Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-08 / 289. szám

Anyaggazdálkodás — anyagpocséklás Petőfibányai tapasztalatok — 130 milliós átlagos készlet 2,5 milliós selejtezés — 6,7 millió stornó KÉT MUNKÁS TETTE SZÓ­VÁ, az egyik Ecseden, a másik Petőfibányán, hogy a Mátra­alji Szénbányászati Trösztnél nagy mennyiségű anyagot és különböző szerszámokat, alkat­részeket selejteztek ki, köztük teljesen újakat, olyat is, amire másnap már szükség volt. Igaz lenne? Kisebb mulasz­tás történt, vagy felelőtlenül gazdálkodnak a milliós érté­kekkel? Ezek a kérdések arra késztettek bennünket, hogy aránylag rövid idő alatt há­romszor is felkeressük Petőfi­­bányát. Mindenekelőtt a tröszt és a hozzá tartozó üzemek készleteinek alakulását vizsgál­tuk. Az elmúlt év szeptember 30- án 6,6 millió forint, decem­ber 31-én 4,9, 1966. március 31- én 7,9, június 30-á­n 2,8 mil­lió forint volt az átlag norma feletti készlet. Az év eleji 4,8 millió maximális norma feletti készletet június 30-ra 1,8 mil­lióra csökkentették. Tehát csökkenő mértékben, de még mindig milliós tételek hever­nek huzamosabb ideig a raktá­rakban. Az is igaz, hogy egyes anyagokat és alkatrészeket nem tudtak beszerezni. Ez év elején 7,7 millió, június 30-án 7,4 millió forint értékű volt az átlag norma alatti készlet. Fo­gadjuk el objektív tényként, hogy a normától lefelé anyag­hiány miatt tér el a készlet. De a feleslegesen felhalmozott anyag és alkatrész más üze­melőnél hiányzik, milliós téte­lekben anyagot, munkabért, kapacitást és pénzt köt le, vál­lalati és népgazdasági szem­pontból egyaránt káros. Pető­fibányán miért rendelnek és miért tárolnak felesleges kész­leteket, és ki a felelős az oko­zott kárért? ! — A trösztnél 22 fős anyag­gazdálkodási osztály működik, tehát ott kell választ kapnunk a kérdések egy részére. Az anyagokat és az alkatrészeket olyan korai időpontban kell megrendelni, hogy akkor a tényleges igény még nem bírál­ható el. Nincs idő és lehetőség a korábbi rendelések, a rak­tári készletek és az igények felülvizsgálatára, az osztályok és az üzemek megrendelései sokszor túlzottak — válaszolta Bódi József anyaggazdálkodási osztályvezető. A SZÁLLÍTÓ és szolgál­tató üzem 3986 csapágyat rendelt meg, de utólag kide­rült, hogy csak 2210-re volt szükség. A tröszt gépészeti osz­tálya a különböző típusú gépek alkatrészeire felhasználási nor­mákat dolgozott ki. Ez a nor­ma inkább felette, mint alatta van a tényleges szükséglet­inek. Ezt tudja a gépészeti és az anyaggazdálkodási osztály­­vezető is. Mégis, több esetben a megállapított normát meg­haladó mennyiségű alkatrészt rendeltek. Az MC és az SE tí­pusú kotrógépekhez a szüksé­gesnél 600 ezer forinttal több alkatrészt rendeltek, egy másik tétel 750 ezer, a harmadik 480 ezerrel volt több az indokolt­nál. Az is többször előfordult, hogy a kooperációs csoport út­ján Budapesten és a petőfi­­bányai üzemben is megrendel­ték ugyanazt. Megtörtént, hogy eladtak egy-egy nagyobb gé­­pet, de a hozzá való alkat­­­­részek megmaradtak és rá­adásul a korábbi megrendelés is befutott, mert nem mondták le. Csoda-e, ha egyes alkatré­szekből több évi készlet szapo­rodott fel? A műszaki vezetők egy része hajlamos a túlzott készletezés­re. Arra hivatkoznak, hogy „ami raktáron van, az nem kér enni”. De ha valamire szükség van és a raktár nem tud adni, akkor nagy kár keletkezik. Eb­ben az okoskodásban van logi­ka, de akik ezt az álláspontot tartják, és főleg eltúlozzák, ki­számították-e, hogy mennyibe került a trösztnek és a népgaz­daságnak a felesleges készle­tezés? Néhány adatot ismer­tetünk. A tröszt eszközlekötési járuléka 1965-ben 39,2 millió, 1966 első félévében 20,8 millió forinttal terhelte az­­ eredményt. Az állóeszközök bruttó értéké­nek növekedése 1965-ben ki­lencmillió forinttal, 1966 első felében 4,7 millió forinttal nö­velte az értékcsökkenési le­írást, azaz a termelési költsé­geket, anélkül, hogy termelési többlet lett volna. AZ ADATOKHOZ NEM AKARUNK kommentárt fűzni. De nem lehet vitás, a terme­lő egységeknek arra kell töre­kedniük, hogy az álló- és for­góeszközök beszerzésének leg­kedvezőbb mértékét válasszák. Azt, akkor és annyit vásárol­janak, amire és amikor való­ban szükség van, a rendelke­zésre álló eszközöket pedig a leggazdaságosabban igyekez­zenek kihasználni. A visontai készülődést is figyelembe vé­ve azt kell mondanunk, hogy a Mátraalji Szénbányászati Trösztnél a termelési érték sem mennyiségi, sem forintér­téke nem követte az állóeszkö­zök értékének felfutását. A ter­melékenység nem kielégítő, mert nem követi megfelelő mértékben az állóeszköz felfu­tásának mértékét. Ecséd és több munkahely céliránya, annyit termelnek, amennyire szükség van. A tervmódosítá­sok, az anyagbe­szerzési gondok nehezítik a munkát, de olyan készletek halmozódtak fel, ami semmi­vel sem indokolható. A Nehézipari Minisztérium legutóbbi vizsgálata megálla­pította, hogy a tröszt anyag­gazdálkodási munkája az utób­bi időben javult, csökkentet­ték a felesleges készleteket. De a termelés év­közi változásait, a raktárkészleteket és a vár­ható felhasználásokat az anyag­gazdálkodási osztály nem vizs­gálta, az igényeket nem bírálta kellő módon. Balla Tibort, Her­mann Jánost és Pethő Sándort az anyaggazdálkodás nem megfelelő kialakításáért, Wam­ser Gyulát, Szabics Jánost és Bódi Józsefet az ellenőrzés el­mulasztásáért, Tóth I. Istvánt és Tóth II. Istvánt a túlzott megrendelések feladásáért és a tröszt vezetői részére adott helytelen adatközlésért teszi felelőssé a vizsgálat. MIT KÍVÁN TENNI A TRÖSZT vezetősége, hogy a hiányosságokat megszüntessék és a hibák ne ismétlődjenek? Orosz Rezső, a tröszt főköny­­velője július óta gyakorol köz­vetlen felügyeletet az anyag­gazdálkodási osztály munkája felett. (Ezt a hatáskört koráb­ban Bajáki István igazgatóhe­lyettes látta el.) A főkönyvelő szerint a Nehézipari Miniszté­rium és a Magyar Nemzeti Bank az objektív nehézségek megállapítása mellett jogosan észrevételezte a tröszt anyag­­gazdálkodását. A tröszt belső ellenőrzése is egyre élesebben vetette fel a hibákat. Ma már átlagosan 130 millió forint a­ tröszt anyagkészlete. Az át­szervezés előtt, amíg a külszíni bányászat nem tartozott a tröszthöz és kisebb volt a vo­lumen, az anyaggazdálkodók megbirkóztak a feladatokkal. De megfelelő gondos munká­val, az üzemek és az osztályok jobb együttműködésével a ter­melést jobban el lehet látni anyaggal, alkatrésszel és meg lehet akadályozni a felesleges készletek felhalmozódását. A tröszt központjában megszer­vezett gépi anyagkönyvelés módot ad arra, hogy a raktár­­készleteket a megrendelés előtt ellenőrizzék. Ezt a lehető­séget eddig az anyaggazdál­kodás alig használta ki. A szál­lítási szerződések nyilvántar­tása nem kielégítő. Úgy kell megszervezni, hogy a rendelés­­állomány, illetve a rendelésre történt részteljesítést lássák azok, akik anyaggazdálkodás­sal foglalkoznak. Meg kell kí­sérelni, hogy ne csak az anyagkönyvelést, hanem az anyaggazdálkodással kapcso­latos más adatokat is gépi adat­­feldolgozással hasznosítsanak. AZ ANYAGGAZDÁLKODÁ­SI OSZTÁLY gyakrabban és hatékonyabban ellenőrizze a helyszínen az anyagtárolást és gazdálkodást. A megbízható gazdálkodás, a jó nyilvántar­tás előfeltétele, hogy a tarta­lékalkatrészek számrendjét ki­dolgozzák. A belső ellenőrzés eddig is ter­jedelmes jelentése­ket készített, de abban nem kapott megfelelő helyet annak elemzése, hogy milyen okok ve­zettek a hiányosságokra. Hely­telen az a módszer, hogy ed­dig az illetékes dolgozót hív­ták fel a hiányosságokat elő­idéző okok közlésére. A belső ellenőrzés határozottabban fog­laljon állást, hogy ki a felelős és miért tették felelőssé. Dr. Halász Tibor, a tröszt igazgatója egyetértett a főbb megállapításokkal. Nem igye­kezett eltitkolni a hibákat, sőt újabb részleteket tárt fel. El­mondotta, hogy igyekszenek javítani az anyaggazdálkodást. Az idén eredményesebb az anyag- és készletgazdálkodás, de még megközelítően sem ki­elégítő. Akik mulasztásokat követtel el, azok prémiumát csökkentette, később , megvon­ta és fegyelmi felelősségre vo­nást is alkalmazott a tröszt igazgatója. De bízik az embe­rekben, az éves mérleg felül­vizsgálatáig határidőt adott az anyaggazdálkodás megjavítá­sára, célprémiumot tűzött ki a tartalékalkatrészek számrend­jének kidolgozására. Nemcsak a minisztérium, a bank és a 136 ezer forintos büntetőkamat sürget ésszerűbb, hatékonyabb anyaggazdálko­dást. Legutóbb 2,5 millió fo­rint értékű anyagot selejteztek mintegy 3 millió forintos el­fekvő anyagot értékesítettek. Jövőre ezt már csak az önkölt­ség terhére lehet tenni, az ár­különbözetet nem téríti a bank. Az idén 6,7 millió forintos megrendelést vontak vissza kötbér nélkül, erre most még lehetőséget adott a rendelke­zés. SZÜKSÉGESNEK LÁTSZIK, hogy az anyaggazdálkodást ne csak a tröszt székhelyén és ne íróasztalnál intézzék. Ezt a munkakört közelebb kell vin­ni az élethez, az anyaggazdál­kodó érezze, hogy mit jelent, ha áll a gép, de azt is, hogy felesleges készleteket tárolnak a raktárakban. A gépészeti, az anyaggazdálkodási és a mun­kaügyi osztály dolgozóinak egy részét a munkahelyre kell he­lyezni. Az üzemektől és az osztá­lyoktól javaslatokat kért a tröszt igazgatója az anyaggaz­dálkodás egyszerűsítésére és a munka minőségének javításá­ra. Ez is a bizalom jele. A ja­vaslatokat hamarosan osztály­­vezetői értekezleten vitatják meg és együttes erőfeszítéseket tesznek az anyaggazdálkodás megjavítására. Dr. Fazekas László A „Krakkóban” nem minden csendes Heves szélén, a tbc-kórház környékén jár­va, tízévesforma kisfiú kiabált utánam: — Bácsi kérem, várjon meg! Mikor loholva utolér, meglepő kéréssel áll elő: — Hadd menjek magával az üzletig. Félek egyedül. — De hát miért? Hisz nappal van, ki bán­tana? — Tudja, bácsi, errefelé a nagy gyerekek, meg a lányok elszedik a pénzt a kicsiktől. Rám pedig nagyon vár a nagymama, akinek egy kiló cukrot kell vinnem. — Még nappal is? — Igen. És aki nem adja oda a pénzt, azt megverik. Őszintén szólva, nem akartam hinni a kis­fiú szavainak, aki szorosan mellettem halad­va az üzletajtónál elköszönt. De amikor nem sokkal utána beszéltem az egyik pedagógus­sal, aki itt, a „Krakkóban” tanít, erőteljeseb­ben tárult elém ennek a falurésznek a köz­­biztonsági problémája.­­ Igen, valóban nehéz helyzet elé állítja a környék lakóit, de még az erre járókat is, hogy a suhancok, az iskolából kimaradt, de munkát még nem vállalt fiatalok megtámad­ják a gyerekeket, idős embereket, s emiatt — különösen este — félnek az utcán járni. Aztán részt vettem egy tanácskozáson, ahol szintén szóba került ennek a „kerület­nek” a közbiztonsága, megtoldva még az előbb említetteket azzal, hogy a környéken parkoló autókat is veszély fenyegeti: vagy kiemelnek belőlük valamit, vagy betörik az ablakot. De panaszolták azt is, hogy gyakorta randalíroz­nak esténként berúgva és „heccből is” a gale­ri tagjai, s ha valaki szólni mer, vagy meg akarja akadályozni a lopást, azt megverik. Ez tehát a helyzet a hevesi „Krakkóban” esténként... és sok esetben nappal is. Mind­ezek alapján joggal kérik és várják az e kör­nyéken lakók, s az arra járók, akiket ezek a randalírozó suhancok, vagányok, munkakerü­lők fenyegetnek, hogy valami módon javítsa­nak e vidék közbiztonságán, hogy ne csak kí­sérővel merjenek a gyerekek járni az utcán, de a békesség és a biztonság legyen a környék jellemzője. Minden bizonnyal találnak erre módot Hevesen a társadalmi és közbiztonsági szervek, mert a mai helyzet tarthatatlan: Krakkóban ma még nem minden csendes, kü­lönösen, ha leszáll az este. K. E. Az élet követeli a változásokat Új profilok a hatvani Lenin Tsz gazdálkodásában A HATVANI Lenin Terme­lőszövetkezet irodájában vára­kozom a főmezőgazdászra. Rö­videsen jönnie kell, az admi­nisztrátornő szerint már vége felé jár a tárgyalás a francia vevőkkel, akik juhokat akar­nak vásárolni a közös gazda­ságtól. Közben végiggondolom még egyszer azt, ami köztu­dott dolog a megye mezőgaz­daságában dolgozó szakembe­rei előtt: évek óta jól gazdál­kodó, egyenletesen fejlődő ter­melőszövetkezet a hatvani Le­nin. Egyre inkább korszerű, va­lóban nagyüzemi termelést­ va­lósítanak meg a hatezer hol­das, közös gazdaságban. S ami még jellemző rájuk: bátran alkalmazzák a legújabb mód­szereket, az élet követelte vál­tozásoknak megfelelően for­málják, alakítják a termelő­szövetkezetet. Most is ... —, de erről beszéljen maga, Gellért János, a főmezőgazdász. — Minden igazi nagyüzem­nél feltétlenül fontos a profi­lok kialakítása, hogy azok le­hetőleg össze is függjenek egymással. Mi eddig az állat­­tenyésztésben sertéseket hiz­laltunk, juhokat, szarvasmar­hákat tenyésztettünk. Viszont nem tudunk elég abraktakar­mányt termelni. Éppen ezért felszámoljuk a sertésállományt s helyette a juh- és szarvas­marha-tenyésztést helyezzük előtérbe. Jelenleg 600 anyaju­hunk van, az évi szaporulat 5 —6000 között mozog. Az anya­juh-állományt és a szaporula­tot is szeretnénk a Rúpiájára növelni. Az elmúlt években átlagosan ötezer juhot expor­táltunk, 1968-ban már tízezret szeretnénk. Nem lesz nehéz, vevő akad rá bőven. Kiszá­moltuk, hogy egy juh felhizla­lásához abraktakarmányból átlagban negyven­ kiló szüksé­ges. Ha a sertések helyett ju­hokat tenyésztünk, évente öt­ven vagon abrakot takarítunk meg, és dupla mennyiségű trágyához jutunk. — És a jövedelmezőség? — Nem járunk rosszul. Ki­számoltuk azt is. Az anyajuhok ésszerű tartási viszonyok mel­lett a gyapjú- és tejhozamuk­kal fedezik fenntartási költsé­geiket. A bárányokon — har­minc kilós súlyban leadva — átlagosan 3—400 forint a tisz­ta haszon. Jelenleg közel egy­milliót hoz a juhászat, 1968- ban már a kétszeresére számí­tunk. Tehát kifizetődő a juh­tenyésztés. Csak égetően szük­ségünk lenne egy ezer férőhe­lyes juhhodályra. Növelni akarjuk a szarvasmarha-állo­mányt is. Jelenleg 650 van, nyolcszázra akarjuk emelni számukat. Többre egyelőre nem mehetünk fel, hiszen a férő­­­helyek szabják meg a fejlesz­tés ütemét. EZEK TEHÁT az állatte­nyésztési profil kialakítására vonatkozó tervek. S a növény­­termesztés? — Kapcsolódik az állatte­nyésztési profilhoz. A paprika, az uborka és a paradicsom a fő kertészeti növényünk. Ren­geteg trágyára van szüksé­günk. Csak a melegágyak 120 vagon trágyát égetnek ki. A juhtenyésztéssel viszont dupla mennyiségű trágyához jutunk. Itt van az összekapcsolódás. Az egyik ág segíti a másikat. Kü­lönben a dinnyét és a tököt is kiszorítjuk s helyette a jól be­vált fő növényeinket termel­jük. Szeretnénk a hozamokat jelentősen emelni. — A búza? — Nem rossz bolt a kenyér­gabona-termesztés. Ha jó a ho­zam. Mi nagy területen ter­­meljük, kellő előveteményeket tervezünk, megadjuk a trá­gyát. S még egy nagy előnye van, a termelés és a betakarí­tás majdnem teljesen gépesí­tett. Általában úgy számítják, hogy holdanként nyolc—tíz má­zsa búza fedezi a termelési költségeket, ami azon felül je­lentkezik, az már haszon. Mi 1968-ban 18 mázsás kenyérga­bona átlagtermést szeretnénk elérni. S minden reményünk megvan erre. — Mi késztette a közös gaz­daságot a profilok kialakításá­ra? — Az élet követeli a változá­sokat. Csak fel kell ismerni a követelményeket. S szeretnénk, ha tagságunk is felnőne a nagy feladatokhoz... helyesebben mondva, bízunk benne, hogy így is lesz. AZTÁN ARRÓL beszél a fő­mezőgazdász, hogy egy NDK szaklapból olvasták — ma már nem ott vannak a nagy juhá­­szatok, ahol nagy legelők van­nak, hanem ott, ahol intenzív a tenyésztés. Ez is impulzust adott a termelőszövetkezeti ve­zetőknek, hogy még jobban fejlesszék juhászatukat. Lát­szatra nem nagy dolog ez, csak azt bizonyítja, hogy nem árt nyitott szemmel járni a vi­lágban, mert csak így lehet felismerni az élet által köve­telt változásokat. Kaposi Levente A kisfiú szemének mélyén pici labdarúgó-pálya látszott. ; Kékjén az izgalom aranypon­­t tacskói futkostak, mint nekihe­­vült játékosok.­­ Az apa csak nyúlott és nyú­­­­lott a­ gyerek fölé, akár egy tűz­oltólétra.­­ — Mire nézed te a napot, tu­­­­lajdonképpen? Az asztalon virágok káka­­t hoztak. Már napok óta nem­­ kaptak vizet.­­ — De bezzeg én ... A gyerek kívülről tudta az­­ elkövetkezőket, a­kár azt a szö­veget amit az öreganyja han­­­­gosan mormolgatott, mikor­­ már nem tudott alákecmeregni­­ a lépcsőkön.­­ — Kuli voltam rémes főnökök ■ alatt. Aztán én lettem a főnö­kök főnöke, de miért?­­ Attól félt a fiú, hogy a­p­a fe­je nemsokára a mennyezetbe fúródik. — Mert a szaktudásom! A szaldó, a kettős könyvvitel! Ez­zel szemben, te... ? Nem bújhatott el a padló ré­seiben, hát állnia kellett a vad rohamot. — Ez a­ véleményem. Hár­mast hozni kémiából? És mi­ért? Mert a fiatalúr labdarúg­ni jár. A „létraember” csak lassan ment össze. — Mi akarsz lenni tulajdon­képpen? Ha nem tanulsz, rossz úton haladsz... Mától semmi futball! Most pedig írsz a klub vezetőségének és bejelented, hogy kilépsz az ificsapatból. Meg se mukkant a gyerek, csak szeme könyörgött, mint am mérnök lesz! A futballnak vége! Tudod te egyáltalán, hogy mifélék ezek a lábművé­szek? A kakukkos óra hármat hu­­hintott. — Emiatt a körök miatt még elkésem a közvetítést! Hiába nézel így! Nem láthatod! Aki hármast hoz kémiából, az ta­nuljon, de ne nézzen tévét. A készülékkel valami zűr le­hetett, mert csak­ vibráló vona­­lak mutatkoztak. Az apa moz­gott a karszék árnyaiból. — Kupamérkőzés és éppen most döglik be ez az öreg va­cak! Pali! Csináld meg! A gyerek hamar végzett a géppel. — Menj csak ki! Tanulj és ne az aranylábakról fantáziálj! Igaz is, adj előbb vizet a sze­gény virágoknak, mert szom­­jan pusztulnak. A kulcs felmordult a zárban. Az apa újból a fotelbe süppedt. — Ez a kölyök éppen olyan fantáziás, mint az anyja volt. Neki is mindig a zene, a ver­sek, meg a színház... Főleg a zene! A kölyök éppen olyan, mint ő volt! Futball igen, de magolni? Előredőlt és fújtatott. — Méghogy kertész akarna lenni? A fejét fogta és úgy üvöltött a képre. — Mit állsz? Mit állsz? Dodi! Kapura! Kapura. — zs. e. — egy kiskutyáé. — Hiába nézel így! Az én fi­ Mwiisgf 3 1966. december 9., péntek

Next