Népújság, 1956. február (9-17. szám)
1956-02-11 / 12. szám
6 sfrt&M Az OTSB határozata ta arra fogja serkenteni az olimpiai keret tagjait, élsportolóinkat, hogy szorgalmas munkával készüljenek az olimpia évében és eddigi eredményeiket számos új sikerrel tetézzék. Sok levélíró tesz érdemleges javaslatot a nagy távolság és a rendkívüli éghajlati viszonyok okozta ismeretlen tényezők leküzdésére. Az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnöksége átérezve a társadalom minden rétegéből érkező levelek jelentőségét, a következőket határozta: Társadalmi gyűjtés Megindítását nem helyesli, valamint nem járta hozzá kulturális és táncrendezvények bevételeinek az olimpia céljaira való fordításához. A legtöbb javaslat alapján egyetért az 1956-os évben a Totószelvények árának 20 filléres, valamint a sportrendezvények jegyei árának átlagosan 20 fillértől 2 forintig terjedő felemelésével olimpiai hozzájárulás címén. OTSB ELNÖKSÉGE MAGYAS OLIMPIAI BIZOTTSÁG A Magyar Olimpiai Bizottság felhívása nyomán sportszerető,, dolgozó népünk köréből számtalan levél érkezik, amelyekben különböző javaslatokat tesznek a melbourne-i olimpia költségeihez való hozzájárulásra. A levelekből kicsendül a legszélesebb néprétegek lelkesedése az olimpiai gondolat iránt és az a hajlandóság, hogynépköztársaságunk kormányának hathatós támogatása mellett maguk a dolgozók is hozzájárulhassanak az olimpiai kiküldetés költségeihez. A levelek buzdító hang TOTÓ HÍREK — A hatodik fogadási hétre beérkezett 1.204.743 darab típszelvény. Huszonketten értek el telitalálatot, nyereményük egyenként 24,642 forint. Tizenegy találatos szelvény 1456 darab volt, egyenként 372 forintos nyereménnyel. Ezen a héten sok tíztalálatos szelvény akadt, — 14.900 darab, egy-egy szelvényre 48 forint jut. — Ezen a héten a pótmérkőzéseket is figyelembe véve, a francia bajnokság minden mérkőzése szerepel a totó-szelvényen. Érdekességként megjegyezzük, hogy amíg az olasz mérkőzéseken igen gyakori a döntetlen, addig a francia mérkőzések aránylag elég sokszor a vendégcsapatok győzelmével végződnek. — Több olvasónk kívánságára közöljük a dunántúli torna jelenlegi állását. 1. Zalaegerszegi Dózsa 5 pont, gólarány 4:2; 2. Pápai Vörös Lobogó 5 pont, gólarány 7:4: 3. Veszprémi vasas 3 pont, gólarány 4:4: 4. —5. Soproni Törekvés 2 pont, gólarány 2:3; 4—5. Nagykanizsai Bányász 2 pont, gólarány 4:6: 6. Mosoni Vasas 1 pont, gólarány 1:3. — A Budapesti Vasas—Haladás TF mérkőzésnek az az érdekessége, hogy olyan csapatok kerülnek szembe, melyeknek a formája meglehetősen ingadozó. A Vasas a legutóbbi mérkőzésén váratlanul gyengén, a Haladás TF váratlanul jól játszott. Ha vasárnap is ebben a formában játszanának nem volna kétséges a főiskolások győzelme. Nem várható azonban az, hogy a Vasas olyan taktikai hibét vétsen, mint, a TF vasárnapi ellenfele, a Kábelvár csapata. Ez a mérkőzés tehát küzdelem lesz a javából. A fiatalok között több sí és kerékpár versenyző van . .. A Gyöngyösoroszi Ércbánya sportoló és sportolni vágyó fiataljai eddig nem tudtak kellő tevékenységet kifejteni, mert az üzem Gyöngyös városától meglehetősen távol esik, közeli sportpálya pedig nem áll rendelkezésre Az üzem vezető cége ezért úgy határozott, hogy a Gyöngyösi X0- es Akna sportkörével egyesíti sportkörét. Az Ércbánya főleg a labdarúgó, asztalitenisz sakko s- és kerékpáros szakosztályokat erősíti majd, mivel fiataljai között több kerékpár és síversenyző van. A két sportkör egyesülése lehetővé teszi, hogy a bányász sportolók a jövőben tíz szakosztályban működhessenek. Cseh Pál, levelező NÉPÚJSÁG ÖKÖLVÍVÁS Egri Vasas — Salgótarjáni Bányász 10: 6 Eger — Barátságos egerszámú néző előtt az SZMT székház Rákosi termében találkozott egymással a két csapat. A Vasas megérdemelten győzött. A legszebb összecsapást a Pogonyi—Garas mérkőzés hozta. Az egri fiú edzéshiánnyal is meggyőző ökölvívást mutott be. Hasonlóan nívós küzdelmet vívott egymással Barta János és Kiss is Eredmények: Pogonyi (Eger) győz Garas ellen. Jaczkó (Eger) győz Csonka ellen. Kalonovics (Eger) győz Garai ellen. Srej (Eger) kiütéssel győz Ambrus ellen. Vanő (Szarján) győz Nyíri ellen. Szerémi (Szarján) győz Cziffra ellen, míg a Vigh (Eger) — Botos és a Bartha J. — Kiss találkozó döntetlenül végződött. Az egri Vasas tehát végeredményben 10:6 arányban győzött. Gyöngyösön és a gyöngyösi járásban folynak a „hámán Kató sport seregszemle“ versenyei Gyöngyösön a DISZ járási vb megrendezte a „Hámán Kató Ifjúsági Kulturális és Sport Seregszemle“ városi és járási úttörő asztalitenisz bajnokságát. A városi bajnokságban 9 fiú és 9 leány, a járási bajnokságban 42 fiú és 15 leány versenyző állt rajthoz. A kifogástalanul megrendezett verseny eredményei: Gyöngyös város: Fiú egyéni: Molnár L. (I. sz. iskola); 2. Tarján (III. sz. isk.); 3. Gulyás (IV. sz. isk.). — Leány egyéni: 1. Nagy Mária (I. sz. isk.); 2. Sipos V. (III. sz. isk.); 3. Pogány Ildikó (I. sz. isk.). Fiú páros: 1. Gulya—Tóth (IV. sz. isk.); 2. Molnár — Wöller (I-es. sz. isk.); 3. Kőszegi — Tóbiás (T-es számú isk.). Leány páros: 1. Nagy — Pogány (I. sz. isk.). — Gyöngyösi járás: Fiú egyéni: 1. Halász (Vécs); 2. Szőke (Visznek) ; 3. Simon (Vécs) és ötvös (Gy.tarján). Leány egyéni: 1. Madarász (Nagyfüged); 2. Mahovics (Nagyfüged); Kovács M (Adács). Fiú páros: 1. Szőke—Fodor (Visznek); 2. Szabó — Kovács (Nagyréde); 3. Rados — Kovács (Adács). — Leány páros: Kovács — Urbán (Adács); 2. Nagy—Ádám (Visznek). Az iskolák közötti sorrend: Gyöngyös város: 1. 1-es számú isk. 50 pont; 2. 111-as számú isk. 22 pont; 3. IV-es számú isk. 16 pont. Gyöngyösi járás: 1. Visznek ált. isk. 46 pont; 2. Adási ált isk. 40, 3. Nagyfügedi ált. isk. 26 pont; 4. Vécsi és Nagyrédei ált. isk. 16—16 pont. A versenyek helyezettei szép oklevelet kaptak. Simon Sándor DISZ j. titkár Negyvenkét induló az MTSE területi ökölvívó bajnokságán Egerben rendezték meg az MTSE északi területi egyéni ökölvívó bajnokságát. A meglepően nagyszámú nézősereg — kitűnő rendezésben — színvonalas összecsapásokat, kemény küzdelmeket látott. Talán csak a vezető bírók működésébe csúszott be egy-két hiba, ez azonban a gyakorlat hiányára vezethető vissza. A bajnokság az Egri MTSK ökölvívóinak jegyében zajlott le. A sok tehetséges ökölvívó közül ki kell emelni Bálint Gábor gyors és ésszerű öklözését, de Nagy Lajos és Bettes György is jól megállták a helyüket. Biztató a nehézsúlyú Eged Béla győzelme, akivel — ha törés nem áll be a fejlődésében megoldottnak látszik e fontos súlycsoport betöltésének a kérdése. A két újonc — Bordás és Tóth — bemutatkozása sikerültnek mondható. Az egriek részéről bajnokságot nyertek. Könnyűsúlyban: Nagy Lajos, kisváltósúlyban: Bettes György, váltósúlyban: Bálint Tibor, nagyváltósúlyban: Tóth Sándor, középsúyban: Bordás István, 6. 1956. február 11. szombat Az olvasó kérdezi : HOVÁ TŰNIK A KÁLYHÁNK MELEGE ? Válaszol: Szőkefalvy Nagy Zoltán, a TT1T fizika-kémia szakosztályának tagja A mostani hideghullám alatt elég sok tüzelőt elhasználunk és lakásunk csak nem akar melegebbé válni. Sokat panaszkodunk a tüzelő minőségére és a kályhára, stb. Nézzük meg, mit mond ezekre a panaszokra a tudományosan megalapozott válasz! Vegyük példának a forgalomba kerülő legrosszabb szenet. Erről a vizsgálatok azt állapították meg, hogy egy kilogramm elégése közben annyi hőmennyiség keletkezik, amely 25 liter vizet a fagypontról forrásig fel tud melegíteni. Ezt úgy is szokás kifejezni, hogy az illető szénnek fűtőértéke 2500 kalória. Ha ebből a szénből 10 kilót veszünk szobánk befűtésére, vagyis csak egy kis vödörrel használunk fel, akkor 25.000 kalória szabadul fel. Mit jelent ez a nagy szám? Ha ez a hő teljes egészében szobánk levegőjének melegítésére fordítódna, egy átlagos szoba levegője nyolcszáz fokra hevülne fel. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy a kályha testének, a bútoroknak, a fal és a padló egy részének átmelegedése is igen sok hőt von el. Ha ezek a befűtéskor 10 fokos hőmérsékletűek, az egyenletes felmelegedéskor a keletkezett hő többségét ezek veszik magukba. Azonban még ezt számításba véve is kibírhatatlan kánikula uralkodna szobánkban, körülbelül 45 fok lenne a hőség. . Ezek a számítások azt mutatják, hogy a gyenge minőségű szén aránylag kis mennyisége is olyan tetemes hőmennyiséget szolgáltat, amely nem egy közepes ígéretű szoba, hanem egy hatalmas előadóterem számára is biztosítani tudná a kellemes meleget. Hová tűnt el tehát a képződött melegmennyiség? Érdemes lesz nyomoznunk ez után. Először a kéménybe nézzünk be! A képződött meleg egyik számottevő mennyisége itt szökik el. Ahhoz, hogy az említett mennyiségű szén eléghessen, elméletileg 30 kilogramm, vagyis körülbelül 25 köbméter levegőnek kell a kályhába beáramlania, hogy a tüzet táplálja. Gyakorlatilag azonban a legtökéletesebb fűtőberendezések is ennél jóval több levegőt igényelnek. számolhatunk azzal, hogy 40—50 köbméter levegőnek kell a kályhába beáramlania, amely levegőmennyiség miután az égést tápláló oxigénmennyiségét átadta és az égés közben keletkezett széndioxiddal cserélte fel, a kéményen keresztül távozik. Az eltávozó elhasznált levegő azonban nem szobahőmérsékletű, hanem általában 100 fok feletti melegen távozik. Kiszámíthatjuk, hogy a képződött melegnek legalább egy tizedrésze így tűnik el. Gyakorlatban azonban a számítottnál is jóval nagyobb a hőveszteség hiszen a legtöbb kályha nem zár lei. az égés befejezése után is folytatódik a levegő áramlása amelynek haszna már nincs csak kára. — mert a felmelegedett levegő soksok kalóriával teszi szobánkat Szerf Afivedná. Fecs kö^vieri r pedig, különösen a rövid füsthsővel rendelkező kályháktól feleslegesen magas hőmérsékletet távoz k el az elhasznált levegő, meglopva ugyancsak a mi drágán szerzett melegünket. A kályha huzatát nem akadályozó sugárzó (radiátor) beiktatása, a levegő beáramlását időben jól elzáródó kályhaajtó segít bennünket abban, hogy a létrehozott meleg maradékát megőrizzük. A levegővel való túlzott takarékosság azonban éppúgy nem kifizetődő, tüzelőanyagunk nem ég el tökéletesen, a kéménybe szökik el az eléghetelen széngáz, korom, a hamuba került sók szénrészecske. Rossz kályha esetén is maradna azonban még így is annyi melegünk, amennyi sok is volna számunkra, tovább kell tehát nyomoznunk, hová lesz ennek is jó része. A nem tökéletesen záró ajtók, ablakok résein szinte sivítva áramlik be a külső hideg levegő. Teljesen légmentesen nem is zárhatjuk el magunkat, hiszen már említettük, hogy szobánk levegőjének 10 kilogramm szén is körülbelül a felét feltétlenül elhasználja, annak pótlásáról gondoskodik a külső légnyomás által bepréselt levegő. A levegő pótlásának többsége a fal apró, mikroszkóppal is alig látható hézagain keresztül történik. A levegő áramlása azonban nem kizárólagos irányú, különösen a nagyobb réseken keresztül folyik a felmelegedett szoba levegőjének kiáramlása is. Ha le akarunk mondani arról, hogy az utcát fűtsük, a nagyobb hézagokat gondosan szigetelnünk kell. A fal apró hézagait néhol papírtapétával is szokás szigetelni, ez sem teljesen jó megoldás, mert így éppent a fal egészséges szellőzését kapcsolnánk ki. Falvédő szőnyegek, a fal mellé állított bútorok azonban a felesleges hőveszteségeket jól csökkenteni tudják. Hőveszteséget okoz az is, hogy a belülről melegedő falak tovább vezetik a meleget, s végül átadják a külső környezetnek, vékony, rosszul épített falak hővezetése elég jelentős lehet. Úgy hiszem, elég sok adatot sorakoztattam fel ahhoz, hogy megértsük, miért olyan lustán emelkedik szobánk levegőjének higanyszála, hová tűnik el a kályhában keletkezett hőmennyiség túlnyomó többsége. Rájöhettünk, hogy a jelenleg használatos fűtési rendszerünk nem gazdaságos, szinte csoda, hogy a sok hőveszteség mellett valamennyi hőmennyiség szobánkban is marad. A kutatások arra irányulnak, hogy a hőveszteségek minimálisra csökkentésével, a tüzelőanyag tökéletesebb elégetésével takarékosabb fűtési rendszert valósítsanak meg. A bérházak központi fűtése sok problémát megold. A Szovjetunióban, ahol városrészek távfűtése túljutott már az első kísérletezések szakaszán, máris sok olyan tudományos eredmény született, amelynek előnyeit nemsokára háztartásaink meleggazdálkodásában mi is felhasználhatjuk. Addig azonban igyekeztünk menteni kályhánk melegéből a menthetőt, hogy kevesebb és rosszabb szénnel is több meleget biztosíthassunk szobáink számára. GYÖNGYÖS VÁROS ANYAKÖNYVÉBŐL Születtek: Dreher János, Mihalik Éva, Nagy László, Mozsár Emilia, Szabó Márta Mészáros Anna, Korcsog Zoltán, Búzás László, Jakab Éva, Weszelovszky Jolán, Farkas Edit, Szabó Lásló, Kovács István, Ozsvárt László, Balog Franciska, Bódi Mária, Bágyi László, Drahos István, Jóni Magdolna, Szabó József, Bokros Antal Szakkay Attila. Gál László. Barn Sándor, Kózsdi Éva, Juhász Gabriella. Beháti László, Konfár Zoltán, Mészáros János, Túri Klára, Kiss Ferenc, Vincze Mária, Fodor Sándor, Kovács Sándor, Bertók Ágnes, Rakonczai Mária, Szklenár Éva, Erdélyi Zsuzsanna, Berecz Zsuzsanna, Balogh Eleonóra, Veréb Attila, Sándor Márta, Lipták Ernő, Kosztya László, Kun István, Novák György, Jáger Erzsébet, Major Marianna, Balogh Miklós, Mészáros LajoS, Trepák Erika, Horváth József, Horváth Judit, Balogh István, Ács Ferenc, Farkas József, Balázs Ferenc, Kiss Márta, Molnár István, Duzsák Lajos Zakai Béla, Ferencz József, Lassú Tábor, Lőrincz Imre, Szedraák Sándor, Tatár Katalin, Mahunka János Kosziva Miklós Fesze Katalin, Berta Sarolta Fekete Mária, Torgyik Sándor, Budai Edit. Gergely István. Molnár Ilona. Török Gyula. Balogh György. Vancsó Ágnes. Juhász Rozália. Korsós József, Németh Erzsébet, Szabó Kálmán. Kerek Béla, Bardóczi Anna, Csikós Ferenc, Herczeg Attila, Vereb László. Darók Zoltán. Juhász Ferenc. Lacsik Erzsébet. Ra icsek Margit. Köves Péter Dávid Anna. Gácsi László. Négy Éva, Nagyfeje Veronika. Simonyi József. Pajor Mária. Kovács Sándor, Gróh László. Gál Edit. Házasságot kötőnek: Farkas László — Takács Ilona. Nagy András — Balogh Franci^ka. Kőműves Leó — Pokornyi Dóra. Csárdás László — Petrovics Mária Fábián Sándor — '"’elb Katalin. Galó József — Tokár Zsuzsanna, Pénei József — Epenesi Zsuzsanna, Nagvszőlősi IStVán — Ferns Anna. Velilla József — Szép Rózália. Fehér Imre —Péter Rózsika Farkas György — Holma Magdolna. Erdélyi Ferenc — ’c'pr**r‘7 .Tu’knna, Meghaltak • Mátraszegi József. Szedmák* Mátyás. Oláh F” f?vi Poros’ JÓZS ° Ir»ó Kiss János TV.gvi László Szalai Tibor. Onnks T,»1 OS. S*mor Voronoré. oó«t1 q-oíí» j>n<A RÁDIÓ MŰSOR Szombat, február 11. Kossuth rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9: Úttörő híradó. — 9.20: A Fővárosi Zeneiskolaszervezet tanulóinak műsora. — 9.40: Keringők. — 10.10: Vígoperarészletek. — ill.40: A sárbogárdi népi zenekar játszik. — 11.10: Füsti fecskék. Móricz Zsigmond elbeszélése. — 11.25: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: Részletek Dunajevszkij Szabad szél és Kerekes János Dalol az ifjúság c. operettjéből. — 13: Falusi híradó. — 13.15: Művészlemezek. — 14.15: Könnyűzene. — 15.10: Kamarazene. _ 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16: Kórusaink életéből. — 16.20 : Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.15: Szív küldi. — 18.15: Karádi nóták. Dávid Gyula feldolgozása. — 18.55: Kommentár. — 19. ..Hétre ma várom a Nemzetinél. . .“ Zenés randevú. — 19.52: Jó éjszakát, gyerekek. — 20.20: Jót nevettünk! Vidám, zenés műsor. — 22.15: Ki mit szeret? Tánc éjfélig. Vasárnap, február 11. Kossuth rádió: 8.10: Édes anyanyelvünk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Könyvespolc. — 9: Zenés, fejtörő. — 10.05: Csilicsala csodái. Rádiójáték. — 10.55: Hilda Gueden operettdalokat énekel. — 11.05: ,,A győzelem napjai jönnek.“ Zenés irodalmi műsor a forradalom himnuszának történetéről. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13. Jó munkáért — szép muzsikát! — 14.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi. — 16.15: Budapest dicsérete. Zenés irodalmi műsor. — 17.35: Kincses Kalendárium. — 18.35: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.15: Népszerű operarészletek. — 1954: Jó éjszakát, gyerekek. — 20.25: Gádor Béla szerzői estje. Konferál: Darvas Szilárd. — 21.25. .. Pesten és Budán“. Tánczene. — 21.50: A vasárnap sportja. — 22.10: Mozaikok a budapesti Opera történetéből. — Hétfő, február 13: Kossuth rádió: 8.10: Sporthírek. — 8.15: Zenekari hangverseny. — 9: Egy hőstett története. Diuzsinyin elbeszélése. — 9.20: Lakatos Sándor és zenekara játszik. — 9.40: Varsányi László zongorázik. — 10.10: Napos Palkó. — 10.40: Az elmúlt hét műsorából. — 12.10: Mai operettek. — 13: Falusi híradó. — 14.15: Úttörő kiadó. — 14.35: Nagy madrigálszerzők műveiből. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16. ..Néhai Vajda János“: Ifjúsági műsor. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Weber: Felhívás keringőre. — 17.15: Ádám Jenő: I. vonósnégyes. — 17.35: Katonakórusok énekelnek. — 18: Az ifjúság hullámhosszán. — 18.20: Népszerű Wagner operákból. — 18.55: Kommentár. — 19: A lelet negatív. . . Riportműsor. — 19.10: A Rádió tánczenekarának szólistái játszanak. — 1952: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.20: Egyveleg Lehár operettjeiből. — 20.38: Az energiakutatás új útjai a Szovjetunióban. — 20.58: Európa hangversenytermeiből. Helyszíni közvetítés a salzburgi Mozart-ünnepségekről — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A hangverseny folytatása. Kedd, február 14. Kossuth rádió: 8.10: A Belügyminisztérium népi zenekara játszik. — 8.40: Indulók és dalok. — 9: Úttörő híradó. — 9.20: Hangverseny gyermekeknek. — 9.50: Petőfi Sándor: János vitéz. VIT—VIII. ének. — 10.10: Könnyűzene. — 11: Nők negyedórába — 1115: Jó munkáért — szép muzsikát a háziasszonyok és nagymamák kívánsága szerint. . — 1145: Szovjet költők. — 12.10: Magyar nóták, csárdások, verbunkosok. — 13: Falusi híradó. — 13.15: Részletek Delibes: Lakmér címcű operéjából. — 14.15: A zenehallgatás művészete. — 1510: Kamarazene. — 15.45: Sztálinváros. Halász Péter irodalmi riporté. — 16: Da tanulás. Albán úttörők dala. — 16.20: Most légy okos. Domokos* Taúsági feltörő. — 16*0: Kósa György: Kórusszvit Po Csün verseire. — 16 S 7: Ismerni+iíik ma esti műsorunkat. — 17 10: Bégi operettsikerek. — 17 40: Szervánszky Endre: Petőfi dalok. — 18: Szív küldi — ío *n. Páltordalok. — 19 10: Tánczene. — 1955: Jó évszakát gyerekek! — 2020: Esti hangverseny. _ ?° 1S: Szórakoztató ^erse. — 23: Báthy Anna és Roster Endre dalestje. NÉPÚJSÁG Az MDP Heves megyei Pártbizottságának lapja. Megjelenik hetenként kétszer: Szerdán és szombaton Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Komócsin Mihály Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Mártírok tere 7. Postafiók: 23. Telefon: 24-43, 24-44, 24-45. Terjesztik: a Megyei Postahivata postahivatalok. Előfizetési díj egy hónapra 3.50, negyedévre 10.50 Ft Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél Hevesmegyei Nyomda V., Eger. Felelős igazgató: Mandula Ernő CÉLT ÉR EL, HA A SPUJSÍFP NHIRIST! APRÓ HIRDETÉSEK Gyöngyösön sürgősen eladó a Vasutas utcában a 20. szám alatti ház. Érdeklődni lehet Tűzoltó utca 6. szám. Gyöngyösiéknél. Rekamiék, kétszemélyesek, fotelok székek, hathavi részletre, elsőrendű kivitelben. Budapest. Dohány u . Závodszky kárpitos konyhabútort kisiparostól, fizetési kedvezménnyel. Budapest, Üllői út 5. (Kálvin térnél). Eladó főútvonalon beköltözhető félház. kettőszobás, komfortos, pincével együtt igényesnek. Állami Hirdető, Gyöngyös. Marx Károly Elhelyezkedne gépírónő, általános adminisztrátor, vagy anyagkönyvelő munkakörben is. Telefon Eger, 16—30. Eger, Jankovits Dezső u. 17. sz. magányos családi ház eladó. Azonnal beköltözhető* — Érdeklődni ugyanott. FARSANGI DIVAT Itt a farsang. Megyénkben is igen sok mulatságos bált rendeznek, ahová asszonyaink is, jól felöltözve, csinosan szeretnének elmenni. Mellékelünk két ruhamodelt, mindkettő legszebb feketéből, de a rakottaljat megcsináltathatjuk világoskék, vagy más világos színi tropikál, vagy könnyű szövetanyagból is. 1-es számú modelünk a rakottszoknyás könnyű szövet, háromnegyedes ajakkal, hosszított derékrésszel, amelyet egy pánt hangsúlyoz ki. Ugyanilyen pánt díszíti a nyakkivágást is. 1. 2. Zrir 2-es számú modelünk legszebb fekete anyagból, melyre díszítésül vagy fehér virágot, vagy a most divatos markazit tűt helyezünk Ha élénkíteni akarjuk a ruhát, akkor a tűvel egyforma gombokat varrassunk rá. == nyilatkozik:a néző m Egy jól eltöltött délután örömével távoztunk Vasárnap 30 iskolás és a no- , rab egyik legjobb alakítása vasi nevelő testület megtekintette a Gárdonyi Színházban a ,,Pacsirta“ című operettet. Előadás után egy jól eltöltött délután örömeivel távoztunk Megállapításunk az volt, hogy a fiatal színtársulat újabb sikert aratott az operett terén. A zenekar kitűnően tolmácsolta Lehár szép muzsikáját. Szépek voltak a díszletek is, különösen a III .felvonásé. A társulat is jól oldotta meg feladatát. Illyés Ilona bája és szép hangja jól érvényesült, bár játéka alatta maradt az Iluska alakításának Nádori Margit hangja és játéka a da-Komoly, színészi teljesítmény volt. Fejes Istvánnak igen szép a hangja, de úgy éreztük, még elfogódott, lámpalázas, nem érzi át szerepét. Cseresnyés Rózsa és Varga Gyula alakítása igen kedves. Meg kell említeni még Molnár Ivánt az öreg pincér szerepében, ügyesen, kedvesen, ötletesen játszott. Köszönjük a színészeknek ezt a szép délutánt szeretnénk még igen sok előadásukat végignézni. További munkájukhoz sikert kívánunk. Stépán László, iskolaigazgató, Novaj Dobozy: Este az alvégen című műve szépirodalmi eszközökkel egy szövetkezeti előkészítő bizottság munkájáról ad képet. Színhely: a szövetkezet alakuló gyűlése, ahol többhetes előkészítő munka eredményeként, kemény viták árán megalakul a szövetkezet. Mocsár Gábor: Egy párttitkár feljegyzései. Egy tiszántúli megyében a megyei tanács egyik munkatársa falusi pártmunkára jelentkezik. Egy újonnan megalakult községi pártszervezet titkára lesz. Színesen, érdekesen, naplószerűen leírja, milyen problémákkal találkozik, hogyan építi ki kapcsolatát ő és felesége a falusi aktivistákkal és pártonkívüliekkel, s hogyan hoznak rendbe — a márciusi határozatra támaszkodva — egy gyengén működő termelőszövetkezetet. A könyv sok szép és tanulságos, az életben valóban megtörtént eseményt ír le, a pártmunka legkülönbözőbb problémáit érinti.