Hétvége, 1984 (6. évfolyam, 209-259. szám)
1984-06-14 / 231. szám
KISIPAR Rovatvezető: Kántor Oszkár Munkából van elegendő Az adai Petőfi Sándor utca árnyas oldalán hirtelenében négy cégtábla hívja fel magára a járókelők figyelmét: két kötődésé, egy villanyszerelőé és egy esztergályosé. A helybelieknek már nemigen mondanak semmit, hiszen betérhetnek más utcába is, ahol szintén cégtáblák láthatók. A vajdasági kisipar fellegvárában alighanem az lenne furcsa, ha lekerülne a ház faláról egy cégtábla, s helyette nem szögeznének fel másikat. A nagyon szép s még egészen újnak látszó ház kapuján nyitottam be Gordos Sándor esztergályoshoz. Egyenesen a műhely felé vettem az irányt, s a benndolgozós egyikétől megkérdeztem, hogy hol a mester. — Én lennék — válaszolt egy fekete bajszos, barna képű fiatalember. S röviddel a bemutatkozás után leültünk a beüvegezett teraszon. Természetesen a munka, valamint a műhelynyitás körülményei felől érdeklődtem. — Februárban volt egy éve, hogy kiváltottam az iparengedélyt. Azonnal, amint hazatértem az NSZK-ból. Nagyon hazakívánkoztunk, mert Erika kislányunk itthon kezdett iskolába járni, a nővérem gondozta, nevelte. Most negyedikes. Sanyika külföldön született, most másodikos. Neki nagyon tetszést kinn, ami nem csoda, hiszen ott kezdte az életét, pajtásokat szerzett. De most már itthon vagyunk, jól vagyunk, és ami a legfontosabb, bőven van munka. Először a kinn eltöltött évekről beszélgettünk. — Én nagyon gyorsan elhatároztam, hogy vendégmunkás leszek, s éppen ilyen gyorsan határoztam a családalapításról. Egyiket sem bántam meg -igaz, vendégmunkásként napi tíz órát dolgoztam, de szépen is kerestem. Az esztergályosszakmában, melyet a Potisséban tanultam ki, nem fejlődhettem, hát lakatosként dolgoztam. Nagyon jó munkahelyem volt az ócskavastelepen. Ott havi 1800 márka volt a fixem, de minden megmozgatott tonnányi ócskavas után egy márka járt, borravalót is kaptunk a felektől. Havi kétezer márka összejött így. S ha már a napi tíz órát említem, bizony itthon is le kell dolgozni ennyit, mert én kezdő vagyok, bizonyítanom kell. Nagyon kell igyekeznem, mert kooperálok több munkaszervezettel is. Nem szeretném, ha kivetnivalót találnának a munkákban. — Kikkel működik együtt, s mi módon? — A helybeli Merkur Kisipari Szövetkezet tagjaként jutok munkához kooperánsként. A temerini csapágygyárnak dolgozom, aztán a zrenjanini Minelnek készítünk fogaskerekeket és szelepeket. Készítünk ezenkívül szűkítőket a vízvezetékcsövekhez és hajtóvasakat. — Toobes számban mondta, hogy készítünk. — Igen, mert harmadmagammal dolgozom. Két órabéres munkásom van. Az órabér 90 dinár. Almási Tibor hentesnek tanult, de vasas lett, a zentai Mészáros Zoltán szülőhelyén tanulta ki az esztergályosságot. Mind a ketten 16 ezer dinár körül keresnek, ezenkívül megkapják az 1000 dináros uzsonnapénzt, a zentai dolgozómnak utazási térítés jár. Mondhatom, jól elvagyunk mi hárman. Egyelőre még adókedvezményes vagyok, az első évben 60 százalék volt, most már csak 40 százalék a kedvezmény. — Bizonyára behozott néhány gépet. — A gépeket négyszerre hoztam be, összesen 800 ezer dinár értékben. Behoztam egy másoló esztergapadot, egy univerzális tengely- és lyukcsiszolót, egy marógépet és a hidraulikus prést. — És a bútort meg a háztartási gépet hol szerezte be? — A bútort itthon vettük, mert olcsóbb is, de a szállítás is nagyon sokba került volna. A háztartási gépeket és más villamossági felszerelést viszont külföldről hoztam. Annyit mondhatok, hogy itthon vajmi kevés időnk jut a szórakozásra. A sok szerszámot, gépet ki kell szolgálni. Közben összejön a család, megmutatják a lakást, elmondják, hogy kilenc évvel ezelőtt kezdték építeni a házat. Beleépítették az egy évtized alatt nagy szorgalommal megkeresett pénzt. Gordosné mindössze másfél évig dolgozott, mert hát jöttek a gyerekek. Hazatértükkor egy esztergapadot kellett volna beszerelni a műhelybe. Úgy adódott, hogy senki sem jöhetett a mester segítségére. De hát ott volt a felesége. Segít ő! A görgőkön gurították volna be a műhelybe a nehéz gépet de egy hibás mozdulat folytán rázuhant Gordosnéra. Fél évig nyomta az ágyat, négy oldalbordája eltört, a veséje megsérült. No, de most már ezen is túl vannak, itthon vannak, s nyakig a munkában, amit persze nem bánnak, mert munka nélkül nem lehet megélni. к■ 1. VILLÁMLATOGATÁS Riportunkról hazafelé jövet betértünk egy délután a moholi Polet Cipőüzembe. A késő délutáni órákban mindössze néhányan dolgoztak: Bertha József, cipészmester, Dobrinka Mackaski, Bogáromi Mária, betanított munkások. A két munkásnő most ismerkedik a szabászat fortélyaival. A cipőüzem nemrégiben társult az adai Merkur Kisipari Szövetkezettel abban a reményben, hogy így, szervezetten jobban megoldják a nyersanyagellátást. Lám, lassan megvalósul a kis- és a háttériparról való elképzelés: a társulás, a közös fellépés a piacon nagyobb erőt képvisel az üzletfelekkel való kapcsolatban. Gordos Sándor adai esztergályos családja körében Dobrinka Mackaski Bogáromi Mária 15