Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-31 / 308. szám

A nemzet egysége A történelmi századok fo­­lyamán minden nagy hazánkfia arról álmodott, vaj­ha valóra válna az egész nem­zet összefogása önnön védel­mében, az ország haladása ér­dekében. Akkor — úgymond — a poklok kapuin is diadalmas­kodna a­­ magyar! De a nemzet egysége ábránd maradt, első­sorban a történelmi uralkodó osztályok bűnös önzése miatt, mivel a maguk osztályérdekeit mindenkor elkülönítették a nemzet egyetemes érdekétől. A nemzeti összefogás gondolata akkor érett először valószerű lehetőséggé, amikor a munkás­­osztály a magyar történelem színpadára lépett, s a nemzet élére állt, hogy létrehozza a nép frontját a fasizmus és a háború ellen. A független, de­mokratikus Magyarország meg­teremtéséért vívott harcban megszilárdult és megedződött a népfront. A munkás—pa­raszt szövetség a népi hatalom alappillérévé vált, a népfront­mozgalomban minden haladó erő összefogott a szocializmus felépítésére. Az egységbe ko­vácsolódó nemzet ma a szocia­lizmus teljes győzelme felé ha­lad. A párt IX. kongresszusa is­mételten rámutatott, hogy a népfrontpolitika nem átmeneti időre szóló taktika, hanem az MSZMP politikájának szerves része, amely nélkülözhetetlen az osztály nélküli társadalom megteremtéséért folytatott küz­delemben. Népünk egyetért a párttal a legfontosabb követen­dő célban: a szocializmus tel­jes felépítésében. A szocializ­mus felépítése ennél fogva nemcsak a párt, hanem az egész dolgozó nép közös ügye. A szocializmus az egész nép jövője, az egész népnek épül. Természetes, hogy nemcsak a kommunisták építik, hanem az egész dolgozó nép. Társadalmunk különböző ré­tegeinek a párt vezetésével történő összefogását nem gátol­ják ellentmondó érdekek, vagy­ a világnézeti különbségek. A párt, politikai életünk bizony­sága szerint, megnyerte vala­mennyi társadalmi osztály és réteg cselekvő támogatását. A széles nemzeti összefogás aktív részvevői azok is, akiknek egyik vagy másik politikai kérdésben fenntartásaik van­nak, és akik egészében még nem fogadják el a párt mar­xista—leninista világnézetét. A munkásosztály — és élcsapata, a párt — vezetését egész tár­sadalmunk elfogadja, a párt a bizalom és a barátság ezer szálával forrt össze a néppel, azonos célokért, a közérdekű cselekvésben egyesülve dolgo­zik az egész nemzet. Ez az al­kotó összefogás volt az alapja a szocializmus építésében ed­dig elért nagy eredményeink­nek, és még inkább így lesz ezután, amikor további utun­kon fokozott szerepet kap a Hazafias Népfront, mint a szo­cialista demokratizmus tovább­fejlesztésének egyik fő ténye­zője. A nemzet egységét szol­­gáló politikánk funda­mentuma a munkás—paraszt szövetség volt és marad. Kü­lönösen megszilárdult és kitel­jesedett ez a szövetség, amikor győzött a termelőszövetkezet mozgalom és leraktuk a szo­cializmus alapjait hazánkban. Hiszen attól fogva a munkás­­osztály és a parasztság alap­vető érdekei végérvényesen találkoztak, a parasztság is ab­ban vált érdekeltté, hogy minél gyorsabban felépítsük a szocia­lizmust. A IX. kongresszus elhatáro­zásai alapján az elkövetkező években még tovább lépünk előre. Harmadik ötéves ter­vünk az ipar és a mezőgazda­ság összehangoltabb fejleszté­sét irányozza elő. Még több anyagi erőt fordítunk a mező­­gazdaság korszerűsítésére, ter­melő erőinek gyarapítására. Az új gazdasági mechanizmus a termelőszövetkezetekben is jótékony hatást gyakorol majd, tág teret nyitva a jövedelem növelését szolgáló önálló kez­deményezéseknek. Szocialista államunk arra törekszik, hogy a parasztság életszínvonala mind közelebb jusson a bérből és fizetésből élőkéhez. A kong­­resszuson elhatározott és a pa­rasztságot is teljes mértékben érintő szociális intézkedések szintén erősítik a parasztság kapcsolatát a munkásosztállyal, a szocialista állammal. A nemzeti egység és te­­remtő összefogás fő pil­lére a párt politikája, amelyet a IX. kongresszus megerősített és tovább fejlesztett. Ez a po­litika egészséges és pezsgő köz­életet teremtett, olyan légkört, amelyben mindenki magáénak érezheti a közügyeket, és meg­találja a maga fontos szerepét a haza életében és a szocialista jövő kimunkálásában. A párt szövetségi politikájának fontos eleme, amely végérvényesen polgárjogot nyert gyakorla­tunkban, hogy kinek-kinek a helyét, szerepét és társadalmi megbecsülését nem a múltja határozza meg, hanem jelen­legi munkája és magatartása. Ehhez kapcsolódik, hogy pél­dául az egyetemi felvételeknél eltörölték a származás szerinti elbírálást, ott is, mint az élet teljességében a tehetség, a rá­termettség, a szorgalom és a felmutatott eredmények kell, hogy döntsenek az érvényesü­lésnél és az egyéni boldogulás­nál. Hasonlóképpen a kiková­csolódó nemzeti egység tette lehetővé, és visszahatásában ezt az egységet erősíti az a gyakorlat, hogy nálunk — pártfunkció kivételével — bár­milyen tisztséget pártonkívü­­liek is betölthetnek. Noha eb­ben a kérdésben különböző elő­jelű hibákat is elkövettek, egészében ez a gyakorlat helye­sen valósul meg szocialista közéletünkben. ádár János elvtárs kong­­resszusi zárszavában külön is szólott a párttagok és pártonkívüliek barátságáról. „Hogyan is alakul a párttagok és a pártonkívül­iek viszonya? — tette fel a kér­dést. — Na­gyon egyszerűen kifejezve: nem szabad hátránynak lennie annak, ha valaki pártonkívüli. Mindjárt hozzáteszem, hogy persze ez előny sem lehet. Nem lehet előny az, ha valaki párt­tag, de hátrány sem lehet, mint ahogy ez szórványosan előfor­dul.” Vagyis: a jogokat ille­­tően a párttagoknak és a pár­­tonkívülieknek teljesen egyen­lőknek kell lenniük, és teljesen azonos elbírálásban kell része­sülniük. Ez a jogegyenlőség erősíti a párt és a dolgozó tö­megek szövetségét, barátságát. A párt helyes szövetségi po­litikájának eredményét a IX. kongresszus abban summázta, hogy most jó a p­árt kapcso­lata a néppel, és úgy kell dol­gozni, hogy az még jobb le­gyen. (B. J.) Visontai emberek Az „erőmű” főművezetője Harminc méternyi magasságról „lan­dolt”. Az épülő gyön­gyösi hőerőmű ka­zánházának tetején járt éppen — magya­­rázta — a födémrész betonozását ellenő­rizte, no meg az alant elterülő tájban gyö­nyörködött. Szeret odafentről széttekint­­getni, mert látja a nagy munkának úgy­szólván minden moz­zanatát, s ezt rop­pant élvezi. Jólesik észrevenni, hogy lám az előző nap óta is mennyi a változás, mekkorát léptek elő­re a cél felé. Kaszás András, az ÉM. 22. számú Álla­­mi Építőipari Válla­lat visontai főműve­zetője, három és fél­­száz ember „parancs­noka.” Afféle ország­­járó, akit kötelessége ide-oda rendel, szük­ség szerint hol itt, hol ott üti fel „ta­nyáját”. Most itt dol­gozik a Mátra alján, hétközben az új „szállodavárosban” lakik. Meséli, hogy Nyergesújfaluról ér­kezett, de az előző ál­lomások sorrendjét bizony már nem tud­­ná elmondani. Tizennyolcadik esz­tendeje dolgozik je­­lenlegi vállalatánál s ez idő alatt sokfelé megfordult már. Járt Tiszaszederkényben, építette a pesti Ke­repesi úti lakótele­pet, meg a zuglói gimnáziumot s még ki tudja hol, mennyi mindent. Legnagyobb élményét azonban kétségkívül a vison­tai munka jelenti. Erre büszke is. Mert tudomása szerint olyan hőerőművet épít, amelyet egy egész nemzet figyel kíváncsian. Megbecsült ember az aszódi Kaszás András, a vállalat és a szakma kiváló dolgozója, s aranyjel­vényes újító. Kitün­tetéseit, tízezreket hozott javaslatait s a külföldi lapba is is­mertetett, a zsaluzás módosításával kap­­csolatos elképzelé­sét, megvalósított módszerét azonban együttesen sem tart­ja annyinak, mint azt, hogy itt, Visonta határában most ré­szese lehet ennek a nagy vállalkozásnak. Érzi, tudja, hogy en­nél többet még nem kapott: egy azok kö­zül, akik a sokáig szunnyadó vidéken, szőlők, gyümölcsösök és szántók helyén a környék új arcát for­málják.( fnvóni) Decemberi hajnal... Fagyos, de­cemberi hajnal van, roppan a hó a lépések alatt. Az ég al­ja még most kezd derengeni, csendes a falu. Néhány ház ké­ményéből száll csupán a frist felfelé. Atkáron, Bar­tók Lászlóéknál azonban már nagy a sürgés­forgás. Disznó­ölés volt, a per­zselésnek is vé­ge, s a bontás előtt jólesik egy kis forralt bor. A férfiak, Bar­tók László, a házigazda, Ko­lozsvári Mihály, a komája és Gál István, a veje, elégedet­ten nézegetik a disznót, amely most már röffe­­nés nélkül vár­ja a továbbia­kat. A férfiak koccintanak, melegednek a nagy munka, a disznó felbon­tása előtt. Mert nem mindegy, hogy a bontás hogyan­ megy. Külön fortélya van, s nem árt előtte egy kis megbeszélés. Az asszonyok egyelőre a konyhában tevékenykednek, készítik az edényeket, teknő­­ket, de azért arra is jut egy kis idő, hogy sürgessék a fiakat. Bartók László, házigazda, még egyszer megnézi a disznót, aztán nagy szakértelemmel hozzákezd a bontáshoz. Való­ban nagy szakértelemmel, mert ahogy elmeséli, nem elő­ször végzi ezt a munkát. Ré­gebben az egész családnak, de még az ismerősöknek is ő vág­ta a disznót, volt olyan tél, fél­ amikor húszat is. Most már kevesebb a megbízatás, de azért nem esik ki a gyakorlat­ból, mert négy-öt disznó vágá­sa még most is ráhárul évente. Mire a bontás véget ér, ad­digra a nap is kisüt. Igaz, hogy inkább fénye van, mint melege, de azárt mindenki öröm­mel nézegeti. A hatalmas hús­darabokat bevi­szik a konyhá­ba, hogy kol­básszá, sonká­vá, különféle íz­letes falatokká alakuljanak át. Az asszonyok kint az udva­ron, hatalmas üstben kavar­­gatják a zsír­­nakvalót, bent pedig már a kol­bász és a hurka tölteléke készül. — Azt szeret­jük, ha jó fű­szeres — mond­ja Bartókné —, nem sajnáljuk belőlük a darált erős paprikát. Bors, majorán­na, fokhagyma, ezek adják meg a hurka ízét. De a kolbász is csak úgy jó, ha fűszeres. Délfelé már vége a munka nagyjának. Hosszú szál kol­bászok tekerednek az aszta­lon, fő a hurka, a szalonna, sonika a teknőben hever lesóz­va. A férfiak kocsiintgatnak, most már inkább az asszo­nyoké a szó. A hátralevő mun­ka rájuk hárul. Útnak ndulnak a kóstolók is. Sok az ismerős, s régi szokás, hogy egy kis hurkát, kolbászt küldjenek nekik. Becsomagol­ják a papírokba, s az egyik gyerek útnak indul, hogy el­vigye az ízletes falatokat. Bent a konyhában most van­ az igazi sürgés. Az asszonyok teljes mértékben átvették a hatalmat, készül a disznótoros vacsora. A férfiak inkább a háttérbe húzódnak, nem aján­latos ilyenkor beleszólni a nők dolgába. Egy-egy ártatlan meg­jegyzés is, ki tudja, milyen kö­vetkezménnyel járhat. Ezért aztán inkább maguk között tárgyalják meg a nap esemé­nyeit, s borral kárpótolják ma­gukat. Jókedvűen koccintgat­­nak, s készülnek a vacsorára. — Húsleves, töltött káposzta, hurka, kolbász és disznótoros pogácsa — sorolja Bartók Lászlóné —•fez lesz vacsorára. Közben azt is elárulja, hogy a pogácsa tepertővel készül, s a bor adja meg az igazi, jó izét. Lassan besötétedik, a ven­dégek is gyülekeznek. Vidá­man kóstolgatják a bort, a pá­linkát, körülülik az asztalt Jó­kedvű megjegyzések röpköd­nek, felharsan a nevetés, felke­rül az asztalra a disznótoros menü, s mindenki nekilát jó étvággyal az ízes falatoknak. — Jó kis malac volt —­ mondja büszkeséggel a hang­­­jában a házigazda —, volt vagy kétszázharminc kiló. Jut belőle, nekünk is, de a vendégeknek is bőségesen. Kaposi Levente Hatalmas üstben sül a zsírnak való szalon­na, utána a hurkafőzés következik, amelyet frissen tálalnak a szilveszteri vacsoravendé­geknek. Az első falat Bartók Lacit illeti meg, aki láthatóan nem bánja, hogy édesapja elvétet­te a számítást,­­­s 230 kilósra sikerült a „szil­veszteri malac.” (Fotó: Pilisy) NINCS MIT TITKOLNI raj­ta: a gyöngyösi termelőszö­vetkezetek tagjai nem valami túlzott reményekkel nézhetnek a zárszámadás elé. A várható eredmények kisebbek lesznek, mint amennyire a terv elkészí­tésekor számítani lehetett. Ha már így van, kérdés, mi az oka ennek a gyengébb esz­tendőnek. Talán a tagság szor­galma csökkent? Az irányí­tás gyengült? A szervezés vált bizonytalanná? Olyan szorgalommal, mint az elmúlt hónapokban, még egyik évben sem­ dolgozott a tagság, a szövetkezetek meg­szervezése óta. És a szorgalom mellé a minőségileg kifogás­talan munka is odaértendő. Vagyis: nem a szövetkezet tagságán múlott az eredmény. Miben kell mégis keresni az okot? Úgy tűnik, a természetet, az időjárást hibáztatni mindenért, egy kicsit könnyű dolog. Mert az úgynevezett objektív té­nyezőkkel nem lehet­ vitatkoz­ni. Ha egyszer rossz volt az időjárás ...! Valóban, az idő­járás alakulása lényegesen be­folyásolta a szőlő terméshoza­mát. Ha azt nézzük, a gyöngyösi ftégy termelőszövetkezet a terv készítésekor milyen szőlőter­mést várt, az eredmény eléggé lehangoló. Huszonnégy mázsa helyett csak tizenhat, de olyan szövetkezet is van, ahol a várt 33 mázsa helyett csak tizenhét termett. Majdnem a fele a ter­vezett mennyiségnek! Az ilyen mértékű eltérés mindenkép­pen megrázkódtatást okoz a tsz-nek. Kevés vigasz, de tény, hogy a szőlő minősége viszont lehe­tővé tette, hogy a legmagasabb felvásárlási árral vegye át az állami pincegazdaság, így va­lami megtérült a hiányból. Van még más vigasztaló tényező is. Ilyen például az Új Élet Tsz-ben a hízómarha értékesí­tésében elért eredmény. A ter­vezett első osztályú áru he­lyett extrém minőséget sike­rült átadniok. A Mátragyön­­gye Tsz-be­n a hízósertések ér­tékesítése lett kedvezőbb, mint ahogy tervezték. Általában a segédüzemágak is nagyobb jö­vedelmet hoztak, mint ami­lyet elképzeltek az év elején. MOST MUTATKOZIK MEG annak a haszna is, hogy a kö­zös gazdaságok igyekeztek ta­karékoskodni a munkaegysé­gek felhasználásban is. így pél­dául a Dimitrov Tsz hatezer, az Új Élet Tsz pedig ötezer munkaegységet takarított meg. É s bár az előbbi megállapítás­sal szemben ellentétesnek tű­nik, de mégis igaz, hogy a mun­ka intenzitása miatt egész évben az előző évi átlagnál több munkaegységet számoltak el a tagságnak. Sajnos, az már az időjárás rovására írha­tó, hogy ez a nagy szorgalom­mal és lelkiismeretességgel végzett munka nem tudta a jö­vedelmet fokozni, hanem csak­ a kiesés mértékének csökken­tését eredményezhette. Végső soron tehát: mégsem veszett kárba a sok munka. Anélkül még nagyobb lett volna a kö­zös gazdaság vesztesége. És, ha már általánosságok­ban szólunk a gyöngyösi közös gazdaságok idei működéséről, itt kell felhívni a figyelmet ar­ra, milyen jó dolog volt, hogy az elmúlt évben a tartaléko­lás is megvalósult. Most van mihez hozzányúlni. Emlék­szünk még rá, annak idején nem is volt olyan könnyű do­log a szövetkezeti tagokkal megértetni, miért nem kell minden jövedelmet szétosztani, miért jó az, ha marad is. Tar­talék. Biztonsági alap. Sajnos, az idei eredmények ennek az óvatosságnak a bizonyítékát is szolgáltatták. Nem mehetünk el szó nél­­­kül amellett a jellegzetes gyöngyösi körülmény mellett, amely a monokulturális gaz­daság veszélyére hívja fel a fi­gyelmet. Minden a szőlőre épül. És ha még a négy tsz szőlői nagyüzemi táblákba te­lepített, fiatal szőlők lenné­nek...! De jó részük nem az. Nagyon kevés az ilyen szőlő a határban. A rekonstrukció hiá­nya most mutatkozik meg, és még a következő években is érezhető lesz a hatása. Ugyan­akkor a nem hagyományos szőlőtermő vidékek pedig olyan mennyiségű szőlőtelepí­téseket hajtottak végre, hogy rövidesen túl fogják szár­nyalni a Mátra vidékét. A kérdés azonban még min­dig nyitva maradt: milyen re­ményekkel nézhetnek a zár­számadás elé a gyöngyösi szö­vetkezeti gazdák? Elkeseredés­sel? Bizakodással? HA NEM IS SIKERÜL majd olyan jól zárni az évet, mint ahogy a tavasszal gondoltuk, a már előbb említett kedvező körülmények miatt mégsem lesz rossz az idei számadás. A szorgalom, a lelkiismeretes munka, a leleményesség, az akarat sokat javított, ezek hiányában valóban gyengéb­ben sikerült volna az idei év. A tapasztalatokat azonban meg kell majd szívlelni. (g. molnár) Zárszámadás előtt Tehergépkocsi — Vietnamnak A 4. sz. AKÖV dolgozóinak segítsége A 4. számú AKÖV egri köz­ponti javítóműhelyében a vál­lalat vezetői pénteken reggel, az első műszak kezdete előtt néhány perccel rövid röpgyű­­lésen adták át a szerelőknek azt a Miskolcról érkezett kise­lejtezett tehergépkocsit, ame­lyet később teljesen feljavítva elküldenek majd a vietnami szabadságharcosok segítésére. — A KPM Autóközlekedési Vezérigazgatóságának kezde­ményezése élénk visszhangra talált az egri dolgozók köré­ben — tájékoztatta tegnap la­punkat Knapp József verseny­felelős. — A különféle szak­mák munkásai vállalták, hogy az eredetileg január 20-ra ter­vezett határidő előtt újjávará­zsolják a ZIL 164. típusú 4 tonnás kocsit, 800—1000 órás ráfordítással mintegy 110 ezer forint értékű ajándékot adnak a távoli népnek. A „hivatásos” szerelőkhöz délután — szolgálatuk eltelté­vel —­­gépkocsivezetők is csat­lakoztak s éjfélig tartó segít­ségre tettek ígéretet. Volt kö­zöttük olyan, aki szabadságát megszakítva öltötte magára olajos ruháját, hogy részt kér­hessen társai munkájából. A közös igyekezet nyomán hamarosan lekerült a gépko­csi megviselt platója, vezető­fülkéje, kiemelték a beteg mo­tort, az elromlott sebességvál­tót, leszerelték a hátsó hidat és a kerekeket, kezdetét vette a teljes főjavítás. Ám a ko­rábban összegyűjtött forintok mellett még ez is csupán ré­sze a 4. számú AKÖV segítsé­gének. A vállalat ugyanis kül­dött­­ még egy üzenetet: nyárra elvállalta egy termelési gya­korlatát töltő vietnami ösztön­díjas teljes ellátását. (­ni) I rovüsüi; 3 1966. december 31., szombat

Next