Heves Megyei Nap, 1997. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-07 / 5. szám
12 HEVES MEGYEI NAP Kevesebben haltak meg az utakon ____________GJL____________ Heves város gazdaság- és közlekedésfejlesztésének aktuális kérdéseit beszélték meg a Közlekedéstudományi Egyesület megyei szervezetének közlekedési klubjában tegnap Egerben. A találkozón részt vett Kontra Gyula, Heves polgármestere, valamint Kegyes S. Árpád irodavezető főmérnök is. A találkozón Kása József rendőr alezredes tartott tájékoztatót a megye tavalyi közlekedésbiztonsági helyzetéről. Előadásából kiderült, tavaly két százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt, mint egy évvel korábban. A halálos balesetekből tizenkét és fél százalékkal volt kevesebb ’96- ban, könnyű sérüléssel öt százalékkal kevesebb végződött, a súlyos sérülések száma viszont növekedett négy és fél százalékkal. Tavaly néggyel kevesebb gyalogost ütöttek el az utakon, s a közutak és a vasút találkozásánál történt balesetekből is eggyel kevesebb volt tavaly, mint ’95-ben. A balesetek zöme lakott területen kívül történt, ezek száma ötvennégy százalékkal nőtt, a településeken viszont feleannyi balesetet jegyeztek. A lakott területen kívül történt ütközésekben két éve huszonhárman, tavaly viszont huszonkilencen vesztették életüket, ugyanakkor lakott helyeken történt balesetekben tavaly hatan haltak meg. Ingyen tévézünk? Háromból egy háztartás nem fizet ______________HJ.______________ -A postának nincs ellenőrzési jogosítványa, hogy az állampolgárok otthonaiban vizsgálódjon, van-e televíziója, rádiója - mondta Lefler Ferenc, az egri 1. Számú Posta postavezetője. Mint megtudtuk, a rendszerváltást megelőzően voltak úgynevezett tévéellenőrök, akik igazolványukat felmutatva bekukkanthattak a háztartásokba, jelenleg azonban a posta kizárólag bérmunkát végez: beszedi a havi bérleti díjat, amiért előfizetőnként havi 20 forint díjazásban részesül, s az összeget bizonyos százalékban a rádiónak, illetve a televíziónak utalja át. Kétszer kísérlik meg behajtani az előfizetési összeget, s ha az állampolgár ekkor sem fizet, összegyűjtik a fizetetlen nyugtákat, és elküldik a megrendelő tévének, rádiónak. Egyes becslések szerint a háztartások kétharmada fizet, egyharmada pedig nem. Ez az arány akkor is érvényes, ha a korábban mentességet élvezők körét idén január elsejétől a korábbiaknál is szélesebb körben terjesztették ki, többek között a hetven év felettiek, a rokkantak, a hadirokkantak, valamint a látás- és hallássérültek javára. „Tévékritikusok” vonulása. Az se mind fizet, aki nézi. FOTÓ: SZÁNTÓ GYÖRGY NAP-folt Téli madárnyomor Angliában a folyók és tavak befagyása előtt az utolsó pillanatban menedékhelyre szállították éhező és kihűlt hattyúk százait. A London melletti Eghamben jelenleg 500 hattyút ápolnak, kétszer annyit, mint máskor télen. A menhely szóvivője szerint az élelmiszer utáni hasztalan kutatástól holtfáradt madarak nem mozognak eleget, és biztos fagyhalál várna rájuk, ha az önkéntes mentők ki nem hoznák őket a vízből. Egyszóval: a rászorultaknak szállás és napi egyszeri meleg élelem. Van ez így másutt is Európában, sajnos... (halmai) Iskolaérettségi előkészítő A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium a jövő tanévben induló nyolcosztályos tagozat első évfolyamának iskolaérettségi vizsgálatára január 10-ig, azaz péntekig fogad el jelentkezéseket. A jelentkezési lapokat a gimnázium Kossuth Lajos utcai titkárságán lehet átvenni, amelyek kitöltése után személyesen vagy postán adhatók le az intézményben. Pszichosebész előadása Adójogszabályismertetők A Heves Megyei Kereskedők Egyesülete, a KISOSZ és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében ma délelőtt tíz órakor az egri Ifjúsági Ház nagytermében, holnap a gyöngyösi IPOSZ-székházban, 21-én Hatvanban, 22-én pedig a hevesi városháza nagytermében Gábriel Péter, a KISOSZ gazdasági főosztályvezetője beszél az új adójogszabályokról s az idei adózási rendről. Újra nyitva a Kolping-központ Gyöngyösön a Kolping Oktatási és Kulturális Központ Török Ignác utcai épülete újra nyitotta kapuit az ünnepi zárva tartás után. Zongorakoncert-sorozat Az egri Ifjúsági Házban Fellegi Ádám hatrészes zongorakoncert-sorozatot indít. Műsoron Bach, Handel, Haydn, Mozart, Beethoven, Schumann, Schubert, Chopin, Mendelssohn, Liszt és Brahms művei szerepelnek. A koncertek este hét órakor bevezető előadással kezdődnek. Az első időpontja január 10., péntek. Egerben az UFO-klub szervezésében ma este hat órakor a Heves Megyei Művelődési Központban Déri Zsuzsa pszichosebész tart előadást. Minden érdeklődőt várnak. Belépődíj klubtagoknak kétszáz, érdeklődőknek háromszáz forint. KOSSUTH KÖNYVESBOLT Eger, Széchenyi u. 42. Tel.: 36/313-378 A megújult Kossuth Könyvesbolt és Multimédia Centrum új szakkönyv kínálattal, árengedményes szép- és szórakoztató irodalommal, részletfizetési lehetőséggel, megnövelt CD-ROM ajánlattal várja új- és törzsvásárlóit, klubtagjait! Traffipax 6.00- 14.00 Füzesabony belterület Hatvan belterület 14.00- 22.00 Gyöngyös belterület NAPRA-FORGO A Bükk szerelmese Hétvégén az egri Városháza pinceklubjában az egri természetjárók köszöntötték a 90 éves Martus Ferencet, aki hét évtizedet töltött el a megye természetjáró mozgalmában. A szellemileg és fizikailag is rendkívül friss idős férfi tájékozódási futóként is komoly sportsikereket ért el. Halálos baleset Egerben Kizuhant a kocsi ajtaján Halálos közlekedési baleset történt Egerben vasárnap a késő esti órákban a Cifrakapu u. 33. sz. előtt. T. Mihály 44 éves egri lakos Polski Fiat gépkocsijával nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, és az útpadkának hajtott. A személygépkocsi ajtaja nem rendelkezett zárral, s a vezetője nem használta a biztonsági övét, így a keresztbe fordult járműből a sofőr kiesett, és egy villanyoszlopnak csapódott. T. Mihály a helyszínen életét vesztette. A rendőrség tovább vizsgálja a baleset körülményeit. fotó szántó györgy Szerkesztőségi ügyelet Ha bármilyen közérdekű ötlete, információja van, kérjük, mondja el nekünk. Vasárnaptól péntekig hívja fel lapunk ügyeletes riporterét a (36) 411-170-es telefonszámon. A vonal végén ma Halmai István várja hívását. Ifjúsági vezetőképző tábor Bükkszéken K.ZS. Négynapos vezetőképző tábort rendezett az elmúlt napokban a Heves Megyei Ifjúsági Szervezetek Szövetsége a bükkszéki ifjúsági táborban. A rendezvénnyel kapcsolatban Török Zsolt, a szövetség vezetője lapunknak elmondta, hogy a rossz idő ellenére is több mint félszázan vettek részt az eseményen, amelyen egyébként négy generáció képviseltette magát. A gyermek- és ifjúsági vezetőképző táborba ugyanis meghívtak általános iskolásokat, középiskolás diákokat, főiskolai hallgatókat és természetesen felnőtteket is. Az összejövetelen ígérete ellenére sajnos nem tudott részt venni dr. Koncz István, címzetes államtitkár, így a tábornyitót nélküle tartotta Korózs Lajos parlamenti képviselő és Török Zsolt. A programban egyébként szerepeltek különböző előadások egyes megyék ifjúsági szervezeteinek helyzetéről, a fiatalok legfontosabb problémáiról, valamint az ifjúság érdekképviseletéről és érdekvédelméről is. Emellett természetesen lazább foglalkozásokat is tartottak, így például szituációs játékokat, jelmezes bemutatkozást, illetve pótszilveszteri bulit. Nagy bocicsoki - Csókolom, bocicsokit kérek. - Harmincforintosat? - Nem. Nagyot. - Nagyot? Mennyi pénzed van? - hajolt le a kis legénykéhez az eladó. - Sok. - Mutasd! - Hát, tényleg futja a nagyra is. Várj beváltom az aprót. - De új fémszázast tessék adni. Tetszik tudni, gyűjtöm. Különben kaptam ma szurit. - Milyen szurit? - Hát... olyat, hogy még csak. Hányok. - Akkor nem lesz nagy az a csoki? - Nem, szétfelezem a Petivel. S azzal már ki is penderült a kis bolt nyikorgó ajtaján. (gun) Liszt, cukor, bab Élelmiszereket vittek el Füzesabonyból Ismeretlen tettesek jártak a napokban egy füzesabonyi házhoz tartozó melléképületben, ahonnan hét kilogramm kristálycukrot, hatkilónyi réteslisztet, nyolc kiló babot, valamint két-két kilogramm mákot és dióbelet vittek magukkal. Elloptak továbbá egy csomag házitésztát, egy festett gipszből készült Mária-szobrot és egy fekete kerékpárt. A kár megközelítően húszezer forint. Kirabolták a bölcsődét Az ünnepek közötti időszakot használták ki ismeretlen tettesek arra, hogy körülbelül hatvanezer forintnyi értékű edény lopjanak el a Kertész utcai Dobó Katica bölcsőde és óvodából. A tolvajok az ablakot betörve jutottak be az épületbe, és vitték magukkal mindazt, ami a konyhában mozdítható volt. 1997. JANUÁR 7., KEDD UTRECHT A Tourinform Eger csalogatja a hollandokat Az utazási vásár emblémája Holnap nyitják meg Utrecht városában az egyik legnagyobb hollandiai turisztikai vásárt és kiállítást. Az immár huszonhetedik alkalommal megrendezésre kerülő vendégcsalogató programsorozaton Magyarország harmadik alkalommal vesz részt. Hazánk idegenforgalmi szervezetei és utazási irodái a pusztát idéző, gémeskúttal díszített, száznegyven négyzetméteres standon fogadják az érdeklődőket. Megyénket a Tourinform Eger iroda képviseli, amelynek munkatársai a teljes megyei kínálatot bemutató prospektuskollekcióval várják a látogatókat. A tavalyi tapasztalatok alapján ezek egy része már holland nyelven készült, a többi angol, illetve többnyelvű kiadvány. Régiónkat jól ismerik Hollandiában, hiszen tavaly több nagy terjedelmű újságcikk is bemutatta Egert és Heves megyét. Az utaztatási szakemberek azt remélik, hogy ez az érdeklődés az idén is jellemző lesz a január 12-ig tartó vásárban. Főszerkesztő: HAVAS ANDRÁS Szerkesztők: KONCZ JÁNOS, PALÁGYI EDIT, VALLUS TIBOR Vezető tervezőszerkesztő: EGRES BÉLA Rovatvezetők: BUDAI FERENC, DOBOS JUDIT, DR. RÉNES MARCELL, SÁRKÖZI JUDIT, SZÁNTÓ GYÖRGY KOVÁCS ATTILA (1967-1995) Főmunkatársak: BUTTINGER LÁSZLÓ, TOMPA Z. MIHÁLY Munkatársak: GÁL GÁBOR, GOTTSCHALK RÓBERT, GUTI RITA, HALMAI ISTVÁN, KÁCSOR ZSOLT, SIKE SÁNDOR, SZIRÁKI MÁRTA, T. BOKROS MÁRIA Tervezőszerkesztő: DÉCSEI PÉTER Tördelők: BALÁZS GÁBOR, KÁRMÁN ZOLTÁN Kiadó: Agriapress Kft. Felelős kiadó: az ügyvezető igazgató. Cégvezető: HOMA JÁNOS Marketingvezető: FÜLEKI M. ZSOLT Szerkesztőség és kiadó: 3300 Eger, Trinitárius u. 1-2. Levelezési cím: 3301 Eger, Pf. 478 Telefon: 36/411-170, 36/412-045. Fax.: 36/313-169 E-mail: hmnap@agria.datanet.hu Hirdetésfelvétel: EGER, Trinitárius u. 1-2. Telefon: 36/415-720. Telefax: 36/313-169 Terjeszti a Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága és az Északhír Rt. A Népszabadság Heves megyei előfizetői számára 200 Ft. Előfizethető: 1 hónapra 545 Ft, 1/4 évre 1635 Ft, 1/2 évre 3270 Ft, 1 évre 6540 Ft Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ mb. vezérigazgató Budapesti Cikkszolgálati Iroda, III., Bécsi út 122-124. Levélcím: 1960 Budapest. Telefon és fax: 250-1680 Irodavezető: Csulák András Hirdetésfelvétel: Primus-Népszabadság Média-képviseleti Kft. Budapest 1034, Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680. Telefax: 168-9857 Felelős vezető: László Éva médiamenedzser HU ISSN 1218-4829