Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-21 / 44. szám
6 NEP OJS ÄG Barátságos labdarúgó-mérkőzések Rózsaszentmártoni Bányász— Salgótarj, Tűzhelygyár 3:1 (2:0) Rózsaszentmárton, 500 néző. Vez.: Pogonyi. Rózsaszentmárton: Mátra — Borbély, Laczik, Patai — Kazi, Gubis — Imre mn., Boronkai, Gömöri, Dömér, Báti. Azonnal a fiatal erőket felvonultató hazai csapat vette át a játék irányítását, sok jó támadást vezetett a vendégek kapuja ellen, s a 10. percben egy ilyen támadás végén a gólt is megszerezte Boronkai révén. 1:0. Továbbra is a nagy kedvvel mozgó rózsás együttes kezdeményezett többet és néhány perc elteltével Gömöri újabb góllal örvendeztette meg a szurkolókat. 2:0. Ebben a játékrészben a tarjániak csak szórványos előrelendülésekkel kísérleteztek, a védelem azonban jól állt a lábán, Mátra sok nehéz lövést tett ártalmatlanná. A n. félidőben csökkent a játék irama, feljött a vendégegyüttes és 10 percen át tartó jelentős*.fölényét Nyerges révén gólra váltotta. 2:1. Ezután egy darabig még a vendégek maradtak támadásban, s ekkor Mátrának néhány esetben ismét be kellett bizonyítania, hogy jó formában van, majd változatos küzdelem alakult ki, s az újítani tudó hazaiak Boronkai góljával 3:1-re alakították a végeredményt. A mély talaj sokat kivett a rózsás együttesből, így is megérdemelten győzött azonban, s a győzelmi arány nagyobb is lehetett volna. Örvendetes volt a két fiatal, Gubis és Gömöri jó teljesítménye. A közvetlen védelem ez alkalommal kitűnően zárt, a fedezetek sok jó támadást indítottak el, s a támadósor is kitett magáért, különösen Báti robbanékonysága volt feltűnő. JUHÁSZ MIKLÓS ózdi Kohász SE— Egercsehi Bányász 9:0 (5:0) Ózd, 1000 néző. Vez.: Árvai: Egercsehi, Tarczali — Balogh, Szűcs, Nyerges — Molnár, Török (Nagy I.) - Nagy IL, Tengely, Dudás, S. Kovács, HidasL Már az első percekben kitűnt az ózdi együttes technikai fölénye, az ezen a mérkőzésen rendkívül paszszívan játszó vendégekkel szemben. A hazaiak a 3. percben érték el első góljukat, s utána gyors egymásutánban potyogtak a gólok, az egercsehi védők egyszerűen nem tudták feltartóztatni a nagy becsvággyal, s most a talajhoz is jól alkalmazkodó ózdi csatárokat. A II. félidőben sem változott a játék képe, az egercsehiek teljesen védekezésre szorultak, ellentámadásokra már nem futotta erejükből. A kitűnő formában levő ózdi NB II-es csapatot nem állította nehéz feladat elé az Egercsehi Bányász, amelynek néhány játékosa rossz felfogásban, s főleg könnyelműen, küzdeniakarás nélkül játszotta végig a 90 percet. Egercsehiben remélik, hogy ez a mérkőzés — egy héttel a bajnoki rajt előtt — hasznos tanulságokkal szolgált az NB III-as csapat számára. Az együttes szerdán délután Egercsehiben a Recski Bányász együttesét látja vendégül. egyedi József Balassagyarmati Dózsa— Gyöngyösi Spartacus 2:1 (2:1) Gyöngyös, 1500 néző.V.: Terebesi, Gyöngyös: Lóczi - Pászti, Farkas, Somodi — Trencsényi, Treiber - Túri, Bene (Boross), Bánhidi, Szerdahelyi, Keszthelyi. Vendégrohamokkal kezdődött a mérkőzés, az első jó támadást a 9. percben vezették a gyöngyösiek, amikor Bene—Keszthelyi adogatás után az utóbbi alig lőtt mellé. Ezután mezőnyjáték következett, enyhe hazai fölénnyel, egyik kapu előtt sem tudtak a csatárok gólhelyzetet teremteni. A 20. percben Kiss (a gyöngyösiek volt balszélsője) villámgyorrsan kiugrott a védők között, a 16-os vonal előtt azonban Farkas felvágta. A büntetőt hárították a hazaiak. A következő játékrészben nagy nyomás nehezedett a gyöngyösiek kapujára, s a 23. percben megszületett az első gól: Somodi elvétett egy előrevágott labdát, amit a jobbszélső szerzett meg és beadását a jobbösszekötő közelről a hálóba helyezte. 1:0. Három perc elteltével tovább növelték előnyüket a vendégek: Treiber szabálytalankodása miatt szabadrúgáshoz jutott a gyarmati csapat, Kiss erős, de nem eléggé helyezett 28 méteres lövését Lóczi kiejtette és a berohanó középcsatár a hálóba lőtt 2:0. A gól után alábbhagyott a vendégek támadókedve, feljött Gyöngyös és a 41. percben Szerdahelyi 11-esből lőtt góljával szépített. A n. félidőben nagy mezőnyfölényt harcolt ki a gyöngyösi csapat, a támadók lövései azonban rendkívül pontatlanok voltak. A félidő közepétől kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem, s újabb gól nélkül ért véget a mérkőzés. A helyzeteket tekintve, a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. Egyénileg Farkas, Trencsényi, Szerdahelyi és Keszthelyi nyújtott elfogadható teljesítményt.’ SZKOCSOVSZKY TIBOR Honvéd Zalka SE— Egri Vasas 3:1 (1:0) Gyöngyös, 1500 néző.V.: Paróczai. Honvéd: Primovszky — Kiss, Köves, Seier — Tóth I., László — Kardos, Csányi, Viszt, Kamondi, Antalovics. Eger: Szűcs — Szász, Boros, Révász — Váraljai, Miskolci — Nagy II., Kelemen, Nagy I., Hídvégi, Bocsi. Egri támadások vezették be a mérkőzést, a gyöngyösi védelem azonban könnyűszerrel hárította ezeket a támadásokat. Ellentámadás során Kardos lövését védte bravúrosan Szűcs. Ezután Primovszky két ízben is merész belevetődéssel mentett a rárohanó Hidvégi elől, majd fokozatosan a Honvéd vette át az irányítást és tartós mezőnyfölényt harcolt ki. A gyöngyösiek fölénye a 32. percben érett góllá, amikor kapu előtti kavarodás végén Viszt lövése jutott Szűcs hálójába. 1:0. A közönség lelkes biztatása közben, továbbra is a hazaiak uralták a mezőnyt, viszont az egriek szórványos előretörései minden esetben veszélyt jelentettek. A II. félidőt gyors hazai gól vezette be: Kamondi kiugratta Csányit, aki élesen a jobb felső sarokba lőtt. 2:0. Továbbra is a hazaiak kezdeményeztek többet, Kamondi elől Révász szögletre hárított, a szöglet után Viszt csúsztatott fejesét nehezen védte Szűcs. A másik oldalon Nagy I. lövését Primoszky szép vetődéssel mentette. A 74. percben tovább nőtt a hazaiak előnye: Csányi visszagurította a labdát Tóth I-nek, aki mintegy 18 méterről ívelt lövést küldött kapura és a labda az elalvó Szűcs mellett a jobb felső sarokban kötött ki. 3:0. Ezután a Honvéd engedett az iramból és a vendégek az időközben beállt Lisztóczky révén szépítettek. 3:1. Aránylag jótalajú pályán került sor a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésre, amely végig nagyiramú, helyenként magas színvonalú játékot hozott. A jobb csapatmunkát felvonultató Honvéd Zalka SE megérdemelten győzte le NB I-as ellenfelét. Jók: Primovszky, Meier, Köves, László, Kardos, Viszt, illetve Boros, Váraljai, Hidevégi. Paróczai kielégítő módon vezette a mérkőzést. HAJSZ LAJOS Birkózás Vasárnap Gyöngyösön került megrendezésre az Északi terület felnőtt szabadfogású birkózó-bajnokságára. Az érdeklődők szép küzdelmeket láthattak, s főleg gyöngyösi sikereket. A viadalon ugyanis a Gyöngyösi Spartacus birkózói szerepeltek legjobban, közülük is kiemelkedő teljesítményt nyújtott Híres János és Zilahi Zoltán. A pontversenyt is a Gyöngyösi Spartacus birkózói nyerték. EREDMÉNYEK. Lepkesúly: 1. Ada mesék János (Egri Vasas), 2. Szabó (Ózd), 3. Oláh (Gy. Spartacus). Légsúly: 1. Soós (Ózd), 2. Merczel (Egri Vasas). “Pehelysúly: 1. Terenyel (Egri Vasas), 2. Balázs (Kazincbarcika), 3. Bagi (Gy. Spartacus). Könnyűsúly: 1. Ludnai (E. Vasas), S. Híves (Gy. Spartacus), 3. Halász (Gy. Spartacus). Váltósúly: 1. Zilahi (Gy. Spartacus), 2. Mák (Ózd), 3. Munkácsi (Kazincbarcika). Középsúly: 1. Farkas (Gy. Spartacus), 2. Szarvas (E. Vasas). Félnehézsúly: 1. Hering (Gy. Spartacus), 2. Bendicskó (Kazincbarcika). Nehézsúly: 1. Potáczky J. (Gyöngyösi Spartacus). Pontversenyben: 1. Gyöngyösi Spartacus 26 pont, 2. Egri Vasas 21 pont, 3. Ózdi Kohász SE 11 pont, 4. Kazincbarcika 7 pont. Szőke Miklós A Kilián testnevelési mozgalomért Új sportmozgalmunk, a Kilián testnevelési mozgalom május elsején indul. Talán mondanunk sem kell, hogy a mozgalom szervezésében, lebonyolításában milyen nagy feladat jut a sportköröknek, a KISZ-szervezeteknek és az MHS alapszervezeteknek. E nagy feladatok megoldására Hatvanban összefogott a KISZ járási és városi bizottsága, az MHS járási és városi elnöksége, valamint a hatvani JTST. Február 20-án, hétfőn reggel 9 órától a hatvani cukorgyári kultúrotthonban már közös értekezletet tart, amelyen a Kilián testnevelési mozgalom szabályzatát tárgyalják meg. Remélhetőleg, ezen a fontos értekezleten sokan jelennek majd meg, akik a hallottakat tovább adják majd a KISZ és az MHS alapszervezetekben, valamint - természetesen - a sportkörökben is. tsakt&fxdm... — Budapest labdarúgó-válogatottja Kairóban, 40 ezer néző előtt, Tichy 3, Sándor és Albert góljaival 5:2 (3:0) arányú győzelmet aratott Kairó válogatottja ellen. A magyar válogatott mintegy 35 percen keresztül remekül játszott. — Befejeződtek az országos asztalitenisz-bajnokság küzdelmei. A női egyesben Földiné Kóczián Éva győzött, a férfi egyest Bérezik nyerte. További bajnokok. Női páros: Földiné—Bukácsné. Férfi páros: sidó—Bérezik. Vegyespáros: Sidó—Földiné. — Barátságos labdarúgó-mérkőzések: MTK—Slovan Bratislava 3:1. Pécsi Dózsa—Dinamo Berlin 5:3, Spartak Sokolovo Prága—Ferencváros 1:0, Győr—Vasas 4:3, V. Dózsa— Szállítók 7:0, BVSC—DVSC 2:0, Dorog—Szombathely 2:2, SBTC— Ganz-MÁVAG 3:2, SZEAC—Szegedi VSE 4:1, Borsodi Bányász—DVTK 2:1. — Prágában Madarász Csilla szombati győzelme után nagy érdeklődéssel várták Dobay Gyula rajtját a 100 méteres gyorsúszásban. A magyar bajnok 56,7-es, kitűnő idővel győzött a szovjet Scserbovszkij előtt, s Götteborgban nagy meglepetésekkel végződött a férfi gyorskorcsolyázó világbajnokság. A világbajnoki címet váratlanul a holland van der Grift hódította el az esélyes szovjet Koszicskin előtt. — Prágában Kanada jégkorongválogatottja 7:6 (12: 4:3, 2:1) arányban legyőzte a csehszlovák válogatottat. A csehszlovák válogatott már 5a arányban vezetett. Ugyanakkor Csehszlovákia utánpótláscsapata 6:4 arányban diadalmaskodott az USA válogatottja ellen. — Az Eötvös Zoltán gyorskorcsolyázó emlékversenyen a bajnok Ivánkai távollétében Sárosi nyerte a férfiak versenyét, a nőknél Magyar Kornélia bizonyult a legjobbnak. — Bukarestben nemzetközi jégkorong-tornát bonyolítottak le, amelyen Budapest válogatottja igen gyengén szerepelt, s a 4. helyen végzett. A budapesti csapat utolsó két mérkőzésén Leningrádtól 17:2, Berlintől pedig 8:2 arányú vereséget szenvedett; Heves megyeiek nélkül... A tavaszi idényre való NB III-as játékvezető küldés megszervezésére Debrecenben ülést tartott a Borsod, a Hajdú- Bihar és a Szabolcs-Szatmár megyei játékvezetők tanácsa. Az ülésre meghívták a Heves megyei JT-t is, amely azonban nem képviseltette magát az összejövetelen. Az értekezleten megtörtént a tavaszi mérkőzésekre való játékvezető-küldés, egyelőre nem név szerint, hanem olyan formában, hogy melyik mérkőzésre, melyik megyéből küldenek játékvezetőt. A tavaszi idény 120 mérkőzéséből a Hajdú-Bihar megyei játékvezetők 42, a Heves és a Borsod megyeiek 28— 28, a Szabolcs-Szatmár megyeiek pedig 22 mérkőzésen működnek majd. Az első két fordulóban a Gyöngyösi Spartacus—Miskolci MTE, a Rózsaszentmárton—DEAC és az Egercsehi Bányász—D. Építők mérkőzésen borsodi, a Rudabányai Bányász-Egri Vasas mérkőzésen Hajdú megyei játékvezető szerepel. Március 5-én a DEAC—Egercsehi mérkőzést szabolcsi, a Somsály— Rózsaszentmárton mérkőzést borsodi, a Kisvárda—Gyöngyös mérkőzést Hajdú-Bihar megyei és az Egri Vasas—D. Honvéd mérkőzést borsodi játékvezető vezeti. t a TOTO eredménye Kitüntetés Vasárnap délelőtt az országos ökölvívó értekezlet keretében több kitüntetést osztottak ki az ökölvívósport fejlesztésében kimagasló munkát végző edzőknek, sportvezetőknek. Puchler Lajos, a Honvéd Zalka SE kitűnő edzője, sok éves munkájáért az MTST díszoklevelét kapta. EDZŐ KERESTETIK A Közel-Kelet egyik mesés gazdagságú — és immár matuzsálemi korú — olajsejkje Amerikába küldötte megbízottait, hogy szerződtessenek egy jó képességű női kosárlabda-edzőt. — A háremem számára — mondotta. — Annyit unatkoznak szegénykék. 1. Atalanta—Catania1 1:0 2. Bari—FiorentinaX 0:0 3. Bologna—Milan2 0:2 4. Juventus—Spal1 1:0 5. Napoli—Lazio2 2:56. Sampdoria—Lanerossi 1 3:1 7. Lens—RC Paris2 1:3 8. St. Franciás—MonacoX 1:1 9. Le Havre—AngersX 0:0 10. Lyon—NimesX 2:2 11. Grenoble—RouenX 0:0 12. Troyes—Toulouse2 0:3 Kiírták Eger város vízilabda-bajnokságát A Heves megyei úszószövetség ismét kiírta Eger város vízitalógiabajnokságát, amelynek célja a víziliabda-sport népszerűsítése mellett lehetőséget adni az üzemi és iskolai — szervezett bajnokságban részt nem vevő — játékosok részére a sportág gyakorlására. A bajnokságot Egerben a versenyuszodában bonyolítják le június 1-től. A bajnokság egyfordulós, a csapatokat két csoportra osztják, a mérkőzések hétköznap és vasárnap délelőtti időpontokban kerülnek lejátszásra. Eltérően az elmúlt évben megrendezett bajnokságtól, ezúttal csak olyan játékosok vehetnek részt a küzdelmekben, akik személyi igazolványokkal tudják igazolni vállalati alkalmaztatásukat. Az első helyezett csapat a Taródy—Szigricz Géza emlékkupát kapja, amely négy éven át mint vándorserleg kerül a győztes együttesekhez, s amely csapat négy éven keresztül megőrzi elsőségét, s végleg megkapja a kupát. Ezenkívül az első három helyezett éremdíjazásban részesül. Nevezési határidőt április 1. A nevezéseket a Heves megyei úszószövetséghez (megyei tanács) kell beküldeni. A sorsolást április 15-én ejtik meg. A bajnokság a MUSZ versenyszabályai alapján kerül lebonyolításra és a Kilián testnevelési mozgalom pontszerző versenyébe is beszámít. Megbecsülés Vége felé közeledett a meglehetősen hosszúra elhúzódott zárszámadási közgyűlés a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezetben. Kicsit türelmetlenkedett már a 350 főnyi tagság, de még mindig hátra volt egy „napirendi pont”. Tizennégy darab sárga színű borítékot tartott kezében Barta András tsz-elnök és egymás után olvasta a rajta levő neveket: Sári János, Hidvégi Péter, Kakuk András, Csanálosi Istvánná, Molnár Istvánná. Nevük elhangzása után az elnöki emelvény előtt 350 ember tapsa mellett átvették az 500, illetve 300 forintot tartalmazó borítékot. Mind a tizennégyen nyugdíjas tsz-tagok, egy páran közülük a 80 évet is meghaladták. Hogy miért kapták ezt a tartalmat? Azért, mert az elmúlt évben tehetségükhöz és erejükhöz mérten segítették a termelőszövetkezetet a közös munkák végzésében. Sári Jani bácsi például 82 éves, és idős feleségével 1400 négyszögöl cukorrépa megművelését vállalta és annak kapálását és betakarítását az elsők között végezte el. A nyugdíj mellé még 120 % munkaegységet is teljesített, ami 47,44 forinttal számolva elég tekintélyes összeg. Ezért és hasonlókért kapták tizennégyen az említett borítékokat. Nem sok volt az a 300—500 forint, de az átvételkor egy-két könnycsepp kihullott a sokat látott és sokat megélt öreg szemekből. F. B. Neonfények a Budapesti Hajtóműgyár egri telepén Fénycsövek szerelését kezdték meg a Budapesti Hajtóműgyár egri telepének üzemrészeiben, s a fénycsöves armatúrák szerelési munkáinak zömét már elvégezték. Az új szerszámműhelyben és a forgácsolóműhely nagycsarnokában az újfajta világítóberendezések árasztják a fényt. A fénycsöves világítás bevezetése két dolog miatt is jelentős: az armatúrák kevesebb áramot fogyasztanak, s a munkahelyet is esztétikusabbá teremtik. A fénycsövek szerelési munkáival egy időben nagy ütemben halad a géppark átrendezése is, a gazdaságosabb kihasználás érdekében. A szerszámműhely már teljes egészében átköltözött új helyére. A fogazóműhely átrendezésének határideje március első hete. Ezt a határidőt a gyári kiszisták társadalmi munkával néhány nappal megrövidítik; a munkásfiatalok a bontási munkálatokból és egyéb szerelési akciókból már eddig is tevékenyen kivették részüket. A mérlegen: Heves megye atlétikája n. Legutóbbi számunkban a női futóeredményekkel foglalkoztunk, most beszámolunk a női távol- és magasugrásról. Táolugrás: 508 cm Domonkos Erika (Egri Sportiskola) 502 Dienes Katalin (GYVSC) 472 Nagy Katalin (HVSE) 468 Lelik Mária (E. Sportiskola) 451 Rohály Éva (Gyöngyöshal.) 442 Sőregi Irén (Gy. Gimn.) 441 Csiba Julianna (Gy. I. sz. iskola) 440 Huszár Katalin (Gy. Gimn.) 434 Szécsi Gizella (HVSE) Átlagok: 1956: 448, 1957: 467, 1958: 465, 1959 : 474, 1960 : 459. Távolugrást 140 cm Szécsi Gizella (HVSE) 135 Balogh Ildikó (Gy. Gimn.), Gyenes Katalin (FVSC), Fabriczi Irén (H. Gimn.), Nagy Ágnes (Gy. Gimn.), Kiss Mária (Kömlő) 133 Tolvaly Erzsébet (Gy. I. sz. iskola) 130 Csiba Julianna (Gy. I. sz. iskola), Kovács Katalin (Gy. ITSK), Laczik Katalin (H. Gimn.), Kovács Mária (E. Közg. Techn.), Nagy Katalin (HVSE), Veréb Ilona (Egri Sportisk.), Tóth Judit (Hatvan), Baktasz Katalin (Gy. Gimn.), Antal Mária (Káli Gimn.), Temessy Tünde (E. Szilágyi Gimn.). Átlagok: 1956: 128, 1957: 128, 1958: 133,7, 1959: 134,5, 1960: 134,3. Domonkos a távolugrásban is bebizonyította kivételes tehetségét. Erőlködésmentes, laza rohammal 550 centiméter fölé kerülhet! Dienesnek nem volt jó távolugró éve és Nagy Katalin is , mellékesnek tekintette ezt a számot, amelyben már egyszer országos ifjúsági bajnokságot is nyert. Az első 10 között — de hátrább is — sok tehetséges atléta van. Magasugróink közül Szécsi 140 centiméteres eredménye meglepetést keltett az ózdi versenyen, a hatvani kislány korszerű technikával ugrik, ami biztosítja további fejlődését. Magasugrásban is sok tehetséges leány van. Valószínű, hogy ebben az évben a 130 centiméteres eredmény nem lesz elegendő a legjobb 10 közé jutáshoz. Az eltávozott Mihályfi Éva pótlása nem könnyű feladat, talán Kovács Katalinban van meg az a képesség, amellyel hamarosan 140 centiméter fölött is átjuthat. KÖMLEY KÁROLY (Folytattuk) 961. február 21., kedd Egy órán belül... A világon egyetlen órán belül 5500-an születnek, de ugyanezen idő alatt 4700 férfi és nő mond örök búcsút az életnek. Hatvan percen belül ezer fiatal pár köt házasságot és másik száz pár bontja fel a házassági köteléket. S mennyi élelmiszert fogyaszt az emberiség ugyanezen időszak alatt? ötmillió csésze kávét, 25 millió kilogramm burgony és 35 millió kilogramm veret. A statisztikusok azt is kiszámtották, hogy egy órán belül a világ lakossága 60 millió újságot olvas el. Az Eger és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet helyi intéző bizottsága 1961. február 23-án, csütörtökön, este 6 órai kezdettel kiadott választó tagértekezletet tart az alábbi helyeken: 3-as számú iskola (Ráckapu tér), Kertész utcai általános iskola, Szovjethadsereg utcai (Szvorényi utcai) iskola, Baktai úti iskola. Kérjük az fmsz. tagtársak szíves megjelenését. ÜDÜLÉSHEZ szétszedhető vikendházak, bútorzattal együtt megrendelhetők a TÜZÉP-telepeken. Fogyasztói ára: 14 100 forinttól 16 500 forintig. Érdeklődni a TÜZÉP-telepeknél. KITŰNŐ állapotban levő fenyődeszka, fűszerüzlet-berendezés sürgősen eladó. Érdeklődni: Halmajugra, Kossuth u. 90. szám; EGERBEN, Árok-köz 6. (Cifrakapu felé) családi ház eladó, beköltözhető, Jó Állapotban levő motorkerékpár, 125-ös Csepeli eladó. Eger, Versenyuszoda; ÉPÍTKEZŐK figyelem! Nem lesz gond az építőanyag-beszerzés, ha idejében anyagbiztosítási megállapodást kötnek a TÜZÉP-teleppek 350 KÖBCENTIS, zöld, kis motorkerékpár eladó, Eger, Bástya u. 12. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor« Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat; Felelős kiadó: Tóth József* Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz U. 3. Telefon: 12-57, 12-73. Postafiók: 33. Gyöngyös, Köztársaság tér 15. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca Is Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor utca 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 11 Ft. 204 NÉGYSZÖGÖL házhely, Eger, Kisfaludy utcában eladó. Érdeklődni: délutáni órákban, Csokonai u. 29. PATTANÁSOS, mitesszeres arcok kikezelése, korszerű szépségápolás szövetkezetünk kozmetikájában, Eger, Dobó tér 1. Telefon: 58-82. HÁZ eladó, szoba, konyha, kamra, azonnal beköltözhető. Cím: Gyöngyös, Mikes u. 45. KÉPKERETEZÉST ízléses kivitelben vállal a Füzesabonyi Vegyes Ktsz. Telefon: 43. PATTANÁSOS ARCBŐR és egészségügyi gyógykezelés szövetkezeti kozmetikánkban, Füzesabony. Telefon: 78. Az ÉM Heves megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz egri munkahelyére KARBANTARTÓ VILLANYSZERELŐT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni: Eger, Dobó tér 4., III. emelet. Főépítésvezetőség.