Heves Megyei Nap, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-04 / 54. szám

12 HEVES MEGYEI NAP Vállalkozó egri tűzoltók H. I. 1996. január elsejével hivatá­sos önkormányzati tűzoltóság alakult Egerben. A szűkös költségvetés kiegészítésére - a testület egyetértésével és tá­mogatásával - az alapító ok­iratban is rögzítették: a tűzol­tók vállalkozásokba fognak. Hutás Tibor őrnagy, a Vincel­lériskola úti laktanya városi parancsnoka minderről a kö­vetkezőket mondta: - Első lépcsőben tűzoltó-készülékek bizományi forgal­mazásába fogtunk. Kézi esz­közökről, főként az új, kör­nyezetkímélő halotton habol­tókról van szó. Mint megtudtuk, egyelőre az előkészítés stádiumában van az a szolgáltatásuk, ami főként pénzintézetek, frekventált, je­lentős vagyonnal rendelkező cégek tűzjelző rendszerének kiépítését célozza.­­ Számítógéppel vezérelt füst- és hőérzékelő berende­zések figyelőrendszerét épít­jük ki, ami kizárja az „emberi hibatényezőt”, nem beszélve arról, hogy munkabérben is nagyfokú megtakarítást tesz lehetővé a vállalatoknál. A parancsnok példával is szolgált. Másfél hónapja a Vi­­latiban 80 millió forintnyi tűz­kár keletkezett, s ha már mű­ködött volna a rendszer, a vállalat akár 1-2 milliós kár­ral is megúszta volna. A Paletta legújabb száma Második évfolyamába lépett az Eszterházy Károly Tanár­képző Főiskola közéleti lapja a Líceumi Paletta. A most megjelent számban interjút közölnek dr. Pócs Tamás aka­démikussal, aki többek között arról nyilatkozik, mit jelent számára az egri főiskola, aho­vá ő „hazajött”. Az eltűnt idő nyomában... című beszélge­téssorozatban Ködöböcz Gábor, a lap főszerkesztője dr. Törő­­csik Miklóst, a filozófia tanszék egykori vezetőjét szólaltatja meg. Nem hiányoznak termé­szetesen a kulturális rovatból elmaradhatatlan írások és Ballner Péter karikatúrája sem. Traffipax 6.00-14.00 Gyöngyös belterület 14.00-22.00 Eger belterület, Hatvan belterület A Tourinform Münchenben KONCZ Egy hét alatt százhetvenezren keresték fel Münchenben a 25. alkalommal megrendezett idegenforgalmi szakvásárt, amelyen Magyarország és azon belül Eger és Heves me­gye is képviseltette magát. A kínálatunkat bemutató Tourinform Iroda munkatár­sai a magyar stand közepén kaptak helyet, s igyekeztek ki­elégíteni a vásárlátogatók kí­váncsiságát, akik főképpen a gyógyvizek és gyógykúrák, a megyei nyári programok és Szilvásvárad látnivalói iránt érdeklődtek. Sokan keresték a kerékpár-, autós és gyalo­gostúrákat ismertető anyago­kat is, ezért a Tourinform a közeljövőben elkészíti ezeket. Ugyancsak jelentős érdeklő­dés mutatkozott a Tisza-tó iránt, ami bizonyítja, hogy a nyugodt környezet, az érintet­len természet jelentős vonz­erőt gyakorol a bajorokra. A vásár ideje alatt dr. Walkó Miklós, az IKM turizmus-fő­osztályának képviselője tartott sajtótájékoztatót, amelyen Egerről és a megyéről készült diákot is levetítettek. A vásárlátogatók közül so­kan hiányolták a borkóstolót, illetve a gasztronómiai bemu­tatót, ezért a Tourinform Iro­da már most keresi a lehetősé­get, hogy a jövő évi müncheni vásáron étel- és italkínálással is növelhesse az érdeklődést Eger és környéke iránt. NAPfolt Igazság A nyájas olvasó felháborodottan rontott a szerkesztőségbe. Szörnyű, közölte, átvertek! De én kipakolok! Elmondja , hogy tizennégy éves fia, a szomszéd hasonkorú cseme­téjével besurrant egy irodába, és elemeit az íróasztal fiókjából száz­­nyolcvan­ezer forintot. A szörnyűség ott kezdődött, hogy a fia nem ka­pott a zsákmányból, csak tízezret. A panaszos előbb csak fenyegetőzött - felezzék a zsákmányt, vagy ki­pakol -, majd végül mindent elmondott a rendőröknek, fiát is feladva. Engem ne verjen át senki, méltatlankodott a szülő, majd hozzátet­te: igazság is van a világon! (tóm) Falugyűlés Heréden A helyi művelődési házban március 8-án délután 6 órától falugyűlést tartanak, amelyen az elmúlt év munkájáról, az idei tervekről lesz szó. Mint tudott, az utóbbi időben igen elmérgesedett a kapcsolat Fa­zekas András polgármester és a helyi képviselők többsége kö­zött. A falufórumtól a dolgok rendezésének kezdetét is vár­ják Heréden. Gyöngyösi Műhely Hatvanban A Hatvani Galériában a Gyöngyösi Műhelyhez tarto­zó képzőművészek munkái­ból összeállított tárlat április 8-ig tekinthető meg. Levegő, víz, napfény Egerben A Belvárosi Idősek Klubjá­ban március 5-én, kedden 14.30-tól, az Életmódsorozat keretében Kovácsné Jurácsik Tünde és Jurácsik Tímea Leve­gő, víz, napfény címmel tart előadást. Ugyanaznap, ugyanott délután 5 órától a Lakótelepi Közéleti Klub az Északi-lakótelep területi kép­viselőit látja vendégül. Az ér­deklődők Merczel Józseffel, We­il Zoltán Ivánnal, Pataki Sán­dorral és Komád Lajossal be­szélgethetnek. Lőrinci fafaragó Egerben A Megyei Művelődési Köz­pontban Farkas Kálmánné, Hatvan alpolgármestere, megyei önkormányzat műve­­­lődési bizottságának elnöke nyitja meg március 8-án, 14 órakor a Lőrinciben élő fafa­ragó, Nagy László kiállítását. Bár a fogyatékosokért A hatvani Lesznai Anna (volt 7-es számú) Óvoda és Ál­talános Iskola az elmúlt évhez hasonlóan az idén is megren­dezi a Damjanich Szakképzési Intézet aulájában jótékonysá­gi bálját. A március 8-án este 7 órakor kezdődő rendez­vény bevételét az értelmi fo­gyatékos gyermekek felzár­kóztatását segítő játszótér megépítésére kívánják fordí­tani. Belépők az iskola titkár­ságán kaphatók. Kiállítások Gyöngyösön A Richter gyógyszertárban Garai Gábor számítógépes gra­fikái és Kormos Imre fafaragá­sai láthatók. A Mátra Művelő­dési Központ Galériájában Sankovits András fotói tekint­hetők meg, a Pincegalériában Laborcz Flóra ötvös-szob­rászművész és Illényi Tamara festőművész munkáiból nyílt kiállítás. A Helyőrségi Klub­ban a Honvéd újság 50 éves fotógyűjteményéből láthat­nak válogatást Fényképezni tilos címmel. Kamarai fogadóórák Lőrinciben A megye legfiatalabb váro­sában, a közösségi házban megnyílt a Megyei Kereske­delmi és Iparkamara képvise­leti irodája, ahol hetente két­szer, kedden délelőtt 10 és 12 óra között, valamint csütörtö­kön délután 3-tól 5-ig várják a kamarai tagokat és az érde­­lődőket. NAPRA-FORGO Divatrevü ’96 ________ SZ. M. Divatrevü '96 címmel kiállítás és divatbemutató fogadta az érdek­lődőket a Gyöngyösi Mátra Műve­lődési Központban március 1-2- án a Business Star Bt. rendezésé­ben. Ruházati és divatáru, sport- és szabadidő-öltözékek, kozmeti­kai cikkek és szolgáltatások szere­peltek a kiállításon, ahová a belé­pés díjtalan volt A szombat esti revüműsor vendégeként Zoltán Erika vagyis Erika C. és tánccso­portja lépett elsőként a színpad­ra, majd divatbemutató követke­zett álomszép menyasszonyi ru­hákkal. A hölgyvendégek külön­leges meglepetést is láthattak, hi­szen ezen az estén Gyöngyösön járt a fantasztikus férfishowcso­­port, a Chip and Dale. A VÁROSKÉPI SZEMPONT A DÖNTŐ Nem kell több bódé H. I. Hosszú évek tapasztalata, hogy az idegenforgalmi sze­zon közeledtével megszapo­rodnak Eger belvárosában az ideiglenesen felállított kiosz­kok, bódék, elárusító helyek. Ezekre kétségtelen igény mu­tatkozik, másrészt azonban a szakemberek előtt az örök di­lemma: az üzleti vagy az esz­tétikai szempontok-e a döntő­ek ezek esetében? - Még a korábbi urbanisz­tikai bizottság hozott rendele­tet arról, hogy a belvárosban felállított pavilonok esetében a városképi szempont a leglé­nyegesebb - mondta Erdei Zoltán, az egri önkormányzat urbanisztikai bizottságának elnöke. A szakember a leg­utóbbi önkormányzati ülésen is arra biztatta az e területen befektetni kívánó vállalkozó­kat, hogy egy egységes, a pa­vilonokra és az utcabútorokra vonatkozó javaslattervvel áll­janak elő. Rátkai Attila, a megyeszék­hely főépítésze elmondta: a hivatal álláspontja, hogy a belvárosba már ne kerüljön több pavilon. Az a néhány ilyen jellegű építmény - a leg­több hírlapárusítással foglal­kozik - a MAHIR-rel kötött egyezség értelmében megma­radhat, ám korszerűsítésük, kulturáltabbá tételük folya­matosan napirenden van. A szakember elsősorban a fa­­szerkezetű építményeket pár­tolja, s a gazdasági szempon­tot másodlagosnak tartja. HEVES ÉS KÖRNYÉKE: Megegyezés a „bejárók” ügyében GOTTSCHALK Hevesen 1974-ben nyitotta meg kapuit a Körzeti Általá­nos Iskola, mely az akkori ok­tatáspolitikai szemléletnek megfelelően a körzetesített gyerekeknek hivatatott a ko­rábbinál magasabb szakmai színvonalú képzést biztosí­tani. Az új és korszerűen fel­szerelt intézménybe szívesen mentek a gyerekek, ám az érintett községek vezetői és a szülők az első perctől tiltakoz­tak ellene. Később a bejárás megszokottá vált, és mára a még ott tanuló tarnaszent­­miklósi és hevesvezekényi gyermekek természetesnek veszik, hogy Heves egyik leg­jobb iskolájában tanulhatnak. A város súlyos költségveté­si gondjai közepette már ta­valy fölmerült, hogy miért kapnak más települések gyer­mekei is majd’ 60 ezer forin­tos támogatást Megfogalmazódott, Hevestől, ha itt akarják gyermekeiket tanít­tatni, akkor ezen települések is járuljanak hozzá az iskola költségeihez. A két kistelepülés méltány­talannak tartotta, hogy tőlük erőszakkal vitték el a gyereke­ket, s visszafejlesztették a jól működő iskoláikat, most pe­dig Heves olyan magas kép­zési költségeket mutat ki, hogy annak megadása esetén működésképtelenné válik az önkormányzat. A megkezdett tárgyaláson mindkét fél védte a maga iga­zát, olyannyira, hogy több fó­rumon is elhangzott: Heves nem fogadja a mintegy 90 ta­nulót, ha a községek nem fi­­zetnek. Feltehetően ennek hatására február 29-én meg­egyezés született és a többször módosított hozzájárulás mér­tékét 1995-re 20 ezer forint­ban fogadták el. jpgi A már meglévő építményeket korszerűsítik FOTÓ: GÁL GÁBOR Suchman eladja a labdát BALLNER PETER GRAFIKAJA Szerkesztőségi ügyelet Ha bármilyen közérdekű ötlete, in­formációja van, kérjük, mondja el nekünk. Vasárnaptól péntekig hív­ja fel lapunk ügyeletes riporterét a­­ v (36) 4­11-170-es telefonszámon. A vonal végén ma Koncz János várja hí­­ra vását. 1996. MÁRCIUS 4., HÉTFŐ Ki tud többet Maconról? Második fordulójához érke­zett a Ki tud többet Macon­ról? elnevezésű szellemi vetél­kedő, amit franciául tudó egri középfokú intézmények tanu­lóinak hirdetett meg az egri polgármesteri hivatal műve­lődési irodája. A versenyben résztvevő csapatoknak korabeli forrá­sok felhasználásával mintegy 7-8 oldalnyi terjedelemben kell feldolgozniuk Macon és Eger testvérvárosi kapcsolatá­nak történetét. Az anyagok összegyűjtése és rend­szerezése után pontosításért és kiegészítő információkért a hivatal művelődési és sport­irodájához fordulhatnak fiatalok, az elkészült írásmű­­­veket pedig március 30-ig kell eljuttatni a következő címre: Polgármesteri Hivatal Műve­lődési és Sportiroda, Eger, Dobó tér 2., „Macon­i vetél­kedő”. HEKELI SÁNDOR főszerkesztő HAVAS ANDRÁS, HOMA JÁNOS főszerkesztő-helyettesek EGRES BÉLA vezető tervezőszerkesztő Olvasószerkesztők: PALÁGYI EDIT, VALLUS TIBOR Rovatvezetők: BUDAI FERENC, DOBOS JUDIT, RÉNES MARCELL, SÁRKÖZI JUDIT, SZÁNTÓ GYÖRGY KOVÁCS ATTILA (1967-1995) Főmunkatársak: BUTTINGER LÁSZLÓ, KONCZ JÁNOS, TOMPA Z. MIHÁLY Munkatársak: BALÁZS JÓZSEF, GÁL GÁBOR, GOTTSCHALK RÓBERT, GUTI RITA, HALMAI ISTVÁN, KÁCSOR ZSOLT Tervezőszerkesztő: DÉCSEI PÉTER Kiadó: Agrimédia Kiadói- és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadó: az ügyvezető igazgató. Marketingvezető: BARTA IMRE. Szerkesztőség és kiadó: 3300 Eger, Trinitárius u. 1-2. Levelezési cím: 3301 Eger, Pf. 166 Telefon: 36/412-045, 311-610. Fax.: 36/313-169 Hirdetésfelvétel: EGER, Trinitárius u. 1-2. Telefon: 36/313-522. Telefax: 36/312-899 Terjeszti a Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága és az Északhír Rt. A Népszabadság Heves megyei előfizetői számára 200 Ft. Előfizethető: 1 hónapra 545 Ft, 1/4 évre 1635 Ft, 1/2 évre 3270 Ft, 1 évre 6540 Ft Tipográfia: Garamond Stúdió Nyomás: Szolnoki Verseghy Nyomda. Felelős vezető: az ügyvezető. Budapesti Cikkszolgálati Iroda, III., Bécsi út 122-124. Levélcím: 1960 Budapest. Telefon és fax: 250-1680 Irodavezető: Csulák András Hirdetésfelvétel: Primus-Népszabadság Média-képviseleti Kft. Budapest 1034, Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680. Telefax: 168-9857 Felelős vezető: László Éva médiamenedzser HU ISSN 1218-4829 Kiadónk a @matesz tagja.

Next