Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-08 / 185. szám

1961. augusztus 8., kedd Bemutatjuk German Sztyepanovics Tyitovot German Sztyepanovics Tyitov 1935-ben született az al­táji terület Koszibini járásában, Felső-Zsilino faluban. Apja tanár, nemzetisége orosz. Középiskolai tanulmányait az altáji terület ugyanezen járásának iskolájában végezte. 1955-től 1957-ig a sztálingrádi katonai repülőiskola növendéke volt, tanulmányait kiváló eredménnyel végezte. Utána szolgálattételre a leningrádi katonai körzetbe vezényelték. Tyitov, az SZKP tagjelöltje. Nős. Felesége — Tamara Vasziljevna — 1937-ben született. Az űrhajóspilóta apja, Sztyepán Pavlovics Tyitov, 1910-ben született. Orosz nyelvet, irodalmat, majd német nyelvet tanított az altáji hétosztályos iskolában. 1961 óta nyugdíjban van. Felesége, Alexandra Mihajlovna, 1914-ben született. (MTI) Jófiú, kiváló tanuló volt, pilóta akart lenni Tyitov apjának beszélgetése a TASZSZ tudósítóiévá! augusztus 6. Polkovnyikovo, (TASZSZ) Az altáji területen levő Pol­kovnyikovo faluban töltötte Tyitov, az űrhajós pilóta gyer­mek- és ifjúkorát. Itt fejezte be hétosztályos iskoláit, az it­teni iskolában tanította az ap­ja az orosz nyelvet és irodal­mat, majd a német nyelvet. Mihelyt a faluban meghal­lották a Vosztok 2. űrhajó fel­bocsátásának hírét, a lakosok szívélyesen üdvözölték az űr­hajós szüleit. A TASZSZ tudósítója be­szélgetett Sztyepán Tyitovval, az űrhajós pilóta apjával. — Nem találok szavakat örömöm kifejezésére — mon­dotta Sztyepán Tyitov. Atyai köszönetet mondok a kommunista pártnak és a szovjet kormánynak azért, hogy méltó szovjet állampol­gárt neveltek a fiamból. — German engedelmes, munkaszerető fiú volt. Szor­galmasan tanult. Szeretett bar­kácsolni, különösen repülőgép­­modelleket készített, sok szép­­irodalmi és műszaki könyvet olvasott és mint a hasonló ko­rú ifjak, nagyon szerette a ka­landos regényeket. Három év óta síel. Mindig jó tanuló volt, szerettük volna ha főiskolába iratkozik, de 6 pilóta akart lenni és az is lett. Az űrhajóspilóta volt isko­latársai hozzátették: — German jó barát volt és szeretett tornászni. Ke­r­ékpár - versenyeken is részt vett és mindig az elsők között volt. Volt tanárai is dicsérettel em­lékeznek volt növendékükre. Kiemelik, hogy mindig kiváló tanuló volt, különösen a ma­tematikában árult el nagy te­hetséget. (MTI) AJ iJw(A. . . . ,. Varsói telefontudósítás • Óriási érdeklődés Lengyelországban Varsó, augusztus 6. (MTI) A varsói rádió helyi idő sze­rint 10 óra után néhány perc­cel megszakította adását és a bemondó közölte: a Szovjet­unióban Tyitov őrnaggyal a fedélzetén fellőtték a Vosztok 2. űrhajót, hogy tanulmányoz­zák a hosszan tartó űrutazás és a­ leszállás hatását az embe­ri szervezetben. A lengyel né­pet­ felvillanyozta az új szov­jet tudományos siker híre. Ezt lemérhetjük abból is, hogy a Lengyel Távirati Irodát, a csillagászati intézetet és is­mert tudósokat már az első órákban sokan hívták fel tele­fonon, hogy újabb részleteket, vagy szakszerű magyarázato­kat kapjanak. Az érdeklődést mutatja, hogy a strandokon és a kiránduló­helyeken százak és százak csoportosultak a hangszórók, táska- és autórá­diók körül, amelyek azonnal továbbították a moszkvai rá­dió jelentéseit. Voltak, akik „stílusosan” hallgatták az űr­utazásról szóló híreket: „Az első ember a kozmoszban” cí­mű kiállításra siettek és a Vosztok 1 makettjének árnyé­kában várták az újabb híre­ket. A szovjet tudósok újabb lé­pést tettek az ember biztonsá­gos űrutazásának megvalósítá­sa felé — mondták a lengye­lek. NÉPÚJSÁG A Komszomol Központi Bizottsága kitüntette Tyitovot Moszkva, augusztus 6. (TASZSZ): A Komszomol Központi Bizottsága határozatot hozott, amelynek értelmében beírták a Komszomol Központi Bizott­ságának dicsőségkönyvébe Tyitov űrhajós-pilótát, a Lenini Komszomol neveltjét. A Komszomol Központi Bizottsága üdvözlő táviratot kül­dött Tyitovnak. Egy jelentés Moszkva felett Tyitov őrnagy a következő­ket üzente vasárnap este a Vosztok 2. fedélzetéről: — Most repülök Moszkva felett. Plusz 18 fok a hőmér­séklet. Minden a legnagyobb rendben van. Lefekszem alud­ni. A közlemény szerint az al­vásra szánt idő augusztus 6- án — moszkvai idő szerint — 20 óra harminc perctől 7-én két óráig tartott. Ez idő alatt a kétoldalú rádióösszeköttetést is szüneteltették. A Jodreli Bank-i rádióteleszkóp munkatársai gratuláltak Tyitov őrnagy űrútja a nyugati hírügynökségek legfőbb szenzációja London, augusztus 6. (MTI) Tyitov, szovjet őrnagy űr­repülése a nyugati hírügynök­ségek legfőbb szenzációja: az AFP, a Reuter, az UPI, az AP és a többi hírügynökség rész­letesen átvette a TASZSZ je­lentéseit az űrhajós repülésé­ről, sőt már kommentálják is a nagy eseményt. Az AP ameri­kai hírügynökség közli a szov­jet űrkutatás eddigi eredmé­nyeiről összeállított táblázatot, a Reuter pedig összefoglalja az űr meghódításáért folyó szov­jet—amerikai versenyt. A Reuter megállapítja, hogy míg a szovjet űrhajókat föld­ körüli pályára juttatták, az amerikaiak csupán rövid ug­rásokat tettek az űrbe és vis­­sza. Az UPI amerikai hírügy­nökség kiemeli, hogy Tyitov repülése még ambiciózusabb program alapján történik, mint Gagarin történelmi űrre­pülése április 12-én. A hírügynökség tudósításá­ban hangsúlyozza, hogy az űr­hajó felbocsátására akkor ke­rült sor, amikor a nyugati kül­ügyminiszterek Párizsban ér­tekeznek és Hruscsov szovjet miniszterelnök bejelentett hogy hétfőn este rádió és te­­levízió beszédet mond a nem­zetközi helyzetről. Megérkezett az első vissz­hang a nemzetközi tudomá­nyos körökből is: Sir Bernard Lovellnek, a Jodrell Bank-i óriás rádióteleszkóp igazgató­jának szóvivője kijelentette: „Ez az űrrepülés újabb ragyo­gó eredmény. Forrón gratulá­lunk a szovjeteknek.” A hatvani járásban befejezték a cséplést Heves megyében az elmúlt napokban erőteljesen meggyor­sult a gabonacséplés, és megye­­szerte érezteti hatását a mező­­gazdasági munkák gyorsabb végzésére indított versenymoz­galom. Mintegy tíz nappal a szokottnál korábban végeztek a megyében az aratással. A gépállomások a tervezett 55 százalékkal szemben a kenyér­­gabona hetven százalékát arat­ták le géppel az idén és több járás eredménye még ennél is magasabb. A füzesabonyi já­rásban például a csaknem 22 000 hold kalászosnak 84 szá­zalékát vágták le géppel. Megyeszerte a kenyérgabona 87 százalékát csépelték már el a közös gazdaságok. Elsőnek a hatvani járás termelőszövetke­zetei már bejelentették a csép­lés befejezését. A megyében úgy tervezik, hogy augusztus 10-re minden szem gabonát el­csépelnek. A cséplési munkák végzését a gépek­­ jobb kihasz­­­nálásával és átcsoportosításá­val gyorsítják meg a gépállo­mások. A hatvani járás terüle­téről például, ahol a cséplést már befejezték , a megye északabbra fekvő járásaiba, az egri és a pétervásári járásba irányította a cséplőgépeit a Horti Gépállomás. Gyors ütemben halad a ga­bonafelvásárlás is. A közös gazdaságok a géptől egyenesen az állami felvásárlóhelyre szál­lítják a leszerződött gabonát E eddig már 63 százalékra telje­sítették tervüket a megye terü­letén a Termény­forgalmi Vál­lalat kirendeltségei, amely az elmúlt évhez viszonyítva re­korderedmény. Számos termelőszövetkezet, mint például a tiszanánai Vö­rös Csillag, a boconádi Petőfi, az erdőtelki Aranykalász, már teljesítették az állammal szem­ben vállalt kötelezettségüket. A tiszanánai Petőfi Terme­lőszövetkezet egyedül hatvan vagon gabonát szállított az ál­lamnak. (ka) ■an ______________. Gagarint tájékoztatták Tyitov őrnagy űrrepüléséről AUGUSZTUS 6. (MTI): Mint az AP és az ADN je­lenti, Jurij Gagarin őrnagyot, a Szovjetunió első űrhajósát — aki jelenleg az Új Skócia-i Deep Coveban Cyrus Eaton amerikai nagyiparos vendég­szeretetét élvezi, — a vasárnap hajnali órákban értesítették Tyitov őrnagy űrrepüléséről. A Szovjetunió kanadai nagy­követe felkereste szállásán Ga­garin őrnagyot és beszámolt a nagyszerű sikerről. Az AP hoz­záfűzi, hogy Cyrus Eaton bir­tokának közelében már nagy csoport újságíró és fotóriporter gyűlt össze, valamennyien ar­ra vártak, hogy megostromol­hassák Gagarint, nyilatkoza­tot kérjenek tőle az újabb szovjet sikerről. Az AP értesülése szerint a hír tudomásul vétele után Ga­garin őrnagy úgy határozott, hogy eredeti tervétől eltérően, még vasárnap visszautazik Moszkvába. Washington Az amerikai fővárosban az Országos Űrhajózási Hivatal közölte, hogy sikerült venniök a Vosztok 2. jelzéseit Az űrhajózási hivatal reméli, hogy rövidesen meg is figyel­hetik Tyitov őrnagy hangját, amikor az űrhajó Washington közelében, az Egyesült Álla­mok területe felett repül el. London Mint már hírül adtuk, Ang­liában is vették a szovjet űr­hajó jelzéseit. A rádiójelzések vétele után Sir Bernard Lovell professzor, a Jordell Bank-i csillagászati megfigyelőállomás igazgatója jelentette, hogy a Szovjetunió újabb lépést tett az emberiség nagyszabású álmának, a Hold meghódításának útján. A tudós hangoztatta: „Senki sem állít­hatja rólam, hogy politikai ér­telemben oroszbarát vagyok. De meg kell mondanom, a vi­lág az egyik legnagyobb hibát véti akkor, ha alábecsüli a szovjet tudomány és technoló­gia fejlettségét.” Berlin A DPA és az ADN közlése szerint Németország területén újabb állomásoknak sikerült felfogniuk a Vosztok 2. jelzé­seit. Drezdában egy rádióama­tőr délelőtt 9 és 10 óra között kiválóan vette a rádiójeleket. Hamburgban pedig a DPA nyu­gatnémet hírügynökség rádió­műszerészeinek fél tizenkettő tájban sikerül a jelzéseket magnetofon szalagra rögzíte­niük. Párizs közelében a fran­cia televízió megfigyelő állo­másán is eredményesen vették a jelzéseket PATAKY DEZSŐ: cÁ. llWAÖclik, Puha homály vet ágyat most a csöndnek. Fáradt vonalakkal alszik az éjben a táj. De szendergése nincs, nincs az örömnek.­­ Földünk körül hatalmas űrhajó száll! Új űrhajó — „Vosztok 2.” — fedélzetén egy Ember: German Tyitov. — Neve az ismeretlen sokaságból lépett, ím, élő — Gagarin után ő ült a szárnyas gépbe .. Huszonhat éves. Bátor. S vakmerő kis hős...! Kinek milliók örülnek, kis férfi! Kihez millió szív hajol. 170 kilométer magasságban a Kozmosz „terein” száguld — valahol... Itt lenn, alszik minden: a fa, a tű, a ház, új épületek csúcsán a gerendaváz, csukott kapuk sarkában a nyikorgás, és esztergapadon kék acélforgács, s az ablakok üvegén a lámpafény is szendereg, s az ablakok mögött — puha párnákon, fáradtságuk pihenve — holnapok álmát szövik az emberek. Alszik minden... Csak 6 nem alszik! Pihen minden... Csak ő nem pihen! Kezében a rakéta vezérlő „botkormánya”, s hogy széttekint, éber szemével látja: körötte... szikrázó, sziporka fények... csillagok égnek az éjszaka érceiben. Körötte... Nyuszit, forrongva zúg­­ az éter — messze a Föld, de jó a rádióvétel , a hírt gyűrűzve küldi: „Minden rendben...! Ebédre... háromfogásos ételt ettem.” „Minden rendben...** S a rakéta zúg, sisteregve vágtat — E szavakkal a történelemnek tesz jelentést nagy korszakunk — a Kommunista Század. (1961. augusztus 6., éjfél.) 5 Újabb mérföldkő a rendszeres űrhajózás felé vezető úton Magyar szaktudósok a Vosztok 2. útjának jelentőségéről Nagy Ernő mérnök, a Ma­gyar Tudományos Akadémia űrhajózási szakosztályának titkára, a következőket mon­dotta a Vosztok 2. fellövésé­ről. — Csakis abszolút megbíz­ható szerkezetre lehet az em­ber életét rábízni és kizárólag jól bevált, gyakorlott eljárás­sal lehet az ember visszatéré­sét biztosítani. Ezért nagyon is valószínű, hogy a szputnyik­­űrhajók kísérletsorozatában mindvégig ugyanaz a hordozó­­rakéta és ugyanaz az űrhajós­­fülke típus szerepelt, termé­szetesen a mindenkori kísérle­tek feladatának megfelelő ki­egészítő berendezésekkel el­látva. E feltevést bizonyítja az a tény, hogy valamennyi körülbelül azonos súlyú volt 4000—4700 kiló­s, s pályá­juk is nagyjából hasonló, ala­csonyan vonuló, csaknem kör­alakú pálya. E feltevést tá­masztja alá most a Vosztok 2­ is, mely csupán 6 kilóval ne­hezebb elődjénél, a Vosztok 1- nél s pályája szintén hasonló, bár valamivel alacsonyabban halad. Az eddigi legkomplikáltabb kísérlet A Vosztok 2. az eddigi leg­komplikáltabb és legösszetet­tebb űrkísérlet, amit ember részvételével hajtottak végre. Az a tény pedig, hogy több­ször megkerüli a Földet, azt jelenti, hogy e kísérlet sokkal inkább igénybe veszi az űrha­jó berendezését, s magát az űrhajó utasát is, mint az eddi­gi kísérletek. Dr. Almár Iván csillagász, az MTA űrhajózási szakosztá­lyának titkára, a következők­ben foglalja össze a Vosztok 2. fellövésének jelentőségét. — A mai nap újabb mér­földkő a rendszeres, mondhat­nánk „hétköznapi” űrhajózás felé vezető úton. Ha összehasonlítjuk az első és második Vosztok pályát jellemző adatokat, látjuk, hogy nincs lényeges különbség a kétféle pálya között. Ez a pá­lya azonban, vagyis a Voszto­kok mindaddig keringhetnek a Föld körül, míg alkalmas pil­lanatban bekapcsolva a fékező rakétákat, meg nem indítják a visszaérkezés műveletét Mit végezhet a pilóta ? Már Gagarin űrhajója is képes lett volna többször megkerülni a Földet, ha ez lett volna a kísérlet célja. De a szovjet űrhajózási kísérle­tekre éppen az jellemző, hogy kapkodás nélkül, lépésről lé­pésre előrehaladva törnek a cél felé. Áprilisban az ember űrrepülése első lépcsőjeként, teljes sikerrel kipróbálták Szovjetunióban az űrhajó fel­bocsátásának és visszatérésé­nek valamennyi lépését. Mint­hogy aztán a Gagarin repü­lésével párhuzamosan végzett, és az utólagos orvosi vizsgá­latok egyaránt azt bizonyítják, hogy az első űrhajós minden­féle károsodás nélkül viselte el a rövid repülést a világűr­ben uralkodó különleges kö­rülmények között, a Szovjet­unióban előkészítették a má­sodik Vosztok űrhajót, amely már azt a feladatot kapta, hogy visszatérés előtt több fordulatot tegyen­­ meg a Föld körül. — Milyen vizsgálatokat tesz lehetővé ez a hosszab repü­lés? A TASZSZ közleményé­ben olvashatjuk, hogy vizsgá­lat tárgyává teszik, hogyan alakul az ember munkaképes­sége tartós súlytalanság ese­tén. Tyitov őrnagy tehát min­den bizonnyal nem unatkozik kabinjában: a műszerek keze­lésén kívül egész sor mozdu­latot kell elvégeznie, kipró­bálva, hogy reflexei hogyan működnek a súlytalanság kö­rülményei között, és főleg, hogy mennyire képes hos­­­szabb ideig alkalmazkodni ezekhez a szokatlan viszonyok­hoz. Mindezek a kísérletek arra szolgálnak, hogy megtudjuk, milyen mértékben számítha­tunk hosszabb bolygóközi űr­utazásoknál a pilóta munká­jára, melyek azok a művele­tek, amelyeket automatizálni kell, illetve milyen mozdula­­tokat képes a pilóta maga el­végezni. A hosszabb utazás előfeltételei Nagy István György mér­nök, az űrhajózási szakosztály tagja, az űrhajós hosszabb utazásának életfeltételeiről nyilatkozott: — Az űrhajó utasának na­ponként minimálisan mintegy 810 gramm oxigénre, 2200 gramm vízre és 525 gramm élelmiszerre van szüksége. Az űrhajón naponként körülbelül 1330 gramm lítiumhidroxid fogy el abból a célból, hogy az űrhajós légzésénél 496 liter széndioxidot el lehessen nyel­ni. Egyéb gázok és szaganya­gok elnyeletéséhez további, naponta mintegy 450 gramm aktív szénre van szükség. Mindez nagyon kis mennyi­ségnek látszik, ha az űrhajó hatalmas súlyát nézzük, de a jövőben esedékes, hetekig, sőt hónapokig tartó űrutazások alkalmával a „sok kicsi sokra megy” elv jut érvényre és az élelmiszer-, levegő-, vízellátás biztosítása lesz az űrutazás egyik legnagyobb problémája.

Next