Hétvége, 1985 (7. évfolyam, 260-309. szám)

1985-01-17 / 261. szám

RIPORT SZÍVÜGYEK AZ ÉLET EGY SZIVATTYÚTÓL FÜGG Christian Barnard professzor 17 évvel ezelőtt végezte el az első szívátültetést­­az emberiség történetében. A fok­városi Groote Schur­z kórházban Louis Washkansky mell­kasába egy másik ember szívét ültette át. A beteg mind­össze 18 napig élt, de neve minden korszerű szívgyógyá­szati szakkönyvben szerepel. Barnard ugyancsak kísérletnek szánta az egész műtétet, de azóta a sebészek már több mint ezer emberen végeztek el hasonló operációt k is­ebb - n­agy­obb sikerrel. Az emberi életet a teljesen legyengült szív elle­nére meg lehet hosszabbítani, mert az átültetés élén maga az emberi szervezet tiltakozik a leghevesebben. Bármennyire is semlegesítik a vér fehér vérsejtjeinek a h­imfocitáit, a test védelmére szolgáló hadsereget, azok előbb-utóbb fel­ismerik az idegen szervet, és kivetik a szervezetből, ami természetesen egyenlő a test halálával. Gyógyszerekkel ugyan csökkenteni lehet a limfociták ellenséges maga­tartását, de akkor a szervezet fogékonnyá válik minden fer­tőzésre. A legbanálisebb nátha is halálos lehet­­a páciens számára. Az orvosszakemberek legutóbbi próbálkozása az volt, hogy egy újszülött mellkasába állatszívet ültettek, neve­zetesen egy páviánszívet. Az újszülött szívrendellenesség­­gel született, világra jövetele után meghalt volna, ha a sebészek nem avatkoznak közbe. Az újszülött szervezete azonban — nagy meglepetésre — éppen úgy harcolt az idegen test ellen, mint a felnőtt embereké. A gyógyszeres­­kezelés ellenére a Baby Fae fedőnevű újszülött csak 21 napig élt. A gyógyszeres kezelés miatt veseelégtelenség lé­pett föl, és ebbe halt bele. HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT KEZDŐDÖTT A szívátültetések korszaka két évtizeddel ezelőtt kez­dődött A műtőasztalon egy 68 éves férfi feküdt, életét már csak egy új szív menthette meg, olyan súlyos beteg volt. Dr. James Hardy, az amerikai Mississippi állambeli Jackson Egyetemi kórház sebészeti osztályának főorvosa elhatároz­ta, hogy megkísérli egy csimpánznak a szívét beültetni az emberi szervezetbe. A műtét két óra hosszat tartott. A majomszív nem sínylette meg nagyon az operációt, el­lenben a felnőtt emberi szervezet hat liter vérének a szi­vattyúzását nem bírta el. Egyre gyakrabban hagyott ki dobbantások­at, míg egy órával később a szívizmok kime­rültek és megszűntek működni. Húsz évvel később ugyanez a sebészfőorvos így emlé­kezik vissza az október 26-i eseményekre: — A szülészeten egy már kéthetes csecsemőt kezeltek, aki rendellenességgel jött a világra: hiányzott a bal szív­kamrája. Életét megmenteni nem lehetett, csak úgy, ha egy új szívet adunk neki. A szervátültetési tanács össze­ült, és úgy döntött, hogy meg kell kísérelni a lehetetlent. A felvonóval három emelettel lejjebb ereszkedtem, oda, ahol a »kísérleti állatainkat tartjuk, kiválasztottam egy hét­hónapos páviánt, megfelelő módon kimetszettem a szívét, és az újszülöttbe ültettem át. Amikor az összevakrás után a fogakat megengedték, a mandula nagyságú szív azonnal működni kezdett. A szív­­átültetést végző csoport szemében felcsillantak az öröm­könnyek. Hét éve­­készülődtek erre a műtétre, a csoport eddig 160 birka és kecske szívét cserélgette, gyakorolgatta a módszereket, a fogásokat. A végső cél természetesen nem az, hogy az emberi szervezetbe magasabb rendű emlősök belső szerveit ültessék át, hanem, hogy ideiglenesen élet­ben tartsák a súlyos szívbetegeket, míg nem találnak meg­felelő szervadományozót, akinek testsejtjei a legkevésbé kü­lönböznek a befogadó sejtjeitől­. Megfelelő gyógyszerésszel csökkenteni lehet a szervezet ellenállását, hogy ki ne vesse magából az idegen szervet. Egyes statisztikák szerint, az új­szívesek 81 százaléka­ egy éven belül kiveti magából az új szívet, 73 százaléka két éven belül, 67 százaléka három éven belül. Ennek­ a magas százalékaránynak ellenére, a világon több százan élnek új szívvel a mellkasukban. A stanfordi klinikán például 1968 óta 321 szívátültetést végez­tek, ezek közül 140 még mindig él. A világ más tájain is vannak újszívesek, akik új szívvel élnek. A rekordot min­den bizonnyal Emmanuel Vitria francia borkereskedő tart­ja, akinek a szervezetébe 16 évvel ezelőtt ültetettek új szívet. Rendszeresen fogyasztja a gyógyszereket, amelyek következtében szervezete nem veti ki magából az idegen szívet. A gyógyszereknek azonban mellékhatásuk is van. Szedésük hatására egy különleges elmeszesedés folyik a ge­rincében, feje egyre mélyebbre süllyed vállai közé, és je­lenleg 18 centiméterrel alacsonyabb, mint a szívműtétkor volt. A szívátültettek azonban másképpen vélekednek, őket nem töri le annyira az a körülmény, hogy állandó ret­tegésben kell élni az új szívük kivetődése miatt. — Az a fő, hogy élek — mondja Ernst Zitterbart-Neu­­mann gyógyszerkereskedő. — Naponta maréknyi gyógyszert kell bevennem, ezzel szemben úgy élek, mint azelőtt,­ ott­hon elkészítem kedvenc ételeimet, gyűjtöm a vadásztró­feát, bevásárolni járok, viszem a gyógyszermintákat a gyá­rakból a gyógyszertáraikba. Tudatában vagyok annak, hogy az életem ettől a szivattyútól függ, és az élet nem más, mint egy szivattyú. Egy sikeres folklórcsoport (Utolsó oldalunk fotójához) . 1971-ben a Horvátországi Magyarok Szövetségének­­ké­résére a Szábor Nemzetiségi Bizottsága hozzájárult a Köz­ponti Táncegyüttes megalakításához. Tömegesen jelentkez­tek baranyai és szlavóniai fiatalok, türelmetlenül várták az első próbákat. A közönség hamar megszerette és elismeréssel fogadta az új tánccsoportot, amely az idők során népdaléneklés­sel és népi hangszeres szólókkal is gazdagította műsorát. Mindenütt szeretettel tapsoltak nekik, a vajdasági Gyön­­gyösbokrétán éppúgy, mint a külföldi fellépéseken. Egy állandóan változó összetételű kis­­közönségnek a ve­zetése i­gen nehéz, bonyolult feladat, so­k mindenhez értő, és főleg a fiatalokat megértő embert kíván. A fol­klórcso­­port korábbi vezetője, Rácz Szabó Erzsébet így emlékezik: — Olyan légkör uralkodott mindig közösségünkön be­lül, ahogy a fegyelmet senki sem érezte kényelmetlen kötött­ségnek. Nekem ritkán kellett fegyelmeznem bárkit is. Sok­kal inkább egymást figyelmeztették, sőt: nevelték a fiata­lok. Rá is szóltak egymásra, ha kellett. Íratlan törvény volt, hogy az idősebbek segítették az újonnan érkezőket. Mind­ennél fontosabb, hogy a fiatalok megértő közösséget al­kossanak és jól érezzék magukat, ez alapfeltétele az ered­ményes munkának. Barátságok születtek, szerelmek szö­vődtek az évek során. Két házasság is kötődött a csoporton belül. Hosszú ideje ez az egyetlen olyan szervezet, amely Baranya fiataljait összefogja, rendszeres, hasznos időtöltést biztosít számukra. Hány fiatal vett részt a csoport mun­kájában? — kérdeztem Hajek Mártától, aki a tánccsoport tagja volt, jelenleg pedig a vezetője. — Az eltelt tizenhárom év alatt kétszáz fiatal vall­hatta magát e „nagy család” tagjának. Emberibb és meg­hittebb ebben a­­közösségben a hangulat, mint egy átlagos együttesben. Egy-egy élményszámba menő előadás elfe­­ledteti velük az izzadtságszagú próbákat, lábfájós heteket. Minden nyáron kéthetes edzőtáborban tanulunk új koreo­gráfiákat; az idén Pécsett voltunk, ahol Bodai József há­rom új táncot tanított be. Természetesen folyamatosan gya­­­koroljuk a régebben tanult koreográfiákat is. Befejezésül említsük meg, hogy a foklórcsoport siker­rel szerepelt legutóbb a Lipovljani Találkozón és a laskói Nemzetiségi Folklórszemlén. KONTRA Ferenc ________________________________________13

Next