Új Úton, 1957. január (1-9. szám)
1957-01-09 / 2. szám
FÜGGETLEN, DEMOKRATIKUS, SZOCIALISTA MAGYAROKSZ A GOI : AZ MSZMP HEVES MEGYEI ELNÖKSÉGE ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA n. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM ARA 50 FILLÉR 1957. JANUÁR 9. SZERDA 1 II „forradalom“ nevébe»] [AÄÄs4ri* Nagyréde községben a forradalom cégére alatt ellenforradalmi banditák garázdálkodtak az október végi események ideje alatt. Géczi Aladár büntetett előéletű, valamint Molnár János, Lőrincz Ferenc és Török János helybeli lakosok megtámadták a tanács elnökhelyettesét, ki akarták végezni a községi párttitkárt, betörtek a tanácsházára, összezúztak mindent, amt csak láttak. Felgyújtották a helybeli termelőszövetkezet takarmányát, s fel akarták gyújtani a helybeli szeszfőzdét is, ahol mintegy 30 ezer ezer pálinkát tároltak. A négy bandita több mint 100 ezer forint kárt okozott garázdálkodásával, s félelemben tartotta a falu népét A gyöngyösi járási rendőrkapitányság nyomozása alapján letartóztatták őket és átadták a budapesti bíróságnak. Verekedéssel kezdődött a bíróságon végződik A karácsonyi ünnepek alatt öt ember verekedett össze Szűcsi község kocsmája előtt A pankrációs küzdelemnek — amely se a szeretet ünnepéhez, se az arrajárók kedélyéhez nem nagyon illett — Biró Ferenc rendőrőrmester akart véget vetni. Mikor többszöri figyelmeztetésére sem szűntek meg egymást ütlegelni a felek, szolgálati fegyverével a levegőbe lőtt. Ezt mégha rótták, s a változatosság kedvéért azok, akik még az imént egymást verték most a rendőr ellen fordultak. Majoros István és Molnár Ferenc, valamint Guibics József össze-vissza rugdosták a kötelességét teljesítő rendőrt. Közben Gubics elvette szolgálati fegyverét, s azt a verekedés után otthon elrejtette. I Biró Ferencet kórházba szállították Molnár Ferencet, Majoros Istvánt, akik tudtak a fegyver hollétéről valamint Gubics Józsefet a rendőrség letartóztatta fegyverreltegetés és szándékos emberölés kísérlete miatt A kihallgatások után mindhármukat átadták a budapesti bíróságnak. Letartóztatták a dethi támadókat. A gyöngyösi rendőrkapitányság közölte, hogy legutóbbi bíráló cikünk megjelenése előtt egy nappal letartóztatták és átadták az ügyészségnek Móhr Kálmán és Szadai Antal dethi lakosokat. Mint ismeretes, a két vádlott Nagy nevezetű társukkal okt. 28- án behatoltak Gulyás Imre , detki lakos házába, s a lakása berendezését összetörve, súlyosan bántalmazták Gulyás Imrét és öreg feleségét. A három garázdálkodó közül kettő most a bíróság előtt felel majd tettéért, a harmadik egyelőre Budapesten van kórházban. « Gyors ütemben folyik Füzesabonyban a téli nagyjavítás • Megyénk gépállomásain teljes erővel folyik a téli nagyjavítás. A füzesabonyi gépállomáson eddig már az őszi mélyszántás után hat erőgépet és négy cséplőgépet teljes egészében kijavítottak és üzemképes állapotba hoztak. Emellett, amikor az idő megengedi, még mindig mélyszántást végeznek. Ahogy a téli időjárás a gépeket tétlenségre kényszeríti, úgy beállnak a javítóműhelybe és azokat azonnal kezelés alá veszik és rögtön kijavítják. A füzesabonyi gépállomás* munkástanácsának tervei szerint a kijavított gépeket, hatái lehet, azonnal visszaküldik a munkába, hogy azok ismét a* termelőszövetkezetek és az* egyéni gazdák szolgálatában álljanak. } Kínában a születések számának korlátozásai a nép demokratikus joga Li Tö-csüan asszony, a Kínai Népköztársaság egészségügyi minisztere a Kínában bevezetett születéskorlátozó intézkedésekkel kapcsolatban feltett kérdésekre válaszolva, többek között a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda pekngi tudósítójának: — Mindenekelőtt le kell szögezni — hiszen közismert tény, hogy több más ázsiai országhoz hasonlóan Kínában is fennáll a túlnépesedés veszélye. Hogy ez a veszély egy több mint 600 milliós országban mi jelent, azt egy adattal szeretném illusztrálni: 1954-et véve alapul Kínában a tiszta szaporulat meghaladja a 12 milliót. Ez a probléma, vagyis a lakosság túl gyors növekedése nem új, már a régi Kínában is fennállott. A forradalom győzelme óta azonban fokozottan jelentkezik. A forradalom győzelme előtt ugyanis sok-sokezer munkás, paraszt és napszámos nem tudott családot alapítani, mert nem voltak meg hozzá az anyagi eszközei. A kínai kormány által hozott házassági törvény, a nép életszínvonalának emelése érdekében tett intézkedések azonban sokak számára megteremtették a családalapítás alapvető feltételeit. Egyben azonban ezek a helyes és feltétlenül szükséges intézkedések újabb problémák elé állították magát a kínai kormányt is. Ennek a problémának a lényegét abban lehetne összefoglalni, hogy a kínai népgazdaság, amelynek több évszázados elmaradottságából kell kiemelkednie, nem képes kellő időben kielégíteni a túl gyorsan növekvő lakosság ugyancsak gyors ütemben emelkedő (Folytatás a 6. oldalon.) « ]Ó MULATÁST! Habzó bort a pohárba — emelkedett a hangulat az egri Park étteremben, mert szórakozni, vidáman, megelégedetten szórakozni akarnak a fiatalok. Az élet követeli a maga jogát, s bár napjaink telve vannak még nehézséggel, száz és ezernyi problémával kell megküzdeni rendre, de „habzó kort a pohárba” vidámságot a szívbe, — különösen ha ilyen csinosak a partnerek Régi termelőszövetkezetek Új termelőszövetkezetek új terveit AZ ELMÚLT hetek eseményei során a füzesabonyi járás termelőszövetkezeteinek egy része feloszlott, többsége azonban úgy határozott, hogy továbbra is közösen gazdálkodik. A megmaradt szövetkezetek máris hozzáláttak az elmúlt év gazdasági hibáinak megszüntetéséhez és új tervekkel, reáls alapokon kívánják gazdaságaikat tovább fejleszteni. A poroszlói Haladás Termelőszövetkezetet a múlt években sok káros intézkedés — többek között az erőszakos szerződtetés, a felsőbb szervek által előírt tervezés — gátolta abban, hogy gyümölcsöztesse a helyi termelési adottságokat. A tsz tagjai most önállóan, saját elhatározásukat érvényesítik. Megkezdték a gazdasági év tervének elkészítését, melyben többek között lefektették, hogy a jövedelmezőség növelése érdekében a tavasszal hat holdon áj gyümölcsöst telepítenek. Munkájuk megkönnyítéséhez készpénzért Zetor traktort és több mezőgazdasági kisgépet vásárolnak. Bővítik a jól jövedelmező szerződéses növény termőterületet is, amely negyven hold lesz az idén. A szomszédos Béke Termelőszövetkezetben is hasonló módon folyik az új gazdálkodási forma megteremtése. A száz tagot számláló gazdaság most elsősorban az új munkaszervezet kialakításával foglalkozik. Megállapították ugyanis, hogy a tsz nagyságához mérten eddig sok volt a függetlenített vezetők száma. A két brigádvezetőt most közvetlenül a termelőmunkához irányították és feladatukat a jó szakértelemmel rendelkező agronómus látja el. A JÁRÁS termelőszövetkezeteinek igazi kibontakozását látva, több községben megkezdték a szervezkedést új szövetkezetek létrehozására. ♦ Egerfarmoson a feloszlott Uj ♦ Barázda Tsz helyébe két új társasgazdaság alakult. A Rákóczi Tsz-ben 13 tag 115 holdon, az újjáalakult Uj Barázda • Tsz-ben 21 tag 175 holdon? kezdte meg a közös munkát. AZ UJJÁALAKULT és az újonnan létrejött szövetkezetek most várják a kormány programját, hogy annak alapján láthassanak majd a munkához. Î ÎI A dicsekvésből is megárt a sok, elfogták a fegvmrejtegető gépkocsivezetőt . Január 3-án Érd’igét községből Terkovics János 30 éves gépkocsivezető két társával Gyöngyöstarjánba ment, hogy a földművesszövetkezet részére bort vásároljanak. Közben betértek Balogh Andrásné gyöngyöstarjáni lakoshoz is, ahol disznótoros vacsora volt és a szomszédok közül többen jelen voltak. Terkovics kissé ittas állapotban hozzákezdett dicsekedni, kijelentette hogy ő Budapesten három napig forradalmár volt s ölte a kommunistákat és még most is megvan a pisztolya. Hozzáfűzte azt , hogy arra még szüksége lesz, ezért tartogatja. Nyomaték kedvért a nála lévő pisztolyt megmutatta, az ott lévők azonban, hogy az esetleges verekedést és lövöldözést elkerüljék , nem szóltak senkinek. Másnap Balogh Andrásné értesítette a községben lévő rémtőrt, s nemsokára előállították Terkovics Jánost. Annyi ideje azonban még volt a letartóztatása előtt, hogy pisztolyát, eldobja de a kihallgatás során azt mondta, meg tudja mutatni a helyet, ahol a pisztoly megtalálható. Terkovics János ellen fegyverrejtegetés bűntette miatt a gyöngyösi kapitányság eljárást indított, s a fegyverrejtegető gépkocsivezetőt átadják az ügyészségnek. — „Kedves egészségére...” — Köszönjük, bájos, fiatal lány, örömmel koccintanánk, akár gyakrabban is. A borral is, magával is. Az előbb még közelebb táncoltak egymáshoz, de hiába, az árulkodó lencse előtt, jó lesz kicsit „illedelmesebbnek” lenni. De lehet ezen csodálkozni? Hisz fiatalok, s oly vérpezsdítő a zene. CSAK EGY CSALÁDRÓL VAN SZÓ ? Sokat beszélünk mostanában arról, milyen nagy árat fizetett az ország azért, mert esztendőkön keresztül, egy klikk kezében volt minden hatalom. Sok bűn terheli a régi rendszert, családokat szakítottak el egymástól, néhány rosszindulatú besúgás alapján üldöztek embereket. Sok ember tragédiája sokasodott, s végül kikerülhetelenül a nemzet tragédiájává fejlődött. Súlyos, nehéörökséget hagyott ránk a Rákosi-önkény, nem lesz kis feladat rendbehozni mindent. Nehéz még elkezdeni is, de itt az ideje, hogsorra vegyük minden ember panaszát. Az egyének életének rendbehozása jelenti az országos ügyek rendezését is. Az embertelen bánásmód, intézkedés egyik szenvedő szereplője Szitovszki Elemér, Gyöngyös, Gorkij u. 36. szám alatti lakos is. Szitovszki hét esztendeje dolgozik távol Ecséden lakó családjától. Két éve Gyöngyösre került, valamivel közelebb a családhoz, de ez még nem volt megoldás. Kérte hát, hogy feleségét, aki icsédi pedagógus, helyezzék át Gyöngyösre, lakásért is folyamodott, hiszen három gyerek van otthon. A gyöngyösi tanácselnök segített neki. Áthelyezték a feleségét, lakás is került rövidesen, s Úgy látszott, rendbe jön a család élete, és itt következett aztán a rövidlátó, embertelen intézkedés. A volt gyöngyösi pártvezetők vsszavonatták a lakáskiutalást, azzal az indokkal, hogy Szitovszki reakciós elemekkel feketézget a cukrászdában és különben sem fontos, hogy összeköltözzön a családjával, úgy sem élnek jól. (De lehet-e egyáltalán jó családi élet, ott, ahol a férjet csak hetenként egyszer látják?!) Végül az asszonyt, aki fzikailag is, idegileg is tönkre ment a naponkénti Ecséd — Gyöngyösi utazástól, a ráháruló kettős tehertől, nemzetgazdasági érdekből ?) visszahelyezték Ecsédre. Ugyan miféle érdeke lehet az a nemzetgazdaságnak, hogy családokat szakítson el egymástól? — kérdezheti bárki jogosan. Esztendők teltek el és nem találtak orvoslást egy család komoly problémájára. Nem, mert csak szólamokban létezett az, hogy nálunk legfőbb érték az ember. Sokat tanultunk, remélhető hát, hogy amikor lassan rendbehozzák az ország dolgát, abban benne lesz a Szitovszki család életének rendezése is.