Hétvége, 1984 (6. évfolyam, 209-259. szám)
1984-08-16 / 240. szám
KÖRNYEZETVÉDELEM GÁZOSÍTÁSSAL meg SZAPORÁBB A RÓKA? Napjainkban Közép-Európa legtöbb országában komoly gondot okoz a veszettség leküzdése, az ember környezetének — közvetlenül egészségének — védelmében is. Ez a veszélyes állatbetegség, mint ismeretes, a két világháború között terjedt el, amikor is a rókák tömegesen betegedtek meg, állítólag először a skandináv országokban, Nyugat- Európában, és onnan kezdett fokozatosan elterjedni Közép- Európában is. Régebben azt tudtuk, hogy főként csak a kutyák betegednek meg, és esetenként megmarnak háziállatot vagy embert. A veszettség elleni oltás megszigorításával azonban sok országban sikerült elejét venni a kutyák veszettsége terjedésének. Azután az ötvenes évek vége felé, de különösen a 60-as évek derekán, egyre több országban észlelték a rókák veszettségét. Ez aztán annyira terjedt, hogy évi 50—100 kilométeres terjeszkedéssel gyakorlatilag minden országot behálózott. A rókák elleni küzdelem azonban csak ezután kezdődött fokozódni olyannyira, hogy tűzfegyveren kívül gázgyertyákkal is kezdték irtani, ami abból áll, hogy erős mérgező gázt fejlesztő gyertyákat dobnak a kotorékba, betömik a kijáratokat, és a bent levő rókák elpusztulnak. Az eredmény azonban várakozáson aluli, ugyanis egy-egy átfogó akció után vidékenként lényegesen megcsappant a rókák száma, de egy-két éven belül újra benépesedett a téridét, és a veszettség terjedésének veszélye úgyszólván változatlan maradt, arról nem is szólva, hogy a rókaállomány tömörsége károsan befolyásolja a nemes vad szaporulatát és létét. Habár mint említettük is, a szomszédos országokban és hazánkban is évente tíz- és százezerre tehető az elpusztított rókák száma, a veszettség terjedésében mégis az első helyen maradt. Mi ennek a magyarázata? A vadászok megfigyelése szerint, az utóbbi években megszaporodott az egy alomban született kölykök száma. Megfigyelték azt is, hogy amióta a kotorékokat az ember többet zavarja, a rókák az ember által egyre nehezebben hozzáférhető helyen építik meg. Volt olyan megfigyelés is, hogy azok a nőstény rókák, amelyeknek a kölykei a gázosításkor elpusztultak, rövidesen újra ivarzottak, párosodtak, és még ugyanabban az évben újra fialtak. E tényt támasztják alá azok a megfigyelések, amelyek szerint az utóbbi években az őszi időszakban egyre több növendékrókát lehet észlelni. Ezek a tények viszont azt is bizonyítják, hogyha az ember a természet rendjébe durván beavatkozik, erre egy olyan ösztönszerű választ kap, amely az egyensúly visszaalakulását célozza. Persze, a gyérítés munkájának a negatívumai között vannak olyan tényezők is, amelyek nem az állati ösztönnel, hanem az ember szerepével kapcsolatosak. muflonkos trófeája a szarv, melyet vadásznyelven csigának nevezünk Európában elterjedt vad, hazánkban is néhány ezerre tehető a száma. Több vidékünkön például Vajdaságban is előfordul, noha nem őshonos, ugyanis Korzikáról és Szardíniáról került hazánkba, még a múlt században. Újabb telepítés történt e század elején is. Szaporodását és elterjedését nálunk legfőképp az időjárási viszontagságok akadályozzák, továbbá a szervezetlen vadvédelem. Az elmúlt évtizedekben ugyanis több vidékünkön — bármennyire is hihetetlen — a kóbor ebek pusztították ki az állományt. Egyébként a hazánkban előforduló állományokban igen magas értékű trófeás kosokat ejtettek már el. Az egyik legerősebbet Makarska közelében lőtték, és ennek csigája 131,50 pontot ér. KIS VADLEXIKON A muflon Rendszertanilag a muflon a juhfélék (Ovis) családjához, az eurázsiai juhfajhoz tartozik. Hímjét kosnak, nőstényét anyajuhnak vagy jerkének, szaporulatát báránynak nevezzük. A muflon színe nyáron különböző árnyalatú vörösbarna, télen sötétebb barnába, feketébe hajló. Oldalán rendszerint világosabb, jellegzetes nyeregfoltok láthatók, de a beltenyésztés hatására különböző testtájakon a természetestől elütő fehér, fehéresszürke elszíneződés található, továbbá egy részükről hiányzik a nyeregfolt. A kos élősúlya 25—45 kg, a jerkéé 18—30 kg. Érzékszervei kiválóak. A csapatból rendszerint valamelyik öreg jerke kimagasló helyen áll és őrködik. Veszély esetén pisszenő hanggal jelez, riasztva a csapatot. A vemhességi idő fél év, a jerkék március végén, áprilisban bárányoznak. Gyakori az ikerbárány. A muflonállomány csak lassan terjeszkedik, ezzel magyarázható szigetszerű előfordulása. A Rovatverető TÖRKÖLY ISTVÁN 13 Gyümölcsben, szénában méreg A környezetbe kerülő radioaktív elemeknek is egyes mérgekhez hasonló sejtpusztító hatásuk van. Különösen az atomfegyver-kipróbálások és a sugárkísérleti atomhulladék - szennyeződések következtében a veszélyes stroncium 90 terjedt el az egész földkerekségen. Veszélyességét növeli, hogy radioaktivitását hosszú ideig megőrzi, hiszen felezési ideje 28 év, s igen gyorsan kerül az emberi szervezetbe. Amellett a stroncium 90 gyorsan halmozódik fel a zöldség- és gyümölcsfélékben, továbbá a réti szénában. Utóbbi feletetésével, de közvetlenül a legeltetés révén is a szarvasmarhatejbe beépül, és így bejut az emberi szervezetbe, majd a csontvelő-állományban halmozódik fel. A tápláléklánc útján történő e radioaktív sugárfertőzések első tragikus eseteit először az ötvenes évek végén állapították meg az Egyesült Államokban. Magyarországon először a Balatonon 1965-ben peszticidek feldúsulásától bekövetkezett első tömeges halpusztulás keltett a lakosság körében riadalmat. A becslések szerint mintegy 50 vagon hal pusztult el, melynek kb. 40 százaléka fogassüllő volt. A vízszennyezés okozta halpusztulások azóta is évente jelentkeznek vizeinken. Az ebből származó veszteség évi 15—25 vagon halra tehető. 1981 végén szarvasmarhák tömeges elhullására, illetve kényszervágásra került sor a ménfőcsanaki Veres Péter Mgtsz, valamint a kondó Zöld Mező Mgtsz állományaiban. Az állatok pusztulása az ólomakkumulátor-hulladékot szabálytalanul tároló MÉH-telepi begyűjtők bűnös hanyagsága folytán ólommérgezéstől következett be. (Búvár)