Heves Megyei Élelmiszergazdaság, 1970 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1970-05-30 / 10. szám
A téli zöldségellátás tapasztalatai A szövetkezetek megyei értékesítő központjának komoly gondot jelentett a lakosság téli ellátásához szükséges burgonya, zöldség-, gyümölcsáruk tárolásának megoldása. A korán beköszöntő hűvös, esős idő nehezítette a tárolásra alkalmas, jó minőségű áruk biztosítását. Egyes tárolt cikkeknél (mint pl. gyökér, sárgarépa, alma) a rendkívüli időjárás miatt a szokásostól nagyobb mérvű volt a romlás, ami komoly gondot okozott a vállalatnak, mivel anyagi következményekkel is járt. A NEHÉZSÉGEK ellenére sikerült a lakosság téli ellátásához 1970. január 1- ével közel 700 vagon b zgy áruféleséget letárolni. Ezen belül néhány cikket megemlítve: burgonyából 398, hagymából 75, fejes káposztából 37, sárgarépából 51, gyökérből 32, és almából 73 vagonnal. Az utóbbi évtizedben első eset az, hogy burgonyából megfelelő fajtaválasztékkal, hazai termésből — importbehozatal nélkül — biztosítjuk a lakosság ellátását. Meg kell jegyezni azt is, hogy a tárolt cikkek közül a burgonya tárolódott aránylag a legkevesebb veszteséggel a korábbi időszakhoz viszonyítva. Jelenleg is mintegy 150 vagon jó minőségű burgonyakészlettel rendelkezünk, amelyből 100 vagont hűtőházainkban tárolunk. A lakosság igényeit az újburgonya megjelenéséig teljes egészében ki tudjuk elégíteni. Országosan is kedvező képet mutat a lakosság burgonyaellátási helyzete, ugyanis a SZÖVÉRT 17. heti (április 27.) tájékoztatója szerint burgonyából több mint 3000 vagonnal több készlet társvállalatainknál, mint a bázisban volt, ami az ellátást az újburgonyáig bőven fedezi, sőt, bizonyos mennyiség még exportra is jut belőle. A többi tárolt cikkből (vöröshagyma, gyökér, sárgarépa, fokhagyma) az új megjelenéséig a lakosság igényeit teljes egészében biztosítani tudjuk egyrészt a tárolt készletekből, másrészt megyén belüli, illetve megyén kívüli árubeszerzések útján. Fejes káposzta és kelkáposzta tekintetében az utóbbi években nem volt példa arra, hogy még május 10- én is jó minőségű árut forgalmaztunk volna üzlethálózatunkban. Igaz, ezekből a cikkekből a készlet országosan is kifogyóban van, átmenetileg probléma lesz az ellátás tekintetében, annál is inkább, mivel a korai kelkáposzták rosszul teleltek, így mintegy 50 százalékos veszteség jelentkezik. A GYÜMÖLCSELLÁTÁS is jobbnak mondható, mint a bázis időszakban, amit bizonyít az a tény, hogy bázisban május 10-ig 35 vagon almát értékesítettünk a lakosság felé — áruhiány miatt — ez évben viszont a tárolt készletünk — mely almából 73 vagon volt, mind elfogyott, sőt, több mint 30 vagon almát megyén kívülről kellett beszerezni. Figyelembe véve az országos almakészleteket, még az elkövetkezendő napokban a lakosság igényeit ki tudjuk elégíteni — ha nem is megfelelő választékkal, — de bázishoz viszonyítva az almát jóval alacsonyabb áron hozzuk forgalomba. Ezgy tárolt cikkeinken kívül tartósításra került több mint 87 vagon káposzta, uborka és paprika. Készleteink — a sav. káposzta kivételével — fogytán vannak. Savanyúkáposztából az új káposzta megjelenéséig a lakosság igényeit szintén ki tudjuk elégíteni. Tárolt készleteink megfelelő biztosítékot nyújtottak arra, hogy a lakosság ellátásából ránk háruló feladatokat maradéktalanul megoldjuk. Kedvezően alakult a melegágy és a fólia alatt termesztett primőr áruk helyzete, amit bizonyít, hogy folyó hó 10-ig uborkából 20 mázsát, újkaralábéból 7/M db-ot, zöldpaprikából 75/M db-ot, sóskából 35 mázsát, parajból 30 mázsát, zöldhagymából 40/M csomót, retekből 38/M csomót, salátából 440/M fejet vásároltunk fel. A lakosság primőr áruval való ellátásának jobbátétele érdekében — a megyén belüli termelő gazdaságokon túl — szerződést létesítettünk a szentesi és a vésztői termelőszövetkezettel. Továbbá 1970. évre hajtatott és fólia alatti termesztésre megyén belüli termelő gazdaságokkal az alábbi mennyiségekre kötöttünk szerződést: zöldpaprika he zöldpaprika tv karaláb hajt. saláta máretek má zöldhagyma paradicsom 1345/M db 160/M db 269/M db 685/M db 27/M cs 80/M cs 585/M q Primőr árukból a szabadföldi primőr megjelenéséig folyamatosan tudjuk az ellátást biztosítani. Ezen a téren országosan is megfelelő mennyiségű árualap áll rendelkezésre. Az utóbbi időben többször találkoztunk olyan irányú megnyilvánulásokkal, hogy a késői kitavaszodás miatt, egyes mezőgazdasági termékek több hetes késéssel fognak megjelenni. Igaz, bizonyos kiesésre lehet számítani, de további kedvező időjárás pótolni tudja a lemaradást és akkor a szabadföldi zöldpaprika, uborka, főzőtök, f.káposzta, karfiol, karaláb és újburgonya megTovábbi fogyasztói árcsökkenés várható burgonyából május 20-tól I—II. fajtacsoport 3,— ; III. fajtacsoport 2,50 és IV. fajtacsoport 2,20 forint/kg, továbbá gyökérnél, sárgarépánál és egyes primőráruknál. A termelő gazdaságok kellő hozzáértése, szorgalmas munkája biztosíték arra, hogy a lakosságot megfelelő mennyiségű és minőségű burgonya, zöldség-, gyümölcsáruval tudjuk ellátni. Vállalatunk felkészült a b-z-gy ez évi forgalmazására, több mint 1400 vagon bz-gy és v.-cikket kívánunk jelenéséig nem lesz nagyobb eltolódás, de számítani lehet a szabadföldi zöldborsó, paradicsom megjelenésének kb. 10 napos késésére is. Tovább nőtt kiskereskedelmi forgalmunk b-z-gy és v. cikkek vonatkozásában, melyet bizonyít, hogy a bázis I—IV. hónapjának kisker. forgalma 9031/M forint volt, a tény 10 082/M forint. Kisker. forgalmazás tekintetében b-z-gy áruknál a kínálat növekedésének hatására a fogyasztói árak nagymértékben csökkentek. 1970. I.n. évben a fogyasztói átlagindex az alábbiak szerint alakult : _ Az alacsony átlag fogyasztói árak hatására a lakosság megtakarítása mintegy 1247 M forint. De csökkenés figyelhető meg az átlag fogyasztói árak alakulásánál országos szinten is. Árszintalakulás 1970. I. n.évben a bázishoz viszonyítva az alábbi: burg. zölds. gyüm. össz. Budapest (ZÖLDÉRT) 98.3 99,9 49,2 74,5 Ipari megyék (Baranya, Borsod, Komárom, Nógrád, Veszprém) 99.3 99,8 53,3 79,5 Vidék ossz. 91,2 96,7 47,1 72,9 Egyesülés szinten össz. 94,7 98,4 48,4 73,8 Folyó hó 18-i állapot szerint egyes cikkeknél az általunk alkalmazott fogyasztói árak a bázishoz viszonyítva az alábbiak szerint alakultak : forgalmazni a megyén belüli lakosság ellátására. A MÉK Igazgatósága f. hó 8-án tárgyalta meg a megyén belüli lakosság b-z-gyes v.cikkekkel való ellátásának helyzetét, melynek alapján hozott határozatok nagymértékben elő fogják segíteni ezirányú munkánkat. A lakosság megnyugtatására el szeretnénk mondani, hogy az ellátás — különösen zöldségfélékből — az elkövetkezendő időben tovább fog javulni, mennyiségben és választékban egyaránt. Polgári István főoszt.-vezető Mit várhatunk a primőr időszakban? burgonya 101,4 % v.hagyma 140,3 % sárgarépa 51,6 % gyökér 77,3 % alma____________47,6 % Összesen 72,6 % 2 ÉLELMISZERGAZDASÁG Új sertésfajta Angliában A szakirodalom és szakmai körök tájékoztatása szerint Angliában befejeződött egy új sertésfajta előállítása. Az új fajta neve: „Szuperhosszú sertés”. Az új „Szuperhosszú sertésétől azt várják, hogy azzal visszaszerzik az elvesztett bel- és külföldi piacokat. Az angol mezőgazdaság különösen nagy reményeket fűz az új fajtához, gazdaságos, olcsó termelési eredményei miatt. Az új sertésfajta hosszabb és kevesebb zsírt termel, mint az eddigi tenyésztésben levő angol fajták. További előnyös tulajdonsága: kevesebb a takarmányigénye és gyorsabban fejlődik, mint a jelenlegi fajták, jól akklimatizálódik, s ezért Európa-szerte gyors elterjedésével számolnak az angol állattenyésztők. A nagy angol állattenyésztési központokban, többek között a wiltshire-iben, a cheshire-iben és a yorkshire-iben azt tervezik, hogy a következő években (1971) 20 000 szuperhosszú sertést adnak nagyüzemi kísérleti célokra. Az angol sertésprogram egyidejűleg azt a célt igyekszik megvalósítani, hogy viszonylag rövid időn belül, de legkésőbb a következő 10— 15 évben a hazai sertéstermelés növelésével a sertésimportot megszüntessék, vagy a minimumra csökkentsék. A Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Filmszemle programja 1970. június 8. hétfő: 9.00 órakor: Megnyitó a Vörös Csillag Filmszínházban. Megnyitót tartja: Dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. Heves megye nevében üdvözli a megjelenteket: Fekete Győr Endre, a megyei tanács vb-elnöke. OKTATÓFILMEK : Litvánvörös fajta (szovjet) Zöldségtermesztés növényházakban (román) Mezei utak (csehszlovák) Növényi kórokozó vírusok (bolgár) Száj- és körömfájás (szovjet) Cukorrépa Fliesbandból (NDK) Burgonyatermesztés (lengyel) Lengyel CCC (lengyel) Kukoricatermesztés komplex géprendszere I—II. (magyar) Kordonművelés dombvidéki szőlőkben (magyar) A növénytermesztés alapjai I—II. (lengyel) A szőlőművelés komplex gépesítése (szovjet) Növényevő halak (magyar) Június 9. kedd: OKTATÓFILMEK: A rizstermesztés új módszerei (bolgár) A mezőgazdasági gépek korrózió elleni védelme (magyar) Szilázskészítés (szovjet) Gépesített kocafiaztató (szovjet) Őszibarack termesztés (román) Étkezési burgonya (NDK) A szénabetakarítás gyorsított technológiája (szovjet) A mezőgazdaság villamosítása (szovjet) Szőlőültetvények (román) Gyümölcsültetvények (román) Komplex tervezés a mezőgazdaságban (bolgár) A méhek betegségei és kártevői (szovjet) Az idő pulzusán (bolgár) Topográfiai térképezés (bolgár) Szálastakarmányok betakarításának tartósításának, technológiai folyamatai (magyar) Június 10. szerda: TÁJÉKOZTATÓ FILMEK: Mezőgazdasági nagyüzemek Romániában (román) Hortex (lengyel) Baráti tanácsok (magyar) Korszerű földművelés (bolgár) DT-traktor a lejtős területekre (szovjet) Műtrágyák (bolgár) Mezőgazdasági újdonságok (szovjet) Tanulja meg a borászati és szeszfőzdei balesetelhárítást (szovjet) A mi kooperatívánk (NDK) Bogyós ültetvények létesítése (csehszlovák) Genetikus talajtérképezés (magyar) Spaerden és az ellene való védekezés (lengyel) Ismerje meg a műszaki csereállomásokat (szovjet) Úticél: Reichenbeck Oberlausitr (NDK) Június 11. csütörtök: TÁJÉKOZTATÓ FILMEK: Prerov (csehszlovák) A tej feldolgozása termelőszövetkezetben (magyar) Pudliszkiban (lengyel) Mi legyen velünk? (csehszlovák) Mezőgazdasági gépek előkészítése (lengyel) A FORST-HOLDZI kooperatíva (NDK) Borjak takarmányozása, vágása (lengyel) Az illatok világában (szovjet) A jövő öröksége (bolgár) A gépek biztonságos kiszolgálása (lengyel) NÉPSZERŰ TUDOMÁNYOS FILMEK: Gombák és gombaölőszerek (magyar) A mi ellenségeink ellensége (lengyel) A növényi örökletesség titka (román) A növekedés ereje (csehszlovák) A holnap kenyere (NDK) Typographus-L és az ellene való harc (lengyel) Élelmiszergazdaság | OOOOOOOOOOOOOOOOOOÚOOOnOQOOOOOOOOCAbOOOOC.v KűOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOfmm A BÚZATERMELÉS CSÖKKENTÉSE KANADÁBAN A kanadai kormány egy év alatt közel 10 millió hektárral kívánja csökkenteni a búza vetésterületét. A tervek szerint 1970-ben mintegy 140 millió dollárt fizetnének ki a farmereknek a termelés csökkentésére ösztönző prémiumként, amely magasabb lenne abban az esetben, ha a területet nem hagyják parlagon, hanem azon búza helyett takarmánynövényt termelnek. Az USA földművelésügyi minisztere, Clifford Hardin szerint a kanadai kormány vállalkozása — ha sikerült — egyedülálló lesz, mert ezideig egyetlen országnak, tehát az USA-nak sem sikerült 1 év alatt a búza vetésterületét ilyen nagy mértékben csökkenteni. Sikeres megvalósítás esetén a kanadai kormány nagymértékben hozzájárulna a világ búzafeleslegei miatt keletkezett problémák megoldásához. A kanadai kormány felhívást intézett az USA, Argentína és Ausztrália kormányaihoz, valamint az EGK-hoz, hogy közösen vegyenek fontolóra olyan intézkedéseket, amelyek helyreállíthatják az egyensúlyt a búza világpiacán. A SZŐLŐ ÉS AZ ELEKTROMOSSÁG ... A szőlővesszők elültetés előtti elektromos kezelésére szolgáló gépet szerkesztettek a Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériuma Alma- Atában levő tervező irodájának mérnökei. Az új géppel lényegében az elektron-ion effektust hasznosítják, amely effektus alatt az elektromos töltéseknek a növények fejlődésére és növekedésére gyakorolt stimuláló hatását értjük. A kísérletek azt mutatták, hogy az elültetés előtt rövid időre elektrosztatikus mezőbe helyezett szőlővesszők sokkal jobban erednek meg, mint azok, amelyek nem kaptak elektromos „edzést” , gyorsabban hajtanak gyökeret, és hoznak friss hajtásokat. A szakemberek azt is tapasztalták, hogy az elektromos edzés után a szövetek jobban összeforraltak az oltási helyeken. Az új gép az Alma Ata-i mérnökök hatodik olyan konstrukciója, amely az elektron-ion effektus mezőgazdasági felhasználását szolgálja. Az első öt gép a gabona- és zöldségfélék, valamint a burgonya elektromos kezelésére szolgál. ÚJ BOLGÁR DOHÁNYFAJTÁK :4 Plovdiv közelében levő dohányintézet Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb hasonló profilú tudományos kutatóközpontja. Az A~ intézet nagy szerepet játszott a bolgár dohányteresztés felvirágoztatásában. Az intézet, amelyben 60 tudós tevékenykedik, necsak modern laboratóri mokkai, és minden más szükséges felszereléssel, hanem 4 komplex kísérleti állomással (Sumen, Kurdszali, Cse Delcsev városokban és Rli faluban), valamint 17, a ország különböző részein 1ő ültetvényteleppel rendezik. Az intézet munkatársai a régiben a Plovdiv dogtermesztő vidék számáás, keleti dohányfajtákat esítettek ki, az N—33, és az N—17-est, valai a dél-bolgár dohányoiszámára a Plovdiv—1. evezésű hibridkombináct. A számítások szerint az fajták meghonosítása fnte 4 millió leva hasznot hat. Az intézetben konstruálják a dohánytermesztés ös Sz ’S — a vetéstől a levelek felfűzéséig terjedő — művelőhez szükséges gépeket és rerdezéseket. A központ síkemberei által kidolgozot termesztési rendszer 44 szalékkal csökkenti a kézi vő felhasználását ebben a rákívül munkaigényes nögytermesztési ágazatban. Tezték a dohánytermelés< ipari-technológiai modelljének kidolgozását is. Az utóbbi 15 évben háromszorosára emelkedett a művelt területek nagysága és jelenleg meghaladja az egymillió tizenkétezer hektárt. A Szovjetunióban a szőlőtermesztésben erős koncentráció tapasztalható: 550 nagy szőlőtermelő szovhoz működik. Számos kolhoz is foglalkozik szőlőműveléssel. A tavalyi kedvezőtlen időjárás ellenére 45 millió tonna szőlő termett, azaz az eredeti tervet jelentősen túlteljesítették. ÚJ NÖVEKEDÉSSERKENTŐ ANYAG A Kazah Tudományos Akadémia vegyészete új növekedésserkentő anyagot kísérletezett ki. Mikroszkopikus dózisban a juhok takarmánya közé keverve, az anyag mintegy 15 százalékkal emeli az állatok napi átlagos súlygyarapodását. Az új preparátum fő alkotórésze a nafténsavak nátriumsói keverékének vizes oldata. Az új növekedésserkentő szert toxikai és genetikai ellenőrzésnek vetették alá. Az ellenőrzés során alkalmasnak találták a mezőgazdaságban való felhasználásra. A kutatók megállapították, hogy az anyag jelentéktelen mennyiségű adagolása nagymértékben növeli a szokásos takarmány felszívódását. Ugyanakkor a serkentőszer nem befolyásolja a bárányhús kémiai összetételét. ÚJ ÉDESÍTŐ ANYAG Az „Endrews and Fobs” nevű amerikai cég édesgyökér kivonatot ajánl felhasználásra alkoholmentes italok, valamint néhány élelmiszerféleség gyártásában, a ciklamát helyett, amelynek alkalmazását megtiltották. Az új kivonat nem olyan édes, mint a szaharin, vagy a ciklamát, de édesebb a cukornál, s kevéssé kalóriadús. A cég reklámja szerint az édesgyökér kivonata 50-szer édesebb, mint a szaharózok, emellett a természetes édesítő anyag. SZŐLŐTERMELÉS A SZOVJETUNIÓBAN