Hétvége, 1983 (5. évfolyam, 158-208. szám)
1983-09-22 / 195. szám
MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS FILM MIRŐL VALL A CSÖMÖR? Csodák csodája, mozijaink nem kérnek áremelést, bár náluk az ilyesmi jobbára úgy történik, hogy a tegnapi jegy árához hozzászámolnak néhány dinárt a film hosszúsága, a Vöröskeresztes hét, éjjeli műsor stb. ürügyén, s ez az összeg később észrevétlenül beolvad a belépőjegy rendes árába. Van azonban a moziknak egy sajátos eljárásuk, amellyel kisebb-nagyobb mértékben növelhetik portékáik árát, s még csak meg sem lehet őket szólni emiatt. Úgy járnak el, mint minden más valamirevaló kereskedő. A kelendő, vagyis a legkelendőbb árura tesznek fel mindent. Az immár évek óta a legkelendőbb tucatfilmek tömeges vásárlása (behozatala) és itthoni forgalmazása, műsorra tűzésük kielégítő módon felduzzasztotta a filmszínházak kasszáját. A műsor ilyen „beütemezése” különösen két műfaj sorozatos pergetését igényli: a szexvígjátékokét és a horrorét, vagyis az erőszaktól tobzódó produkciókét. Annak köszönhetőleg, hogy a filmi szexitilalom nálunk teljes mértékben feloldódott, és hogy a 7—77 éves nézők egyformán megnézhetik a legalizált pornográfiát, a szexmutatványnak nállunk még ez idő szerint is kelekje van. Hasonlóképpen állunk az erőszakfilmekkel, amelyek köztudomásúan a nagyvilágban a legfejletlenebb ízlésű moziközönség körében a legnépszerűbbek. Ezzel egyúttal azt is kimondhatjuk már, hogy a mi viszonylag igényes moziközönségünk ízlését is menthetetlenül lealacsonyítják a legalantasabb szintre. Ez is egyfajta infláció, mégpedig az ízlésé, a tömegkultúráé. Szerencsére azonban van a moziközönségnek egy különös és felettébb sajátos kijózanodási képessége. Ez olyannyira kifejezett nálunk és a nagyvilágban is, hogy komolyan tudja befolyásolni a filmgyártást. Így történt meg, hogy például a Nyugaton végérvényesen bealkonyodik a túlhajszolt szexfilmnek, hasonlóképpen a művészi igény nélkül készülő horrornak. A mi mozijainkban is egyre inkább csömör tapasztalható a fent említett műfajok iránt, hiszen mi mással magyarázható, hogy az izgalmas látvány szempontjából is igencsak túlhaladott Tízparancsolat — most, hogy előráncigálták a filmház poros kazettáiból — újfent fergeteges sikert arat. Pedig ebben a produkcióban sem szex, sem erőszak, még csak rafináltabb látvány sincs ahhoz képest, amit manapság egy ilyesféle produkció nyújtani szokott. Meggyőző példa a japán szexfilmek bukása, pedig ezeket még néhány évvel ezelőtt a belgrádi Fest műsoránás csak válogatott közönség előtt mutatták be. A tömegverekedéseket és tömegmészárlásokat bemutató filmek is népszerűségük alkonyán vannak. Ezt az örvendetes ízlésbeli csömört, vagyis tulajdonképpen kijózanodást, letisztulást csak a filmbehozatali vállalatok nem hajlandók még tudomásul venni. A hónapok óta pangó moziműsor legalábbis erről tanúskodik. RÁDIÓ MUZSLYA, A TEHETSÉGEK BÖLCSŐJE E Zrenjanin melletti falu amatőrjei sokáig ragyogtak a vajdasági öntevékeny színjátszás egén. Néha elmaradtak ugyan a hivatalos elismerések, de minden hozzáértő előtt nyilvánvaló volt, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai, a zrenjanini Madách műkedvelőivel vállvetve, a legtehetségesebbek. A muzslyaiak akkori erényei: példás játékintelligencia, szinte kifogástalan beszédművészet, ezenkívül gyönyörűen énekeltek, de megvolt az is, amiről sokszor már nem tehet az amatőr rendező — nagyszerű volt a színpadi megjelenésük is. Mi tagadás, egyszerre ennyi erény ritkán fut össze. A Balázs házaspár, Kurunczi János, a néhai Horváth bácsi és még néhány kiváló színjátszó jelentették az élgárdát, de azóta már új tehetségek léptek a világot jelentő deszkákra. Nemrég tűnt fel a zrenjanini Madách Amatőrszínház színpadán Balázs Marika, az Újvidéki rádió drámaegyüttesének pedig szeptember elsejétől új tagja van: az ugyancsak muzslyai származású Kardos Ibolya, aki nem maradt meg amatőrnek, hanem elvégezte az újvidéki Színművészeti Akadémiát, tehát hivatásos művésznővé lépett ellő. Tanszékvezető tanára Pataki László volt, beszédművészetre pedig Bánki Zsuzsa, a budapesti Vígszínház művésznője tanította. Színpadi tapasztalatai egyelőre szerények, pusztán a vizsgaelőadásokra szorítkoztak, és bár az Újvidéki Színház ösztöndíjasa volt, mégsem szerződtették, mert elegendő női szereplője van már az együttesnek. Ezért is örül most, hogy a rádió rangos művészei közé került, akik rokonszenvvel fogadták a szerény és kellemesmegjelenésű színésznőt. De mielőtt állandósították volna mostani munkahelyén, a drámafelvételeknél ügyelősködött. Szerencsére eközben gyakran volt alkalma úgynevezett beugrásokra is. Közülük említésre méltó az az alakítása, amelyet a múlt évadban Lányi István folytatásos rádióregényében nyújtott, de sikerélményt jelentett számára az is, hogy a Gyermekrádió szerkesztősége megkérte: olvasson néhány népmesét hangszalagra, ezért dicséretekkel halmozták el. A tévé is gyakran szerződteti, ha fiatal, jó alakú szereplőre van szüksége. Semmi kétség — ez még édeskevés ahhoz, hogy érdemében szóljunk Kardos Ibolya tehetségéről, ezért beszélgetés közben igyekszem felmérni képességeit. Persze, az ilyesmivel úgy vagyunk, mint a vásári gyorsfényképpel. Hasonlít ránk, de... Annyit azonban rögtön észreveszek, hogy magánhangzói egy kicsit rövidek, amitől szinte egymás sarkába lépnek a szavai. Bevallja, hogy tanárai is kifogásolták a hadarásszerű előadásmódját. Arcjátéka és szeme élénk és kifejező. Miután ezentúl főként a „láthatatlan színház”-iban, a mikrofon előtt fog alakítani, a hangszínére is odafigyelek. Kellemes abba játszik. Ezzel kellmajd úgy bánnia, hogy képes legyen csupán egyetlen dimenzióval , a hangjával összetett, néha az egyéniségével feleselő szerepeket eljátszania. Ez pedig igazán nem könnyű! De ne riasszunk el egy pályakezdő színésznőt mestersége nehézségeinek emlegetésével, örüljünk inkább annak, hogy az Újvidéki rádió drámaegyüttesének spektruma új színnel gazdagodik. ALADICS János