Hétvége, 1983 (5. évfolyam, 158-208. szám)

1983-09-22 / 195. szám

MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS FILM MIRŐL VALL A CSÖMÖR? Csodák csodája, mozijaink nem kérnek áremelést, bár náluk az ilyesmi jobbára úgy történik, hogy a tegnapi jegy árához hozzászámolnak néhány dinárt a film hosszú­sága, a Vöröskeresztes hét, éjjeli műsor stb. ürügyén, s ez az összeg később észrevétlenül beolvad a belépőjegy rendes árába. Van azonban a moziknak egy sajátos eljárásuk, amellyel kisebb-nagyobb mértékben növelhetik portékáik árát, s még csak meg sem lehet őket szólni emiatt. Úgy járnak el, mint minden más valamirevaló kereskedő. A kelendő, vagyis a legkelendőbb árura tesznek fel mindent. Az immár évek óta a legkelendőbb tucatfilmek tömeges vásárlása (beho­zatala) és itthoni forgalmazása, műsorra tűzésük kielégítő módon felduzzasztotta a filmszínházak kasszáját. A műsor ilyen „beütemezése” különösen két műfaj sorozatos perge­­tését igényli: a szex­vígjátékokét és a horrorét, vagyis az erőszaktól tobzódó produkciókét. Annak köszönhetőleg, hogy a filmi szexitilalom nálunk teljes mértékben feloldódott, és hogy a 7—77 éves nézők egyformán megnézhetik a legalizált pornográfiát, a szex­mutatványnak nállunk még ez idő szerint is kelek­je van. Hasonlóképpen állunk az erőszakfilmekkel, amelyek köz­tudomásúan a nagyvilágban a legfejletlenebb ízlésű mozi­közönség körében a legnépszerűbbek. Ezzel egyúttal azt is kimondhatjuk már, hogy a mi viszonylag igényes mozi­közönségünk ízlését is menthetetlenül lealacsonyítják a legalantasabb szintre. Ez is egyfajta infláció, mégpedig az ízlésé, a tömegkultúráé. Szerencsére azonban van a moziközönségnek egy kü­lönös és felettébb sajátos kijózanodási képessége. Ez olyannyira kifejezett nálunk és a nagyvilágban is, hogy komolyan tudja befolyásolni a filmgyártást. Így történt meg, hogy például a Nyugaton végérvényesen bealkonyodik a túlhajszolt szexfilmnek, hasonlóképpen a művészi igény nélkül készülő horrornak. A mi mozijainkban is egyre inkább csömör tapasztalható a fent említett műfajok iránt, hiszen mi mással magyarázható, hogy az izgalmas látvány szempontjából is igencsak túlhaladott Tízparan­csolat — most, hogy előráncigálták a filmh­áz poros kazet­táiból — újfent fergeteges sikert arat. Pedig ebben a produkcióban sem szex, sem erőszak, még csak rafináltabb látvány sincs ahhoz képest, amit manapság egy ilyesféle produkció nyújtani szokott. Meggyőző példa a japán szex­filmek bukása, pedig ezeket még néhány évvel ezelőtt a belgrádi Fest műsorán­ás csak válogatott közönség előtt mutatták be. A tömegverekedéseket és tömegmészárlásokat bemutató filmek is népszerűségük alkonyán vannak. Ezt az örvendetes ízlésbeli csömört, vagyis tulajdon­képpen kijózanodást, letisztulást csak a filmbehozatali vállalatok nem hajlandók még tudomásul venni. A hóna­pok óta pangó moziműsor legalábbis erről tanúskodik. RÁDIÓ MUZSLYA, A TEHETSÉGEK BÖLCSŐJE E Zrenjanin melletti falu amatőrjei sokáig ragyogtak a vajdasá­gi öntevékeny szín­játszás egén. Néha elmarad­tak ugyan a hivatalos elis­merések, de minden hozzá­értő előtt nyilvánvaló volt, hogy a Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesület tagjai, a zrenjanini Madách műkedve­lőivel vállvetve, a legtehetsé­gesebbek. A muzslyaiak ak­kori erényei: példás játék­intelligencia, szinte kifogásta­lan beszédművészet, ezenkívül gyönyörűen énekeltek, de megvolt az is, amiről sokszor már nem tehet az amatőr rendező — nagyszerű volt a színpadi megjelenésük is. Mi tagadás, egyszerre ennyi erény ritkán fut össze. A Balázs házaspár, Kurunczi János, a néhai Horváth bácsi és még néhány kiváló színjátszó jelentették az élgárdát, de azóta már új tehetségek léptek a világot jelentő deszkákra. Nem­rég tűnt fel a zrenjanini Madách Am­atőrszínház színpadán Balázs Marika, az Újvidéki rádió drámaegyüttesének pedig szeptember elsejétől új tagja van: az ugyancsak muzslyai származású Kardos Ibolya, aki nem maradt meg amatőr­nek, hanem elvégezte az újvidéki Színművészeti Akadé­miát, tehát hivatásos művésznővé lépett ellő. Tanszék­­vezető tanára Pataki László volt, beszédművészetre pedig Bánki Zsuzsa, a budapesti Vígszínház művésznője tanította. Színpadi tapasztalatai egyelőre szerények, pusztán a vizsgaelőadásokra szorítkoztak, és bár az Újvidéki Színház ösztöndíjasa volt, mégsem szerződtették, mert elegendő női szereplője van már az együttesnek. Ezért is örül most, hogy a rádió rangos művészei közé került, akik rokon­­szenvvel fogadták a szerény és kellemes­­megjelenésű színésznőt. De mielőtt állandósították volna mostani munkahelyén, a drámafelvételeknél ügyelősködött. Sze­rencsére eközben gyakran volt alkalma úgynevezett beug­rásokra is. Közülük említésre méltó az az alakítása, amelyet a múlt évadban Lányi István folytatásos rádió­regényében nyújtott, de sikerélményt jelentett számára az is, hogy a Gyermekrádió szerkesztősége megkérte: olvasson néhány népmesét hangszalagra,­­ ezért dicsére­tekkel halmozták el. A tévé is gyakran szerződteti, ha fiatal, jó alakú szereplőre van szüksége. Semmi kétség — ez még édeskevés ahhoz, hogy érde­mében szóljunk Kardos Ibolya tehetségéről, ezért beszél­getés közben igyekszem felmérni képességeit. Persze, az ilyesmivel úgy vagyunk, mint a vásári gyorsfényképpel. Hasonlít ránk, de... Annyit azonban rögtön észreveszek, hogy magánhangzói egy kicsit rövidek, amitől szinte egy­­más­ sarkába lépnek a szavai. Bevallja, hogy tanárai is kifogásolták a hadarásszerű előadásmódját. Arcjátéka és szeme élénk és kifejező. Miután ezentúl főként a „láthatatlan színház”-iban, a mikrofon előtt fog alakítani, a hangszínére is odafigyelek. Kellemes ab­ba játszik. Ezzel kell­­majd úgy bánnia, hogy képes legyen csupán egyetlen dimenzióval , a hangjával összetett, néha az egyéniségével feleselő szerepeket elját­szania. Ez pedig igazán nem könnyű! De ne riasszunk el egy pályakezdő színésznőt mester­sége nehézségeinek emlegetésével, örüljünk inkább annak, hogy az Újvidéki rá­dió drámaegyüttesének spektruma új színnel gazdagodik. ALADICS János

Next