Hétvége, 1985 (7. évfolyam, 260-309. szám)

1985-06-20 / 282. szám

KISIPAR Rovatvezető: Kántor Oszkár Fontos alkatrészek Temerinben, az északi területen, az úgynevezett Tele­pen, annak az utolsó utcájában egy végház. Előtte cégtáb­la, arról olvassuk le Szabó Margit nevét. Gumi- és mű­anyag alkatrészeket gyárt — igen fontos kellékeket az autóipar számára. Persze, nem nagy sorozatokban. — Miután kiköltözködtünk Újvidékről Temerinbe, va­lami munka után kellett néznem. A házat is fel kellett újí­tani, ez meg ahogyan látják is, folyamatban van. Fő, hogy lakható, kialakítottunk egy tágas konyhát egy előszobából és a régi konyhából. Még van rajta mit csinálni, de a fér­jem is rövidesen nyugdíjba megy, akkor majd többet tud nekem segíteni. — Új présgépeket látunk a műhelyben. — Igen, nemrégiben vettük őket. Eddig igen kezdetle­ges fölszereléssel dolgoztam. Csakhogy én nagyon megsze­rettem a műanyagfröccsentést és a gumi alkatrészek for­mába öntését. — Piszmogó munkának látszik. — Az is! De látják, én éppen ezt kedvelem a türelmet igénylő és aprólékos munkát. — Vajon kifizetődik-e? — Előbb arról mesélnék, hogy én Újvidéken húsz esz­tendőn át dolgoztam egy géplakatos műhelyben. Ott a szak­ma minden titkát elsajátítottam. S az a ház, amelyben lak­tunk, bontásra került, akkor megvettük ezt a kicsi véghá­zat, új otthonunk lett. Nekem is be kellett volna járnom, mint a férjemnek, ő a velenjeii Gorenje vajdasági fő ki­­rendeltségében dolgozik. Szóval az ingázást már nem akar­tam vállalni. Ki mindenki veszi igénybe a munkáját? — Elsősorban az újvidéki Autokaroserija számára ké­szítek alumíniumöntvényeket. Apró darabok ezek, amelyek a buszhoz kellenek. Korábban­ is egy kisiparossal kooperál­tak be az elment nyugdíjba, s akkor adták az ötletet, hogy én vegyem át a szakmát. — Bizonyára vannak anyagbeszerzési gondjai. — Akadnak, mert Rumára és Pazovára kell menni anyagért, és előre кей fizetni érte! Persze én nem vagyok számottevő vevő, hiszen Pazován nagyban dolgoznak a mű­anyagfröccsöntők, ők százezres tételben vásárolják az alapanyagot. És a vevők kérik a különféle színeket, de ha nem lehet kapni, akkor azt sem bánják, ha mondjuk a lila helyett rószaszínű a tárgy. — És az újvidéki munkaszervezeten kívül kinek dol­gozik? — Zágrábi megrendelőnek, a maribori autógyárnak és a temerinii munkaszervezeteknek is dolgozom. A legjobb üzletfél az újvidéki Autokaroserija, mert velük előre egy évre kötök szerződést minden olyan műanyag és gumi al­katrészre, melyet a jármű vázába beépítenek, a távolsági buszokba például az utasok feje fölött levő kicsi szellőz­­tetőket, ventillátor-alkatrészeket. Nagyon pedánsnak is kell lenni, mert az újvidékiek éppen valamelyik afrikai állam­ba szállítanak különleges szép formájú buszokat. — Eddig préssel és satuval, a legegyszerűbb szerszá­mokkal dolgozott. És most mit jelentenek ezek az automa­ták? — Meggyorsítják a munkát, de hogy könnyebb lesz-e még nem tudom pontosan. Majd elválik, meg hát majd segít János, a férjem is. Sokat dolgozom, annyit mondha­tok. Az átellenben levő üzemben lefújják az esti műszakot, de én még mindig dolgozom. Nem bánom, mert lefoglal a munka, szeretem látni, hogyan szaporodik, gyűlik össze a sok kis alkatrészdarab. Csak az anyagvásárlás gondját meg­oldhatnám! Ám ez nagyon nehéz, mert ha bármikor be­szerzésre megyek, minidig új árral lepnek meg. — Önnek mennyi áremelést engedélyeznek? — Mindössze 30 százalékot. Ez azért kevés, mert a nyersanyag­éra gyakran háromszor ennyivel szökik fel. Viszont én, mint mondottam, a munka nagy részére előre leszerződöm. — És most árulja el végre, hogy mennyi a haszon ezen a piszmogó munkán? — Nem nagy számítást kellett végeznem de 12 ezer dinárnál nem jön ki több egyhavi átlagkeresetnek. Hát nem szapora munka ez semmiképpen, mert a pénzt sem szaporítja, de egy szerény nyugdíjnak megfelel. Aztán ne­kem karbantartót sem kell fizetnem, mert férjem is ért a dolgokhoz. Talán az új felszerelés lendít valamit, de én elégedett vagyok. K. Szabó Margit temerini kisiparos NYOLCVANEZER DINÁRT IS MEGKERESHETNEK Annak ellenére, hogy az építőiparban pangás észlelhe­tő, a zrenjanini Staklobanat kisipari üvegező munkaszerve­zet dolgozóinak bőven van munkájuk. Kapacitásukat már évek óta csaknem teljesen kihasználják. A nagyobb mun­kálatokat az építőipar kooperánsaiként végzik, de beindult szépen a s­aját vállalkozás is Mondhatnánk, országszerte van munkájuk, sőt a minőségi munkának köszönhetően ki­törtek az országhatáron túl is. Újabban Bulgáriával és Jordániával kezdtek együttműködést, most kötik meg a szerződést. Jordániában egy kórház üvegezését fogják el­végezni. A kis munkaszervezet dolgozói a nagyobb kereset reményében örömmel vállalták a külországi munkát. Vilá­got látnak, és keresetük egy részét devizában fogják kapni. A munkaszervezet 86 dolgozót számlál, tavaly két gya­kornokot vettek fel. Összjövedelmük 150 millió dinárt tett ki és ebből az alapokba 16 millió dinárt juttattak. Munkájukra jellemző a takarékosság, az ésszerű gaz­dálkodás, mert annak ellenére, hogy az alapanyagok ára 150 százalékkal növekedett, 20 százalékkal csökkentették a költségeket. Ezt úgy érték el, hogy a dolgozók személyi jövedelmét függővé tették az anyagmegtakarítástól, s telje­sen kifejezésre juttatták a teljesítmény szerinti díjazást. A tavalyi átlagkereset 23 082 dinár volt. (hi) 15

Next