Hétvége, 1985 (7. évfolyam, 260-309. szám)
1985-05-09 / 276. szám
KÖRNYEZETVÉDELEM A SZENNYEZŐ NEVE ISMERETLEN? Még meg sem nyugodott a közvélemény európai hírű álló- és folyóvizeink múlt évi nagymérvű szennyezésének hírétől (a Kopácsi-rét, a Száva szennyezése, valamint a Ludasi-tó vízállományának eltűnése), máris egy újabb szennyeződésről szerzett tudomást. Nevezetesen a Kanizsa melletti Kapitány-rét egyes halastavainak szennyeződéséről, minek következtében tonnaszámra pusztult a hal. Ahogy ez már nálunk szokásos, a víz szennyezőinek neve ismeretlen. Legalábbis eddig nem kaptunk sem meggyőző, sem hiteles magyarázatot arról, hogy tulajdonképpen mi is történt itt a vízzel. Mert a szakemberek olyasvalamit is emlegetnek, hogy a szikes talaj időnként „hajlamos” bizonyos mérgező anyagokat kitermelni! Persze, nekünk laikusoknak azért most sem kell készpénznek vennünk ezeket a nézeteket, annál az egyszerű oknál fogva sem, hogy azért nálunk meg a szomszédos országokban is jobbára a szikes földeken létesítenek mesterséges halastavaikat. Feltehetően ott is tudnak a földnek a veszélyt rejtegető tulajdonságáról. Ám ott, ahol el akarják tusolni a bajokat, ott rendszerint nagy feneket kerítenek a magyarázatoknak. Ezt feltételezzük mi is a Kapitány-réti halmérgezésről mindaddig, amíg feltételezések nélkül, minden kétséget kizáró adatokkal be nem bizonyítják e nagy kár okát. Várjuk ezt azért is, mert igen rossz tapasztalataink vannak például a Ludasi-tóval kapcsolatban. Mert az egykori horgász- és vadászparadicsom, majd a vonuló madarak európai hírű rezervátuma, éppen az emberi őszinteség hiánya és nemtörődömsége miatt odajutott, hogy inkább emlékeztet szemétteleppel összekötött kemdergyári ürítőhelyre, mintsem a természet gyöngyszemére, különbözik. Szóltunk már arról, hogy a nálunk előforduló medvék kitérnek az ember elől, de a szibériai barnamedve állítólag mindenkor megtámadja az embert, ha a közelébe kerül. Brehm könyveiből azonban inkább azt tudjuk meg, hogyha teheti, megtámadja a lábasjószágot. A medvében nagy erő rejtőzik, hiszen jó táplálkozási területen hatalmasra megnő. Testének hossza 250, magassága pedig 130 centi is lehet, és a felnőtt, jól táplált példány 300 kilót is nyom. Habár lomhának tűnik, igen gyors és ügyes. Azt mondják hogy a farkasok is csak nagy teleken merészkednek szembeszállni a medvével, de akkor is, ha legalább 5-6-an vannak a falkában, akkor képesek leküzdeni. A hazánkban előforduló medvék szintén nagy testűek és súlyosak, amit az is bizonyít, hogy a vadászati világkiállításokon rendszerint az első vagy a második helyet foglalja el a Jugoszláviában elejtett medve prémje vagy koponyája. Egyedül az erdélyi barnamedve vetekszik vele. A barnamedve megritkulását sokban meggyorsították a kegyetlen vadászati módok is. Erről régebben így írtak: ,,A medvét nemcsak lövik, hanem elterjedésének egész területén minden kigondolható eszközzel irtják. E célra vakmerőség, csel és furfang egyesül. Erdélyben és Galíciában nehéz csapóvasat állítanak a medve váltásának útjába, erre láncot kötnek, és ehhez hosszabb, erős kötéllel valami nehéz tuskót erősítenek. Ha a medve esetleg belép egy ilyen csapóvasba, hiába igyekszik kiszabadulni, vagy a láncot elharapni. A kötél vége valamilyen fára hurkolódik, és a medve nyomorultan elpusztul.” Szerencse, hogy nemcsak hússal él Régebben még a tapasztaltabb vadászok is azt állították, vagy legalábbis úgy tudták, hogy kétféle barnamedve van. Az egyik növényevő, a másik pedig kizárólag húsevő, és ez az utóbbi veszélyes az emberre. Ezért is indítottak egyes országokban nagy vidékeken olykor irtóhadjáratot a medvék ellen, még akkor is, ha mondjuk csak az volt a bűnük, hogy felfaltak egy-két birkát, netán ökröt. Ma már szerencsére tudjuk, hogy a medve mindenevő. Igen, nagy szerencse, hogy a növényi és az állati eredetű táplálékot is megeszi, és nemcsak hússal táplálkozik. Mert akkor talán nem is létezne már, az ember réges-régen kiirtotta volna. Igaz, hogy alkalomadtán megeszi a lovait, de beéri azzal a fűvel is, melyet a ló eszik. Életterének fokozatos leszűkülésével csak a szigorú védelem és a magas hegységek sűrű erdeje mentette meg a kipusztulástól, egyebek között Jugoszláviában is. A barnamedvének több alfaja van, és ezek termete, koponyanagysága és sokszor színe, de még viselkedése is KIS VADLEXIKON: ERDEI FÜLESBAGOLY A pockok és egerek legnagyobb ellensége. Az úgynevezett alvófáról minden este kirepül a mezőre, és ha jó a „termés”, egyetlen éjszaka akár hat-hét pockot is bekebelez. Fiókáit is apró rágcsálókkal eteti. Az erdei fülesbagoly állandó madár, egész évben láthatjuk de ősszel északabbról is érkeznek hozzánk telelő példányok. Ilyenkor csapatokban gyülekeznek, és fenyvesekben, néha a kertben álló magánya lucfenyő ágai között töltik a nappali órákat. Ha ismerjük az alvóhelyeket, könnyen megleshetjük azt is, amikor a baglyok a szürkület beállta után vadászni indulnak. Nesztelenül libbennek ki az ágak közül, és puha szárnycsapásokkal eveznek a mezők felé. Bár erdei fülesbagolynak hívják, ez a madár mindig a nyílt területeken vadászik. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy vadászata és mindennemű pusztítása szigorúan tilos, hiszen az erdei fülesbagoly is, akárcsak minden más madarunk — a szürkevarjú és a szarka kivételével — természeti ritkaságnak számít és védett. Rovatvezető: Törköly István 13