Hétvége, 1983 (5. évfolyam, 158-208. szám)

1983-11-03 / 201. szám

MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS SZÍNHÁZ JÓ UTAT, GODOT-ÉK! Mint ismeretes, az Újvidéki Színház na­gy sikerű Be­­ckett-előadásá­t, a Godot-b­a várva c. ellendrámát meghívták a november elején tartandó tuniszi Nemzetiközi Színházi Fesztiválra. A három és fél évvel ezelőtt bemutatott s az­óta hazai fesztiválokon és külföldi vendégjátékokon szereplő produkciót erre az alkalomra felújították. Arnold Wesker szerint minden darabnak csupán egyet­len hiteles értelmezése van — az íróé! Látszatra amolyan ki­kezdhetetlen aranyigazsága ez a drámák színpadra állításá­nak, még akkor is, ha erősen íróközpontú szemléletet fejez le. A „dühöngő fiatalok” sorában tartozó angol író megálla­pításával szeretném szembeállítani a magam véleményét nem kisebb világnagyság ürügyén, mint a Nobel-díjas Sa­muel Beckett. Első pillantásra természetesen úgy tűnik hogy elfogultan lokálpatrióta vagy le­gjobb esetben csak tájéko­zatlan vagyok. Arról van szó, hogy láttam a Godot-ra várva c. anto­­drámát a szerző értelmezésében. A nyugat-berlini Schiller Theater mutatta be 1976-ban a belgrádi BITEF-en. Színé­szeken múlott-e, vagy éppenséggel a szerző-rendező járat­­lanságán-e, csak egyszerűen közepessé szürkült ez a komor hangulatú, lételméleti dráma. Négy évvel később az Újvidéki Színházban, ifj. Szabó István rendezésében és egy kiváló kvartett — Bicskei Ist­ván, Soltis Lajos, Pásthy Mátyás és Venczel Valentin tol­mácsolásában hiánytalanul érvényre juto­tt az író pukkasz­­tóan szellemes akasztófahumora, megbolydult időérzéke és költészetének minden szépsége. Amit ez a négy színész teremtett ebből a darabból, az az alakítási szabadság teljes diadalát példázza, hiszen a szö­veg csak úgy hemzseg a szigorú­ szerzői utasításoktól, vagyis Bicskeiék bebizonyították, hogy tudnak gúzsba kötve is tán­colni”. Akik nyomon követték az Újvidéki Színház tízéves múltja egyik legjobb előadásának előkészületeit, tudják, hogy a rendező, mondhatni, csak a játék vázát rakta fel, a többi pedig a színészek játékos kedvéből és leleményéből emelkedett, ezúttal mégsem hangzik szerénytelenül, európai színvonalra. Ennek az előadásnak legfőbb erénye, hogy mű­vészi erejével legyőzi a végkifejlet bizonyosságától való ir­­tózatunkat. Az artizmu­s ugyanis, akár a gyógyszer csokolá­débevonata, a „sivárság apostolának”­­legkegyetlenebb élet­igazságait is elviselhetővé teszi. Különben is, hogy Szántó Judito­t, az ismert magyar kritikust idézzem: „Beckett a veszélytől meg nem érintett fiatalok, a bátor középkorúak és a derűs öregek poétája lehet.” Weskernek a szerző egyedül üdvözítő műértelmezéséről szóló állítása ezek után egyszerűen részigazsággá zsugorodik. Ezen a helyen inkább a műalkotás autonómiáját kellene emlegetni, azt, hogy elkészültével a mű hátat fordít szülő­atyjának, és megkezdi önálló, független életét. Így azután a becketti játszási mód csupán egyik, nem éppen legtalálóbb változata a színpadra állításnak. E gondolatok kíséretében bocsátjuk útjára az Újvidéki Színház Godot-előadását. ALADICS János kedő Hunyadi Sándor útja nem távolodik el ettől a világ­tól, s a szerencsével sem áll hadilábon: első nagy színházi sikere, a Feketeszárú cseresznye bemutatója nyomán neves és népszerű íróvá válik, tárcái, novellái szinte minden lap­ban és folyóiratban megjelennek, műveit számos idegen nyelvre fordítják, megfilmesítik. Novellái lényegében átmenetet jelentenek a mikszáthi hagyományokból a nagyvárosi életformát korszerűbb írói eszközökkel megvalósító ábrázolástechnik­a között. A vi­lágirodalomban talán Maughammal rokonítható. Novellái tömörek, élvezetesek, nincs bennük fölösleges kitérő, el­hagyható mondat, szimpla jelző vagy hasonlat, a cselek­ményt gördülékenyen szövi, alakjait könnyedén, mégis metsző világossággal jeleníti meg. Világa a századelő jel­legzetes világa: polgári otthonok, szállodák, játékkaszinók, szanatóriumok, örömtanyák. Itt mozognak, élnek alakjai: a cselédlányba beleszerető katonáskodó úrifiú (a Bakaruhá­ban c. novella hősei), a gyilkossággal gyanúsított lezüllött arisztokrata (Aranyifjú), a bordélyházban otthonra találó egyetemista (Vöröslámpás ház), szanatóriumi ápoltak (Ha­vasi levegőn), grófok, dzsentrik, férjhez menendő úrilá­nyok, inasok és szobalányok (Júliusi éjszaka) stb., míg az önéletrajzi jellegű Családi album című munkája gyer­mekkorát, a törvénytelen gyermekként felserdülő kamasz vívódásait, apjával való bonyolult viszonyát, kolozsvári és pesti éveit mutatja be, rövid krétarajzokkal felvonultatva a kor néhány íróját is (Molnár Ferenc, Ambrus Zoltán, Osvát Ernő, Török Gyula, Krúdy Gyula, Kuncz Aladár). A megközelítésmódon bizonyára tovább variálhatók. Tény, hogy Hunyady novelláiban a fegyelmezett szerkezetre törekedett, a tömörségre, mesélőkedvéhez megfelelő ará­nyokat tudott választani. Mindenképpen­ jó író volt, aki­nek novelláit a ma olvasója is szívesen kézbe veheti. (I.) Intervecp______________________ 13 . KÖNYV TIZENEGY REMEK NOVELLA Hunyady Sándor: ARANYIFJÚ „Legalább tíz olyan novellát írtál, Sándor, amiket egyetlen kritikus sem tud megkarcolni. De még az idő sem. Mind a tíz világirodalmi ranggal illeszkedik be a leg­jobb magyar novellák közé” — írta a barátja és pályatársa életművét mérlegelő Illés Endre, aki most kötetet állított össze ezekből az írásokból. Valóban, Hunyady Sándor legerősebb oldala az elbe­szélés volt, érzékletes stílusa, plasztikus jellemábrázolása, megfigyelőképessége a novellában teljesedett ki igazán. Kolozsváron született 1890-ben, apja Bródy Sándor, a jeles drámaíró, anyja a korán elhunyt tehetséges színésznő, Hu­nyady Margit. A színészek, írók és újságírók között neves­ TELEVÍZIÓ A FILMSZERKESZTŐSÉG KIVÁGJA A KEZET Az idei év televíziós filmműsorát igen sok kifogás érte, nem egy hevenyészett, erőszakkal ciklusnak kikiál­tott válogatás került a képernyőre, régi, rossz kópiákkal, olvashatatlan feliratozással. Ha mindehhez még hozzáad­juk a vetítőgépek silány állapotát, elmondhatjuk, hogy elég sok élvezhetetlen filmestben volt részük a nézőknek. Voltak természetesen szép kivételek is, hogy csak kettőt em­lítsünk: a zágrábi és újvidéki stúdió magyar filmekből összeállított ciklusát, amelyben olyan remekművek is sze­repeltek, mint a Fábián Bálint találkozása az istennel, vagy A tanú, azután az újvidéki stúdió terrorizmussal fog­lalkozó NSZK-beli filmalkotásainak ciklusa, s abban is első helyen a Plutónium című tévéfilm. Ez utóbbi egyben iskolapéldája is annak, hogy milyennek­­kell lennie egy vérbeli, a médium minden követelményéhez alkalmazkodó televíziós alkotásnak. A jövő évi filmműsor — a belgrádi stúdió ígéretei alapján — több csemegét tartogat a film kedvelőinek, vá­logatást nyújtva nemcsak az elmúlt néhány év reprezen­tatív alkotásaiból, hanem a filmművészet nagyjainak régi, enciklopédiákba illő műveiből is. 1984 elején az elmúlt évek FEST-filmjeiből láthatunk tizenkettőt, közöttük Roman Polanski Kínai negyedét, Ro­bert Altman Nashville-jét, Sidney Lumet Tévéhálózatát, Mazursky Szabad nőjét és John Schlezinger Maratoni fu­tóját. Vasárnaponként a nagy filmszínészek elnevezésű cik­lusban James Cagney, Bette Davis és Edward G. Robin­son 4—4 filmjét láthatjuk, péntekenként a tervek szerint három ciklusban 17 filmalkotást, közöttük a cseh filmis­kola jeles képviselőinek filmjeit, szovjet tudományos-fan­tasztikus filmek ciklusát és végül a külföldön dolgozó munkások problémáit taglaló műveket, közöttük például Makavejev Mr. Montenegró című filmjét és Az autóbusz című megrázó török játékfilmet. Ha a többi stúdió is konkurrál a belgrádival, szép és változatos filmműsorra számíthatunk. p. k. k.

Next