Hétvége, 1984 (6. évfolyam, 209-259. szám)
1984-05-10 / 226. szám
ŰRHAJÓZÁS Mentőszolgálat a világűrben Az űrrepülés XI. vállalkozása után Az amerikai Goddard Űrrepülési Központ szakemberei már a Challenger februári útjának (STS—10) befejezésekor foglalkoztak a gondolattal, meg lehet-e menteni a világűrbe „elkalandozott” mesterséges holdakat. Valójában két műholdról volt szó: az indonéziai Palapa—B2 és az amerikai Westar—6 jelzésűről. Az űrrepülőgépből való kihelyezésük után ugyanis egyikük sem jutott el a kijelölt pályára. Most, hogy az űrrepülőgép áprilisi vállalkozásakor (STS—11) sikerült egy mesterséges holdat, a Solar Maxot nemcsak „elcsípni” a Föld körüli pályán, hanem egy hatalmas mechanikai karral beemelni a Challenger rakodóterébe, majd a javítás után ismét kihelyezni az eredeti pályára, egy régi, sokaknak fantasztikusnak hitt elképzelés valóság lett. A meghibásodott mesterséges égitestek megjavíthatók a Föld körüli pályán! Robert Nelson, James van Hoften és Teddy Hart bravúrja után a mesterséges holdak tervezői kétségtelenül szem előtt fogják tartani, hogy ezeket a világűrben keringő drága műszereket úgy építsék, hogy javításuk, kimerült telepeik feltöltése minél egyszerűbb legyen. Ne kelljen a Föld körüli pályán sok csavarral bíbelődni vagy drótokat forrasztani. (A Solar Max tudományos műhold már úgynevezett építőkocka-elv alapján készült, ami azt jelenti, hogy szerkezeti egységekből állították össze.) A műholdak javításánaklehetősége nemcsak meghoszszabbítja élettartamukat, hanem hatalmas megtakarítást is jelent. Bizonyítja ezt a Solar Max legutóbbi javítása. Ezt a mesterséges holdat 1980-ban lőtték fel azzal a feladattal, hogy adatokat szolgáltasson a Nap tevékenységéről, elsősorban arról, hogy az úgynevezett protuberanciák, kitörések mennyire befolyásolják a Föld időjárását. Noha működését több évre tervezték, a Solar Max néhány hónap múlva meghibásodott, hasznavehetetlenné vált, pedig építése hatalmas összeget emésztett fel. A világ legdrágább javítása igaz, a műhold mostani javítását a világ legdrágább javításának mondják, de senki sem vonja kétségbe, hogy kifizetődő volt. A javítási költségek ugyan meghaladták a 40 millió dollárt, de ha számításba vesszük, hogy ezzel mégiscsak 200 millió dollárt megtakarítottak, kézenfekvő, hogy a műveletet érdemes volt végrehajtani... A Westar—6 hírközvetítő műholdat 105 millió dollárra biztosították egy angliai és egy amerikai intézetnél. Maga a mesterséges hold 75 millió dollárba kerül, a többi 30 millió az egyéb költségekre jutott: a szállításra és arra, hogy a Challenger felvitte a 300 kilométer magas Föld körüli pályára. Innen aztán a műholdnak a „maga erejéből”, vagyis rakétáinak segítségével kell feljutnia a számára kijelölt pályára ... A Palapának és a Westarnak, mivel telekommunikációs mesterséges holdak, úgynevezett geostacionárius, a Földtől 36 000 kilométer magas pályára kellett volna állnia, ahol a műhold a Földről nézve egy helyben áll, mivel a bolygónkkal egyenlő sebességgel kering. De sem a Palapa, sem a Westar nem jutott el oda. A szakértők szerint gyújtómotorjaikban volt a hiba. Műholdindítás az űrrepülőgépből A dolog most már végképp tisztázódott. A műholdak „elkalandozásáért” a Challenger személyzete nem hibáztatható. Mielőtt útjukra bocsátották volna, szabályosan megpörgették őket a gép rakodóterében, majd a műholdakat külön-külön, meghatározott időben, egy rugós szerkezet kivetette a Föld körüli pályára. Amikor aztán az űrrepülőgép úgynevezett biztonsági távolságba került, a mesterséges holdak rakétái automatikusan begyújtottak és elindultak, hogy elfoglalják végleges helyüket a világűrben. A Westar–6 azonban a rakétamotorok begyújtása után órákig nem jelentkezett rádiójával. Mint később kiderült, mind a két műhold rakétái az előírt 84 másodperc helyett csak 15 másodpercig működtek! Az akkori mérések szerint a műholdak csak az 1400 kilométer magas pályára jutottak, ahol „semmi keresnivalójuk”, pontosabban, ahol semmire sem használhatók. Műszereik azonban kifogástalanul működnek. Ezt úgy állapították meg, hogy a műholdak néha-néha a földi állomások hatáskörébe kerülnek. A Challenger legutóbbi sikere felbátorította az űrkutatókat és most azon fáradoznak, hogy a Palapa és a Westar működőképes vezérlőberendezéseivel kiigazítsák pályájukat. Azt szeretnék, ha a két mesterséges hold egy körülbelül 400 kilométer magas körpályára kerülne. A legújabb megfigyelések szerint a Palapa és a Westar ellipszis alakú pályán van, amelynek legmagasbb 4000, legalacsonyabb pontja pedig 250 kilométerre van a Földtől. Az utóbbi magasságot az űrrepülőgép, természetesen, könnyen eléri. Tehát remélhető, hogy tervbe veszik az elveszetteknek hitt műholdak javítását. Sajtóértekezlet a Föld körüli pályán A Challenger útjának hatodik napján az asztronauták sajtóértekezletet tartottak a világűrből. Nemcsak a mesterséges égitestek javításáról volt szó, hanem arról is, hogy fokozatosan hozzáfognak a Föld körüli pályán keringő használhatatlan törmelék „felsöpréséhez”. A közeljövőben ezek ugyanis akadályozhatják a világűri „közlekedést”. Persze az úgynevezett magas pályákon keringő műholdak, mint pl. a TDRS vagy a hozzá hasonlók javítására egyelőre nem kerül sor. A NASA szóvivői azonban úgy vélik, ha majd a kilencvenes évek elején működni kezd anagy amerikai űrállomás, akkor majd olyan űrvontatószerkezettel is rendelkeznek, amellyel még az egészen magas pályán levő mesterséges holdakat be lehet fogni és lehozni az űrállomásra, ahol megjavítják és feltöltik rakétáikat, majd ismét fellövik őket eredeti pályájukra. Műszerpad a világűrben Az űrrepülőgép útja során egy 11 tonnás mesterséges holdat helyeztek pályára. Ez a tudományos szonda azzal a szándékkal készült, hogy a jövő év februárjáig különböző tudományos adatokat gyűjtsön és kísérleteket végezzen az űrben. A kihelyezett műszerpad a többi között vizsgálja az űr kozmikus hatását a különböző műanyagokra és 1200 darab paradicsommagra. Amikor majd jövőre az űrrepülőgép egyik vállalkozásakor ismét visszahozza a Földre, kilenc ország 136 tudósa fogja kiértékelni a világűrben végzett 58 kísérlet eredményét. Méhek, pókok, patkányok... Amikor a Challenger április 13-án földet ért, és futószerkezete mindössze 40 másodpercen belül megállt, az öt asztronauta után egy méhkast emeltek ki a rakodótérből. • Hétnapi világűri keringés után 3300 méh érkezett viszsza a Földre. A tudósokat elsősorban az érdekli, hogy a méhek, ezek a szervezett társadalmú lények miként viselkednek a súlytalanság állapotában. Viselkedésüket az űrben elrejtett kamerákkal filmszalagra rögzítették. Egy évtizeddel ezelőtt a Skylabban pókokat vittek fel a világűrbe és kiderült, hogy a súlytalanságban a pókok egészen más hálókat szőttek, mint lent a Földön. Nemrég hat patkány is járt a világűrben. Közülük három reumás volt. Megfigyeléseket végeztek arra vonatkozóan, vajon a súlytalanság állapotában enyhülnek-e a reumás fájdalmak. Továbbá a tudósokat az is érdekelte, milyen hatással van az állatok jelenléte az asztronautákra, és fordítva, miként viseli el az állat az ember jelenlétét a Föld körüli pályán. UMEK Miklós ___________________________________________13