Hétvége, 1984 (6. évfolyam, 209-259. szám)
1984-11-22 / 254. szám
KÖRNYEZETVÉDELEM A MADÁRPUSZTULÁSOK OKAIRÓL (2.) A kacsa-libanevelő ,tavaik sok szerves anyagot tartalmazó szellőzetlen, vékony vizein gyakori a botulizmus. A tömeges madárelhullást egy baktérium, a Clostridium botulinum által termelt méreg okozza. A baktérium oxigénben gyorkörnyezetben szaporodik el veszélyes méreteikben, mindig a meleg, nyári hónapokban. A madarak elsősorban a fertőzött vízzel együtt felvett toxintól károsodnak. Sokszor a megérkezésük után néhány óra múlva már nem képesek felszállni. Először lábuk, majd szárnyuk, később nyakuk bénul meg, ködben megszűnik félelemérzetük, eltűnnek a védekezési, menekülési reakcióik, végül kimúlnak. A megvizsgált egyedeikben toxoikózisra utaló jelek mutatkoztak, negatív bakteriológiai lelettel. Hogyan áll elő a veszélyes helyzet? A kacsa-libanevelő tavak sekély vizébe hulló nagy mennyiségű fehérjedús táp és a bőséges trágya a szellőzetlen iszapba jutva tovább rothad. A táp összetételében különös figyelmet érdemel a 13—21 százaléknyi nyers fehérjetartalom, amelynek baktériumos bomlása során sokféle mérgező anyag (köztük kénhidrogén, ammónia) keletkezik. Ezek egy része közvetlenül, más része a táplálékfelvétellel kerül a madárba. A keszthelyi szennyvíztisztítótelep közelében 1977-ben tapasztalt nagyarányú hasonló madárpusztulás körülményeinek vizsgálatai szerint, a toxin a vízben igen kis koncentrációban van jelen. A csak ivóvízmennyiségi adagból a méreg a víziszárnyasoknak nem okozhat bajt, ellenben az átáramoltatásos típusú táplálkozásmód mellett, a naponta sok liternyi vizet átszűrő fajoknál (récék) a szájnyálkahártya útján nagy mennyiségben juthat be a szervezetbe. Egyes vélemények szerint a toxinok néhány, táplálékot jelentő, alacsonyabb rendű szervezetben is feldúsulhatnak. Feltételezzük a mérgező gázok bizonyos mérvű károsítását is. Nyíltvíz nélkül, híg iszappal teli tavon tett megfigyeléseink szerint, szélcsendes időben több az elhullás, míg a szelesebb napokon ilyet alig látni. Másik figyelemreméltó jelenség, hogy a rövid lábú gázlók vagy az úszó madarak bénulásával egy időben a hosszú lábú, ugyanabból a vízből-iszapból élő fajok egészségesek maradnak. A gémek, gólyák nyugodtan időznek itt. Ezek egyike sem szürcsöl. Károsodnak ugyanakkor a kis termetűek: kacsák, gulipánok, illetve cankók, bíbicek, godák. A vékony vízréteggel fedett, idővel már csak híg iszap a végső stádiumában a kelő tésztához hasonló. A lépések nyomán serceg a felszabaduló gázbuborékoktól, s kellemetlen szagú. Felszíne fölött mintegy 25—30 centiméternyire a felgyülemlett gázréteg. A mérgezés tünetei közt is feltűnnek a mozgászavarok és a megjelenő tetemek miatt a kényelmes szemlélő hajlamos egyéb, hasonló tünetekkel kezdődő betegségekre (kacsapestis, paratyphus avium, botulizmus, „tavibénulás”, kékalgatoxikózus stb.) gondolni. Az elhullva talált fajok közt leggyakoribbak voltak a kispóling, póling, gulipán, goda, csörgőréce, cigányréce, cankó fajok, bibic stb. Másra is érdemes figyelnünk. 1977. szeptember végén a hortobágyi halastavakon időre vonuló récetömegek között hirtelen sok példány pusztult el. Ez időben mintegy 10 000 réce és félezernyi vadliba tartózkodott itt. Pár nap alatt megközelítőleg ezer tőkésréce tetemét gyűjtötték össze. A vizsgálat baromfikolerát mutatott ki. Az eset vizsgálata során jutott tudomásunkra, hogy akörnyék házilúd- és kacsatelepein az év minden szakában okozott tömeges elhullást ez a kór. (Nimród) Fertőzött vízben megbetegedett kis póling Rovatvezető: Törköly István éghajlatváltozás Az emberi tevékenység éghajlati hatásai a legutóbbi időkig szerény térbeli keretek között mozogtak. Úgy tűnik azonban, hogy a 20. század alkonyán fordulóponthoz érkezünk: a földfelszín átformálása, a légkör energia- és anyagforgalmába való beavatkozás immár olyan méreteket ölt, hogy világméretű éghajlatváltozás elindítója lehet. Ebben a kulcsszerepet az ásványi energiahordozók eltüzelése nyomán a légkörbe jutó szén-dioxid játssza. Az atmoszféra összetételének mérésekkel igazolható megváltoztatása az emberiség történelmében eddig példa nélkül álló gigantikus légkörtani kísérletnek fogható fel, amelynek révén bepillantást nyerhetünk az éghajlatot meghatározó természeti folyamatokba. Az éghajlat egyensúlyának esetleges megbomlása azonban komoly gazdasági következményekkel jár, a világméretű kísérletnek tehát óriásiak a kockázatai is. Érthető, hogy az utóbbi évtizedben nemzetközi szervezeteik, tudományos testületek egész sora foglalkozott a jövő potenciális éghajlatváltozásaival, és a széndioxid-kérdés szakirodalma évről évre vastagabb kötetekre rúg. Éghajlatunk jövőjének izgalmas kérdései időről időre felbukkannak a hírlapok hasábjain is; itt azonban a tények, a távoli lehetőségek és a merész feltevések gyakran összemosódnak egymással, s olykor özönvízzel, máskor elsivatagosodással fenyegető, baljós jövendölések alakját oltóik... Kevesebb mezei pacsirta A mezei pacsirta kultúrakövető madárfaj, korábban legelőkönés kultúrterületeken nagyon gyakori volt, állománya azonban az utóbbi időben észrevehetően megfogyott. Bár sok a természetes ellensége, így például az Uttendörfer vizsgálta kereken tízezer ragadozómadár-zsákmány között 927 mezei pacsirta akadt (csaknem 10 százalék!), és a német nyelvben például a kabasólymot pacsirtasólyomnak is hívják legkedveltebb zsákmányállata után, a pusztulás okait elsősorban másutt kell keresnünk. Sajnos, egyre több mezei pacsirta esik áldozatul a déli államokban vonulás idején, feltehetőleg a mezőkre szórt egyre több vegyszer is árt az állománynak, a tojásokat és fiókákat pedig a különböző varjúfélék pusztítják. Különösen veszélyes lehet a nagy vetésivarjú-kolóniák közelsége. A mezei pacsirta egyike legkorábban érkező madarainknak. A hímek jönnek elsőnek, ezt egyebek mellett a világítótornyoknál elpusztult és megvizsgált madarak adatai is igazolják. Dán világítótornyok mellett például hím példányokat elsősorban január 3-a és március 31-e, tojókat február 3-a és április 25-e között találtak. Helgoland szigetén ez az arány január 12-e és március 17-e (hímek), illetve március 7-e és május 22-e (tojók) volt. A tojók szászországi (NDK) adatok szerint, átlagosan 13 nappal érkeztek későbben, mint a hímek.