Népújság, 1955. október (79-85. szám)

1955-10-06 / 78. szám

NÉPÚJSÁG QndSkáqtiítÄ , ----------------- HÍREK 1 Német Demokratikus Köztársaságból Október 7-én lesz hét éve, így megalakult a Német De­mokratikus Köztársaság. Ezen napon az NDK dolgozói, munkások és parasztok egy­­ránt mérleget készíthetnek azokról a nagy eredmények­ben gazdag évekről, amelyek­ben a párt vezetésével lerak­ták a munkás-par­asztszövet­­ség szilárd alapjait, s a fel­­emelkedés útjára léptek. A szovjet csapatok történelmi ayőzelme Németország keleti részében megnyitotta a német név előtt a demokratikus fej­lődés útját­ .A munkásosztály pártjának vezetésével, s szö­vetségben a dolgozó paraszt­ság túlnyomó többségével, va­lamint a hazafias értelmiség­gel — hozzáláttak a népgaz­daság újjáépítéséhez. —­­7, Ussmanndorfi Üveg­­gyárban elkészítették az első 0,7—1,3 milliméteres üveget. Ezt a Német Demokratikus Köztársaságban először gyár­tott üveget a fényképezőgé­pek, s orvosi berendezések gyártására alkalmazzák. — A Berlin—Kopeniczki Kodak ÁGE emulziós kísér­leti osztályának két fiatal mér­nöke újfajta röntgen filmet készített, amely négyszer olyan érzékeny, mint az ed­digi filmek. A Supervicor­­nevű új filmet már több ne­ves berlini röntgenológus pró­bálta ki bonyolult operációk során. Az orvosok még az operáció folyamán előhívhat­ják a filmet, s kiegészíthetik diagnózisukat.­­ A Riesa melletti Nün­­chritz kémiai üzem teljesítet­te a technika gyors fejleszté­séről szóló vállalását, ame­lyet Otto Grotewohl minisz­terelnöknek tett. A napokban helyeztek üzembe egy új mű­szaki berendezést, mely lénye­gesen magasabb százalékú nyersanyagkihasználást biz­tosít. Ezzel mintegy évi 100 ezer márkát tudnak megta­karítani. — Drebkaus „Franz Meh­ring“ termelőszövetkezet pa­rasztjai és a helyi mezőgazda­­sági szakiskola új termelési módszereket vezetett be a zabtermés területén. A jaro­­vizált zab holdankint 34 má­zsát termett.­­ A lankovi „Einheit“ ter­melőszövetkezetben az idén sokkal jobb volt a rozs- és burgonyatermés, mint tavaly. Az észak és dél felé történő elvetés módszerével 27 mázsa rozs termett holdankint, ez az elmúlt évhez képest 9 mázsa többletet jelent. — A Magdeburgi fiatal úttörői gyűjtöttek a 3000 3000 kerület márkát tonnás „Thaelmann úttörő“ nevű ha­jó motorjának megvételére. — A Német Demokratikus Köztársaság falvaiban évről­­évre növekszik a jólét. Az ál­lam segített a dolgozókon hosszú lejáratú hitelekkel, te­nyészállatokkal, műtrágyával. Amióta 1952-ben megindult a termelőszövetkezeti mozgalom a jólét rohamosan növekszik. A fogyasztási szövetkezetek forgalma 1954-ben már 102 százalékkal haladta túl az 1950. évit.­­ A Magdeburgi „Karl Liebknecht“ nehéz­gépgyár­ban 1943 óta tizennégyszer kezdik meg az ipari tanulók oktatását. Az elmúlt évtized­ben 1800 fiatal tanulóból lett kiváló szakmunkás. Ezenkívül az üzem több mint 2000 dol­gozóját képezték ki szakmun­kássá. — Az egészségügy terén a Német Demokratikus Köztár­saságban igen magas fejlődés mutatkozik. 283 poliklinika, közel 300 falusi ambulató­­rium, 3514 üzemi rendelő és 4371 egészségügyi szoba áll a betegek rendelkezésére. — Több mint egymillió dol­gozó üdül a Német Demokra­tikus Köztársaság legszebb helyein. A Keleti-tenger part­ján, az Érchegységben, a Harz-hegységben és másutt. Ugyanakkor több mint két­millió gyermek töltötte szün­idejét úttörő táborokban vagy vett részt túrákon. i­­­fy.fihw Eladó 1 darab 250-es Pannónia motorkerékpár, alig használt álla­potban. Cím: Gyöngyös, Állami Hirdető Vállalat, Marx Károly u. 1955. október 6. csütörtök Utolsó mérkőzésén vereséget szenvedett az Egri Bástya vízilabda csapata -13p. Vörös Meteor kiesett az NB. I-b­ől G. D. Hajógyár — Egri Bástya 3:2­­ (2:0) Szolnok, 500 néző, V.: Boér. Hajógyár: Szerdahelyi — Fur­mann, Földi, — Zádor — Kiss,­­ Vedlik, Tóth. Edző: Szittya Gy. Eger: Hullmann — Generál,­­ Utassy — Valent — Kádas, Leff­­ler, Fodor. Edző: Baranyai Gy. Az egri pálya betiltása miatt Szolnokon rendezték meg a mérkő­zést, mely azáltal, hogy előző nap a Bp. Vörös Meteor vereséget szenvedett a Bp. Kinizsitől és így kiesett az OB. I.-ből, már nem volt nagyjelentőségű. A Brindzát nélkülöző egri együttes gyengéb­ben kezdett, s az ellenfél Vedlik két góljával vezetést szerzett. Szü­net után feljött a Bástya, s Valent lövése talált utat Szerdahelyi há­lójába. Vedlik azonban újabb gólt dobott, s a nagy hajrát kivágó eg­riek csak szépíteni tudtak az ered­ a­ményen Utassy­­ révén.­­ A két csapat találkozója köze­­­­pes színvonalon mozgott. A Bás­­n­tya — második félidőben játéka r­ alapján — legalább döntetlent ér­demelt volna. Egyénileg Válent,­ Utassy, Kádas és a fiatal Fodor nyújtott átlagon felüli teljesít­ményt. A bajnokság végeredménye : Feszült a francia belpolitikai helyzet A minisztertanács rendkívüli i­lése Heves harcok Marokkóban Vasárnap este rendkívüli minisztertanácsra ült össze a francia kormány. A minisz­tertanács öt óra hosszat tar­tott. Megvizsgálták a marok­kói helyzet legújabb fejlemé­nyeit és az ENSZ-közgyűlés Algériára vonatkozó határo­zatának következményeit. Mint ismeretes, az ENSZ köz­gyűlése elhatározta, hogy na­pirendjére tűzi az algériai kérdést. A marokkói kér­désben a minisztertanács nem hozott végleges döntést s hétfő este ismét összeül, hogy tanács­kozzék a marokkói helyzetről. A minisztertanács meghall­gatta Pinay külügyminiszter beszámolóját az ENSZ köz­gyűlésének határozatáról és úgy döntött, visszahívja az ENSZ-hez delegált állandó francia küldöttséget. A kor­mány ugyanakkor elhatároz­ta, hogy Franciaország to­vábbra is képviselteti magát a Biztonsági Tanácsban, va­lamint az ENSZ leszerelési bizottságában. A hivatalos közlemény szerint a „minisz­tertanács köszönetet mondott Pinay külügyminiszternek az ENSZ-ben mondott beszédé­ért, amelyben ismertette a francia álláspontot.“ Párisba érkezett hírek sze­rint Marokkó két vidékén a szombatról vasárnapra virradó éjszaka több törzs fellázadt s támadást intézett katonai erő­dök ellen. A hivatalos közlemények szerint a harcokban mindkét oldalon veszteségek voltak. Különösen heves küzdelem zajlott le Immouzer Des Mar-Z J­moucha környékén, ahol a marokkói törzsek körülbelül 2000 emberrel támadtak és ahol francia részről repülőgé­peket is bevetettek. Ugyan­csak heves harcok zajlottak le Boured környékén, ahol a marokkóiak elpusztítottak egy megerősített állást. Harcokra került sor Berkane közelében is. A francia parlament ked­den ül össze új ülésszakára. A nyári szünet alatt 210 in­terpellációt nyújtottak be a nemzetgyűlés elnökségéhez, ezek közül 24 Algériára, 15 Marokkóra, 2 pedig Tuniszra vonatkozik. Parlamenti meg­figyelők szerint a nemzetgyű­lés vagy e héten pénteken kezdi meg Északafrikával kapcsolatos vitáját, vagy pe­dig legkésőbb október 11-én. Háromszáz behívott katona Provinj város utcáin tünte­tést rendezett. Azt követelték, hogy a kormány folytasson békepolitikát Észak-Afriká­­ban, s tiltakoztak az ellen, hogy Észak-Afrikába szállít­sák őket. 6. Füzesabonyban pontot vesztett az Egri Bástya, nehezen győzött a Hatvani Törekvés Meglepő eredmények a megyei labdarúgó bajnokságban Vasárnap tovább folytatódtak a­­ megyei labdarúgó bajnokság küz­­­­delmei, s ezúttal néhány megle­petés született. A meglepetések elén az Egri Bástya füzesabonyi pontvesztése áll, így még jobban kiéleződött az első helyért folyó harc. A H. Törekvés otthonában is csak az utolsó percekben, 11- esből lőtt góllal tudott diadalmas­kodni a jól játszó egeresei­ek fölött.. A kieső zónában az Egri Dózsa győzött, a Bélapátfalvi Épí­tők és a Selypi Kinizsi vereséget szenvedett. Füzesabonyban a bajnokság él­lovasa mérkőzött a helyi Törek­véssel. Az egri csapat gyenge for­mában játszott, különösen táma­dósora volt erőtlen és veszélyte­len. A keményen és lelkesen küzdő hazaiak megérdemelten ju­tottak egy pont birtokába. Hatvanban is majdnem megle­petés született a H. Törekvés — Egercsehi Bányász mérkőzésen. Már-már úgy látszott, hogy gól­nélküli, döntetlen eredmény szü­letik, az utolsó percekben azon­ban a hatvaniak 11-esből góllal győztek. Egerben élvezetes, nagyiramú mérkőzést vívott egymással a Gy. Kinizsi és az Egri Vasas. A gyön­gyösiek a mezőnyben szebben ját­szottak, az egriek viszont sokkal határozottabban és veszélyesebben szőtték támadásaikat. A magas színvonalú találkozó végülis igaz­ságos döntetlennel végződött. A másik egri mérkőzés viszont igen gyenge játékot hozott. Mind a Hatvani Kinizsi, mind az Egri Dózsa sok hibát vétett. Kár, hogy a küzdelem hevében több sport­szerűtlenség is történt, így három játékos a kiállítás sorsára jutott. A kiállítást és az ezzel járó bün­­­­tetést a hatvaniak jobb fedezete­­ is megérdemelte volna, aki egé­­szen minősíthetetlen módon visel­­­­k­ed­ett a közönséggel szemben. — 1 Felhívjuk rá az MTSB figyelmét! Lőrinciben rendkívül heves, ke­mény, sőt helyenként durva mér­kőzésen 1:0 arányban győzött a Rózsaszentmártoni Bányász. A helyiek veresége meglepetés, tá­madósoruk nem bírt a lelkes ven­dégek védelmével. Gyöngyösön a kiesés ellen küz­dő Bélapátfalvi Építők vendégsze­repelt a Bányász ellen. A hazai­ak aránylag könnyen győztek. A­ vendégek védelme — különöseb­ a középhátvéd — gyenge napot fogott ki. Petőfibányán a várt eredmény­született a Petőfibányai Bányász — Selypi Kinizsi mérkőzésen. A­ hazaiak 2:1 arányban győztek, bár a selypiek csak nehezen ad­ták meg magukat. Eredmények: Füzesabony — Eg­ri Bástya 0:0. H. Törekvés — E­­­csehi 1:0, Egri Vasas — Gy. Kini­zsi 2:2, Egri Dózsa — Hatvani Ki­nizsi 2:1, Gy. Bányász — Bélapát­falva 5:2. Petőfibánya — Selyp­ 2:1, Lőrinci — Rózsas­zentmárton 0:L RÁDIÓMŰSOR CSÜTÖRTÖK Október 6. Kossuth-rádió. 8.10: Zenekari hangverseny. 10.10: Népzene. 10.50: Jó munkáért szép muzsikát. 11.30: Az Alföld írói. 12.15: Népszerű operarészletek. 13.00: Hangszerszó­lók. 13.20: Klasszikus operarészle­tek. 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. 15.10: Most szép lenni katonának. 15.25: Az épülő kom­munizmus nagy országában. 15.55: Fúvószene. 16.20. ..Rendületlenül“. Versek. 16.40: Szív küld i szívnek. 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.25: Egy falu — egy nóta. 18.00: Kölcsönjegyzés. 18.10: Lehár és Huszka operettjeiből. 18.55. ..Házi­orvos­ az üzemben. 19.02: A nők megbecsülése. 19.30: Tánczene. 20.20: Az aradi tizenhárom vér­tanú emlékezete. 21.00: Szülőknek nevelésről. 21.20: Magyar muzsika. 22.15: Bartók: A kékszakállú her­ceg vára. Opera egy felvonásban. 23.15: Vietnami versek. 23.35: Éji zene. 0.15: Népzene. Petőfi-rádió. 14.00: Zenekari mu­zsika. 14.40: A Rádió népi zenekara játszik. 15.20: Kamarazene. 15.40: Zsoldos Hilda énekel. 18: Szórakoz­tató zene. 16.30: Fiatalok zenei új­ságja. 17.45: Asszonyok a termelő­­szövetkezetben. 18.00: Shakespeare kerestetik. Vígjáték. 20.30: Beet­hoven kamaraművei. 21.05: Dalok. 21.30: Sporthíradó. 21.50: Vidám kórusok. 22.10: Zenekari hangver­seny. PÉNTEK Október 7. Kossuth-rádió. 8.10: Magyar népi muzsika. 9.00: Dalok. 10.10: Vázso­­nyi Bálint zongorázik. 11.00: Lá­nyok, asszonyok. 11.20: Szovjet filmdalok. 11.30: Operakórusok. 12.15: A Barbu Lautaru népi ze­nekar műsora. 12.35: Úttörő hír­adó. 13.00: Tánczene. 14.15: Régi magyar muzsika. 15.30: Operett­részletek. 16.20: Fiatalok sporthír­adója. 17.10: Egy falu történeté­ből. 17.30: Szív küldi. 18.00: A ré­pától a cukorig. 18.30: A Rádió népi zenekara játszik. 19.02: Kül­politikai kérdésekre válaszolunk. 19.15: Jó munkáért szép muzsikát. 20.20: Látogatás a Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézetben.­­ 20.35: Műsor a Német Demokra­tikus Köztársaság évfordulója al­kalmából. 21.05: Nagy szimfóniák. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: Tánczene. 23.15: Éji zene. 0.10: A Rádió népi zenekara játszik. Petőfi-rádió. 14.00: Megyei stú­diónk jelentkezik... 14.05: Opera­részletek. 14.55: Népi kórus, népi tánc. 16.00: Radics Béla Jenő és zenekara játszik. 16.40: Zenekari muzsika. 17.30: Történelmi lecke. 18.00 Magyar szerzők művei. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy or­szágában. 19.00: A Csehszlovák és Német­ Állami Népi együttes mű­sorából. 19.25: Utazás a Nagy Fal mentén. 19.40: Népzene. 20.00: Tánczene. 21.30: Sporthíradó. 22.00 Nyitányok és közzenék. SZOMBAT Október 8: Kossuth-rádió. 8.10: Zenekari verseny. 9.20: Úttörő híradó. 10.10: Az elveszett levél. Rádiókomédia. 11.30: Gyógyuló gyermekek között. 11.40: Népdalfeldolgozások kórus­sal. 12.20: Hulló falevelek. 13.00: Szovjet népek dalai. 14.15: József Attila és a zene. 15.10: Szív küldi. 15.40: Riportműsor a hajógyártás­ról. 16.00: Mozart műveiből. 16.20: Válaszolunk Heves megyei hall­gatóinknak. 16.40: Vidám zene. 17.10: Bura Sándor és­ zenekara játszik. 17.40: Tánczene. 18.20: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. 19.10: Bemutatjuk új opera felvételeinket. 20.20: Jót nevet­tünk.­ 22.15: Tánc éjfélig. 0.10: Nyugszik minden csendesen. Vi­rágénekek. Petőfi-rádió. 14.00: Operettrész­letek. 15.00: Dalok. 15.20: Az opera mindenkié. 16.20: Megyei stúdiónk jelentkezik. 16.35: Kórusaink éle­téből. 17.05: Terített asztal, össze­állítás Goethe verseiből. 17.30: A zeneirodalom legszebb dalai. 18.00: Don Quijote. Részletek Cervantes regényéből. 18.30: Kórushangver­seny. 19.00: Külpolitikai kalauz. 19.10: Szív küldi szívnek. 19.40: Híres előadóművészeink hangver­senye. 20.20: Sporthíradó. 20.40: Részletek Szirmai Albert operett­jeiből. 21.20: Népi zenekarok hang­versenye. 22.20: Zenekari hangver­seny. Eladó egy komplett hálószoba bútor. Hatvanban. Tizeshonvéd u. 14., a Gimnázium mögött. Elcserélném Nyíregyházán lévő szoba, konyhás, kamrás és mellék­­helyiségekből álló lakásomat Eger­ben hasonlóért, vagy nagyobbért, költségmegtérítéssel. Érdeklődni lehet: Nyíregyháza, Makarenko u. 16. Rektor Tibor. Hallókészülék, elem nélküli, na­gyothallóknak kiválóan alkalmas. Érdeklődőknek Gyöngyösön okt. 8—9-én a gyöngyösi Nagy szállodá­ban kipróbálásra bemutatom. Tár­nái, XI., Bertalan u. 24. II. 5. Jókarban lévő 125 kem, első, hátsó teleszkópos Csepel motor eladó. Eger Maklári út 157. Egri Asztalosok és Kárpitosok KTSZ. felvesz asztalos szakmában jártas gépkezelőt és egy asszonyt kézbesítésre és takarításra. Jelent­kezés azonnal. Eladó 9 darab törzskönyvezett faj farkaskutya. Eger. .Bartalos u. 22. Eladó ház, magányos, beköltöz­hető. 30 ezerért. Hatvan, Vasvári Pál u. 17. sz. Salak díjtalanul kapható az Eg­ri Gyógyfürdő Kazánházánál. Kifogástalan 125-ös, szürketankos Csepel motorkerékpár eladó. Cím: Eger, Gárdonyi Géza u. 26. Gyöngyös úttörő atléta válogatottja 111.5:118.5 arányban legyőzte a Bp. Kinizsi úttörő atlétát! A Bp. Kinizsi atlétikai szakosz­tálya hírverő-versenyekkel segíti a vidéki sportkörök munkáját. — Szeptember 27-én Gyöngyösön rendezték meg a Bp. Kinizsi — Gyöngyös válogatott úttörő atlé­tikai versenyt. Már a válogató versenyt több­száz úttörő szurkolta végig, s a pestiek elleni összecsapásra kijött minden sportot szerető. A Rákóczi Ferenc általános iskola napközi­sei a felügyelő tanárnővel jöttek szurkolni társaiknak. — Jönnek? ... Hányan lesznek... Ugye a pestiek nagyon tudnak?... Jaj, de ki fogunk kapni... — be­szélgettek izgatottan a gyöngyösi úttörők, s amikor a ,,Bp. Kinizsi“ feliratú gyönyörű­ autóbusz befu­tott, nagy szeretettel és örömmel fogadták a Németh Béla, Lichten­­ecker és Péterfi edző vezetésével érkezett pesti pajtásokat. Megindult az ismerkedés, majd öltözni mentek a versenyzők. A bemelegítés után tetőfokra hágott az izgalom, elkezdődött a verseny. A leány magasugrásban a vendé­gek jobbak, a gyöngyösiek lámpa­lázasak. — Úgy izgulok, hogy a felugrás helyett leragad a lábam. — mondja Paksi Mari, aztán tap­sol, mert a Bp. Kinizsi ugrója, Csepregi átjutott a 125 cm-en. A súlylökő kör felé jó hírek ér­keznek: Ferencz Katalin, a gyön­gyösiek máris atlétatermetű ver­senyzője jóval 9 méter fölé dobta a golyót és vezet, de a fiú távol- és magasugrásban is gyöngyösi pajtások győztek. Péterfi, a Bp. Kinizsi edzője Gaál Bercit, a gyöngyösiek apró termetű, de igen ruganyos ugróját dicséri. ..Nagy ugró lehet belőle!“ Hát lehet is, mert Berci még 1962-ben is ifi lesz... A leány távolugrásban a pesti Csepregi viszi el a pálmát. 440 cm-es eredményével a fiú győztest is túlszárnyalta. A gyöngyösiek reménysége, Abód Zsuzsa, két nagy ugrásnál belépett. Közben a súlylökésben a Po­­táczky testvérek szaporítják a gyöngyösi győzelmet. Következik a legizgalmasabb versenyszám, a 60 m-es futás. A pályát alig lehet megtisztítani az érdeklődők tömegétől. Elindulnak a lányok. Zeng a biztatás, de a pestiek gyorsabbak. No, majd ta­lán a fiúk..., s valóban, Szabó Lajcsi örömrivallgás közben győz­tesen szakítja át a célszalagot. A labdahajításban mindenki in­dulni akar, ismét megtelik a pá­lya belseje. A gyöngyösiek jobban dobnak, a kézilabdás Molnár Pali győz. Ezzel vége a versenynek, de nem oszlik a tömeg. Várják a pontverseny eredményét és nem utolsósorban, a szép okleveleket. Végülis kihirdetik a végered­ményt: győzött Gyöngyös, s még azok is boldogok, akiknek nem sikerült helyezést elérniök. Ez a verseny nagyszerű hírve­rés volt az atlétikának, s biztos, holnap és azután még több fiatal vesz részt az edzéseken! A győz­tesek készülnek a visszavágóra, melyet októberben tartanak meg, Budapesten, hogy utána megnéz­hessék a svéd—magyar atlétikai versenyt. Neszmélyi, Kazi, Iharos, Goldo­­ványi és a­ többiek úgy küzdj­etek, hogy 30 gyöngyösi úttörő mond­hassa hazafelé: életem első nem­zetközi versenyét láttam, s én is­­atléta leszek... A verseny részletes eredményez Fiúk. 60 m futás: Szabó (Gy.) 9.1, Csernyák (Gy.) 3.2. Nagy (Bp.) 8.3. Távolugrás: Veres (Gy.) 441. Gaál (Gy.) 426. Almási (Bp.) 425. Magasugrás: Dobsa (Gy.) és Al­mási (Bp.) 135.Súlydobás: Pozácz­­ky B. (Gy.) 12.10, Potáczky J. (Gy.) 10.10. Labdahajítás: Molnár 02.91, Tóbiás 54.03, Borsos 54.30 (mind­három gyöngyösi). Leányok. 60 m futás: Hegedűs (Bp.) 8.6, Csepregi (Bp.) 8.8, Hibs (Gy.) 8.9. Távolug­rás: Csepregi JP" ' 44", Ferencz (Gy.) 392, Dienes (Gy.) 387. Magas­ugrás: Csepregi 125, Hegedűs (Bp.) 125, Hancsek (Gy.) 115. Súlydobás: Ferencz (Gy.) 975. Horváth (Bp.) 868. Réz (Gy.) 8.40. Labdahajítás:: Ferencz 43.20, Varga (Bp.) 37.00, Zsigri (Gy.) 36.85. Fiú pontver­senyben 1. Gyöngyös 99.5, 2. Bp. Kinizsi 40.5. Leány pontverseny­ben: 1. Bp. Kinizsi 78, 2. Gyön­gyös 62. összetett pontverseny­ben: 1. Gyöngyös 161.5, 2. Bp. Ki­nizsi 118.5 pont. Komlós Károly. TENISZ Teniszezőink kihasználják a szép őszi időt és egymás után rendezik a versenyeket. A közel­múltban fejeződtek be Gyöngyös felnőtt bajnokságai, amelyen Szolnok, Jászberény, Eger és Gyöngyös teniszezői vettek részt. Valamennyi bajnokságot az Egri Bástya versenyzői nyerték, an­­nak ellenére, hogy a megyei baj­nok, dr. Pokorny, elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a versenyen. Vasárnap Eger város ifjúsági bajnokságát rendezte meg a VTSB, amely verseny érdekessége az volt, hogy első ízben szerepel­tek rajta a legfrissebb egri után­pótlás tagjai. Több tehetséges já­tékos tűnt fel ezen a versenyen, akik közül biztató ígéretek: Sve­­titska Éva, Soós Anna, Vizi Ilona és Tihanyi István. Gyöngyös felnőtt bajnokságá­nak eredményei: Férfi egyes: 1. Knesély (Egri Bástya), 2. Rázsó (Szolnoki Tö­rekvés), 3. Jánosi (Gyöngyösi B.) és dr. Szabó (Egri Építők.) Férfi páros: 1. Knesély, Szé­mann (Egri Bástya), 2. Vécsey, dr. Szabó (Egri Bástya — Egri Épí­tők), 3. Jánoss, Szalay (Gyöngyö­si Bástya) és Szilassy, Csikós (Jászberényi V. Meteor). Női egyes: 1. Lucskay (Egri Bástya), 2. Ledniczky (Jászberé­nyi V. Meteor), 3. Szémanné (E. Bástya). Női páros: 1. Lucskay, Széman­né (Egri Bástya), 2. RUzsin, Bo­­dóczy (Gyöngyösi Bástya). Vegyes páros: 1. Vécsey, Lucs­kay (E. Bástya), 2. dr. Szabó, Szé­manné (Egri Építők — Egri Bás­tya). Eger ifjúsági bajnokságának eredményei: Fiú egyes: 1. Halmos, 2. Vályi, 3. Besznyák. Fiú páros: 1. Halmos, Vályi, 2. Simon, Besznyák, 3. Pilisy, Ko­vács. Leány páros: 1. Csathó, Lucs­kay, 2. Gábori, Csocsán, 3. Máté, ISarta Vegyes páros: 1. Halmos, Csathó, 2. Vályi, Lucskay, 3. Simon, Cso­csán. Leány egyes vigasz díj: 1. Sve­­titska, 2. Soós, 3. Vizi. Fiú egyes vigasz díj : 1. Tihanyi, 2. Losky. A leány egyes döntőjét hét köz­ben játssza le Csathó—Lucskay. Valamennyi győztes és helyezett az Egri Bástya versenyzője. Az 1955. szeptember 25-i sorsolás hivatalos eredménye: 3188. 5811, 4801, 4928, 4382, 7951, 4939, 4288, 7024, 4860, 1405, 911, 3962, 3259, 1220, 1440, 821, 7534, 2454, 3588, 3158, 809, 2887, 3829, 235, 5826, 7584, 4154, 3021, 3313, 3101, 7621, 4911, 1423, 3922. A nyeremények átvehetők a Já­rási Kultúrház Irodájában (Knézich Károly utca 8.), a tombolaszelvény egyidejű bemutatása mellett. EGRI JÁRÁSI KULTÚRHÁZ: 7929, 3205, 1196, 3660, 164, 5886, 1209, 4565, 1473, 1914, 2509, 4204, Nyersbőrt, vadbőrt, szőr­mét, tollat és minden állati mellékterméket a legmagasabb áron vásá­­­rol az egri Földműves­szövetkezet Raktára, Eger, Fekete Sas Tihaméri állomás­nál. Átvételi idő: reggel 6 órától d. u. 2 óráig. Elcserélném egri szoba, konyha, fürdőszobás, mellékhelyiséggel el­látott lakásomat gyöngyösi ha­sonlóért, vagy két szoba konyhád­ért. Cím: Eger, Alkotmány utca 7., Gyöngyös, Sütőipari Központ. f­f­f­f­ff ff ff •▼wwwwwwwwtv NÉPÚJSÁG Az MDP Heves megyei Pártbizottságának lapja. Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Mártírok tere 7. Postafiók: 2.3. Telefon: 24-43, 24-44, 24-45. Heves megyei Nyomda V., Eger. Felelős nyomdavezető: Mandula Ernő. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetési díj egy hónapra 3.50, negyedévre 10.50 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és­ kézbesítőknél.

Next