vett tudomást erről, csak hogy még jobban felcsigázza a kíváncsiságát. Aztán, amikor úgy vélte, elérkezett az idő, előrehajolt és kibökte: — Ó, miss Laetheran, látom, ön túlságosan is éles eszű, kifürkészte a titkomat. A belügyminisztérium fel­kérésére jöttem ide. De kérem — halkította le hangját bizalmasan —, ne mondja el senkinek. — Már hogy mondanám! — Miss Laetheran hangja telve volt izgalommal. Teljesen felvillanyozódott. — Azt mondta, a belügyminisztérium.... Csak nem azt akarja mondani, hogy — hogy szegény Mrs. Oldfield miatt? Poirot szaporán bólogatott. — Úgy! — Miss Laetheran az érzelmek egész skáláját végigjátszotta ebben az egyetlen rövid szóban. — Roppant kényes dolog, érti ugye? — folytatta Poirot. — Azt kell megállapítanom, indokolt volna-e az exhumálás, vagy sem. (Folytatjuk) /------------------------------------------------------------------------------------'­ NYOMÓS­OK — Gyönyörű idő van odakint! — lép be egy szaki a szerelőcsarnokba. — Amikor így kisüt a nap, olyan jól érzem magam, hogy legszívesebben kiíratnám ma­gam betegállományba. k._______________________________________________________/ 13

Next