Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-19 / 67. szám

f 4 Több egy x zsák melegnél Azt tartja a mondás, hogy: Sándor, József, Benedek — zsákban hozzák a meleget. A hosszú tél után természetes tehát, hogy ezek a márciusi névnapok a legkedvesebbek az emberek számára. A névnapokkal együtt mindenki várja az „egy zsák meleget”, a tavasz beköszöntését. Ez ebben az évben nem is maradt el. Sőt, a „sok évi átlaghoz viszonyítva”, úgy éreztük, többet is kaptunk egy zsák melegnél. Sándor és József már útközben is kinyitogatták egy kicsit a zsák száját, kellemes időt árasztva névnapjuk előtt jónéhány nappal, most meg mire elérkezett ünnepük, valóságos langyos tavaszt varázsoltak mindenüvé. Ha tehát ezekben a napokban a Sándorok, Józsefek köszöntésénél sűrűbben koccannak össze a borral teli üdvözlő poharak, mint máskor, könnyen meg lehet találni az okát: a szép tavaszra is kell üríteni egy-két pohárkával a hegy tüzes levéből. (w) — AZ EGPI járás területén levő ipari vállalatok főmérnökei, szakszervezeti titkárai és munkavédelmi felelősei tegnap értekezletet tartottak az SZMT székházában és megvitatták az időszerű balesetvédelmi feladatokat, valamint a baleset- és munkavédelem múlt évi tapasztalatait. — MA DÉLELŐTT 9 órakor az egri városi Művelődési Házban a megyében dolgozó népi tánccsoport vezetők részére a Népművelési Tanácsadó szakelőadói továbbképzést tartanak. — ÉVENTE több mint 33 ezer forintot takarít meg a Hatvani Konzervgyár egy nemrég bevezetett újítással, a forgódobos automata dobozsterilizáló és visszahűtő készülékkel. A Jenk községben március 20-án elnökségi ülést tart a Hazafias Népfront helyi bizottsága, ahol Fetz Sándor előterjesztésében az idei községfejlesztési tervet vitatják meg. — A TANÁCSHOZ TÁRSASÁG kikiáltásának évfordulóján a Szakszervezetek Megyei Tanácsa kultúrtermében március 20-án este 7 órakor ünnepséget rendez az egri városi pártbizottság, a tanács és a Hazafias Népfront. Ünnepi beszédet mond Takács Imre városi népfront-titkár. — A HATVANI városi TIT főleg a materialista világnézet kialakítása érdekében külön előadássorozatot indít a városban működő kollégiumok fiataíjai részére. irst musora Egerben délután 3 és este 7 órakor: FÜREDI KOMÉDIÁSOK Erdőtelken este 7 órakor: KÜLÖNLEGES VILÁGNAP Bzaján este 7 órakor: KILÚG A LÓLAB EGRI VÖRÖS CSILLAG 18- én: Lányok tavasza 30-án: Tűz a Dunán EGRI BRODY 19— 20-án: Nincs előadás GYÖNGYÖSI PUSKIN 19—20-án: Szép Lurette GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 19- én: A kalandor 20- án: Szent Péter esernyője HATVANI VÖRÖS CSILLAG 19-én: Ármány és szerelem 20-án: Számíthatsz rám HATVANI KOSSUTH 19- én: A balti égbolt (I.) 20- án: Nincs előadás Heves 19- én: A szevillai borbély 20- án: A 13. sz. kedvenc HETervasara 19- én: A bíró 20- án: Nincs előadás FÜZESABONY 19—20-án: A Noszty fiú esete Tóth Marival NBPÜ JS AG „Kőszínházban“ a Füredi komédiások Operett-bemutató Egerben Erre is csak az operett képes! Csak az operett, amely minden nehézség nélkül oldja meg a kényes és nehéz kérdéseket, amely összeboronálja a szerelmeseket, és amely ki tudja kacagni a nyomorúságot. Csak az operett képes így bemutatni a színjátszás hőskorát, s azokat, akik mindent feláldoztak a magyar színjátszásért. Amikor jól kikacagtuk magunkat és hazafelé tartottunk a neonfényes egri utcán, azt hiszem, nagyon sokunknak eszébe jutott az, hogy ez a hőskor, ha mondanivalóját nézzük, talán komolyabb műfajt igényelt volna. No, de a szerzők, Kaszó Elek és Tóth Miklós ezt a műfajt választották. Ezt írták az írók, péntek este ezt játszották a színészek, tehát ezt néztük meg és a színészek játékáról ennek alapján mondhatunk bírálatot. És ezt a bírálatot nagyjából ki is mondta a premier közönsége. A hol gyenge, hol nagyon is erős tapsvihar lemérte azt, ami tetszett és ami nem tetszett, vagy kevésbé volt sikeres. Egy biztos: az emberek szeretnek nevetni, és hálásak azért, ha valaki megnevetteti őket. Ebben a darabban pedig bőven volt min nevetni, mert a hőskor tragikomikus korszakából előtérbe helyezték a szerzők a komikumot. A tartalomból ennyit: Az 1800-as évek elején játszódik Balatonfüreden, ahol — a már akkor is híres fürdőhelyen közönséget remélve — megjelenik Komlóssy színigazgató és színtársulata. A rozoga színházban nem engedélyez előadást a császári biztos, de Pataky Vilma, a társulat primadonnája megpróbálja a lehetetlent: rávenni a császári biztos helyettesét , Sümeghy kapitányt arra, hogy engedélyezze az előadást. Terve sikerül, de ez korántsem ilyen egyszerű. Sok kedves bonyodalom, botrány, szerelem alakul ki a történetet felölelő két nap alatt. A színház művészgárdája úgy oldotta meg feladatát, ahogyan a könnyed szövegkönyv és Hajdú Júlia ugyancsak könnyű zenéje ezt indokolttá tette. Kiemelkedett a humor, főszerepet kaptak a komikusok, a helyzetkomikumot használta ki a rendező — Sprok György — is. Ez a rendezői felfogás helyesnek bizonyult, mert így bemutathatta azt, hogy — ha már operettben dolgozták fel a témát — a magyar színjátszás megteremtői milyen sok esetben kényszerültek méltatlan megoldáshoz folyamodni, ha valamit el akartak érni. A legkiemelkedőbb alakítást föltétlenül Pusztai Péter adta, aki a Füredi Társulat komikusát — Bogdánt — játszotta. Természetéből fakad a megformálás, könnyedén, gátlásmentesen és természetesen alkalmazta a szerepéből adódó humoros poéneket. Ami kiemelte őt az egyszerűen nevettető komikusból, az az, hogy játékával érzékeltetni tudta — szüksége van ennek a sokat éhező, szekéren járó társulatnak valakire, aki mindig kész a nevetésre, de arra is, hogy felvidítsa a sok nehézséggel küzdő színésztársaságot. A másik jó alakítás Füzessy Ottóé — Sümeghy Károly — aki ezen az estén valóban kitűnő színésznek és szép, meleghangú énekesnek mutatkozott be. A szövegkönyv hiányos lélektani indokolásait pótolta az arcán tükröződő belső vívódás kifejezésével, de játékán túl, megérdemelten kapott nagy tapsot kifejező, érces, mégis hajlékony hangja. Olgyai Magda Pataky Vilma szerepében, mint színésznő, természetes kedvességével, jó kifejezőkészségével nyerte meg a közönséget. És amivel közelhozta hozzánk a múlt század híres színésznőjét, az éppen a természetesség volt mozgásában, beszédében egyaránt. Úgy éreztük, mintha az énekes szerep nagy feladatot jelentett volna számára. (?) Mindenesetre az énekért magasan kárpótolt a remek színészi teljesítmény. Duducz Gerőt, a gazdag mény marhakereskedőt, Rassy Tibor úgy igyekezett megformálni, hogy annak minden tettét megindokoltnak és rokonszenvesnek találjuk. Kár, hogy a szövegből keveset értettünk, de a játék kifejező ereje mégis sok mindent megmagyarázott Csornai Irén — Duduczné — valóban válogatott hangsúlya hűen bemutatta a múlt század eleji újgazdagok rangkórságban szenvedő asszonyát . Különösen jó volt a harmadik felvonásban, mert elhittük neki, hogy a csillagkeresztről való lemondás legnagyobb családi fájdalma. Romvári Gizi Málika szerepében kedves és megnyerő volt. Jól megjátszotta a családi kényszer alól szerelméhez, és az élethez, a szabad élethez való menekülés folyamatát. Feltétlenül említést érdemel Gyuricza Ottó tábornoka. Ez a figura, ahogyan előttünk megjelent — engedtessék meg, hogy kijelentsem — papír- és operettfigura. Egyesítette magában a Monarchia minden idióta tábornokának ostobaságát. Gyuricza Ottónak mégis sikerült karikírozni a tulajdonképpeni lényeget — kihangsúlyozta, hogy nem sok ész kellett az előrehaladáshoz, mindent a pénz és a rokonság igazgatott. Fekete Alajos hűen ábrázolta az egyetlen reális alakot, Komlóssy színigazgató alakját. Túlzásmentesen, felelőssége teljes tudatában formálta a híres igazgatót, aki mindent feltett egy kockázat életét, hírnevét és becsületét, hogy megalapítsa a dunántúli színtársulat végleges formáját. Sikeres alakítás volt. A Szépvölgyit alakító Antal László ügyes, egyéni felfogásban hozta színre a múlt század eleji hősszerelmes figuráját. Állandó felfokozottsága, szerepeket idéző beszédmodora, s a pátosz, amivel beszélt , valóban az első hősszerelmeseket idézte. Epizódszerepében kitűnően alakított Kanalas László, Szabadi József, Horváth Ottó Czeglédi Sándor, Horváth Géza és Kelemen Márta. Meg kell emlékezni a jól sikerült díszletekről, mert dacára a modern, — itt-ott jelzéses — felfogásnak, azt a miliőt teremtette meg, amelyet a kor és a cselekmény megkívánt. Különösen jó az első felvonás második képének díszlete, ahol éppen a nemes egyszerűség adta meg a leghűbb hátteret az eseményhez. Pásztor Péter nagyon ismeri a színházat, s jó érzékkel választja ki a megoldandó feladat hogyanját, amelyik előbbre viszi a darabot a siker felé. Rácz Ilona és Nádassy Géza jelmezei korhűségre törekedtek. Ügyesen választották meg a karakterekhez illő viseleteket, különösen jó volt Pataky Vilma és Duduczné jelmeze, de korhű és mindent eláruló Duducz Gerő és Jóska ruházata is. Nagy Endre maszkmester a tábornok maszkjával felejthetetlenné tette az alakot. Mindezek után nézzük a zezenét, amely nem utolsósorban, de mindig keretbe foglalóként jelentkezik az operettnél. Hajdú Júlia megtette amit megtehetett — könnyed zenét komponált a könnyed darabhoz Itt-ott felcsendülnek ismerős dallam-motívumok, de megbocsátható, mert azok is — Hajdú-számok. Ebben az operettben a régi utat követi a zeneszerző — a zene nem önállósul hanem kísérője a felhangzó kettősöknek, duetteknek és szólóknak. Ezt az íratlan utasítást azután követte a karmester, Valentin Kálmán is. A zenei megoldás a vezénylő karmester munkája nyomán annyit elért, hogy a jól kidolgozott számokkal, betétekkel és közzenékkel hangulatossá tette a cselekményt. A követelménynek eleget tett — énekes és zenekar együtt dolgozott. Ennyi mondanivaló után illik egy kis összefoglalást tartani. Milyen is a darab? Mulatságos. Mit várhatunk tőle? Sok-sok kacagást, vidám három és fél órát. Hogyan játszanak a színészek? Szeretettel elevenítik fel régi-régi elődeiket a ma már megbecsült „kőszínházban”. Cs. Ádám Éva 1961. március 19., vasárnap 1961. MÁRCIUS 19., VASÁRNAP: JÓZSEF 45 évvel ezelőtt, 1916. március 19- én halt meg VASZILIJ SZURIKOV, haladó szellemű orosz történeti festő. Néhány, művészi felfogására jellemző műve: A sztrelicek kivégzése (1881), Morozova bojárnő (1887), legmonumentálisabb alkotása: Szuvorov átkel az Alpokon című. Szurikov 1848-ban született. 65 évvel ezelőtt, 1896-ban e napon halt meg PJOTR ZAJCSNYEVSZKIJ, a zaklatott életű orosz forradalmár. A parasztok között végzett propagandatevékenysége miatt 1861-ben bebörtönözték, két alkalommal is száműzték Szibériába. A cári önkényuralom ellen írta: A Fiatal Oroszország című művét. 140 évvel ezelőtt, 1721-ben e napon született TOBIAS SMOLETT angol író. Mint hajóorvos, utazásain szerzett tapasztalatairól érdekes kalandregényekben számolt be (Roderick Random, Peregrin Pickle). Legérdekesebb története a levélalakban írt Humphry Clinker. 1944-ben ezen a napon szállták meg a fasiszta német csapatok Magyarországot. A Horthy-hadsereg semmiféle ellenállást nem fejtett ki. VASZILIJ SZURIKOV Csak egy percre állít meg néha, jártadban-keltedben, kedves olvasó, egy-egy hatalmas fa, amelyik feltűnő méreteinél fogva figyelmedet felkelti. Gondoltál-e ilyenkor arra, hogy egy-egy ilyen — csak több ember karjával átérhető törzsű, vagy szinte toronymagasságú — faóriás is egykor fiatal fácska, hajlékony suhány és magról kelt kicsi csemete volt? Ez az egykor 50 vagy 100, esetleg 200 évvel ezelőtt lehetett, hisz a fák nagy része lassan fejlődik és hosszú évtizedek telnek el, amíg naggyá nőnek, kiterebélyesednek, s lombsátorukkal árnyékot adnak, vagy menedéket nyújtanak az alájuk húzódóknak. De miért írjuk most mindezeket e hasábokon? Fásítási hónap van e tavaszkezdő időben. Országszerte láthatjuk a fiatalokat, az ifjúsági szervezetek tagjait, amint ásóval, kapával a kézben vonulnak a kijelölt helyekre és szakszerű irányítás és felügyelet mellett, a csemeték millióit ültetik el. Az ültetők aztán majd büszke örömmel nézhetik a szépülő, fásított falut és környékét, az egészséges levegőjű várost, amelynek megteremtéséhez két kezük munkájával ők is hozzájárultak. Nőjetek hát, kiültetett apró facsemeték, izmosodjatok szélfújta nyárfák, hasznos tölgyek, szálas bükkök, magasbatörő jegenyék, örökzöld fenyők és dicsérve hirdessétek a faültetők mindannyiunk hasznára és az ország javára végzett munkáját (Csg. L.) 3 >xx»ooooooooooooooooocKX)ooccooo<x)ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo(XX)ooooooí3oooooooooc)ooocxx)ooooooooooa (6) Karjuk egyre ritkábban lendült kézfogásra, s józan óráimban megvetést láttam szemükben. S akkor történt, hogy a főorvos — aki ma a feleségednek a főnöke — felhívatott magához. Hellyel kínált, s leült velem szemben. Beszélt, egyszer csak azt mondta: — Bányamester. Maga gyilkos! Sértődötten tiltakoztam: — De kérem, ez túlzás! Ehhez nincs joga! Rácsapott tenyerével az asztalra: — Ismétlem, maga gyilkos. Ha e pillanatban még nem is, de az lesz! A felesége gyilkosa, és önmagának gyilkosa. Sőt, lehet, hogy a gyermekéé is! Leforrázva és dühöngve távoztam. Két napig haza sem jöttem. Ittam... ittam... ittam ... A második nap estéjén a feleséged szaladt értem a kocsmába. Sírt és hívott, menjek, mert anyu meghal. Részeg voltam, tántorogva értem haza. A szobában, az ágyban feküdt az asszony, mellette állt a főorvos. Kezében injekciós tű. Rám nézett, olyan pillantással, hogy egyszerre tisztulni kezdett agyamról a kétnapos ivászat köde. Odalépett egészen közel hozzám, s azt mondta: — Becstelen ember maga, bányamester. Valóban gyilkos! Egy hétig feküdt az asszony. Szabadságot kértem, nem mozdultam mellőle. Néztem, azokba a megtört, fáradt szemekbe. Iszonyatos vágyam támadt az ital után, inni és nem törődni semmivel. Csak egy pohár bort, csak annyit ihassak, s már-már indultam volna, de elém állt gondolatban a főorvos, és ... gondolkozni kezdtem. És igen rútnak, visszataszítónak találtam magam. Nem részletezem a belső vívódásom, a valóságra eszmélés rettenetes óráit — napjait el sem tudnám mondani. Nem találok szavakat rá. Nehéz volt, a szervezetem, őrjöngött az italért, ideges és rosszkedvű voltam, de meg akartam gyógyulni. Érted, fiam? Akartam! Elhalmoztam magam munkával, helyettesítéseket vállaltam, napokig nem bújtam ki a föld alól, és... sikerült. Az első hónap volt a legnehezebb, hány álmatlan éjszakát forgolódtam át! Őrjöngött, tombolt bennem az ital ördöge, poharak csengését hallottam, a bor színe villant fel előttem, s ilyenkor az asszonyhoz siettem. Erőt kellett merítsek a betegségéből... Aztán egyre halkult a pohárcsengés, az ital színe nem kísértett, az asszony gyógyult és dicsekedett fűnek-fának, hogy nem iszom, megjavultam. Magam is kezdtem magasabbra emelni a fejem — bár minduntalan fejemhez vágták a volt cimborák, hogy „mi az, félsz az asszonytól?” Persze, nem féltem, inkább szégyelltem magam. S akkor valahogy egyszerre jóvá akartam tenni mindent. Egy év alatt kicseréltem a szobabútort, rádiót vettem, ruhát Évának egyszerre ötöt is. Hihetetlen módon sok pénzem lett egyszerre, a hóvégi kölcsönkérések megszűntek. Hanem az emberek előtt még sokáig nem volt hitelem. Egyszerűen nem akarták elhinni, hogy nem iszom. Persze, ez igaz is volt. Valóban ittam, de csak annyit, amennyi nem ártott meg. Valósággal tanulmányoztam magam. Tudtam, hat deci bort minden veszély nélkül megihatok. S ennél a kvantumnál megálltam. Napi hat deci bor. Később már beértem napi két decivel, s ha megfigyelted, fiam, igen ritka, ha én két pohár bornál többet iszom egyszerre. — De apa, a lakodalomban spicces volt! — Vannak kivételek. Karácsony, május elseje, húsvét, egy lakodalom. A bort az ember termeszti, az is kell, hogy elfogyassza. Igen, ma is megtörténik velem, hogy elmegyek a klubba, vagy más zenés étterembe szórakozni, de a hat deci bornál többet egyszerre nem fogyasztok. Az embernek ismernie kell önmagát. Persze, a „megjavulásom” utáni időszakban lemondtam a nyilvános helyekről is. Két-három esetben megtörtént, hogy elmentem, megittam egy-két pohár bort, de másnap már széltében-hosszában elterjedt a telepen: „A bányamester megint iszik. No, ugye, hogy nem bírja megállni!” Bántott a dolog, s bántotta a feleségemet is. Azután ismét gondolkozni kezdtem, rájöttem: az emberek nem könnyen felejtenek. A rosszat különösen nem. Tehát annyira süllyedtem, hogy nem is feltételezték rólam a megjavulást. S ez újabb erőt adott. Csak azért is megmutatom, hogy erősebb vagyok a pohárnál. Fél évig nem mentem ezután nyilvános helyre. Akkor már kezdtek másként nézni az emberek. Kicsit úgy is, mint valami csodabogárra, aki valami rejtélyes hatalom birtokosa. Pedig nem volt itt semmi boszorkányság, akarat volt, fiam. — Apa tehát, önmagáért, az italért ivott? (Folytatjuk) ■ Horcs* János :