Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-19 / 247. szám

ICTE&AG proletárjai, egyesüljetek: AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 247. számAka: se filler 1966. október 19., szerda A magyar külügyminiszter felszólalása az ENSZ-ben Péter János angol nyelvű beszédét nagy érdeklődéssel fogadták a delegátusok NEW YORK (MTI): Péter János magyar külügy­miniszter kedden délelőtt — magyar idő szerint a délutáni órákban — felszólalt az ENSZ- közgyűlés általános politikai vitájában. — A háború és béke nyo­masztó kérdése foglalkoztat bennünket ismét ebben a köz­gyűlési vitában — kezdte fel­szólalását Péter János. A hos­­­szú hetek óta tartó közgyűlési vitában tárgyalt kérdések négy döntő fontosságú problémára vezethetők vissza. Ezek a kö­vetkezők: a vietnami háború; a harmadik világ perspektívái, az európai biztonság és az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek szerepe. A vietnami agresszió foko­zása nemcsak a Távol-Kelet né­peit veszélyezteti, hanem be­árnyékolja és­­yengíti a világ más részein jelentkező biztató lehetőségeket és konstruktív kezdeményezéseket is. Péter János a továbbiakban hangoztatta: ma minden jóa­­karatú ország legfontosabb fel­adata, hogy közreműködjék a Vietnam elleni agresszió meg­állításában és olyan megoldás keresésében, amely egyaránt javát szolgálja a vietnami nép­nek, Délkelet-Ázsia népeinek és magának az egész emberi­ségnek. Az Egyesült Államok ré­széről mind ez ideig sem­milyen valódi, érvényes békeajánlat nem történt — mondta ezután a magyar külügyminiszter. Más szóval: az úgynevezett békejavaslatok, beleértve a mostani általános vitában elhangzottakat is, meg­kerülik a lényeget A magyar külügyminiszter a továbbiakban rámutatott: amíg az agresszió és az inter­venció folyik, addig minden békeszerető népnek kötelessé­ge, hogy támogassa a vietnami nép hősies harcát. Vietnam né­pe ezzel a segítséggel biztosan képes lesz arra, hogy vissza­verje a támadásokat minden eszkaláció ellenére. Világosan meg kell érteni, hogy a had­műveleteik és propagandama­nőverek eszkalációja sohasem fog a tárgyalóasztalhoz vezetni, viszont kétségtelenül elvezethet egy nagyobb háborúhoz és csak fokozhatja azokat a károkat, amelyeket már eddig is okozott az általá­nos nemzetközi helyzetben. A továbbiakban az európai helyzetről beszélt. Megállapí­totta, hogy a különböző társa­dalmi és gazdasági rendszerű európai államok között az ál­lamközi érintkezés minden te­rületén szélesednek a kapcso­latok. De rámutatott arra is, hogy Nyugat-Németország po­litikája, az európai status quo elleni szüntelen támadásaival és az atomfegyverek birtoklá­sát célzó törekvéseivel, állan­dó fenyegetés több európai or­szág ellen. A jelenlegi pozitív irányzat alátámasztása érdekében arra van szükség, hogy Európában éberek legyünk és a lappangó veszélyek ellen megfelelő lépéseket tegyünk a különböző társadalmi rend­szerű államokat képviselő kor­mányok közötti kapcsolatok erősítésével is, — mondotta. — Újabban az Egyesült Ál­lamoktól is hallottunk pozitív megnyilatkozásokat az európai kelet—nyugati kapcsolatokról — folytatta Péter János. — A nyugat-európai országok, az Egyesült Államokkal együtt, az európai helyzet veszélyeinek csökkentéséhez és jelenlegi stabilitásának megszilárdí­tásához leginkább azzal járulhatnak hozzá, ha fokoza­tosan megkezdik a kapcsola­tok megteremtését és fejlesz­tését a Német Demokratikus Köztársasággal. Az európai biz­tonság problémáinak és Né­metország békés újraegyesíté­sének megoldása csak mind­két német állam elismerése út­ján lehetséges.­­ A Magyar Népköztársa­ság kormánya a többi eu­rópai szocialista országgal együtt kész bármilyen két­vagy többoldalú együttmű­ködésben részt venni és olyan együttműködési for­mákat is javasolni, amelyek kiküszöbölhetik az Európában lappangó veszélyeket és tartó­síthatják a jelenlegi stabilitást — hangoztatta a szónok. A magyar külügyminiszter felhívta a figyelmet: az ENSZ tagállamainak többsége nincs mindig tudatában annak, hogy az Egyesült Nemzetek Szerve­zete a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársasággal szemben még ma is hadviselő fél, ter­mészetesen a fegyverszüneti rendelkezések figyelembevéte­lével. Ettől a szégyentől az ENSZ-nek meg kell szabadul­nia, a múltat le kell zárnia. Korea egyesítését rá kell bírni a koreai népre — mondta a magyar külügyminiszter. A leszerelési tárgyalások kérdéséről szólva Péter János megállapította: jelenleg jó re­mények vannak a megegye­zésre, legalábbis a fegyverke­zési verseny bizonyos mértékű megfékezésével és annak meg­akadályozásával kapcsolatban, hogy további területekre is ki­terjedjen a fegyverkezési ver­seny. Az atomfegyverek elterje­désének megakadályozásá­ra és a világűr békés fel­­használására vonatkozó »Megegyezés lehetősége el­érhető közelségbe jutott, ez pedig biztató jel nemcsak a közgyűlés jelen ülésszakának munkája, hanem az egész­­ világ számára is. ★ . Péter János angol nyelven mondta el beszédét. A tagálla­mok delegátusai élénk érdek­lődéssel fogadták a beszédet, megtapsolták a magyar kül­ügyminiszter megállapításait. Afro-ázsiai tiltakozás NEW YORK (MTI): A világszervezet 62 afroázsiai tagállama hivatalos formában tiltakozott amiatt, hogy magu­kat cionistáknak nevező ame­rikai fiatalok egy csoportja pénteken megtámadta a szíriai ENSZ-küldöttség székházát. A tiltakozó jegyzéket U Thant ENSZ-főtitkár személye­sen nyújtotta át Goldbergnek. A világszervezet főtitkára kifejezte személyes aggo­dalmát is a történtek miatt. Goldberg megígérte, hogy az Egyesült Államok a jövőben gondoskodni fog valamennyi ENSZ-képviselet rendőrségi vé­delméről, akár az illető ENSZ- f­­isszió akár U Thant kérésé­­t. Szovjet-japáni kapcsolatok 10. évfordulój­át FoUamov és Csehanyin, ez­t Izvesztyija tokiói különtudósá­­­­tól írják. A tíz esztendővel ezelőtt­ aláírt közös nyilatkozat a ja­­­pán—szovjet kapcsolatok ren­­­dezéséről, nemcsak a két or­­­szág kereskedelmi, kulturális­­ és politikai kapcsolatainak­­ fejlődéséhez teremtett kedvezői feltételeket, hanem a Távol-Kelet politikai lég­körének felmelegedéséhez is jelentősen hozzájárult. A cikk szerzői a továbbiak­­­ban megállapítják, hogy a ja­pán—szovjet kapcsolatok fej­­­­lődése önmagában olyan han­­­­gulatot teremtett, hogy az or­­­­szágnak nagyobb függetlenség­­­­re és önállóságra kell töre­­­kednie. Egyes japán államfér­­­­fiak láthatólag kezdik megér­­­teni azt az igazságot, hogy ha­ országuk nemzetközi ügyek­­­ben valóban a maga lábára­ akar állni, akkor el kell érnie,­­ hogy az Egyesült Államok ne­ avatkozzék be a Szovjetunió­­­hoz és más szocialista orszá­­­gokhoz fűződő viszonyába. „Ahogy telik az idő, mind­­ élesebben felvetődik a Japán­­ területen levő amerikai kato­­­nai támaszpontok kérdése — – írják a cikk szerzői. Köteles­­­ségünk felhívni a figyelmet­­ arra, hogy amennyiben egy ilyen ame­rikai támaszpontról táma­dás érné a Szovjetuniót, Japán meg fogja ismerni a visszavágás erejét. A háború kérlelhetetlen lo­­­­gikája ez. A jelekből ítélve­ emlékeztetni kell erre az­­ igazságra azokat, akik darázs­­­ fészkeket tűrnek el földjü­­­kön.” Brazíliai válság: Heves támadás RIO DE JANEIRO­ (MTI) A brazíliai kongresszus ülé­sén az ellenzéki képviselők he­vesen bírálták Castelo Branco államfőt, aki súlyos válságot idézett elő, amikor minden előzetes bejelentés nélkül a kongresszus több képviselőjét megfosztotta mandátumától. Az államfőnek e lépése el­len, amelyet október 12-én haj­tott végre, egyébként még hű­séges munkatársa, Cardoso, a parlament elnöke is tiltako­zott. Cardoso kijelentette, hogy a mandátumok felfüggesztése csak akkor válik végérvényes­sé, ha azt a képviselőház több­sége megszavazza. Az ülésen azonban a megjelent képvise­lők csekély létszáma miatt nem tudtak döntést hozni, mert a kétharmados több­séghez 271 szavazatra lett Branco ellen volna szükség, de csak 70 képviselő volt jelen, döntő többségükben ellenzéki­ek. Ott voltak közöttük a man­dátumuktól megfosztott képvi­selők is, ezzel is hangsúlyoz­va, hogy nem fogadják el az elnöki rendelkezés érvényes­ségét. Súlyos bel- és külpolitikai problémák árnyékában ülésezik az alsóház Wilson két tűz közé került A nyári parlamenti szünet után kedden, éleződő bel- és külpolitikai problémák árnyé­kában, ült össze az angol tör­vényhozás két háza, hogy foly­tassa az augusztus elején meg­szakított munkát. Wilson miniszterelnök már az első interpellációs vita so­rán két tűz közé került a rho­­desiai kérdésben. A konzerva­tív ellenzék aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a brit kor­mány „végső feltételeket” szabott a Smith-rezsimnek. A Munkáspárt balszárnyához tartozó képviselők viszont kö­vetelték, hogy Wilson tűzzön ki rövid lejáratú határidőt a többségi uralom megvalósítá­sára Rhodesiában. Legfrissebb hírek szerint a Smith-kormány elutasí­totta a múlt héten még „legvégsőként” feltálalt brit javaslatokat. Mint Wilson szavaiból kitűn azonban, még ez sem zárja ke­i további tárgyalások lehető­ségét a brit kormány roppan rugalmasnak bizonyuló „elvei­ről”. Pillanatnyilag a külpolitikai problémákat háttérbe szorítja az egyre rosszabbra forduló gazdasági helyzet. A kormánypárt hátsó pad­soraiban komor hangulat uralkodik; keddi sajtójelentések szerint az október 10-ét megelőző egy hónap alatt 60 000-rel nőtt a munkanélküliek száma, s össz­létszámuk már eléri a 400 ez­***■ . . í ... u­­ ■!.., i Új fémhordók Az Eger—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság egri vasúti pincészetéhez megérkeztek az új 40 hektoliteres fém­hordók. Előnyük, hogy űrtartalmuk nem változik, megtaka­rítják a transzport-hordók fel- és lepakolását, mivel ezek a tartályok a gépkocsira csúsztathatók. A hordók hitelesítését már elvégezték, s rövidesen szállíthatják bennük az idei sző­lőtermés levét. (Fotó: Kiss B.) VWWSAAAAA/WSAAA^AA/WWNA^AAAAAAA/WSAAAAAAAAA/yAAAAAA^AAAA^ Veterán amerikai pilóták: Hanoi a legjobban védett város minden eddigi légi háború történetében HANOI (MTI): Az észak-vietnami Ghe­ An megyében október 14-én a vietnami néphadsereg katonái lelőtték az 1500. amerikai re­pülőgépet. Október 16-án és 17-én Thanh Hoa megyében a légvédelmi alakulatok lelőttek három amerikai gépet, s ezzel 1503-ra emelkedett az Észak-Vietnam fölött eddig lelőtt amerikai repülőgépek száma. Az 1506. amerikai repülőgép lelövésével kapcsolatban a viet­nami néphadsereg főparancs­noksága külön nyilatkozatban méltatta e nagyszerű tett je­lentőségét, valamint Dél-Viet­­nam népének hősi harcait, azt a segítséget, amelyet a szocia­lista országok és a világ ha­ladó erői nyújtanak a szabad­ságért küzdő vietnami népnek, és figyelmeztetik az amerikai agresszorokat, minél súlyosabb bűntette­ket követnek el Vietnam ellen, annál súlyosabb lesz a büntetésük, a vereségük. ★ A New York Times mellék­lete hosszú cikket közöl arról, hogy az elmúlt időben roha­mosan megnőtt a VDK légel­hárításának hatékonysága. Ve­terán pilóták tapasztalata sze­rint sem a második világhá­borúban, sem pedig Koreában nem találkoztak ilyen jól szer­vezett és pontos elhárítással. Hanoi — e pilóták szerint — a legjobban védett város min­den eddigi légi háború törté­netében. A pilóták külön beszámoltak arról, hogy nehéz kijátszani a szovjet gyártmányú elhárító raké­ták tüzét, ehhez alacsonyra kell eresz­kedniük, ekkor pedig a hagyo­mányos ágyúk tüzét vonják magukra. Újabb pi Kambod Thaiföldi fegyvere NEW YORK (TASZSZ): Kambodzsa állandó ENSZ- képviselője a Biztonsági Ta­nács elnökéhez intézett levelé­ben azzal vádolja a thaiföldi kormányt, hogy evokációk ,sa ellen bandák támadása­ folytatja a Kambodzsa el­leni fegyveres provokációk politikáját. Huot Sambath kambodzsai ENSZ-delegátus levelében 14 olyan konkrét esetet említ meg, amikor thaiföldi terüle­ten tevékenykedő fegyveres bandák és thaiföldi sorkatona­ság megsértette Kambodzsa ha­tárait. E támadások következ­tében az augusztus 23-tól szep­tember 18-ig terjedő időszak­ban öt kambodzsai polgári sze­mély vesztette életét és hat megsebesült. A kambodzsai kormány határozottan tiltako­zik és követeli, hogy a thai­földi kormány vessen véget e bűnös tevékenységnek. A kambodzsai levél megálla­pítja, hogy Thaiföld nyíltan részt vesz Washingtonnak a vietnami nép ellen folytatott agres­­­sziós háborújában. A kambodzsai kormány ugyanakkor megismétli koráb­bi javaslatát hogy a két or­szág kormánya tegyen közös nyilatkozatot a másik ország területi sértetlenségének tisz­­­­teletben tartásáról. Malik Moszkvában MOSZKVA (TASZSZ): A szovjet-indonéz gazdasági kapcsolatok kérdéseiről foly­tatott eszmecserét Szkacskov, a külföldi gazdasági kapcsola­tok állami bizottságának elnö­ke és Adam Malik indonéz külügyminiszter, aki hétfőn érkezett a szovjet fővárosba. Szkacskov kedden villás­reggelit adott az indonéz kül­ügyminiszter tiszteletére, Erhard nem nézi jó szemmel... BERL.1N: (MTI) Erhard kancellár kedden dél­után Nyugat-Berlinből repülő­géppel visszaérkezett Bonnba. A kancellár 24 órát töltött Nyugat-Berliniben, ahol részt vett a Bundestag bizottságai­nak és parlamenti csoportjai­nak ülésein. Kedden reggel mintegy másfél órás megbeszélést folytatott Willy Brandt nyugat-berlini főpolgár­mesterrel. Von Hase államtitkár, a bonni kormány szóvivője a ta­lálkozó után a sajtó képvise­lőinek kijelentette: Erhard kancellár nyíltan értésére ad­ta Willy Brandt polgármester­nek, hogy „noha a bonni kor­mány elvi kifogást nem emel Brandt és Abraszimov szovjet nagykövet találkozója ellen, a gyakori érintkezést nem nézi jó szemmel”.

Next